Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-31 / 298. szám

2004. október 31., vasárnap Rejtvény, játék 15 Moldova és Az utolsó töltény A mai napig felvállalja kommunista múltját az író MOLDOVA GYÖRGY. S mivel kiváló az emlékezőtehetsége, pontosan tudja azt is, ki hová állt és miként viselkedett az átkosban. Csurka István viselt dolgai mellett sem megy el szó nélkül legújabb könyvében... I dőközben volt osztálytársam, Csurka István kiszabadult az internálótáborból. A nagyrészt zsidó irodalmárokból álló bará­ti köre segített neki talpraállni, át­passzolták a nevére egy börtönbe zárt, majd később kivégzett felkelő­parancsnok lakását, különféle mun­kákat szereztek neki a könyvkiadó­ban, a Rádióban, egy, a termelőszö­vetkezeti mozgalmat propagáló kis- filmet is írt. Később sem voltak kü­lönösebb skrupulusai; a Soros Ala­pítványnál is jelentkezett ösztöndíj­igényével; egy erdélyi magyar taní­tó sorsáról írandó regényhez kért támogatást. Nem tudom, Csurka ér­tesült-e róla, hogy én az ő személye és Háy Gyula iránti szolidaritásból hagytam ott a Főiskolát „végbizo­nyítvány és kibúcsúztatás nélkül”, mint ahogy régen a debreceni kollé­gium kicsapott diákjairól mondták. Később számtalanszor találkoz­tunk, de ő soha egy szót sem ejtett erről, én pedig nem hoztam elő. Ar­ról is csak másodkézből értesültem, hogy Csurka első útjainak egyike a Főiskolára vezetett, kikérte a dra- maturgdipomáját, ezt minden for­maság nélkül meg is kapta. Állásra is igényt tartott volna, de azt a pro- tektorai sem tudtak biztosítani ne­ki. Szabadúszóként működött to­vább, általános meglepetésre hama­rosan kiadták az első regényét is. Ő nem követte az én romantikus példámat, nem választotta a „meg­tisztító fizikai munka”, a „néphez való visszatérés” útját. Mint egyik cikkében írta: „Nem kell nekem éj­szakánként a teherpályaudvaron va­gonokat kiraknom, van nekem dip­lomám, amivel részt vehetek a szoci­alizmus építésében.” Csurkát gyakran vádolják politi­kai köpönyegforgatással. Olyan részleteket szoktak idézni az írásai­ból, mint hogy az egyik gyakorlati­lag vele azonosítható pozitív hőse egy hegedűtokban két tárgyat cipel magával folyamatosan: egy géppisz­tolyt és a Kommunista Kiáltványt. Ennek alapján a szocializmus egy­kori elkötelezett hívének minősítik és árulónak tartják, hogy átment a politikai élet szélsőjobboldalára. Lehetséges, hogy egy időben élt benne egy felületes és zavaros szo­cializmuskép, de azt már erősen kétlem, hogy valaha akár csak bele is olvasott volna a marxizmus „Éne­kek éneké”-be, a „Kommunista Ki- áltvány”-ba. Időnként „elkötelezett hitvallásai” a szocializmusról mint a társadalmi lét jelenlegi és eljöven­dő formájáról ugyancsak nem vol­tak többek egy rutinos pókerjátékos trükkjénél. Csurkának sokat a sze­mére lehet vetni, de politikai követ­kezetlenséget soha. Számtalan, részeg állapotban el­követett botrányának híre bejárta a várost. A szigligeti alkotóházban lekurvázott egy öreg zsidó fordító­nőt, akit hiába ostromolt, nem volt hajlandó lefeküdni vele. „Nagyáriá­ja” csúcsán Lenint szifiliszes öreg zsidónak nevezte. Másnap általában kijózanodott és magához tért, meghunyászkodva próbálta enyhíteni a botrány követ­kezményeit, bocsánatot kért, ma­gyarázkodott. Ilyenkor általában a Hungária kávéházbeli zsidó bará­tai védték meg Csurkát: Réz Pál, Vas István, Zelk Zoltán, Kardos G. György mentek fel interveniálni az érdekében Aczél Györgyhöz és a kulturális élet más vezetőihez. Azt bizonygatták, hogy egy alapjá­ban jószívű, gyermekded kedélyű és mindenekelőtt nagytehetségű emberről van szó, az ilyesféle jobb­oldali botlásai véletlennek tekinthe­tők. Aczél György végighallgatta őket, gyakran eltekintett a mások esetében kikerülhetetlenül alkalma­zott szilencium vagy más büntetés kiszabásától, de egyszer megje­gyezte:- Érdekes, hogy mindig jobbra rúg be, balra soha! A Sors valódi igazságtételei közé tartozik, hogy később ezek az iro­dalmi patrónusok is megkapták a magukét védencüktől. Ahogy Csurka belépett a politikai élet aré­nájába a jobboldal színeit hordozva, két szembeötlő változás következett be nála. Leszokott az alkoholról, bi­zonyára tudatosította . magában, hogy az ital hatására megszűnik az önkontrollja. Ez a „szárazság” csak rövid ideig tartott nála, később elő­fordult, hogy a televízióban, egy élő­ben közvetített vita közepén egy vö­rösborból készült fröccsöt kért ma­gának. A másik változást az jelentet­te, hogy elkerült minden polémiát egykori zsidó barátaival. Ha például az elragadóan kedves modorú Kar­dos G. György megállította egy szer­kesztőségben vagy egy könyvkiadó folyosóján és szemrehányást tett ne­ki kiközösítő kijelentéseiért, Csurka nem bocsátkozott szóváltásba, egy­szerűen faképnél hagyta egykori cimboráját és továbbment. Csak a maga szűkebb körein belül állókkal volt hajlandó szót váltani. Berkes Er­zsébet újságírónő „új márciusi ifjú”- nak nevezte őt, jóllehet Fekete Sán­dor megjegyzése szerint: „Csurka életkorából és testsúlyából akár két- három márciusi ifjú is kitelne.” Részlet Moldova György Az utolsó töltény című életrajzi művéből. MINI SKANDI A skandináv rejtvényben a Rejtvényvirág első (bal fölső) szavát fejtheti meg. NAP-KELTED PUSZTUL CSALÓ SZESZES ITAL INDÍTÉK i KALAP ELŐKELŐ IDEJÉT­MÚLT NAGYAPA ► ▼ GYÓGY­MÓD ▼ V FRAKCIÓ ADNAK NEKI l 1 ▼ KOMP SZŐKE UJJ­PEREC FORMÁ­LIS KENŐCS ► 2 INNI AD s l —w~ A MÁJ TERMÉKE SZINTÉN ^ ▼ PORTÉKA BERBÉCS LATYAK ► ▼ PIRÍT ? SZIKLA BOLDO­GUL NI LE­FEKTET ▼ 3 —r~ KACSA ► 4 VERŐÉR ► Rejtvényvirág A virágok közepén találja a beírandó szavak összekevert betűit. Mindig a nyíltól induljon el, az óramutató járásával egyezően! Melyik szó olvasható a középső virágban? 2004. november 1-jén, hétfőn reggel is Nap-kelte 5.50 és 9.00 óra között a Magyar Te­levízió egyes és kettes csator­náján, valamint délután 15.30 és 18.00 óra között ismétlés az m2-n. A Nap-kelte tervezett témái:- Halottak napján... A Cím „nap” storyban Simóka Kálmánné, a Fővárosi Temet­kezési Rt. vezérigazgatója.- Gyanúsítottként hallgatták ki... A stúdióban Molnár Csa­ba alezredes.- Paprikás hangulat...- Az ünnep hangulatáról és je­lentőségéről Donáth László. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Orosz József Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Előző számunk helyes megfejtése: Mesélje el, milyen trükkel emelte el a sértettek pénztárcáját! Lakáskultúra-előfizetést nyert: Kiss Józsefné (Tolna) Kovács József (Apostag) Hóbor Károly (Nagykanizsa) Heti skandináv rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. MEGFEJTÉSÉT BEKÜLDHETI SMS-BEN SZERDA DÉLIG az alábbi telefonszámra: 06-90-63-11-41 Kérjük, hogy először írja be a VR szót, majd a megfejtést. (Az sms dija 76 Ft + áfa) E heti skandináv rejtvényünk helyes meg­fejtésének beküldői közül három olvasónk TVR-7-elöfizetést nyer. „A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást." Fejtsen kedvére az “ßye*, Torofera, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban is! IDŐJÁRÁS ÉSZAKNYUGATON LEHŰLÉS, DÉLKELETEN MELEG, TAVASZ i EMS EWS Baranya megyében ma borús idő és további kisebb esők jönnek. A hőmérséklet kora délutánra 18, késő estére 15 fok köré várható. Jelentős szél nem lesz. A legvalószínűbb folytatás: hétiére már itt sem várható említést érdemlő csapadék, de boron- gós, hűvösebb nap lesz. A kedd, szerda kissé derűsebbnek látszik. Csütörtökön itt is jelentős lehűlés kezdődhet!? A péntek és a hét vége - kisebb, ismétlődő esőkkel - borongós, hideg időt ígér. Orvosmeteorológia: északnyugaton hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: a „tavaszias’' időben rengeteg - a ter­mészetesnél kábább - rovar éled fel. Ez a közlekedésben veszélyt jelenthet. Északnyugaton az esőktől csúsznak az utak! Az előrejelzés bizonytalansága: »vasárnapig NAGY” További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 11-14“C Tisza 11—13 °C Balaton 13 °C Velencei-tó 14 °C Fertő 13 5C Tisza-té 12 X Tengerek Antalya 24 X Bibione 18 “C Costa Brava 20 “C MINDEN VASARNAP s m S BEI 14:45 Olasz futball 20:15 Olasz futball 15:00 Olasz futball 17:00 Angol futball 19:00 Spanyol futball ■Ü m iff p« 22:30 Amerikaifutball 21:00 Spanyol futball ... ......: .................. ww w.sport1tv.hu

Next

/
Thumbnails
Contents