Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-28 / 295. szám

2004. OKTÓBER 28., CSÜTÖRTÖK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 7 KULTÚRA - RIPORT Meghalt a szép lovagkor elvesztett költészet Rostand „Cyrano”-ja a színházban Nagy Imre Kezdjük azzal, ami Cyranóról, e hetyke pár- bajhős-poétáról hallva mindenkinek rögtön az eszébe jut az orrával! A legendás szí­nészelődök méretes testrészétől eltérően a pé­csi Fillár István szaglószerve egyáltalán nem „csúcs, mely veri az eget”, nem „hosz- szú tok”, amelyben papírvágó kést gyaníthatnánk, és nem „pózna” fáradt madarak meg- pihentetése céljából előre nyújtva, ahogy a híres orrmono­lógban halljuk. Nagynak nagy, de nem kell okvetlenül elképedni tőle. Ami­lyen arcokat manapság lehet látni itt-ott, ahhoz képest ez a Cyrano egyáltalán nem visszataszítóan csúf, inkább csak érdekes. Csupán annyira groteszk ez az orr, hogy egy külsejére, megjelenésére ér­zékeny ember - olyan korban, ahol ez még számított - lelkileg sebezhetővé vál­hasson általa. Különösen akkor, amikor hősünk mellett megjelenik a Mészáros Sá­ra által játszott szép és igényes Roxán. Mert a kulcsszó mégsem az orr, ha­nem a lélek. Meg az intellektus, a szellem fel­szabadult lobogása. E fura fickónak ez a leg­főbb jellemvonása. Valamint az érzékenysége, az érzelmek finomsága. Az önfeláldozásra va­ló képesség. Vagyis: ő a színtiszta idealizmus. Egy szkeptikus, anyagias korban, mint a mi­enk, amikor az emberek reálbérekről, infláci­óról és banki árfolyamokról szoktak beszélget­ni, Cyrano olyan, mintha valóban a Holdban élne, azon az égitesten, amelyet a pécsi elő­adás kezdetén - szellemes, hangulatébresztő megoldásként - az áttetsző előfüggönyre vetít­ve látunk. A mához a józan, nehézkes szavú Christian áll közel, akit Széli Horváth Lajos en­nek megfelelően mutat be. És mert Bergerac úr idealista, istenkísértés őt ma színpadra idézni. Talán ezért is olyan kiegyensúlyozatlan az előadás már a színpadi látvány tekinte­tében is. Kovalcsik Anikó jelmezei csu­pán annyira korhűek, hogy el lehes­sen róluk hinni, hogy azok. Ellentét­ben a díszletekkel (Bátonyi György), középen a dimbes-dombos, vasvázas emelvénnyel, amelyet hiába forgat­nak jobbra-balra, körbe-körbe, se­hogy sem illik ide. Azt gondolhatták, ez az építmény kortalan, pedig csak for­mátlan. Efféle páston nem is lehet hite­lesen verseket szavalni. Igaz, vívni le­het Cyrano és Valvert vicomte (Köles Ferenc) párbaja látványos, gondosan megtervezett mozgássor. A pengék szebben csengenek és villannak, mint a rímek. A dinamika mindvégig uralja a retorikát Az egyetlen kivétel a bal­konjelenet, amely nyelvileg olyan gondosan megoldott, hogy még az ormótlan vasállvány­ról is hajlandók vagyunk elfeledkezni. Az ár­nyalt, invenciózus kísérőzene (After Crying) szintén igyekszik pótolni a máskor veszni ha­gyott lírai fényeket A költészet azonban így is háttérbe szorul, és ez baj. Persze érteni vélem Hargitai Ivánt, az előadás rendezőjét, aki a koreográfia felerő­sítése mellett a verbális tónusok visszafogásá­val igyekezett a szöveget a mai fülekhez igazí­tani. Sokszor úgy mondatja a verseket, mint a prózát Fülár István játékstílusa egyébként is tartózkodó a prózai darabokban, a lehetőség tehát színészüeg adott volt Az elképzelés ta- gadhataüanul logikus, csakhogy erre ez a da­rab alkalmatlan. Edmond Rostand versei - Áb­rányi Emü zseniális fordításában - túl szépek ahhoz, hogy üyen szürke, tompított hangnem­ben adják elő őket Az előbb azt mondtam: sza­valni. Igen, ezeket a verseket szavalni keü, nem mondani. Tudom, ez ma felettébb anakro­nisztikusán hangzik. Csakhogy Cyrano vibrá­ló szelleme és kényes erkölcse - vagyis az ele­ganciája - elválaszthatatlan e szárnyaló sorok­tól, amelyek a poézis nyelvén (és olykor annak túlzásaival) fejezik ki a hős lényének szem­benállását a földhözragadt korok praktikus észjárásával és kucorgó realizmusával. Elismerem, ez igencsak kockázatos elkép­zelés lenne ma, amikor a nézők többsége már nem tudja betéve a híres szakaszokat és ro­mantikus tirádákat, mint akkor, amikor Bán- ffy György „játszta” e bohó lantverőt Pécsett, Németh Antal színpadán. A versek lendületét most külsőséges dinamika pótolja. Az orrmo­nológ futás közben szólal meg (ezt Fillár Ist­ván még így is plasztikusan, leleményes hangnemváltásokkal adja elő), a gascogne-i kadétok viszont kerékbe törik a ritmust tán­cuk ütemére. Arras ostrománál kétségkívül jól működik a pirotechnika. A puskapor ropogása jelzi, hogy „lejárt a szép lovag-kor.” Cyrano meghal. Sírján a Kosztolányi által odaképzeltetett talányos fel- hat: „Meghaltam? Nem tudom.” MAGYARUL - MAGYARAN Kis hiba - nagy hiba Rónai Béla P C? ÄraB sabb vétségeit az anyanyelvi megfigyelő könnyen észreve­szi. Nagyobb gondban van ak­kor, ha egy-egy szöveg jónak tűnik, de valahogy mégsem az. Egy üyenre vonatkozóan kérte véleményemet régi jó ismerő­söm. Azt kérdezte: Melyik szó a helyes ebben a mondatban: „A könyvet, ami a kezében volt, letette az asztalra.” - Kérdését azzal pontosítottam, hogy az ami nyelvtani szerepét tekint­ve vonatkozó névmás, az amelynek rövidebb párja, s va­lóban nem mindegy, hol, mi­kor, milyen szövegkörnyezet­ben melyiket használjuk. Nyelvművelő kézikönyvünk az ami-vei való visszautasítást kis hibának minősíti, ha nem ott használjuk, ahol kell. Mint bocsánatos tévedést köznapi­nak tartja. Voltaképpen arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy a kettő (amely-ami) kö­zötti különbség csak stílusbeli- e vagy nyelvtani. Lássuk ezt a példát: „Egy könyvet látott, ami a földön hevert.” A földön bár­mi heverhet, de könyv arány­lag ritkán. Itt a könyv szinte bármiféle tárggyal állhat szem­ben. Nem valamelyik könyv, nem egy bizonyos könyv, csak könyv. Az ami úgy utal rá, mint a tárgyaknak egy fajtájá­ra. De: „Azt a könyvet kereste, amelyet tegnap olvasni kez­dett.” Itt a könyv nem a tár­gyak egyik fajtája, hanem egy meghatározott egyede. Ez a könyv nem ceruzákkal, kala­pácsokkal, egyebekkel áll szemben, hanem minden más könyvvel, s erre az, amely vagy akár az amelyik utal helyesen. Csodálatos képessége a nyelvnek, hogy a gondolatot ilyen árnyalatnyi pontosság­gal tudja követni és tükrözni... ha jól használjuk. Ha tehát azt kívánjuk kife­jezni, hogy valakinek a kezé­ben nem virágcserép volt, sem nem papucs, hanem egy akár­milyen könyv, akkor így he­lyes: A könyvet, ami a kezem­ben volt... Ha viszont éppen könyvet rakosgatott, s éppen a kezében levőről van szó, így hangzik pontosan: A könyvet, amely vagy amelyik a kezében volt... Tehát nem stílusszint, hanem igényességi szint kérdése. Az ami tehát a tárgyra utal vissza, mégpedig a fajtájára. Németek, itt és most .Határokon I átívelő K kéz- M ■ fogási Az Európai Nemzetiségek Föde­rális Uniójának Német Kisebb­ségi Munkacsoportja mától va­sárnapig Pécsett tartja immár 14. szemináriumát A munka- csoport a német belügyminisz­térium kezdeményezésére, 1991-ben jött létre Budapesten, tagjai az 1950-ben létrejött ’FUEV - mintáz. ' európai nenH zeti és etnikai kisebbségek csúcsszervezete - reprezentatív tagszervezeteinek képviselői. A korábbi szemináriumokra Németországban került sor, ez lesz az első tanácskozás, mely­nek a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata meg­hívására - hazánk ad otthont. A szeminárium elsősorban a német kisebbségek határokon átívelő regionális együttműködé­sének lehetőségeivel foglalkozik. A mintegy 20 országból érkező, közel 50 résztvevő emellett láto­gatást tesz Himesházán is. Az értékelők azt remélik, hogy Pécsett talán történik érdemi elő- mozdulás, és nemcsak a keve­set, de azt szépen mondó szó­noklatok viszik a prímet EGYSZERŰEN ANGOL HALLOWEEN PA8TYTÓL A MUNKAVÁLLALÁSI TANÁCSADÁSIG. A 7. Brit napok gazdag programsorozattal várja megannyi helyszínen az érdek­lődőket a héten. Felvételünk a warringtoni fotókiállításon készült, amely a pécsi Művészetek Házában tekinthető meg. fotó. tóih l Cégérdömping a pangás árnyékában % „Aranybánya” arany nél­kül. így is jellemezhet­nénk Pécs történelmi bel­városát, ahol szinte megra­gadhatatlan, „történelmiet­len” folyamatok zajlanak a kereskedelemben és a ven­déglátásban. Cégérek jön­nek, cégérek mennek, pro­filváltás, portálváltás tár­sul a gyorsan zajló tulajdo­nosváltáshoz. Jó szándékú próbálkozók állnak csata­sorba e fura piacon, ahon­nan röviddel ezután vert seregként távoznak. Bebessi K. Ferde létra áll a Jókai téri kávé­ház bejáratához támasztva. Ké­ső este van. Az ember nem hisz a szemének, a belváros közis­mert ezermestere éppen az ele­gáns kávéház betűit szereli le az ajtó fölül. Mi lehet itt? Másnap az üzletben Erdős István tulaj­donos adja meg a lakonikus vá­laszt. - Feladtam - mondja. - Már csak múlt időben lehet be­szélni tulajdonos voltomról a kávéházzal kapcsolatban. Ha az ember három éven ke­resztül egy-egy videofelvételt készítene mondjuk a Ference­sek utcájáról, megdöbbenve ta­pasztalná a változást a cégérek­ben, portálokban, amik a boltok profiljára utalnak. Aztán a Kór­ház téren átvágva belefuthatna az emberemlékezet óta patika ajtajába, amin keresztüljutván egy kínai üzletben találná ma­gát. A régi pécsi patikák rendre hasonló sorsot éltek meg, turká­lókká, butikokká avanzsáltak. * * ★ A videókon különben az egyetlen fix tendencia volna megragadható, hogy a kínai bol­tok száma egyértelműen gya­rapszik. A Jókai téren van egy, tőle 50 méterre a Ferencesek ut­cájában a másik, tőle... De most nem a kínai boltokról van szó. A Széchenyi tér sarkától a színházig egy halálzsúfolt kor­zó embererdején vághatja át magát az ember a jobb évszak­okban. A belváros lakói némi szkepszissel és rezignációval gondolnak arra az időre, ami­kor majd az egész belváros ilyen lesz.- Az ember azért megy el va­lahova - mondja Erdős István -, mert a nagyon pezsgő élet, vagy ennek éppen az ellenkezője, a csend, a nyugalom, a néptelen- ség vonzza. Pécs belvárosában a Király utca e két végletet egyesíti. Ám, mint tudjuk, a végletek kioltják egymást. Arany nélkül. Több kereske­dővel, vendéglőssel beszélgetve az a meggyőződés alakult ki bennünk, hogy szemben a köz­hiedelemmel, a legkevésbé sem tekinthető afféle „aranybányá­nak” a belváros üzlet- és ven­déglátó hálózata. Cégérdöm­ping zajlik itt a pangás árnyé­kában, mint egy marionettjá­tékban. * * * Tulajdonos- és bérlőcserék folynak nap mint nap még ezen az agyonzsúfolt, pénzügyileg igazi Amerikának tekintett rö­vid szakaszon is. Sokan (felad­ják vállalkozásukat. A patinás szálló egyik szárnyában taka­rékszövetkezet nyílt. A Színház téren túl üres és kiadó a minapi márkás butik, a mellette bezárt csemege üzlethelyiségével egyetemben. A Király utca elejé­nek hatalmas tömegéhez képest nyárestéken innen már szinte kihaltnak tetszik a környék.- Amikor az apukám annak idején bejött a falujából a vá­rosba, tudta, hova menjen ezt meg azt venni, melyik vendég­lőbe üljön be. Eltelhetett idő­közben öt év is, de az ő törzs­vendéglőjében az emlékezetes csipetke ugyanaz volt a leves­ben, mint annak előtte. A vá­roslakó, várost járó embernek megvolt a maga helye - mond­ja a tanár úr. Mert Erdős István tanár. A PTE Idegennyelvű Tit­kárságán tanított, mielőtt szel­lemi szabadfoglalkozású lett volna. Most újabb pontot tesz egy újabb mondat végére. •k ie 1e A ’90-es évek elején elvégez­te a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing mene­dzser szakát. Ebbéli minőségé­ből vizsgálva a saját helyzetét úgy véli, akkoriban az egész or­szág tele volt várakozásokkal. A piacgazdaság fényes jövőt ígért a családi vállalkozások­nak. Ők is gondoltak a feleségé­vel egy nagyot, és éltek a kínál­kozó alkalommal. így született meg hét évvel ezelőtt a kávé­ház. - Az induláskor örömmel köszöntöttem a lakosságot, a di­ákokat - mondja Erdősi úr. - El is indult valami. Sok nagyon kedves emberrel, törzsvendég­gel ismerkedhettünk meg. Rá­juk nagyon jó érzéssel gondo­lok. De elérkezett az elköszö- nés ideje. Belefáradtam a kávé­ház fenntartása, működése kö­rüli szélmalomharcba. Nem ezért kezdtük el ezt a vállalko­zást. De a makro- és a mikrokö- zeg is kitartóan nehezítette a munkánkat. így örömmel vet­tem, amikor végzettségemnek megfelelő, új, másik munka kí­nálkozott. Ott talán kevesebb lesz a gond, a hivatali packá- zás. A „kollégáknak” pedig őszintén: sok sikert! Egyszer biztosan jobb lesz.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents