Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-28 / 295. szám

2004. OKTOBER 28., CSÜTÖRTÖK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ BARANYAI TŰKOR 5 Veszélyben az ingyen diákbérlet, az állam nem adná a támogatást szigorítás A pénzügyi tárca szerint a települések visszaéltek a juttatással Pécs Megszűnhet a diákok ingye­nes buszbérlete, ha a kormány elfogad egy pénzügyminisztériu­mi javaslatot. Eszerint ugyanis az önkormányzat által megvásá­rolt bérletek után január l-jétől nem kaphatja meg a város az ál­lami támogatást. Mészáros Attila Nehéz helyzetbe kerülhet az önkor­mányzat, és érinti ez a tulajdonában álló Pécsi Közlekedési Rt.-t is, ha a tervezett módosítás hatályba lép. Eddig a diákok helyett ugyanis a város vásárolta meg a bérleteket, s ezt osztották szét az iskolá­sok között. Az ártámogatás elvonása egyben a közlekedési cég bevételeit is je­lentős összeggel csökkentené. Ugyanak­kor az önkormányzat kétségtelenül nép­szerű döntést hozott a kedvezmény biz­tosításával. Ha az új konstrukció szerint nem lesz módja hozzájutni az állami tá­mogatáshoz, Gonda Tibor alpolgármes­ter szerint saját kasszából képtelenek lesznek folytatni a gyakorlatot, ami vi­szont kellemetlen intézkedést jelenthet. Győr is gyötrődik A Rába-parti városban is az önkor­mányzat biztosítja 30 ezer diáknak az ingyenes buszbérletet A város alpolgár­mestere szerint, ha a gyakorlatot folytat­ni szeretnék, akkor valamilyen jogi kis­kapu után kell nézniük. Ez lehet példá­ul a bérletek beszerzésének egy új mód­szere, ám hogy ez mi lesz, eddig nem si­került megtalálni Annyit azonban Győrben már most tudnak, hogy alakul­jon bármiképp, többletkiadásokkal jár az önkormányzat számára az ingyenes bérlet biztosítása. Ott kifejezetten tarta­nak a „bédethiány” miatt az iskolák kö­rül megnövekedő autóforgalomtól A Pénzügyminisztérium szerint szövege. Kerényi János igazgató - egy- egyik-másik önkormányzat visszaélt a ben a pécsi önkormányzat képviselő-tes- bérletek után igényelhető állami támo- tületének tagja - elmondta, a város jelen­gatással. Olyan diákok _______________________________________________ számára is biztosítót' „ . , , . ták ugyanis, akik »Ha a javaslatot elfogadjak, nem va- egyébként nem vásá- ló színű, hogy az önkormányzatnak roltak volna, mert pél- módja lesz biztosítani az ingyen bér« dául az iskola szom- leteket a diákoknak.” gonda tibor szedsagaban laknak. ____________ Az önkormányzat, il­letve a közlekedési cég azonban ezen „szükségtelen” bérletek után is bekasz- szírozta az állami dotációt, s ez a minisz­térium szerint felesleges többletkiadás. Ez indokolja a javaslatukat. A tervezet szerint csak az egyénileg vásárolt bérle­tek után járna ártámogatás. A pécsi városházán azt hangsúlyozták, hogy egyelőre csak javaslatról van szó. Amennyiben jogszabályi szintre emelke­dik, a következmény egyértelműen poli­tikai döntést igényel. A Pécsi Közlekedé­si Rt.-hez még nem jutott el a tervezet leg közel 14 ezer diáknak biztosít a helyi járatokra ingyenes bérletet. Többen tartanak attól is, hogy az in­gyenes bérletek megszűnése miatt meg­nő a szülők által autóval iskolába vitt gyerekek aránya, s ez forgalmi dugók­hoz vezethet. A 650 diákos Jókai Utcai Általános Iskola igazgatója, Priskin Pál ettől nem fél, szerinte a szülők alkal­mazkodnak majd az új helyzethez, és megvásárolják a bérletet. Más iskolák­ban az a vélemény, hogy kevesebb lesz a bérletes és több a gyalogos kisdiák. A dolgozókon múlik, lesz-e sztrájk K. F. Pécs Dr. Kassai Miklós, az orvos- egyetemi sztrájkbizottság vezető­je szerint a kedd esti Dóm téri csendes demonstráció vissz­hangja kitűnő volt A követelések sorában a legnagyobb hangsúlyt az elmaradt fejlesztések miatti gondok, a korszerű betegellátás biztosításának szándéka kapta. Információink szerint a folyta­tás sem marad el, amennyiben nem sikerül a tárcával folytatott tárgyalásokat újrakezdeni. Az EDDSZ vezetői úgy gondolják, hogy a jövő hét szerdájára ismét általános országos munkabe­szüntetést hirdetnek meg. Mind­ehhez dr. Kassai Miklós hozzá­tette: a mai napon összeül az egyetemi sztrájkbizottság, és megvitatják a további teendőket. Személy szerint ő úgy gondolja, hogy minden további döntés előtt meg kell szondázni az egészségügyi dolgozókat, s véle­ményük birtokában fogják majd az álláspontjukat kialakítani. Skandináv lottó Első számsorsolás: 11,16,21,22,26,27,30 Második számsorsolás: 9,17,18, 21, 27, 28, 31 Nyeremények: 7 találatos 89 170 380 Ft 6 találatos 189 147 Ft 5 találatos 4 156 Ft 4 találatos 714 Ft Körzeti oivosi. Gyermekeknek a Gyermekklini­kán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyógyá­szat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környé­kieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyer­mekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkór­ház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőttek­nek belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). S0S-ÉLET telefonszolgálat díjmen­tesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Gyógy­szertárak: Pécs: Pannon (Ifjúság útja 2.), Bóly: Panacea, Komló: Zöldkereszt, Mohács: Belvá­rosi, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Vajszló: Ormánság, Harkány: Thermál, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Szigeti. Állatkórtiázi ügyelet Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068,06-30-9027-729. Ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Páva Zsolt ügyvéd ma, csütörtökön délután 17.00-től 18.30 óráig szerkesztőségünkben - Pécs, Engel J. u. 8. alatt. Megközelíthető a 27-es és a 40-es jelzésű autóbusszal, (p) A MACKÓ IS MEGGYÓGYULT KÓRHÁZ KÖLTÖZÖTT AZ ISKOLÁBA. A kötözésre váró gyerekek most jó kedélyűen, viccelődve vártak soruk­ra, hiszen „csak” egy nagyszabású egészségvédelmi rendezvény zajlott a pécsi Köztársaság Téri Általános Iskolában tegnap. A diákok gyógyíthatták kedvenc kabala állatkájukat is, megmérethették vérnyomásukat, a „sebesülteket” orvostanhallgatók látták el. foh), rtra líszló Harag és vita nélkül ment el a kórházvezető M. A. Szigetvár Lemondott a napokban megbízatásáról a kórház főigaz­gatója. Az okokról szűkszavúan nyilatkozott lapunknak dr. Fe­hér Miklós. Mint mondta, a ma­gánéletét érintő megfontolások mellett az intézmény működését gyakorta kísérő politikai viha­rok is közrejátszottak döntésé­ben, illetve úgy látja, hogy a ket­tős vezetés - a főigazgató mellett önkormányzati biztos is irányí­totta, illetve irányítja most is a működtetést - nem igazán bizo­nyult akadálymentes útnak. Hozzátette: harag és viták nélkül vált meg az igazgatói széktől. Dr. Fehér továbbra is a kórházban dolgozik, vezeti a rehabilitációs osztályt. Mint ismert, az intézmény sta­bilitása hosszú időn át veszély­ben volt, komoly adósságállo­mány terhelte költségvetését. A konszolidációt folytatni kell, en­nek érdekében természetesen a város önkormányzatának új fő­igazgatóról kell gondoskodnia. Az állásra a pályázatot várható­an már a közeljövőben kiírják. Buszmegállók: nincs hely? K. J. Siklós Bejárást tartottak a na­pokban a településen, hogy ki­derítsék, hol lehet új buszmeg­állókat létesíteni a közelmúlt­ban a piactérnél megszüntetett helyett. Információink szerint az illetékesek a belvárosban most megvizsgált lehetséges pontokon egyetlen ilyen célra hasznosítható helyet sem talál­tak. Ebben döntő szerepet ját­szik az a hatályos jogszabály is, amely szerint lakóháztól 5 méteres körzeten belül ilyen jellegű beruházást nem lehet kivitelezni. így egyelőre hely­szín nincs, tovább folyik a ke­resés. BARANYÁBAN A-Z-IG Hegyszentmárton cserélik az út­padkát az Egerszeg utcában. A be­ruházás anyagi fedezetét pályázati pénzből finanszírozza az önkor­mányzat. A munkálatok még az idén elkezdődhetnek, ha az időjá­rás engedi. Ha rosszabbra fordul az idő, csak jövő év tavasszal kezdik el a munkát, (zsj) HldaS SEBESSÉGKORLÁTOZÁS van érvényben a falu környékén le­vő hídnál, a 6-os útnál. Járdasziget építése és jelzőlámpa telepítése miatt 30 kilométer a hivatalosan meghatározott sebesség, (bl) Hosszúhetény pályaszerkezet­felújítást végeznek a Cseresz­nyés fasor közútján, a hirdi elága­zótól a település határáig a megyei közútkezelő kht munkatársai. Az egy kilométeres szakaszon a gép­sorok mentén útszűkületre, 40-60 kilométeres sebességkorlátozásra és jelzőőrös forgalomirányításra számítsanak az arra haladók no­vember közepéig, (szk) Feisőszentmárton a tizennégy baranyai meghívott közül csak egy, Feisőszentmárton jegyzője látoga­tott el hétfőn a fővárosi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalban ren­dezett, a kétnyelvűség fejlesztését célzó műhelybeszélgetésre. A meg­beszélés eredménye többek között az Országgyűlés elé terjesztett, a ki­sebbségeket érintő törvény módosí­tásának javaslata. (pz) feraszar Megkezdték a kultúrház te­tőszerkezetének teljes felújítását A TEKI-pályázaton nyert 2,1 millió forin­tos összegből a későbbiekben még a nyílászárócserét is elvégzik. A tetőfel­újítás még idén, a teljes beruházás jövő év márciusára lesz kész. (bo) MOZSgO EGYÜTT TARTOTTAK ren­dezvényeket a helyi szociális otthon gondozottjai, valamint a község ál­talános iskolásai és óvodásai. Leg­utóbb helyi közösségi ünnepélyen szerepeltek közösen, tudtuk meg Mustos Erzsébettől, az ÁNK igazga­tójától. (bl) Nagypeterd A sportöltöző felújítá­sára nyert 4,8 millió forintot a falu önkormányzata. A több mint har­mincéves létesítményt és a hozzá kapcsolódó iskolát nyolc település tartja fenn, a felújítás így őket is szolgálja, (not) Old A „KAPKODD A LÁBAD” elne­vezésű verseny Egerben megrende­zendő országos döntőjére készül a Baranya Megyei Önkormányzatnak a községben működő speciális is­kolája, amely az elmúlt évben ki­harcolt eredménynek köszönhető­en nyert meghívást a megmérette­tésre. (kj) PéO$ „EURÓPAI UNIÓS állampol­gárság, nem csak szavak, konkrét jogok” címmel tartottak informáci­ós rendezvényt tegnap a Széchenyi téren. A road show során egy inte­raktívjátékkal tesztelhették tudá­sukat az érdeklődők a szabadság a biztonság, a jogszerűség témakö­reiben. (sp) Pécs LOMBTALANÍTÁST, fűnyírást végeznek a város nagy parkolói, a forgalmasabb köz- és gyalogos út­jai mentén, parkokban a PW Fit. munkatársai, akik a jövő hétig há­rommillió négyzetméteres zöldte­rületet tisztítanak, szépítenek meg. (szk) Pécs A MAGYARORSZÁGI németek helyzetéről, a regionális együttmű­ködés lehetőségeiről tart konferen­ciát a hétvégén az Európai Nemze­tiségek Föderális Uniója a Koch Va­léria Kollégiumban. A tizenöt or­szág képviseletével zajló tanácsko­zást október 29-én, reggel fél tízkor Toller László, Pécs polgármestere nyitja meg. (bl) Pé€S AZ ÉKESTÉK nyilvános fóru­ma a Vasutas Művelődés Házban kezdődik ma 20 órától „Pártok kommunikációja a két választás között” címmel. Vendégek: dr. Mi­kes Éva (Fidesz-MPSZ képviseleté­ben), dr. Orosdy Béla (a PTE KTK egyetemi docense), dr. Horváth Csaba (a PTE ÁJK egyetemi docen­se), dr. Toller László (az MSZP kép­viseletében). A rendezvény média­támogatója a Dunántúli Napló, (bl) PéCS TISZTÚJÍTÓ ÖSSZEJÖVETELT tartottak tegnap délután a Ma­gyar-Finn Baráti Társaság tagjai a Civil Közösségek Házában, ame­lyen az elkövetkező egy évre dr. Tóth Károly gimnáziumi tanár sze­mélyében új elnököt választottak. A társaság a leköszönő Végh Józsefet 11 évi titkári és 20 évi elnöki tény­kedés után örökös tiszteletbeli el­nökké választotta, (a) Siklós NEHEZÍTI a szőlőültetvé­nyekben kötelező munkálatok el­végzését az elmúlt napok csapadé­kos időjárása. A szőlősgazdák el­mondása szerint a sár miatt a napi teendők ellátása is nehézkes, nem is beszélve az őszi szervestrágyá­zásról, szántásról, (kj)

Next

/
Thumbnails
Contents