Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-22 / 290. szám

20Q4. OKTOBER 22., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 15 BEMPTATKOZIK A BOLY ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Új fiók Kozármislenyben Hogy valamely település mitől válik várossá, hogy az infrast­ruktúra minősége, avagy a lakos­ságszám nagysága a meghatáro­zó érv a döntésben, arról még manapság is folynak polémiák, mindenesetre a kozármislenyiek egyelőre maradnak a falu meg­határozásnál, jó ez nekik így is, fejlődésük töretlen, az infra­struktúra a modern településen élőknek megfelelő, közel vannak a megyeszékhelyhez, könnyen elérhetik a bevásárlóközpontot, az itt élők munkahelye nagy­részt Pécsett biztosított. Kozármisleny az utóbbi évek fo­lyamán amolyan térségi köz­ponttá alakult, törekedett is erre a szerepre, hiszen az itt található közintézmények (körjegyzőség, iskola, óvoda) alkalmassá is tet­ték ennek betöltésére. A pécsiek hamar felfedezték a település adottságaiból szárma­zó lehetőségeket Az önkormány­zatra egyre nagyobb nyomás ne­hezedett a városból kitelepülni szándékozók részéről telkek, üres lakások megvásárlásá­ra, erre azonban csak korlátozott számban volt le­hetőség. A régi faluban ugyanis az építési telkek hamar elkeltek, az elhalálozás miatt üresen ma­radt épületek legtöbbje pedig olyan állapotban volt, hogy a tele­pülésen letelepedni szándékozó az épület megtekintése után in­kább az építkezés mellett vok­solt, mint hogy felújítani lett vol­na hajlandó a tulajdonképpen le­bontásra ítélt épületet. Nem volt A takarékszövetkezet legújabb fiókja véleüen az önkormányzat szán­déka, amikor nagyon bölcsen úgy döntött, a település tulajdo­nában lévő területeken meg kell kezdeni a parcellázást, a közmű­vesített építési telkek kialakítá­sát. Az első területen, a Mohácsi útról a faluba vezető út melletti részén kialakított lakóövezet nagy sikere (szinte egyik napról a másikra elkelt minden telek) arra ösztönözte az önkormányza­tot, újabb építési területek kiala­kításával bővítsék Kozármisleny lakóövezetét Az elmúlt évben több mint száz infrastruktúrával ellátott építési telek talált gazdá­ra, ahol családi és társasházak épültek, vagy épülnek a jövőben. A ma már csaknem 5 ezer lel­ket számláló falu lakosságának túlnyomó többsége itt él, éppen ezért Völgyesi Gyula polgármes­ter (képünkön) nagyon fontosnak tartotta, hogy a település ezen ré­szén is az itt élők életminőségét javító szolgáltatást tudják biztosí­tani. Ezért is talált kedvező fo­gadtatásra a Boly és Vidéke Taka­rékszövetkezet szándéka, hogy az új településrészen kirendeltsé­get létesít Az épületet az idén nyáron adták át, az itt élők közül sokan máris az új pénzintézeti fi­ók ügyfeleivé váltak.- A faluban most közel 500 kisvállalkozás működik, érthető, hogy az itteni központú cégek szerették volna a lakóhelyükhöz közeli helyen a pénzügyi szol­gáltatások megteremtését - vé­lekedik a település polgármeste­re. - De nem csak a vállalkozá­sok, az itt letelepedett polgárok is igényeltek egy korszerű, a töb­bi pénzintézettel versenyre kelő szolgáltatást biztosító bankot. Ezért is örültünk a takarékszö­vetkezet ajánlatának, hogy az új­telepen akar építeni kirendeltsé­get. Igaz, a település déli részén már évek óta működik az újpe- trei takarékszövetkezet, az észa­ki területen lévő, a lakosság többségét adó újtelepiektől vi­szont nem lehet elvárni, ha pénzügyeiket intézni akarják, le­ballagjanak az újpetrei fiókba. A település ezen részén nagy a pénzmozgás, hiszen folyamatos az építkezés, új vállalkozások te­lepülnek Ide, akik pénzügyeit eddig máshol intézték. Persze nem szabad elfelejteni, hogy ha a most idetelepült takarékszö­vetkezet nem kínálna a közelség adta kényelmen kívül más von­zó pénzügyi szolgáltatást, nem lehetne nagy sikere. Fontos te­hát a verseny, a megnyitás után néhány hónappal, a bólyi taka­rékszövetkezet tud olyan termé­keket nyújtani, amelyekkel az itt élők többsége az ügyfeleivé vál­hatnak. A kirendeltség vezetője, Bernhardtné Ferkov Mária sze­rint a takarékszövetkezeti fiókot egyre több helyi lakos és a kör­nyező településeken élő ember keresi meg, veszi igénybe a szol­gáltatásait, és ezáltal egyre ismertebbé válik. A gyors, ügy­félbarát kiszolgálás és az új, íz­lésesen kialakított fiók híre ha­mar elterjedt a térségben. A fi­ókban egy bankautomata is mű­ködik. Esztétikus környezetben várják az ügyfeleket A fiók a pénzügyi szolgáltatá­sok szinte teljes skáláját kínálja ügyfeleinek, felkészült az önkor­mányzati számlavezetésre is, hisz a takarékszövetkezet a rend­szerváltás óta végzi az önkor­mányzatok megelégedésére helyben ezt a szolgáltatást A takarékszövetkezet a vállal­kozók részére számlavezetéshez kapcsolódóan, bizonyos feltéte­lekkel térítésmentesen házibank­szolgáltatást biztosít Október hó­naptól Széchenyi-kártyát is igé­nyelhetnek a vállalkozók, ezen­kívül számos egyéb szolgáltatást is biztosít a fiók ügyfeleinek. A településen sok családi ház és lakás épül, sok vállalkozó és magánszemély keresi meg a fió­kot támogatott építési és lakásvá­sárlási hitelkérelemmel. A hite­lek elbírálása - a dokumentu­mok benyújtását követően - né­hány napon belül megtörténik. A lakosság körében egyre töb­ben igénylik a „Házőrző hitelt”, amit korszerűsítésre, felújításra kell felhasználni. Maximális ösz­szege 2 millió forint, a kamata is lényegesen kedvezőbb, mint egy fogyasztási hitelé. Egyre több magánszemély ismeri fel a hely­ben, korszerű körülmények közt történő kiszolgálás előnyét, és nyitnak számlát, megtakarításai­kat is itt helyezik el. Az új takarékszövetkezeti fiók megépülésével a település déli ré­szén működő, jelenleg még az Újpetre és Vidéke Takarékszövet­kezethez tartozó fiók sem szűnik meg. Az már köztudott, hogy az Újpetre és Vidéke Takarékszövet­kezet az év végén beolvad a Boly és Vidéke Takarékszövetkezetbe. Jövőre mindkét fiók azonos ter­méket és szolgáltatást biztosít a településen élő embereknek és vállalkozásoknak, amit reménye­ink szerint egyre nagyobb szám­ban vesznek igénybe. Az összeállítás a Boly és Vidéke Takarékszövetkezet támogatásával jelenik meg. Összeállította: Békéssy Gábor Nálunk még mindig Pécs, Ferencesek utcája 17., Tel.: 72/215-344 ' EBKM: 11,15%. Értékor hetét. Mar 50 OOO Ft-tol. Resztetek a betéti tájékoztatóban. 0 az akciós betét! Inter-Európa Bank Rt. \ »H * IMI KÉZBESÍTŐT KERESÜNK A DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája a Dunántúli Napló terjesztésére vállalkozói igazolvánnyal rendelkező kézbesítőt keres PÉCS-VASAS és PÉCS-SOMOGY területére A kézbesítő feladata a Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes dijak beszedése. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a Dunántúli Napló ? Pécs-környék területi ügynökségén. Bocz János ügynökségvezetőnél, Hosszúhetény. Felszabadulás u. 32. f Tel.: 06-30/9273-360 Dunántúli Napló SCHUMACHER • FA NYÍLÁSZÁRÓK -10% • Thermo-lttx -15% MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK -20% TETŐTÉRI ABLAKOK -20% Az akció a készlet ereiéin tart. ÁRUHITEL/ VÉGLEGES DIÓDA LÉZERES SZŐRTELENÍTÉS ORVOSI GARANCIÁVAL A kezelés gyors, fájdalommentes, hatékony, utókezelést nem igényel. A lézerfény a növekvő szőrtüszőkben nyelődik el, amelyek a kezelés során elpusztulnak. A beavatkozás ismétlése 4-8 hetenként, 3-5 alkalommal szükséges. RÁNCTALANÍTÁS, AKNÉS HEGEK ELTÁVOLÍTÁSA, RÁNCFELTÖLTÉS Benőtt köröm, vírus szemölcs, szemölcs, tetoválás, hajszálerek eltávolítása Dunántúli Napló ^ Hirdetését feladhatja az alábbi felvevőhelyeken: : PÉCSI IRODÁK: © Új Dunántúli Napid Pécs, Hunyadiét 11. 72/505-073 © Új Dunántúli Napid Pécs, Engel János út 8. 72/505-030 © Új Dunántúli Napié Pécs, Nagy Lajos királyé. 14. 72/505-047 © Új Dunántúli Napié Pécs, Berek utca 6. 72/412-565 Új Dunántúli Napié Pécs, Ferencesek utcája 1. 72/214-212 Kuksza Shop Lottózó Pécs, Uitz B. u. 3 72/411-734 © Vicomp Üzlet Pécs, Rókus u. 3/A. 72/325-788 © Mahlr Pécs Kit Pécs. Ferencesek u 9. 72/210-258 © Hirdetés-felvevőhely Pécs, Vas Gereben u. 57. 72/323-091 © RC.-21 Kit. Pécs, Bornemissza u. 10. 72/227-694 © Edila Kit Pécs, Esztergál L u.19. 5.em 509. 72/535-314 © Mersped Kft Pécs. Megyeri u. 26. 20/9771-660 VIDÉKI IRODÁK: © Ruházati üzlet Bóly. Hősök tere 731. 20/4358-403 © Uj DN Komló és Környéke Területi Ügynökség Komló, Városháztér 4. 72/484-169 © Siklósi Hirdető Siklós, Gyfldi út 3. 72/351-117 Siklós, Felszabadulás u. 32. 72/351-357 © Szabó Elektronika Kft Harkány, Alkotmány u. 21. 72/480-091 © FDlep La|OS Művelődési Központ Pécsvárad, Kossuth u. 31. 72/465-123 © Mayer Nyomda Mohács, Árok u. 17. 69/510-410 © Új ON Mohács és Környéke Területi Ügynökség Mohács, Szabadság u. 4-6. 69/510-081 ' © Kamilla gyógynövény Sásd, Jókai u. 58. 72/475-257 © Tájoló Utazási Iroda Szigetvár, Zrínyi tér 3. 73/312-654 © Glória-Press Bt Szentlőrinc, Erzsébet u. 29. 73/570-076 > személyautók kényelmét nyújtó belső' tér > kimagasló biztonsági és kényelmi alapfelszereltség • dinamikus, személyautót idéző menettulojdonsógok • duplakabinos modell RBS-szel már 3 899 900 forint + áfától Az ajánlatunk o készlet erejéig érvényes. A képen látható outó illusztráció. Schneider Autóház Kft. Pécs Pécsvóradi u.2. Tel.: 72/539-006 Fax: 72/539-029 Mazda B2500 nettó 200 000 forinttal alacsonyabb áron.

Next

/
Thumbnails
Contents