Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-22 / 290. szám

12 KRIMI DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 22., PÉNTEK Részeg gyerekek ámokfutása M. B. Pécs Egy tizenöt éves fiú két 12 esztendős barátjával okozott ri­adalmat szerdán éjszaka az Uránvárosban. A nagyobb srác, aki mellesleg a rendőrség sze­rint alkoholt is fogyasztott, el­vitte édesanyja kocsiját egy kör­re úgy, hogy kiskorú barátai is a járműben tartózkodtak. Az életkora miatt természete­sen jogosítvánnyal sem rendel­kező fiúnak azonban gondot okozott a gépészkedés, ugyanis ámokfutása során először egy, az út jobb oldalán parkoló kocsi­nak, majd az úttest túlsó felén egy másik autónak csapódott. A karambolban mindhárom gyerek könnyebben megsérült, a kár egymillió forint. A rendőrség eljárást indított a részeg fiú ellen. Hazavitte és hűtőbe tette a bombát Nagy E. D. • JetlŐ Nem büntethető az a 11 j éves kisfiú, aki hazavitt egy j szántóföldön talált második vi- : lágháborús bombát. A Fejér me- : gyei faluban élő gyerek a szom- j széd kisfiúval vasat gyűjtött. A j robbanószerkezetet egyikük : kertjében, egy rossz hűtőbe rak- : ták. A bombát az egész falu ke- ; reste, mivel a gyerekek között j szájról szájra terjedt a hír, hogy : hol a robbanószerkezet, amit a : rendőrök csütörtök reggel talál- j ták meg. A bombát a tűzszeré- • szék visszavitték eredeti helyé- : re és megsemmisítették. • : Ki ölette meg Zubovics Gyulát? pokolgép A megbízó miatt nézik át újra a merénylet aktáit Zubovics Gyula gyilkosát el kellett engedni, a meg­bízó azonban kézre kerül­het. Most a maffiaellenes központ elemzi a merény­let aktáit. Szemán László Az 1996-ban indult leszámolás­sorozat része volt 1997. május 5-én Zubovics Tamás Gyula fel- robbantása. Zubovicsot Szent­endrén, saját panziójának udva­rán robbantották fel. Éppen be­szállt a terepjárójába, amikor a po­kolgép felrobbant. A súlyosan sérült vállalkozó tíz nap múlva a Honvéd Kórházban halt meg vér­mérgezésben. A Pest megyei életvédélmis nyomozók négy szemtanút is felkutattak, akik látták, amint a merénylő a terepjáró aljára he­lyezi a pokolgépet. A merény­lőt, az ukrán Oleg T.-t egyértel­műen fel is ismerték. Zubovic- sról tudták a rendőrök, hogy több üzleti vitája is volt. Ráadá­sul a panzió be volt kamerázva, és a felvételeken állítólag közis­mert emberek is felbukkantak félreérthető szituációkban. A megbízót azonban nem sikerült megtalálni. A gyilkost pedig ki kellett adni Ukrajnának. A hét éve pihenő aktákat szer­dán bekérette a köznyelvben csak maffiaellenes központnak ismert Szervezett Bűnözés Elleni Koordi­nációs Központ (SZBEKK), tudtuk meg rendőrségi forrásból. Úgy Zubovics túlélte a támadást, ám a kórházban vérmérgezést kapott és tíz nappal később meghalt tudjuk, hogy a Zubovics-aktát nem véletlenül kérték be. Informá­cióink szerint az egyik ha-zai tit­kosszolgálattól fontos informáci­ót kaptak. Eszerint Zubovics ha­lála előtt beszállt egy hatalmas ingatlanüzletbe. Egy kft. szerve­zésében, egy bank közreműködé­sével nagy értékű ingatlanokból állítottak össze egymilliárd forin­tos portfoliót. A kft. azonban nem utalta át a Zubovicsnak járó ös­szegeket. A vállalkozó egy fülta­nú szerint telefonon megfenye­gette a cégvezetőt, 48 órát adva a fizetésre. Nem fizettek, és két hét múlva Zubovics halott volt. A rendőrség szerint Oleg, a specialista a tettes AZ OROSZ Szpecnaz kommandó robbantási szakértője volt Oleg T. Diverzáns- akciókra, illetve azok elhárítására képezték ki. Elfogása után a Pest megyei nyomozók megke­resték az ukrán hatóságokat, mit tudnak OlegrőL Az ukrán igazságügyi minisztérium hi­vatalosan igazolta, hogy Oleg T. a merénylet időpontjában egy kijevi fogdában ült. A ma­gyar nyomozók szerették volna Kijevben megnézni a fogda­naplót, ám az ukrán hatósá­gok megtagadták ezt Sőt hangsúlyozták, hogy ebben az ügyben a magyar rendőrök nemkívánatosak Ukrajnában. Oleg T.-t így el kellett engedni Szomszédoltak a betörők KÉT EGYMÁS MELLETT lévő la­kásba is betörtek Pécsett a Szi­geti úton szerdán, feltehetően ugyanazok az ismeretlenek. A be­törők ékszereket és ruhaneműket vittek el, összesen több mint 200 ezer forint értékben, (mb) Elszaladt a kölcsönkért mobillal RÁFIZETETT naivságára az a férfi, aki szerdán az utcán egy rövid szemrevételezésre odaad­ta mobilját egy ismeretlennek, ugyanis a kíváncsiskodónak an­nyira megtetszett a holmi, hogy egyszerűen elszaladt vele. (mb) Ellopták a teherautót NYITOTT TEHERGÉPKOCSIT lop­tak el szerda hajnalban Pécsett, egy telephelyről ismeretlenek. A jármű értéke hatmillió forint, (mb) Jogerős ítélet HÁROM ÉS FÉL ÉV fegyházbün­tetésre ítélte a Szabolcs Megyei Bíróság azt a lengyel kamionso­főrt, aki augusztusban öt ember halálát okozta a 4-es főúton, (szí) Tervezett traffipaxhelyszínek k Pécsett október 22-én Pécsváradi út 06.40-07.50 Makay I. út 08.10-09.30 Táncsics M. u. 09.50-11.10 Hársfa út 12.20-13.30 Aidinger J. utca 14.40-15.50 Komlói út 16.10-17.30 Megyeri utca 17.50-19.10 Mohácsi út 20.20-21.30 A Pannon Volán Autóbuszközlekedési Részvénytársaság (7622 Pécs, Sik­lósi út 1.) a tulajdonát képező ingatlanok értékesítéséről a Népszabadság és a Dunántúli Napló c. napilapok 2004. október 7-ei számában meghirde­tett nyilvános és egyfordulós pályázattal kapcsolatos pályázati felhívását - | és ezzel a pályázati kiírását - pályázati kiírás Vili. fejezet 15. pontjában fenn­tartott joga alapján ezúton pontosítja és kiegészíti az alábbiakkal: 1. A pécsi 19143/2. hrsz.-ú ingatlan a pályázatnak nem képezi tár­gyát, arra vonatkozóan ajánlat semmilyen vonatkozásban nem I tehető. 2. Minden, a pályázat tárgyát képező ingatlan esetében a szerző­déskötéskor esedékes és a vételárnak legalább 50%-át kitevő, ' megajánlott vételárrész kizárólag készpénzben fizethető meg, hi­tel útján nem. 3. Az Orfű, Dollár u. 19. sz. alatti 821 hrsz.-ú és a Fonyód, Török Bálint u. 40. sz. alatti 8735. hrsz.-ú üdülőingatlanok a szerző­déskötéskor beköltözhetően birtokba vehetők a Pécs, Irgalma- sok útja 22. sz. alatti 18527/A/1-5. hrsz.-ú Komló, Bem u. 1. sz. | alatti 531/1. hrsz.-ú ingatlanok esetében a fennálló bérleti jogvi­szonyokra tekintettel a bérlőkkel kötendő háromoldalú megálla­podások alapján vagy a pályázatok elbírálását követően a bérle­ti jogviszonyok szerint a pécsi 18527/A/1 -5. hrsz.-ú ingatlannál | 6 havi, a komlói 531/1. hrsz.-ú ingatlannál 30 napi felmondási időtartam lejárta után van lehetőség ezen ingatlanok beköltözhe­tő birtokba vételére. 4. A Pécs, I rgalmasok útja 22. sz. alatti 18527/A/1 -5. hrsz.-ú ingat- 1 lan természetbeni és ingatlan-nyilvántartási állapota jelentősen eltérő. Jelenleg az ingatlan 1 db 68,8 nm alapterületű pince he- f lyiségből, a földszinten 1 db 61,1 nm, 1 db 31,4 nm és 1 db 65,5 nm alapterületű, külön-külön önálló, nem lakás célú helyiség- csoportból, az emeleten 165,6 nm alapterületű önálló, 10 évet meghaladóan nem lakás céljára használt helyiségcsoportból, és ahhoz tartozó 16,3 nm alapterületű lépcsőházból áll, az ingatlan­hoz 16,4 nm alapterületű belső udvar tartozik. Egyebeket a pá­lyázati kiírás részét képező „Részletes tájékoztató” tartalmazza. Az ajánlatoknál a tényleges viszonyokat és a jelenlegi használati | módokat kell figyelembe venni és az adók, illetve illetékek is en- § nek megfelelően a hatályos jogszabályok és joggyakorlat alapján § kerülnek felszámításra, ezért a vevő részéről is így viselendők. Az ajánlatokat a fentiekre figyelemmel kizárólag a 18527/A/1 -5. hrsz.-ú, földterületet is magában foglaló ingatlan egészére és együttesen nettó, illetve bruttó (áfát is tartalmazó) összegben kell, illetve lehet megtenni. A kiíró tájékoztatja az ajánlattevőket, | hogy a fentiekben részletezett és tényleges természetbeni álla- j pótnak megfelelően a jelenlegi 18527/A/1 -5. hrsz.-ú Ingatlan vo­natkozásában az ingatlannyilvántartás rendezését megkezdi és az ehhez szükséges intézkedéseket megteszi, de a nyertes aján­lattevőnek az adásvételi szerződést mindezek tudomásulvételé­vel és következményeinek viselése mellett kell megkötnie. Erről a hirdetményről az eredeti pályázati kiírási dokumentációt már megvá­sárolt személyek közvetlenül is értesítést kaptak. A fentiekben hivatkozott módon közzétett pályázati felhívás, illetve pályáza­ti kiírás kizárólag jelen pontosítással és kiegészítéssel együtt érvényes, | egyebekben a pályázati felhívás, illetve kiírás mindenben változatlan. Minden további kérdésben a pályázattal kapcsolatban egyéb információk | beszerezhetők: Kővári Zoltán műszaki üzletág-igazgatótól 06-72/502-525 telefonszámon. *1015050‘ I október 22-én, pénteken 10-18 óráig október 24-én, vasárnap 10-15 óráig Masped Rail Kft. Pécs és környékéről értékesítési munkatársat keres pécsi kirendeltségére. A munkakör betöltéséhez szükséges elvárások:- kereskedelmi vagy közgazdasági területen szerzett felsőfokú - főiskolai - végzettség- piac, marketing és értékesítési ismeretek, illetve e területen megszerzett gyakorlat -jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség, önálló munkavégzési képesség- mobilitás, rugalmasság, vezetői engedély -felhasználói számítógépes ismeretek- idegen nyelv ismerete - angol, német - előnyt jelent A munkakörhöz kapcsolódó feladatok:- új partnerek, piacok felderítése, akvirálása a vasúti szállítások volumenének növelése érdekében- partnerkapcsolatok ápolása-az értékesítési területen megszerzett piaci információk rendszerezése, továbbítása a „back office” felé -a vasúti szállítmányozási projektek kidolgozása, vezetése | Az értékesítési terület: Vas - Zala- Somogy- Tolna- Baranya megyét foglalja magába. Az általunk kínált lehetőségek:- munkavégzés egy stabil, piacvezető vállalat csapatában -tervteljesítéshez kapcsolódó versenyképes jövedelem- oktatás, képzés A feladatra jelentkezők pályázatukat legkésőbb 2004. november 10-ig küldjék (le­vélben) az alábbi címre: Masped Rail Kft. 1139 Budapest, Váci út B5. *1012686' It/ENT^ www.iventa.at Wien - Linz - Graz - Praha - Budapest - Bratislava Megbízónk a gyógyszeripar legnagyobb 20 vállalata közé tartozik világszinten, míg Európában a harmadik legjelentősebb piaci szereplő. Fő termékeit elsősorban a magyar piacon is ismert fájdalomcsillapító gyógyszerek képezik, emellett erőteljesen fejleszt az onkológiai-, szív­ós érrendszeri gyógyszerek területein. Az újonnan alapuló magyarországi leányvállalathoz keresünk Délnyugat- Magyarországra orvoslátogató munkatársat. Kulcsfeladatok: Orvosok, kórházak, szakintézmények, patikák és specialisták látogatása a régióban Rendszeres tájékoztatás a vállalat meglévő termékeiről Új termékek részletes bemutatása Szakmai rendezvények szervezése Rendszeres beszámolás az ügyvezető felé. Elvárások: Orvosi, gyógyszerész vagy egészségügyi főiskolai végzettség Hasonló munkakörben szerzett 1-3 éves tapasztalat Jó angolnyelv-tudás Kiváló kommunikációs készség Jó kapcsolatteremtő és -tartó készség Érvényes jogosítvány. Amit kínálunk: home office rendszerű rugalmas munkavégzés, cégautó, mobiltelefon, laptop és kiemelkedő fejlődési lehetőség. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, úgy várjuk magyar és angol nyelvű önéletrajzát a referenciaszám 20067 megjelölésével az alábbi címre postán vagy e- mailen. Iventa Hungary Management Consulting Kft., 1037 Budapest, Szépvölgyi út 43., iventa@iventa.hu, Tel.: 06 1/430-2350-a a ) i 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents