Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)
2004-10-22 / 290. szám
4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 22., PÉNTEK BARANYAI TÜKÖR Magyarország javaslatot tehet Briisz- szelnek: melyik városa az, amelyik az Európa Kulturális Fővárosa címet birtokolhatja 2010-ben. A magyar városok közül eddig Budapest, Debrecen, Győr és Pécs jelezte részvételi szándékát. A témában indított internetes szavazáson a két befutó, Pécs és Debrecen fej-fej mellett végzett az első helyen. ■ Pécs ■ Debrecen 11 Budapest Győr Jövő heti kérdésünk: Egy pécsi cég engedélyt kapott, hogy akár napi 40 tonna állati hulladékot szállítson a garéi lerakóba, amelynek közvetlen szomszédságában több falu is fekszik. Mi a véleménye?- Felháborító, hogy nem törődnek a hatóságok a kistelepülésekkel. Rájuk zúdítják a szemetet, ők meg majd fuldokolhatnak a bűztől.- Garé neve már így is szitokszó a környezetvédők körében. Szomorú, hogy nem tudtak tenni ellene.- Ha csak Garén van Ehetőség a hulladék komposztálására, a környékbelieknek el kell fogadniuk a döntést. Szavazzon hétfőtől az interneten: Főhajtás 1956 hősei előtt Ny. Sz. Baranya Sok helyen már pénteken délután és este, a legtöbb településen pedig természetesen október 23-án, szombaton gyűlnek össze az emberek az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepén. A városokban nagyobb rendezvényeket szerveztek, zenével, műsorral egybekötött összejöveteleken gondolnak az egykori októberi napokra, de a legtöbb községben is elhelyezik a kegyelet virágait, koszorúit. Szombat este számos településen fáklyák, mécsesek jelképezik a szabadság lángját, az ország főhajtással emlékezik 1956 hőseire, áldozataira. A Pécsi Tudományegetem október 22-én 13 órától ünnepi üléssel emlékezik meg a forradalom hőseiről a Rákóczi úti aulában. 11 órától a Szigeti úti aulában, 13.45-től a Rákóczi úti tömb belső udvarán, majd 14.30-tól az Ifjúság útján helyezik el a kegelet koszorúit Avánosi ünnepség Pécsett immár hagyományosan október 23-án 10 órától kezdődik a 48-as téren, megemlékező beszédet mond Homyák Árpád, a PTE adjunktusa. A Munkástanácsok emlékművénél délben lesz koszorúzás a Színház téren. Az Aradi vértanúk útján a Fidesz rendez megemlékezést október 23-án; 16.30-tól kezdődik a forradalom előtt tisztelgő műsor. Október 22-én, ma 18.30-tól a Városház téren levő ’56-os emlékkőnél lesz koszorúzási ünnepség Kottái Gábor Titánon című filmjét mutatják be 23-án 15 órától a Kossuth moziban, ezután 17.30-kor a hősi emlékműnél lesz koszorúzás, megemlékezés. SIKLÓS A temetőben található kopjafánál október 23- án 10 órától lesz ünnepség ■BQHH A megemlékezők október 22-én 14 órától a turtréki, a kanizsai, valamint a botykapeterdi temetőben ürülhetnek össze. Október 23-án 9 órától az önkormányzat ünnepi testületi ülést tart 10.45-től a kebeled parkban kezdődik a megemlékezés, 11 órakor koszorúzás lesz ugyanott, az 56-os emlékművénél. Nincs sorozás, de a „sorköteleseket” nyilvántartásba veszik M. B. Pécs Már csak hetek kérdése, és leszerel az utolsó kényszerből katonáskodó fiatal is Magyarországon, sőt, a jövőben már sorozásokra sem kerül sor. Mindezt figyelembe véve sok érintett, tizenhét-tizennyolc éves fiú meglepődött azon, hogy a „kiég” mégsem feledkezett meg róluk, azaz továbbra Is nyilvántartásba veszik őket A megyei kiegészítő parancs- ■ nokságon érdeklődésünkre elmondták, hogy a sorozás felfüggesztése nem azt jelenti, hogy minden adatszolgáltatási kötelezettség is megszűnt Ebből adódóan a sorköteles korba lépők a helyi önkormányzatoktól továbbra is megkapják az adatkérő lapokat, amelyeket a házi-, illetve különböző szakorvosokkal kell kitöltetni, majd visszajuttatni a helyhatóságoknak. A dokumentumokat ezt követően a települések elküldik a megyei parancsnokságra. Minderre azért van szükség, hogy a sorozás esetleges újbóli elrendelésekor létezzen naprakész, pontos nyilvántartás. Ugyancsak lényeges, hogy a kényszerkatonaság megszüntetése ellenére mindazoknak, akik korábban polgári szolgálatot kértek, azt változatlanul teljesíteniük kell. Az igazságtalannak tűnő helyzetet egy már készülő rendelet oldhatja majd fel. Kártyával csalogatnának turisták Kedvezményeket kapnak az idelátogatók genforgalomhoz kötődő vállalkozás jelentkezett. Szállásadók, éttermek, turisztikai programszervezők, lovardák, hagyományőrző kézművesek, akik a kártyakörbe kerülve 10-15 százalékos kedvezményt adnak termékeikből. A turisták hoszA vendégforgalom megoszlása Baranyában <%) Külföldi Belföldi vendég Me#e összesen 100,0 100.0 Külföldi Belföldi vendégéjszaka 100,0 100,0 Pécs 61,1 61,0 33,1 55,7 Harkány 24,9 13,6 56,3 16,7 Orfű 1,8 3,9 2,2 4,3 Komid (Sikonda) 0,2 1,5 0,1 1,8 Mohács 1.2 17 0,6 1,2 Villány 1,6 3,1 0,6 2,1 Egyévnyi munkát adhat a Mátyás templom jövő héten újra „érettségiztet” a Borút Egyesület Kótány J. Villány—Siklós A Villány-siklósi Borút Egyesületnél jövő héten kerül sor a belépni kívánó vállalkozások minősítésére. Mint Zentai Judittól, az egyesület titkárától megtudtuk, rendkívül szigorúak a feltételek, egyebek között a gasztronómiára is nagy hangsúly kerül. Tájékoztatása szerint jövő évben a tagság részére az idegenforgalommal kapcsolatban tartanak ingyenes képzési kurzust, amelytől az egyesület további erősödését, jobb tevékenységét is remélik. A fennállásának idén 10. évfordulóját ünneplő egyesület a jubileumi rendezvény lebonyolítását is 2005-re halasztotta a temérdek munka miatt. Előzmények: www.dunantulinapto.hu Baranya Egy turista átlagosan mindössze 1,9 éjszakát tölt Pécsett. A nemzetközi mércével nézve roppant gyenge mutatón változtathat az év végén forgalomba kerülő Dél- Dunántúl Kártya. Kaszás E. A turisztikai szolgáltatók körében roppant nagy érdeklődést váltott ki a világ számos országában már bevált kezdeményezés. Mint Hegyi Zsuzsa, a kártyakibocsátást előkészítő Magyar Turizmus Rt. Dél-dunántúli Marketing Igazgatóságának vezetője tájékoztatott, már az első felhívásra nagyon sok, az ideszabb idejű maradását Foms: KSH célozza az a kitétel, hogy a szállásadók csak a két éjszakánál többet eltöltők számára adnak árengedményt. A kártya népszerűsítésének jó eszköze lehet a decemberben induló Pécs-Bécs intercity, a tervek szerint minden osztrák vendég térítésmentesen megkapja a plasztiklapot a menetjegy mellé. Jelenleg folynak a tárgyalások, hogy a magyar utazók is hasonló gesztusban részesüljenek. A pezsdítés ráfér a megye idegenforgalmára, hiszen a gyenge nyár után a szeptemberoktóber sem hozta a várt fellendülést. Ráadásul a külföldiek hiányát korábban kompenzáló belföldi forgalom is jelentősen visszaesett. Pécs-Budapest Szakmailag és üzletileg is kiemelt megbízatást hozhat a Zsolnay Manufaktúra Rt. számára a budai Mátyás templom felújítása. Kaszás Endre A több milliárd forintos költség- vetéssel felújítandó Mátyás templom tetejét 132 ezer Zsolnay-mázas cserép fedi. A pécsi remények szerint ezek cseréje mintegy 100 millió forint értékű megbízatást, a pirogránit részlegen dolgozók számára pedig egyéves munkát hozhat Míg a Zsolnay-hagyományok ápolói számára fel sem merül, hogy a templom tetőelemeit más is készíthetné, különös, hogy a finanszírozó Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, illetve a Miniszterelnöki Hivatal a Zsolnay-árajánlat beérkezése után szándékozik megpályáztatni a munkát. Kovács Gyula, a Zsolnay Manufaktúra Rt vezérigazgatója elmondta, nem félnek a reális, tisztességes versenytől, egy hagyományőrző magyar ember számára mégis furcsán adná ki magát ha a munkát egy multi versenyképesebb ajánlata vinné el. A Mátyás templom további, hasonló értékű munkalehetőséget is rejt a Zsolnay számára, ugyanis egykor a pécsi gyár szál- h'totta az épület padlózatának nagy nyomással döngölt homokkő elemeit is. BAH ANY AB AN A-Z-IG Keszü ÚJ LIBIKÓKÁKKAL, rugós hintákkal és más, zömében fából készült eszközökkel felszerelt játszóteret avattak a napokban a faluban. A terület az EU-normáknak is megfelelő szórakoztató ej^ségekkel bővíthető is. (bl) Áta OLYAN ROMOS épületek felszámolására indított akciót a helyi ön- kormányzat, amelyekben nem lakik senki, és így meglehetősen sok veszélyt tartogatnak a településen lakó, kalandvágyó gyermekek számára. Az egyik ilyen házat a napokban sikerült eltakarítani, a másik tulajdonosát is cselekvésre szólította fel a jegyző. Amennyiben az épületek biztonságossá tétele vagy elbontása elmarad, az utóbbit az önkormányzat költségén elvégzik, és ráterhelik az ingatlanra, (a) Baranya LINCOLN, KENNEDY és Reagan, az USA ekkori elnökeinek életével, munkásságával folytatódott ezen a héten az American Comer nyitott programsorozata, amelynek révén a középiskolások alaposabb ismereteket szerezhetnek az Egyesült Államokról. A videós bemutatókkal kiegészített előadások eddig a pécsi Leőwey, Széchenyi és Kodály gimnáziumok diákjai körében volt népszerű, de a féléves kurzusba még további érdeklődők is bekapcsolódhatnak, és a záró vetélkedőn bizonyíthatják tudásukat, (szk) Bodoiyabér a falu önkormányzata egymillió forintot meghaladó támogatásban részesült a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács vis maior keretéből. A pénzt a nyári esőzések következtében keletkezett károk felszámolására fordítják, (k) Egerág a faluban so százalék feletti az összkomfortos lakóépületek aránya. A megyeszékhely vonzáskörzetében is kiemelt szinthez nagyban hozzájárul, hogy szinte teljes a hálózati vízellátás, és igen magas a gázzal rendelkező lakóingatlanok aránya, (k) Feked a falu hagyományőrző néptáncosai közül a legkisebb korosztály, a zömében általános iskolásokból álló csoport szerepelt sikerrel a Pécsváradi Leányvásáron. A fekedi hagyományőrzők szívesen és gyakran vállalnak vendégfellépéseket a megye különböző rendezvényein, (k) Harkány a fénysugár alapítvány védőnőknek továbbképzést szervez. A ma kezdődő nyilvános programokon a nőgyógyászati betegségek megelőzéséről és a serdülők felvilágosításáról is szó esik a művelődési házban, kilenc órától, (bl) Hosszúhetény kiállítást szervez „56” címmel az 56-os szövetség Pécs-Baranya megyei szervezete és a Hosszúhetényi Polgári Kör. A tárlatot dr. Vitéz Rajczi Péter történész nyitja meg ma délután négy órakor a hosszúhetényi művelődési ház nagytermében. A kiállítás anyaga együtt még soha nem volt látható. Korabeli felverek, zászlók, makettek, tablók, egyenruhák, film- és hangfelvételek lesznek láthatók és hallhatók, (bsa) HliSZÍét A RÓMAI KATOLIKUS templom már hosszú ideje felújításra szorul a községben. Idén a tető- szerkezetet szeretnék felújítani, a munkálatokra pályázaton kétmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a falu. (zsj) Köbfény AZ idősek klubjának felújítását megkezdték a településen. A Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán elnyert kétmillió-hatszázezer forint áll az önkormányzat rendelkezésére a munkálatok elvégzésére, (sp) Mecseknádasd nagy sikerű szüreti fesztivál keretében is szentesítették azt a partnerkapcsolati szerződést, amelyet tavaly októberben az alsó-bajorországi Frammersbach- ban írtak alá a két település vezetői. A német városka azért is közel van a mecseknádasdiak szívéhez, mert őseik erről a vidékről érkeztek Magyarországra, (a) i i 1 i K