Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-19 / 287. szám

Kommunikációs partnerünk: a T-Mobile Magyarország Rt. T ■ -Mobile- • ■ Partner Elégedetlen a vezetőség, de nincs harakiri a PMFC-nél Pécs Zsinórban a harmadik mérkőzésén nem tudott nyerni a PMFC labdarúgócsa­pata, s az utóbbi fordulók eredménytelen­sége miatt elégedetlen a klub vezetősége. Edzőválság nincs a piros-feketéknél, de ha a Sopron ellen nem változik a játék, szankciókra számíthat az együttes. K. Mayer András A három nyeretlen mérkőzés miatt megnőtt a fe­szültség a mecsekaljai klubházban, amit a rivális csapatoknál is észrevették. A hétfői sportnapilap­ban például Dajka László, a Sopron edzője azt nyi­latkozta leendő ellenfelükről, hogy Pécsett „épp ha­rakiri van, megpróbáljuk kihasználni a helyzetet”. A PMFC Sport Kft. ügyvezető igazgatója, Páz- mándy Zsolt szerint azonban korántsem olyan sú­lyos a helyzetük, hiszen még mindig a 10. helyen állnak, s a soproniak elleni győzelemmel ismét elő­rébb léphetnek. Kérdésünkre, hogy az utóbbi for­dulók eredménytelensége miatt felvetődött-e az edzőváltás lehetősége, a sportvezető nemmel vála­szolt, majd elmondta, Nagy Tamással nem véletle­nül hosszabbítottak szerződést 2007-ig.- A vezetőedzőnek bizalmat szavaztunk, de ter­mészetesen azoknak az elvárásoknak meg kell fe­lelnie, amelyeket a szezon előtt célul tűztünk ki - nyilatkozta Pázmándy Zsolt. - A Vasas elleni mér­kőzés után elbeszélgettem a játékosokkal, felhív­tam a figyelmüket arra, hogy a következő fordulók­ban már eredményeket várunk. A Sopron elleni ha­zai meccset sorsdöntőnek ugyan nem, inkább víz­választónak nevezném, ha akkor sem változik a já­tékunk, szankciókra számíthatnak. A sportvezető úgy fogalmazott, nem kizárólag a három ponttal lennének elégedettek, ha látják, hogy az együttes meggyőző teljesítményt nyújt, a futballisták végig koncentrálnak, és a helyzeteket is jobban értékesítik, megenyhülhet a szigor. Ha mindez nem történik meg, a csapatot egységesen, vagy a játékosokat külön-külön büntetik meg. A PMFC futballistái pénteken a ffivatásos Labda­rúgók Szervezeténél jelezték, szeretnék, ha klub­juk kifizetné tartozásait, amely prémiumokból és aláíráspénzekből áll. Pázmándy Zsolt ezzel kapcso­latban elmondta, megértik, hogy a játékosok ra­gaszkodnak a pénzükhöz, amit meg is fognak kap­ni: „eddig is törlesztettünk, s a közeljövőben sem lesz ez másként”. Pechszéria után sikersorozat NAGYÜZEM A MEDENCEBEN HAT KÜLFÖLDI ÉS KILENC HAZAI KLUB KÉPVISELETÉBEN összesen százkilencvenen indultak a nyolcadszor megrendezett Hullám-kupa nemzetközi úszóversenyen, amelynek színhelye a pécsi Abay Nemes Oszkár ver­senyuszoda volt Huszonkét számra került sor, ebből a legjobban szereplő USK-TÁSI tizenegyet (nyolc egyénit és három váltót) nyert meg. A két legeredményesebb magyar úszónak Czakó Andrea és Financsek Gábor (mindkettő USK-TÁSI Pécs) bizonyult Képünkön Financsek 100 mellen tempózik a cél felé. (n) fotó: löffler p. Pontveszteség nélkül Komló A férfi asztalitenisz NB II- ben 10-8-ra nyert otthon a KBSK I. a Fejérvíz ellen. Komlói győzte­sek: Nemes 4, Szokodi 3, Vágó 2, Kohajda 1. Lengyeltóti - KBSK I. 3-15. K. gy.: Nemes 4, Kohajda 3, Szokodi 3, Szuhanyik 3, a Ne- mes-Szuhanyik és a Kohajda- Szokodi páros. A komlóiak pont­veszteség nélkül az elsők, (szz) Fatát kölcsönadták K. M. A. Szigetvár Jövő május végéig köl­csönben az NB I. B-s Nagykani­zsa együtteséhez távozott az NB I-es szigetvári férfi kézilab­dacsapat közönségkedvence, Fata Tamás (képünkön). A ka­pus a legutóbbi élvonalbeli sze­zonban is kevés lehetőséget ka­pott Szente Gá­bor mellett, s Kovács János és Pókos Zoltán érkezésével va- 1 ó s z í n ű 1 e g szintén nem állhatott volna többet a gólvo­nalon, ezért fogadta el a zalaiak ajánlatát. Labdarugó megyei II. osztály, 9. forduló Czibulka-csoport: Hetvehely - Vajszló 1-5, Szigetvári TK - Szabadszentkirály 6-4, Orfíi - Drávátok 3-3, Felsőszentmárton - Siklós II. 7-0, Hóból - Nagydobsza 3-4, Somogy- hatvan - Kovácshida 4-4, Bükkösd - Kétúj- falu 2-6. A Kishárságy szabadnapos lesz. A Nagydobszától három pont levonva. Tamási-csoport: Gyód - Bár 0-1, Kozármis- leny II. - Geresdlak 3-1, Dunaszekcsö - Lip- pó 4-1, Vokány - Magyarszék 2-2, Szajk - Véménd 1-4, Székelyszabar - Sátorhely 8-0, Lovászhetény - Pécsvárad II. 2-3. Czibulka-csoport 1. F.sz.márton 8 8 0 0 34-9 24 2. Vajszló 9 7 0 2 26-10 21 3. Kishárságy 8 6 0 2 31-14 18 4. Hetvehely 8 6 0 2 23-12 18 5^ Bükkösd 9 5 2 2 19-14 17 6. Drávátok 8 4 2 2 17-12 14 7. Szigetvári TK 8 4 1 3 22 -16 13 8. Kovácshida 8 4 1 3 16-11 13 9. Nagydobsza 8 4 1 3 15-20 10 10. Sz.sz.klrály 8 3 0 5 13-19 9 11. Siklós II. 8 2 1 5 6-14 7 12. Kétújfalu 9 2 1 6 15-24 7 13. Somogyhatvan 9 1 1 7 11-23 4 14. Hóból 9 1 0 8 10-35 3 15. Orfü 9 0 2 7 10-35 2 Czibulka-csoport, 10. forduló, október 23., szombat, 15.30: Nagydobsza - Somogyhat- van, Siklós II. - Hóból. Október 24., vasárnap, 15.30: Drávátok - Felsőszentmárton, Szabad­szentkirály - Orfü, Vajszló - Szigetvári TK, Kis­hárságy - Hetvehely, Kovácshida - Bükkösd. Tamási-csoport, 10. forduló, október 24., vasárnap, 15.30: Dunaszekcsö - Lovászhe­tény, Lippó - Kozármisleny II., Geresdlak - Gyód, Bár - Székelyszabar, Sátorhely - Szajk, Véménd - Vokány, Magyarszék - Pécsvárad II. Összeállította: M. Z. Tamási-csoport 1. Dunaszekcsö 9 8 1 0 30­11 25 2. Székelyszabar 9 5 2 2 28-9 17 3. K.misleny II. 9 5 2 2 26­14 17 4. Magyarszék 8 5 1 2 18­12 16 5. Véménd 9 4 2 3 15­14 14 6. Geresdlak 9 4 1 4 19­18 13 7. Pécsvárad II. 9 3 3 3 22­20 12 8. Lippó 9 4 0 5 19­19 12 9. Bár 9 3 1 5 11­19 10 10. Szajk 9 2 3 4 13­22 9 11. Sátorhely 9 3 0 6 13­34 9 12. Lovászhetény 9 2 2 5 22­20 8 13. Gyód 8 1 3 4 14­21 6 14. Vokány 9 0 5 4 17­34 5 Ni* , és szeretné megismerni az új SIEMENS kapcsolócsaládokat és szeretne SIEMENS kapcsolókat, dugaljakat ajándékba kapni és értékes nyereményekért még egy bowling versenyen is indulna akkor a napokban figyelje hirdetéseinket! u VILLAMOSSÁGI ÁRUHÁZ L E K T R Cselgáncs KÉT ÖTÖDIK helye­zést szereztek a pécsi Dozso SE dzsúdósai a budapesti harmad- osztályú felnőtt országos baj­nokságon, Darnyi Péter -100, Máder Zsolt -81 kg-ban lett ötödik. A Siklóson rendezett kör­zeti rangsorversenyen Füredi Kitti és Takács Máté 2., Takács Olivér, Újházi F'atrik és Mayer Kristóf 3. lett. (kma) Parasport a szervátültetet­tek Dél-dunántúli Egyesülete Kozármislenyben rendezte idei nemzetközi sporttalálkozóját A 4-fős asztalitenisz-csapatver­senyt a pécsiek (Bősz, Körösztös, Ruppert, Tímár) nyerték, (szz) Kosárlabda a komlói Ratipur- kupán az első helyen a D-Fans végzett, második a Benkő-Kis- gép Fanatic, harmadik a Ten Go együttese lett. A legtöbb kosarat a férfijátékosok közül Rétyi Ár­pád szerezte (91 pont, B. K. Fa­natic), a nőknél Altné Szirtes Ju­dit (Ten Go) 56 ponttal bizonyult a legeredményesebbnek, (kma) Labdarúgás a pálya használ­hatatlansága miatt elmaradt vasárnap a Vasas - PMFC NB I- es ligabajnoki mérkőzés, (n) Labdarúgás BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉST játszik csütörtökön 16 órakor Beremenden az NB Ili­as labdarúgócsapat a horvát harmadosztályú Sepsével. (kma) Vízikosárlabda A DÖNTŐBEN egy ponttal, 22-21-re nyert a Pécs „A” a Ljubljana ellen, s ez­zel megnyerte a Hullámfürdőben rendezett négycsapatos tornát. Harmadik a Maribor, negyedik a pécsi B-csapat lett. A legjobb já­tékosnak Kamenczky Pétert (Pécs „A”) választották, (kma) Rövidpályás gyorskorcsolya KNOCH VIKTOR korosztályában megnyerte a Maple-kupa csehor­szági futamát Knoch 1000,800, és 500 méteren is első lett, utób­biban beállította egyéni csúcsát és összetettben is a dobogó leg­felső fokára állhatott (z) Beremend Legutóbbi öt mér­kőzéséből négyet meg­nyert az NB Ill-as bere- mendi labdarúgócsapat, s ennek köszönhetően egészen a tabella máso­dik helyére lépett előre. K. Mayer A. A Beremend a bajnokság elején még nem szárnyalt, az ötödik fordulót követően csak a kilen­cedik helyen állt két győzelem­mel és három vereséggel. Mohács - Szekszárd 18-30 (9-15) Nők. Mohács, 120 néző. V.: Bennarikné, Fodorné. Mohács: Csordás - Prokop 7, Ru- zicska 3, Császár 1, Szalay 1, Predács 4. Merkler 1. Cs.: Andrássy (k), Gazdag 1, Bá­rányt Koholák. Edző: Osziár Ferenc. Oszlár Ferenc: - A sok hiba eredménye a nagyarányú vereség. Pikker-PTE-PEAC - Pécsvárad 29-19 (10-10) Nők. Pécs, 100 néző. V.: Korponai, Rácz. Pikker-PTE-PEAC: KÓSZÓ - Hamarics 3, Ko­vács 4, Vasas 2, Elter 1, Szabó 3, Gogolák 2. Cs.: HAMBURGER (k), Illés, BÓDI 3, SZEDLÁK 7, T0MAS0VICS 4, Stier. Edző: Harmat Tamás. Pécsvárad: Bodáné - Men- czer, Perjési 1, Patkó 7, Gál 4, Marián 6, Il­lés. Cs.: Schwedics 1, Csordás. Edző: Bog­nár Norbert Harmat Tamás: - A második félidőben már Szakadó esőben is negyvenen tekertek K. M. A. Kozármisleny Az év utolsó ország­úti kerékpárversenyét rendezte a hétvégén a Melitta SE, s bár a sza­kadó eső, az úttest szélességű víz­átfolyások alaposan megnehezí­tették a résztvevők dolgát, baleset nem történt A negyven induló közül végül 32-en értek célba. A kategóriák baranyai érde­keltségű helyezettjei. Nők (26 km): 1. Keszthelyi Szabina (gör- csönyi Lesti SE). 40-80 év közötti férfiak (42 km): 1. Somogyi Zol­tán (görcsönyi Lesti SE). Amatőr férfiak (42 km): Szász András, 2. Salk Róbert, 3. Kovács Miklós (műid görcsönyi Lesti SE). Elit férfiak (42 km): 2. Csömör Zol­tán, 3. Vörös Benedek (mindkettő Pécsi KSE).- A bajnoki rajtra négy meg­határozó játékosom dőlt ki sérü­lés miatt, nem csoda, hogy nem jöttek a jó eredmények - kezdi Bíró Ferenc (képünkön) edző. - Mostanra hárman felépültek, utolérték magukat, s ez meglát­szik a teljesítményünkön. Egye­dül Bábli Rolandra várunk még, aki részleges bokaszalag-szaka- dása miatt egyszer sem játszott, remélem, két hét múlva már rá is számíthatok. A sérülések mellett a bajnok­ság elején a sorsolás sem kedve­zett a Beremendnek, amely az Kézilabda NB II jól védekeztünk, így sok kontragólt dobhat­tunk. Bognár Norbert: - Jó első félidő után hibáin­kat kihasználva átszaladt rajtunk az ellenfél. Harkány - Balatonboglár 34-19 (17-8) Férfiak. Harkány, 100 néző. V.: Keszi, Peli­kán. Harkány: Somogyi - Horváth T. 4, Zá- dori Zs. 2, Vajda K. 5, Cseh 2, Somodi 7, Rozina 5. Cs.: Sátori (k), Gyulai (k), Kézs- márki 2, Iván 2, Vajda P. 1, Kollai 1, Tamás 3. Edző: Kovács János. Kovács János: - Gratulálok csapatomnak a jó játékhoz. Bácska - Mecseknádasd 22-32 (12-19) Férfiak. Bácsbokod, 100 néző. V.: Bohár, Jüngling. Mecseknádasd: HÁBER -Werb 5, Gungl 4, Marcsik 3, Krász 3, BOGNÁR 7, AR­NOLD 10. Cs.: Szegedi (k), Földvári, Ömbö- li, Sipos, ifl. Werb. Edző: Gúnya Ferenc. első négy fordu­lóból három­szor idegenben játszott. A csa­pat egyértelmű­en dobogóesé­lyes, teszi hozzá Bíró, ha nincs ilyen pechszériá- juk, akkor meggyőződése sze­rint már most négy ponttal ve­zetnék a tabellát. Egyetlen gyen­ge pontjukként a csatársort em­líti, Polgári mellé nem ártana egy agilis, erőszakos támadó, mert az eddigi 12 rúgott góljuk tíz forduló alatt nagyon kevés. Gúnya Ferenc: - Paprikás hangulatú mérkő­zésen sima győzelmet arattunk. Simontornya-Cece - Kozármisleny 22-23 (11-12) Nők. Simontornya, 100 néző. V.: Fogl, Mazzag. Kozármisleny: Gödrei - Hornicz 2, Bareith 2, LUKÁCS 8, Bodor, Bodrogi 5, So- mogyvári 3. Cs.: Földi 3, Schiebelhut. Edző: ifj. Kovács Tamás. /ij. Kovács Tamás: - Idegesen kézilabdáz­tunk, de végül hoztuk a kötelezőt. PTE-PEAC - Keszthely 23-27 (11-12) Férfiak. Pécs, 100 néző. V.: Horváth, Simó. PTE-PEAC: Jedlicska - SZAJKÓ 5, BALÁZS 7, LIPCSIK 6, Kemenes T., Palkó 1, Bánhidi. Cs.: Egri 4, Hős. Edző: Horváth István. Horváth István: - Derekasan küzdő csapa­tom megérdemelten nyert volna. K. Mayer A. Dűnántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft Baranya Megyei Irodájának ter­jesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt-n és a kiadó árushelyem keresztül történik. Előfizethető minden nap­tári év végéig a kiadónál (teL: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rl 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január l-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint fél évre 8970 forint egy évre 17 940 forint Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyil­vántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöldújság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általuk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törléséi Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 1 A 1

Next

/
Thumbnails
Contents