Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-18 / 286. szám

2004. OKTOBER 18., HÉTFŐ - DUNÁNTÚLI NAPLÓ RIPORT 7 KULTÚRA ­Tájházak Európának életben tartani Kulturális örökség és népi mesterségek Dunai I. kistelepülések kulturális örök­ségére, néprajzi értékeinek fel­Az EU Kultúra 2000 projekthez benyújtandó pályázatként több éves együttműködési progra­mot dolgoz ki a Baranya Megyei Önkormányzat, illetve intézmé­nye, a Baranya Megyei mok Igazgatósága. Az Élő örök­ség - tájházak európai együtt­működése című program A kul­turális örökség és népi mester­ségek közös továbbélése az új Európában alcímet viseli. A hároméves együttműködés célja egy sokszínű, igazán élő baranyai tájház örökségbemu- ! tató központként történő fej­lesztése. Olyan módszertani T centrum létrehozása, amely ré­vén a megye tájházai egységes hálózatba szervezésének az alapjai is megteremthetők. A szakemberek tapasztalat- cseréjén túl általános cél, hogy európai szinten is hangsúlyoz­ni kell a közös kulturális örök­ség fontosságát a közös Európá­ban, megőrizni különösképpen a népi mesterségeket. Bemutat­ni az európai kulturális gazdag­ságot, sokszínűséget, különö­sen a történelmi változások és a kölcsönös egymásra hatás te­kintetében. A projekt a vidék, a sére épül, azok turisztikai tér- A projekt megvalósításában mékké fejlesztésének lehetősé- vezető szerepet a megyei múze- geit, eszközeit kutatja. Az élő umigazgatóság vállal,- a Ma­múzeumok feladata nemcsak gyarlukafai Néprajzi Műhellyel szoros szakmai együttműkö­désben. A pályázatról legutóbbi ülé­sén hozott támogató határoza­tot a megyei közgyűlés. Mind­azonáltal már biztos, hogy csak a Kultúra 2000 Keretprogram következő évi kiírásása nyújt­ják be a pályázatot, mivel an­nak alapfeltétele a többoldalú nemzetközi együttműködés. A megyei önkormányzat, illetve a múzeumigazgatóság most ku­tat partnerek után, ami azáltal is nehéz feladat, mert másutt a tájház fogalma nem ismert, néprajzi múzeumokkal, gyűjte­ményekkel lehet felvenni a kap- Be kell CSOlatOt. mutatni A projektben való együttmű- az európai ködéshez - minimum öt részt- kuiturális vevő kell - most német, francia és erdélyi néprajzi múzeumok­kal, gyűjteményekkel tárgyal­nak. A hároméves programra összesen 1,2 millió euró össz­költségvetést terveznek. Ebből a főszervezőként jelölt Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósá­ga évente 85-90 ezer euróbán részesedne. tárására, a vidéki élet, életvitel népszerűsítése a tárgyi, szelle­mi örökség megújító megőrzé­programszervezes, a gyerme­kek és fiatalok megnyerése, al­kotó bekapcsolása. SZARKALAB NÉPTÁNCEGYÜTTES Erdély Románia Október elsején kezdődött és tegnap zárult a Határon Túli Magyarok Fesztiválja Pécsett. Zenekarok, táncegyüttesek és kiállítások várták az érdek­lődőket, fórumot Is tartottak a Kárpát-medencei magyarság helyzetének változásai Magyarország európai uniós csatlakozását követően címmel. Teg­nap köztéri felvonulással és nagyszabású gálaműsorral ért véget az idén 13. alkalommal megrendezett fesztivál. fotű: löffler péter Egy elégedett ember jubileumi hangversenye Bánky József Pécsett éló' zongoraművész 50 évvel ezelőtt vette át diplomáját a Zeneakadémián. Ez al­kalomból kerül sor ma 19 órakor a pécsi Zenepark­ban jubileumi koncertjé­re, amelyen Liszt, Scarlatti, Beethoven, Schuman és a saját mű­vei szerepelnek. Bebessi K. Óraközi szünetben beszélge­tünk. Bánky József zongoramű­vész ma is aktív tanár, a zene és a zenetanítás elválaszthatatla­nok az életében. 50 évvel ez­előtt végzett a Zene­akadémián. Diplo­mája átvételekor zord időket élt az or­szág. Nem volt jel­lemző, hogy kapkod­tak volna az előadó- művészek után. Bánky Józsefnek sem kínáltak tálcán semmi effélét.- Zalaegerszegre kerültem - mondja.- Óraadó tanár, majd igazgató let­tem, de sem akkor, sem később, amikor három évig a Filhar­mónia ösztöndíjasa voltam, nem érez­hettem felhőtlennek az életet, 1958-ban jöttem Pécsre, akkor változott meg a hely­zetem. Itt már mint megbecsült tanárt művészként is fog­lalkoztattak. Hang­versenyezhettem, dolgozhattam. 1973- ban valóságos áttö­rést jelentett az éle­temben, hogy az Országos Fil­harmónia szólistája lehettem. A szakiskolában, ahol dolgoztam, a tanárképzős részleget a buda­pesti Zeneakadémiához csatol­ták, így 1966-tól felsőfokon taní­tok. A tanítás szeretete a korral egyre inkább erősödött, elmé­lyült. 1989-től 95-ig a zongora­tanszék vezetője voltam.- Az előadóművészet és a ta­nári munka mellett a kompo­nista sajnos mindig háttérbe szorult. A kompozíciók megje­lentetése is sok gondot okozott. A 80-as években sokat kompo­náltam, különösen zongorada­rabokat. A tanítványaimmal együtt játsszuk is őket. Ezen a téren sem vagyok egy könyöklő típus... A fél évszázad a nagyvilág­ban persze egészen másképp zajlott volna. A nagy zenei köz­pontok közelében ki tudja, ho­gyan alakulhatott volna Bánky József pályája.- Azért érez valamilyen elé­gedettséget a pályájával kap­csolatban? - kérdezzük.- Ez nem csak egy pálya, ha­nem egy hivatás is. Az élet a vi­lág nagy zsenijeinek a társasá­gával ajándékozott meg. Olyan többlet ez, amit az ember meg­becsül. A pályámat, a munká­mat pedig nem az anyagi olda­láról szemlélem. így a válaszom voltaképpen egy elégedett em­ber válasza. Bánky, az elégedett ember Búcsúbeszédek majdnem mindig elhangzanak az egyházi temetéseken is. A búcsúztató az elhunyt mun­kahelyéről, baráti köréből kerül ki. A polgári búcsúz­tatót viszont meg is lehet rendelni az egyéb szolgálta­tásokkal együtt. Van, aki­nek az a foglalkozása, hogy holtakat búcsúztat. Bebessi Károly- Odor László vagyok, fogadja részvétem... A kezdeti időkben gyakran előfordult, hogy bármi­lyen ismerkedés, bemutatkozás közben kicsúszott a számon ez a „fogadja részvétem...” - meséli az egyébként középkorú, tanáros külsejű, szemüveges, családos úr, akinek a foglalkozása ez idő szerint az, hogy búcsúbeszéde­ket ír és olvas fel temetői polgári gyászszertartásokon. Eredetileg Odor úr, a hivatásos búcsúztató vegyésztechnikus volt, de már a beszélgetésünk kezdetén kifeje­zésre juttatja, hogy nem szívesen beszél a magánéletéről. A mun­ka és a családi élet karakteriszti­kusan különválik nála. Nem sze­retné, ha egybemosódnának ezek a dolgok.- Újsághirdetésre jelentkez­tem - mondja Odor László. - A ’90-es évek közepén ez a feladat az akkori családi intézethez tar­tozott Ők kerestek embert. Volt egy próbafeladatom. Három nyers leírást kaptam adatokkal, eseményekkel. Ezt kellett feldol­goznom. Röviden szólva, megfe­leltem. Akkoriban még sokan úgy tartották ezt számon, mint „kommunista búcsúztatót”. Még az ezredfordulón is sokan odajöt­tek hozzám, faggattak, mondjam meg, milyen vallású vagyok. Mi­lyen felekezethez tartozom. Mondtam nekik, ez magánügy. Hát akkor milyen szertartás volt, amit tartott - szögezték nekem a kérdést Válaszom: polgári szer­tartás. Ennek lényege, hogy sem­milyen világnézetű ember ne érezhesse kirekesztőnek az el­hangzottakat * * *- Amikor elkezdtem ezt a munkát, egyetlen „hivatalos” bú­csúztató volt, Bojtor Károly. Ő ma is búcsúztat. Mellé kerestek sze­mélyemben valakit, hogy ha bár­mi adódik, legyen egy tartalék. Egy búcsúztatóval szemben ko­moly várakozások vannak. Olyannak kell lennie, hogy az ittmaradók méltónak és megfele­lőnek tartsák a végső búcsúhoz. Ha beszélhetnénk egyáltalán „tetszési indexről” e munka kap­csán, ez lehetne a maximum. Bojtor Károly mindenekelőtt bá­nyászokat búcsúztat. Joggal húz­za fői és viseli a bányászegyenru­hát ilyenkor, hiszen maga is a bá­nyászok közül való.- Az első 5-10 búcsúztató na­gyon megviselt - folytatja Odor László. - Akkoriban jöttem rá, hogy egyfajta önvédelemre is szükségem van. Nem a fájdalom­hoz, a gyászhoz kell kötődnöm, hanem a feladathoz, annak lé­nyegére és részleteire egyszerre koncentrálva. Ez megvéd engem is. Arra gondolok ilyenkor, hogy az élőkhöz beszélek, rájuk va­gyok tekintettel, hiszen az ő fáj­dalmukat akarom enyhíteni. Ha segíteni nem is tudok. Vallások és hitek próbálják értelmezni a megfoghataüant. Megfoghatatla­nul... A halál ilyen. * * *- Ön nem fél tőle? - kérdezem.- Nem tudok semmit a halál­ról. így azt sem tudom, kitől, mi­től kellene félnem... Van persze vallási, világnézeti, filozófiai tá­masz bőven. De kételyek is van­nak. A félelem a veszteségekkel is összefügg. Sok sikeres embert az hajt, hogy szeretne valamit le­tenni az asztalra. A halál mindet­től megfosztja az embert Még­sem hiszem azt, hogy a halálféle­lem az ember saját puszta önfél­tése volna. Az sem egészen igaz, hogy a gyászban túlsúlyban vol­nának az önsajnálati elemek. Sokféle félelem van. Egy nénike egyszer megkérdezte tőlem, hogy nem fáznak-e odalent a kedveseim. Miközben hallgatom, arra gondolok, hogy egy talpig jószándékú, jóhiszemű ember­rel van dolgom. Amikor meg­kapja a temetkezési vállalattól az elhunyt nevét és a hozzátar­tozók címét, nyomban fölkeresi őket. Kérdez, figyel, jegyzetel. De már akkor sem a megboldo­gultra koncentrál, hiszen átjár­hatóság csak a hátramaradot­tak irányában van. Az egész te­metési ceremónia az ittmaradók, az élők megnyug­vását szolgálja. A sír nem más, mint egy jelölt hely az emléke- zőknek. Ennél többet nem is szabad, hogy jelentsen.- Nekünk, akik a temetőben mintegy „csapatmunkában” részt veszünk a szertartásokban - folytatja -, kifejezetten töreked­nünk kell arra, hogy a kegyelet, a gyász ne a kétségbeesést erősítse az ittmaradottakban. Inkább se­gítse őket túljutni a krízisen. Old­ja a feszültségeket, görcsöket, amelyek akár az élet folyatható- ságát is megkérdőjelezik. A búcsúztatás foglalkozás, munka. Mindenekelőtt azonban szolgálat. Hatalmas, megfizethe­tetlen szolgálat. Egyik ember szolgálata a másik iránt A végső búcsú kulcsszavaiban a vigasz egyedülálló érték. Hogy „szép”-e egy temető? A temetőbe az emberek elviszik a lelkűket A temetőben tavasszal rügyeznek a fák. A temetői fákon a madarak ugyanúgy énekel­nek, mint az erdőben. Ha a te­mető méltó és illendő hely az emlékezésre, akkor azt is mondhatjuk rá, hogy szép. A HATÁRON TÚLRÓL mmm « WBgm I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents