Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-16 / 284. szám

2004. OKTÓBER 16., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 5 BARANYAI TÜKÖR A régi elnökkel újult meg a kamara Pécs Többszörös túljelö- lés, a jelöltek komoly ve­télkedője jellemezte a Pécs-Baranyai Kereske­delmi és Iparkamara tegnapi tisztújító köz­gyűlését. Kaszás E. A kamarai választás kiélezett- ségéről sokat elárul, hogy az alig egy hónappal ezelőtt meg­választott 60 küldött az első 50 százalék + 1 szavazati arányt. A megismételt proce­dúra során Higi Gyula és dr. Kéri István (képünkön) közül qtóbbi kapta a több voksot, ami azt jelenti, hogy az elnök az elkövetkező négy évben to­vább folytathatja a kamara élén végzett munkát. Több ponton változott a gaz­dasági önkormányzat elnöksé­ge, amelybe első ízben került be - ráadásul a legsimábban - hölgy, mindjárt kettő is. Hason­ló változások történtek a tago­zatok elnöki posztjain is. Lapunk érdeklődésére dr. Kéri István elmondta: egyrész­ről természetes, ugyanakkor örvendetes a többes jelölések­ben megmutatkozó aktivitás, amiben egyéni ambíciók ugyanúgy megmutatkoznak, mint az egyes ágazatok szerep­lőinek érdekérvényesítési tö­rekvései. Az újra bizalmat ka­pott elnök szerint egyrészt foly­tatni kell az előző ciklusban A tisztújító küldöttgyűlés eredménye Bnöfc dr. Kéri István Általános alelnök: Vétek Jánosné Kisválallkozásokért felelős alelnök: BodrtSné Nyúl Éva Innovációs alelnök: Hirth Ferenc Kereskedelmi fejesztési alelnök: Vétek Jánosné Szakképzési alelnök: Várszergi Gyula EU Integrálcós alelnök: Wencktieim István Tagozati elnökök Regionális vállalati tagozati elnök: ZongorGábor Ipari tagozati elnök: dr. Kállai Sándor Kereskedelmi tagozati elnök: Arnold Antal Közszolgáltató tagozati elnök: Herényi János Kézműves tagozati elnök: Blrinyi Zoltán Városi elnökök Mohács városi elnök: Szánté Dezső Komló városi elnök: Ferenczy Tamás Szigetvár városi elnök: Szűcs Csaba Siklós városi elnök: Horváth Sándor Forrás: Pécs-Baranyai Kereskedelmi Kamara k megkezdett - a helyi gazdaság erősödését, versenyképességé­nek növelését célzó - munkát, ugyanakkor a siker érdekében erősíteni kell az egyes ágaza­tok, adott esetben cégek közötti együttműködést is. A siker egyik útja lehet az európai szintű növekedésben érdekelt vállalkozások kiemelt mene­dzselése, azok pozitív példája, kiugrása ugyanis motiválhatja, egyben piaci lehetőséggel is el­láthatja a helyi fejlődésben gondolkodó szereplőket. EGÉSZSÉGÜGY Körzeti orvosi: Pécsi gyermekeknek a Gyermekklinikán (72/535-974), Pécs környékiek és Egerág gyermekeinek a Gyermekkórházban. Pécs, Abaliget, Kozármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kövágószőlős, Görcsöny, Egerág, Szalánta, Bosta, Szilvás, Túrony, Garé és csatolt községek felnőttjeinek a tánc utcai rendelőintézetben (72/214-347). Az ügyelet mindenütt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig tart. Kórházak. Gyermekbelgyógyászat: Pécs: Gyermekklinika. Pécs környékiek, Siklós, Sely- lye és környékiek: Gyermekkórház. Gyermekeknek sebészet szombaton Gyermekkórház, vasárnap Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek szombaton: belgyógyászat: III. sz. Belgyógyászat (Akác u. t), sebé­szet, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Gyógyszertárak: Pécs: Schulek (Dr. Veress E. u. 2.) és Főnix (Köztársaság tér 8.), Bóly: Panacea, Komló: Piramis, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Vajszló: Ormánság, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Orosz­lán. Állatorvosi ügyeletek: Október 16-án reggel 6 órától október 18-án reggel 6-ig. Megyei rendelői ügyelet: Blue Dog Állatorvosi Rendelő, Pécs, Ürögi fasor 4. T.: 72/256-321. Pécs: dr. Hartung István Pécs-Hird, Szatmári u. 32. T.: 72/267-257, 30-9478-949. Sásd: dr. Merics Imre, 72/454-067,30-9365-276, Mágocs-Pécsvárad-Komló: dr. Sze- menyei Károly, 30-6504-766. Mohács-Bóly: dr. Molnár Géza, 69/311-956, 30-9297- 355. Siklós, keleti rész: dr. Lébényi Sándor, 72/352-262,30-5534-467. Siklós, nyuga­ti rész: dr. Papp Arnold, 73/492-074. Szigetvár-Szentlőrinc: dr. Kalinowski Jerzy, 73/346-062, 30-9861-105. Állatkórtiázi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 30-902-7729. Védőnők az iskolákban életmód Se a cigit, se az alkoholt nem vetik meg a gyerekek Baranya Főállású védőnők kezdik meg munkájukat jö­vő évtől a városi általános iskolákban. Az új rendszer bevezetését elsősorban a gyerekek lesújtó egészségi állapota indokolja: sok kis­diák küszködik tartási rendellenességgel, látási és súlyproblémákkal, ugyan­akkor előszeretettel fogyasz­tanak alkoholt, és a cigaret­tát se vetik meg a fiatalok. Wald Kata Ismét lesznek főállású védőnők a városi általános iskolákban janu­ár 1-jétől, az akkor hatályba lépő jogszabály szerint Ezzel a mint­egy húsz évvel ezelőtt megszün­tetett rendszert állítaná vissza a szaktárca, a tapasztalatok sze­rint ugyanis a várandós anyák és csecsemők ellátása mellett a vé­dőnők az iskolások gondozására nem tudnak elég időt szánni. Az új rendelet szerint a felada­tok - mint azt Fekete Gáborné megyei vezető védőnőtől meg­tudtuk - kettéválnának: az új el­nevezés szerinti területi védőnők foglalkoznának majd a kisma­mákkal, újszülöttekkel és kis­gyermekekkel, míg az iskolai vé­dőnők kizárólag az oktatási in­tézményekben látnák el feladata­ikat Helyben végeznék el a szű­rővizsgálatokat fogadóóráikon a gyerekek bármilyen problémá­val felkereshetnék őket egész­ségügyi felvilágosító órákat tar­tanának, és különféle foglalkozá­sok szervezésére is jutna idejük. A jogszabály szerint egy-egy szakemberhez legfeljebb 800 diák tartozhat így a nagyobb is­koláknak saját védőnőjük len­ne, míg a kisebbeknél két-há- rom intézményt látna el egy szakember. A változás elsősor­ban a városokat érinti majd, a 19 144 vizsgálatra hívott gyermek közül T 2 933 látászavarral küszködik 1364 túlsúlyos Forrás: ÁfTTSZ Baranya Megyei In I 5466 lúdtalpas, gerincferdülése van, tartási rendellenességgel \ küszködik falvakban ugyanis a kevesebb gyermekszám miatt - a hozzá­értők szerint - indokolatlan a feladatok szétválasztása. Fekete Gáborné kiemelte, az új rendszer bevezetése minden­sok zöme rendszertelenül étke­zik, egy harmaduk például egy­általán nem reggelizik, szénsa­vas üdítőket és édességeket vi­szont előszeretettel fogyaszta­nak. A gyerekek harmada mind­„Az iskolák jó részében nincs védőnői tanácsadónak alkalmas üres helyiség. A megoldás a fenntartó önkormányzatok fel« adata. FEKETE GABORNE képp indokolt, a statisztikák is azt bizonyítják, hogy az iskolák­ban a védőnők állandó jelenléte a gyerekek egészséges életmódra nevelése szempontjából elenged­hetetlen. A szűrések eredmé­nyei alapján például Baranyában a vizsgálatra kötelezett korú gyermekek több mint tíz százalé­ka látási zavarokkal küszködik, a diákok csaknem harmadánál észlelhetők tartási rendellenes­ségek és túlsúlyosak is vannak szépszámmal. Ugyanakkor az országos felmérések alapján el­mondható az is, hogy az iskolá­össze heti 1-2 órát szentel a testedzésnek, televíziózásra vi­szont napi 2-3 órát is szánnak. A dohányzással kapcsolatban se túl rózsás a kép: a serdülőkorú fi­úk 40 százaléka gyújt rá rend­szeresen, a lányoknál ez az arány 35 százalék. Az alkoholt se vetik meg a diákok, hisz a fiúk kétharmada, míg a lányok csak­nem fele volt már többször ré­szeg életében. Nem túl megnyug­tató adat az sem, hogy a felmérés szerint a tanulók több mint a fele volt már olyan helyzetben, hogy öngyilkosságra gondolt. Hernyóinvázió után pilleáradat Pincehelyi Zita Pécs - Minden eddigit messze meghaladó gyapjaspille-szapo- rulat észlelhető az Égervölgy és a Farkas-forrás körül - tudtuk meg dr. Majer József ökológus­tól. - Csalhatatlan jele a töme­ges fertőzésnek, hogy általában ötnél is többet találtunk a fák törzsén a sok száz apró tojást rejtő, két-három centiméteres csomócskából. A jelek szerint tehát tavaszra gyapjashemyó-, majd lepkedöm- ping várható. Ha nem védekezünk időben, „csontig rághatják” a fák lombjait, az erdő megkopasztása után pedig a közeli gyümölcsösök­be Is behúzódhatnak - fűzte hozzá az ökológus. Tóth Béla rovartani szakértőtől azt is megtudhattuk, hogy április­ban érdemes elkezdeni az irtást Kétféle szer hatásos a gyapjaspille ellen. Az egyik egy rovarfejlődést szabályozó anyag, ami megakadá­lyozza a vedlést, így bőrébe fúl az állat A másik baktériumspórákat tartalmaz, ami kizárólag a gyap­jaslepkékre ártalmas. HA FELEPUL A HAZUNK NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS A NEVKÓBAN. Házépítés Expo Turné címmel nagyszabású kiállítás nyílt a pécsi Apá­czai Nevelési Központ művelődési házában tegnap. A ma és holnap még látható bemutatón a már kész laká­sok berendezéséhez is segítséget kapnak az érdeklődők. fotó: t. l BARANYÁBAN A-Z-IG PéCS VESZÉLYES HÁZTARTÁSI hul­ladékgyűjtési akció lesz - ismét - Pécsett, október tizenhatodikén. A Veress Endre úti parkolóban, a Do- mus Áruház előtt, a Pécs Pláza ke­leti bejáratánál és a Búza tér déli oldalánál, a Zipernowsky előtt vár­ják a szervezők a használhatatlan­ná vált szárazelemeket festéket, olajat, akkumulátort, vegyszert, fénycsövet, autógumit, gyógyszert és hűtőgépet (pz) PéCS TERRARISZTIKAI BÖRZÉT, országosan egyedülálló rendez­vényt szerveznek október tizenhete­dikére. Vásárolni, cserélni és néze­lődni is lehet az Akvárium Terrári­umbán tíz és tizenhét óra között a kétéltűek, hüllők, felszerelések és dísznövények között, (bl) PéCS FELBONTOTTÁK TÖBB HE­LYEN újra a Kórház tér és a Szent István tér környékét. Az útakadá­lyok keletkezésének két oka van, egyrészt a Ferencesek utcája ele­jén található egykori fodrászüzlet fűtésének megoldása, másrészt egy gázcsőtörés, (bl) Pécs ÁSZOK A TÁNCBAN címmel folytatódik a megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központban a be­szélgetéssorozat jeles néptánc- és zenekutatókkal. Ma délután 14 óra 30-kor a Határon Túli Magya­rok Fesztiválja keretében Pávai Ist­ván erdélyi származású kutató lesz a sorozat házigazdája, Simon Márta vendége, (aa) Rettend akadálymentesítés­re adott be pályázatot a falu ve­zetősége, amelynek eredményét a jövő hónapra várják. A tervek sze­rint az orvosi rendelőnek, a kul- túrháznak és a polgármesteri hi­vatalnak helyet adó épületben többek között mosdót alakítaná­nak ki a mozgáskorlátozottak ré­szére, akik rámpán juthatnának be a hivatali épületbe, (sp) Regenye falugyűlés elé kerül a település rendezési terve október huszonötödikén. Az építészeti terv szerint a régi típusú egyutcás falu­ban, ahol a legtöbb házat a húszas és harmincas években építették, a homlokzatokat helyreállítanák. Amennyiben a falugyűlés elfogadja a tervet novemberig pályázatot nyújtanak be az építésügyi minisz­tériumhoz a helyi védelem alatt álló házak rendbehozatalára, (sp) Sellye A szezonális munkale­hetőségek visszaszorulása elle­nére még mindig 30 százalék alatti a sellyei térség munkanél­küliségi rátája. A megyében a leg­magasabb, ám a körzetben októ­berben kedvezőnek nevezhető mutató nagyban köszönhető an­nak, hogy a térségből nagyon so­kan helyezkedtek el a létszámát bővítő Elcoteqnél. (k) SlklÓS A LEGNAGYOBB MÉRTÉK­BEN a tenkesaljai város körzeté­ben növekedett a pályakezdő munkanélküliek száma az egy év­vel korábbi adatokhoz képest. Siklóson kívül csak Mohács tér­ségében tapasztaltak növeke­dést, a megye egészét tekintve az 1749 pályakezdő állástalan ÍOO fővel kevesebb az egy esz­tendővel korábbinál, (k) Somogynszló nyugdíjasokat KÖSZÖNT vasárnap a falu közös­sége. Bérces Mihály polgármester elmondta, hogy a település nyolc­vannyolc idős lakóját látják vendé­gül a hagyományosan októberben megrendezett ünnepségen, ahol a helyi iskola diákjai adnak műsort. A Szigetvári Takarékszövetkezet támogatásával megvalósuló ren­dezvényen minden nyugdíjast 3000 forintos jutalomban részesít az önkormányzat, (not) $ZáSZYár A KELET-MECSEK EGYE­SÜLET szervezésében a helyi és ki­lenc környékbeli település neveze­tességeiről, tájegységeiről, kulturális és népi hagyományairól készít tizen­öt perces bemutató filmet az önkor­mányzatok támogatásával, (szk) Szentlőrinc elkészült a szentlő­rinci hulladékgazdálkodási terv, rendelkezéseit testületi ülésen vi­tatta meg az önkormányzat. A do­kumentáció szól többek között a te­rületen keletkező hasznosítandó, vagy ártalmatlanítandó hulladékok mennyiségéről és eredetéről, a ke­zelésükkel kapcsolatos alapvető műszaki követelményekről, (pz) Szentlőrinc KÉT helyen is sebes­ségkorlátozás van érvényben a te­lepülés környékén. Az egyik belső összekötő úton vasúti átjáró építési munkálatai miatt, a tarcsapusztai részen pedig csatornázás okán van útszűkület és harminc kilométeres maximum sebesség, (bl) Vokány ma este hattól fellép kö­zös hangversenyen a pécsi Lenau gyerekkórus Hohman Anett vezeté­sével, valamint az eiterfeldi Licht- bergschule zenekara és a Siklósi Hegedűegyüttes a kultúrházban. (bl)

Next

/
Thumbnails
Contents