Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)
2004-10-15 / 283. szám
2004. OKTOBER 15., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ RIPORT 7 KULTÚRA A DEMOKRÁCIA SZOTARA HANGULATOS TARLAT A MŰVÉSZETIBEN KIÁLLÍTÁS A KÉK SZALONBAN. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola nyári, bárdudvamoki alkotótáborában készült munkákból látható bemutató a Rad- nics utcai épület előcsarnokában. Az érdeklődők festményeket akvarelleket, üvegből készült dísztárgyakat tekinthetnek meg a galériában. fotó: i_ l Derrida Boros János Jacques Derrida (1930- 2004) francia filozófus, a Pécsi Tudományegyetem tiszteletbeli doktora (1993), elmúlt szombaton, október 9-én bekövetkezett halálakor, a huszadik század végének minden bizonynyal legnagyobb hatású gondolkodója távozott el. A neo- pragmatikus filozófus Rorty azt állítja, Derrida jelentősége Nietzschéével és Heideggeré- vel vetekszik. A Le Monde október 12-i száma tízoldalas mellékletet szánt emlékének, az Élysée palota nyilatkozata szerint Derrida „a minden gondolkodás gyökerénél ott lévő szabad mozgást kereste”. Az általa dekonstrukciónak nevezett gondolkodásmóddal átalakította az irodalmi, filozófiai és politikai szövegek olvasási- és írásmódját, a pszichológiáról, a történelemről, a nyelvről, az építészetről, az intézményekről, a politikáról és a demokráciáról alkotott felfogásunkat. Miután az emberi kultúra alkotásai valamilyen szerkezettel rendelkeznek, vizsgálatainak középpontjába ez a szerkezetiség, strukturáltság került. Derrida kiemeli, hogy a „struktúra strukturalitása”, a struktúrát belülről vagy kívülről fenntartóként elgondolt elv, nem ragadható meg és írható le önálló, feltétlen tiszteletünket élvező és minden kritikától mentes létezőként. A végsőnek és megalapozónak hitt középpont mindig maga is már alávetett a struktúrát létrehozó és fenntartó szöveg mozgásának, maga is azon eljárásokkal elemezhető, mint az a struktúra, amelynek elveként próbálnánk megragadni. Ennél fogva fel kell számolni a struktúra középpontjának és szervező elvének fogalmát, mint ami végső magyarázatot adna bármi olyannak, amit összefüggő egészként gondolnánk el. A gondolkodás feladata a társadalmi-politikai és kulturális struktúrák fölszabadítása annak tudatosításával, hogy ezek az emberi nyelv folyamatos és egyetlen elvre visszavezethetetlen mozgásának megnyilvánulásai. Ekkor „a nyelv elárasztja az egyetemes problematika mezejét; ez az a pillanat, amikor a középpont vagy eredet távollétében minden diskurzussá válik” - fogalmazza meg Derrida a demokrácia visszavezethetetlen dinamikáját, mely minden egyes polgárát mint saját létezésének feltételét szólítja föl az egyetemes „szövegszerű” világba való belépésre. A demokrácia a széles körű beszélgetés fóruma, nincs demokrácia fórum nélkül. Derrida hangsúlyozza, annak „előrebocsátása, hogy nincs abszolút szövegen-kívü- li, nem egyenlő az ideális im- manencia, az írás önmagához való viszonyának szakadatlan helyreállítása tételezésével”, ahol a „szöveg” fogalma tág értelemben értendő. A kultúra, az emberi együttélés, az ember maga - a nyelv, a beszéd, az írás folyamatos, megszakítatlan működése révén jön létre, marad fönn és változik. Ha nem alakítanánk szüntelenül, mindannyian, a nyelv működtetésével, diskurzussal a bennünket alakító világot, akkor a világ fen- sőbbségként alakítana bennünket, diktálna; a világ - a kultúra, a társadalom, az állam, a közösség - válna önelvű és autonómiánkat elnyomó diktátorrá. Derrida számára a dekonstrukció - a folyamatos szöveg és szövegszerűség - a demokrácia. A Jelenkorban az Apokalipsa A „Folyóirat a folyóiratban” elnevezésű együttműködés keretében hét ország egy-egy lapja, a szlovén Apokalipsa, a horvát Quorum, a cseh Host, a szlovák Romboid, az osztrák Literatur und Kritik, a lengyel Studium és magyar részről a Jelenkor minden évben vendégszámot szentel valamelyik partnerének. A Jelenkor ezúttal - októberi számában -, a szlovén Apokalipsa folyóiratot mutatja be. Az összeállításban központi szerepet kap a huszadik századi szlovén költészet meghatározó alakja, Edvard Kocbek: különös politikai pályafutásával tanulmány foglalkozik, verseiből pedig terjedelmes válogatást közöl a lap Csordás Gábor fordításában. A szépirodalmi rovat további része a szlovén irodalom fiatalabb generációit mutatja be, a tanulmányrovatban pedig Szlovénia és a Balkán, illetve a totalitarizmus viszonyát történeti-kulturális szempontból tárgyaló esszék kapnak helyet. Cselédsors, tartás, sok egyéb Balogh Zoltán Szenvtelenül mondta a telefonba: Olvastam az írását a kitelepítettek könyvéről. Nem volt kényelmes három és fél évig pajtában lakni. Én tíz évig laktam istállóban. Érdekli? Érdekel valakit egyáltalán a cselédsors? Telefonba mondta, egy pécsi, feltehetően összkomfortos lakásból, jellegzetes hanghordo- zással. Ilyen súlyokkal, ilyen szavakat nagyapám használt még; a gyerekkorában falu szélére kicsapott disznóőrző, Kiss Imrével ellentétben, életében csak dolgozott összkomfortos otthonban. Az egyszobás lakás, a pécsi Kolozsvár utcában, valóban összkomfortos. A konyha maga egy szoba - érti, aki érti -, a másikba, a „tisztába” nem kell befűteni. Kiss Imre azzal is nyert kis tért, hogy beüvegezte a második emeleti erkélyt. Megmarad a ládában az alma, nincs gond a halom muskátlira sem a télen. Két ponton - nem számítva nagyapámat - már a beszélgetés elején találkozunk. Kiss Imre Konta-pusztán is cselédkedett. Ez volt az ötvenes években kitelepítettek egyik lakhelye. Nagy puszta volt az, én nem láttam őket, nyárról nyárra amúgy is vándoroltunk, szekérre föl, le, föl; és Kiss Imre pontosan idézi a gazduramék sorát. Azokét, ahol hely mindig csak az istállóban, ott is a jászolban volt, sokszor együtt a gazda gyerekével. S ez tartott nyolcéves korától, ’kilencszázharminchéttől ’ki- lencszáznegyvennyolcig, amikor másfelé fordult a világ. Addig egyszerűen kiszámítható volt: hajnali libatömés, aztán vigyázni a gyerekre. Egy hétig tartott ki, a szökését az apja ostorral ismerte el, de az apja gazd- uramja föl is fogadta. Liba- és disznópásztorkodás, este, a fejősnél szúnyogcsapdosás a tehénről. Majd, mert nőtt, egyre keményebb kétkezi munka. És iskola úgy, hogy néha, hazafelé, az eső lemosta a leckét a palatábláról. Felsőbb osztály úgy, hogy a Tanító Úr a Gazduramék- nál uzsonnázott rendre, és látta, hogy az Imre gyerek miért nem tud ébren lenni az órán. Mondtam, két találkozásunk volt, már az ismerkedés elején. Látta az Indul a bakterház című filmet? - kérdezem, kitapintva a mokány vonalakat. Mintha rólam mintázták volna, feleli, és csillogni kezd a szeme Kiss Imrének. El kell mesélnie, hogyan tört borsot a háromszáz holdas özv. Takács Andrásné (Isten nyugosztalja!) orra alá egy vödörrel, meg a disznókkal, és hogyan fegyelmezte meg másnap a gazdasszony veje. Kicsit hallgatunk, hogy betolakodjék az alföldi, Kisújszállás környéki tanyavilágba Pécs. Illetve először Egerág, ahová ’ötvenkettőben került, híradós katonaként. Az elsők között vert sátrat a szűz búzatábla kellős közepén. És életében először aludt ágyon, katonaként. Aztán, amikor leszerelt, idenősült. Kicsit hallgatunk megint, talán azért, mert a szomszéd lakás felé fülel. Ott van ugyanis a felesége, magyarázza cselédnyugalommal, ezt, ahol beszél, az összespórolt pénzéből vette, majdnem évtizede. Nem váltak el, csak amikor az asszonyt leszázalékolták, ő még három műszakban dolgozott az erőműnél. Ez megint egy sor: ka- tona-csillés-bányász-lakatos-ka- záníutő, de most ez a kevésbé érdekes. Tehát az asszonyt leszázalékolták, de mennie kellett, mozognia, varrótanfolyamra, ilyen meg olyan klubba. És akkor úgy döntöttek, hogy sem együtt, sem külön, mindenki éljen meg a saját pénzéből. Érdekel valakit egyáltalán a cselédsors? - kérdezi Kiss Imre rol. Egyébként is, három lakáshoz van kulcsa a lépcső házban, és Kiss Imre mostanában egyre többször néz rá a „mamára”, hiszen volt három infarktusa, főz rá néha, meg bevásáő a mindenes a környéken, akiről még a tévében is volt film, amikor elhányta a kukák elől a havat. Három díjat nyert a Pécsi Kamarakórus az I. Szófiai Nemzetközi Kórusversenyen, ahol egyedüli magyar indulóként hazánkat is képviselték. Az október 7- 10. között megrendezett viadalon a kamarakórus és a vegyeskar kategóriákban is induló énekkar a gálakoncerten sem talált legyőzőre. Babos Attila A negyventagú pécsi énekkar a vegyeskari és a kamarakórus kategóriában jelöltette magát az első alkalommal kiírt versenyre. Előbbiben harmincegy, utóbbiban tizennyolc énekessel állt fel az együttes. Tillai Aurél karnagytól megtudtuk: a szófiai versengés amiatt is izgalmas kihívás volt számukra, mert a szervező bolgár „kóruskedvelők” alapítvány nagy szabadságot biztosított a résztvevőknek. A program stílusok szerint négy különböző kórusmű - reneszánsz, romantikus, huszadik századi és folklór - és egy tetszés szerinti darab előadásából épült fel. Komáromi Aliz, a kórus szopránszólistája nem tudott elutazni a megmérettetésre, ezért ezt a feladatot a tizenkilenc éves Bódi Zsófiára bízták. Az ifjú hölgy első ízben énekelt szólót versenyen, ráadásul csak két napja maradt a felkészülésre. Igaz, már három éve tagja az együttesnek, teljesítménye értékét növeli, hogy a dalokat eredeti nyelveken - franciául, latiKiss Imre október huszonkilencedikén lesz hetvenöt éves. Előtte, húszadikán lesz az ötvenedik házassági évfordulója. A húst már megvette, tortát is süt majd. Hol van itt szegénység? - vált hirtelen. Hiszen az autóktól alig lehet átmenni az úton. nul, magyarul, németül és olaszul - adták elő. Tillai Aurél elmondta: hatalmas segítséget jelentett, hogy a szófiai Magyar Kulturális Intézet rendelkezésükre bocsátott egy termet próba céljára. Ilyet ugyanis csak magas bérleti díj ellenében kaphattak volna. A karnagy hozzátette, gesztusértékű volt a szófiai magyar nagykövet látogatása is, aki a gálakoncerten virágdekorációval kedveskedett a kórusnak. A kórus egy része a szófiai fellépésen A küenc országból érkező tizenhat énekegyüttest felvonultató versengésen két első díjjal jutalmazták a magyarokat A pécsiek így a fődíjért járó gálaversenyen kétszer is felléptek, s végül a legjobb kórusnak járó fődíjjal gazdagodva vonultak le a színpadról. A három első hellyel a Pécsi Kamarakórus harminc- nyolcra növelte elismerései számát, melyekből tizenhat első és nagydíjjal büszkélkedhet Díjeső a kamarakórusnak
