Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-11 / 279. szám

14 SPORT DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. OKTÓBER 11., HÉTFŐ Lékó Péter: újabb remi Kramnyik ellen Brissago Lékó Péter (ké­pünkön) szombaton, vilá­gossal elért döntetlenje után vasárnap sötéttel is remizett a címvédő orosz Vlagyimir Kramnyikkal a klasszikus sakkvilágbaj­noki címért zajló, 14 játszmás párharc tizedik mérkőzésén, ezzel 5,5-4,5- re vezet. A vasárnapi svájci sakkcsata a 35. lépésben, 3 óra 41 perc után fejeződött be. Kramnyik a párosmérkőzés során immár ötödször kezdett e4-gyel, és a felek ismét a spanyol megnyi­tásban csatáztak. Ebből a világbajnok előnyö­sebb helyzetben került ki, a korai vezércsere után a sötét állásban gyalogszerkezeti gyengeségek jöttek létre. Eze­ket azonban a magyar nagy­mester - riválisa némi segít­ségével - sikerrel megvédte, majd a különböző színű futós végjáték már remit eredmé­nyezett. Lékó nehéz küzdelemben végül is fontos fél pontot szer­zett, ez reményt keltő a folyta­tást tekintve. Kedden, a párharc tizen­egyedik partijában a magyar klasszis a világos bábukat ve­zeti majd. Az esemény összdí- jazása egymillió svájci frank, amelynek a győztes 60, a vesztes pedig a 40 százalékát kapja. 7-7-es döntetlen esetén Vlagyimir Kramnyik marad a világbajnok. Már unalmas Szuzuka Az élről induló Mi­chael Schumacher nagy fölénnyel nyerte az 55. Forma-1-es világbajnok­ság Japán Nagydíját, mö­götte Ralf Schumacher és Jenson Button végzett. A Ferrari hétszeres világbajno­ka F-l-es pályafutása 83. dia­dalát aratta, Szuzukában ha­todszor lett első. Baumgartner Zsolt nem ért célba. A Japán Nagydíj végeredmé­nye: 1. M. Schumacher (né­met, Ferrari) 1:24:26.985 óra, 2. R. Schumacher (német, Wil- liams-BMW) 14.1 mp hátrány, 3. Button (angol, BAR-Honda) 19.6 mp h., 4. Szato (japán, BAR-Honda) 31.7 mp h., 5. Alonso (spanyol, Renault) 37.7 mp h., 6. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 39.3 mp h., 7. Montoya (kolumbiai, Wil- liams-BMW) 55.3 mp h., 8. Fi­sichella (olasz, Sauber-Petro- nas) 56.2 mp h. A Forma-1-es világbajnok­ság állása a tizenhetedik ftitam után. Versenyzők: 1. M. Schuma­cher (német, Ferrari) 146 pont - már világbajnok, 2. Barri­chello (brazil, Ferrari) 108, 3. Button (angol, BAR-Honda) 85, 4. Alonso (spanyol, Renault) 54, 5. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 48, 6. Trulli (olasz, Renault 46, Toyota 0) 46, 7. Räikkönen (finn, McLa­ren-Mercedes) 37, 8. Szato (ja­pán, BAR-Honda) 31...20. Baumgartner Zsolt (Minardi- Cosworth) 1. Csapatok: 1. Ferrari 254 pont - már világbajnok, 2. BAR-Honda 116, 3. Renault 100, 4. Wil­liams-BMW 74, 5. McLaren- Mercedes 61, 6. Sauber-Petro- nas 33. www.t-mobile.hu kedvezménnyel! Sony Ericsson Koktél Mini csomag: ■ 15 db SMS díjmentesen ■ 10 db MMS díjmentesen ■ 1,5 MB GPRS WAP Start kedvezmény ■ Kedvezményes t-email postafiók 5 MB tárhellyel ■ 50 db e-mail értesítő SMS ■ 1 db infoSMS kedvezményesen ■ 1 db infoMMS kedvezményesen ■ Belföldről, saját készülékről díjmentesen hívható Hangposta Sony Ericsson T630 előfizetéssel verhetetlen áron, csak •.YÁflSPfcí'. 2 l/wíijÜP fi 5/. A. ti ÍLSteS 53 : 33 %mt : i ••• •Mobile­17900 forintért! ■ 65 ezer színű kijelző ■ beépített kamera ■ többszólamú csengőhangok ■ Bluetooth A készülék ajánlat 2004. október 1-től a készlet erejéig, a Koktél csomag akció pedig 2004. október 1-31-ig tart. Októberben a Koktél Mini 1500 Ft helyett 150 Ft, a Koktél Maxi 2500 Ft helyett 250 Ft! A készülék csak a T-Mobile Magyarország Rt. előfizetői kártyájával használható. További feltételek az üzletekben. Információ: 1230 (a T-Mobile Magyarország Rt. hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. H porm »00 Kh. T ■ ‘Mobile Jobb veled a világ Most elbeszélgetés jön A magyar labdarúgó-válo­gatott világbajnoki selejte­zőn 3-0-ra kikapott Stock­holmban a svéd csapattól. Lothar Matthäus együtte­se ezzel rendkívül nehéz helyzetbe került, hiszen három mérkőzés után mindössze három pontja van a 8. csoportban. Rendkívül bátran kezdett a magyar csapat, de helyzetet nem sikerült kialakítania. Az első perceket köve­tően a svédek egyre nagyobb me­zőnyfölénybe kerültek, mivel Lo­thar Matthäus tanítványainak nem sikerült megtartaniuk a labdát Mindenesetre a 16-os előterében általában a svédek tudománya Is elfogyott. Frédiik Ljungberg villa­nása révén mégis vezetéshez, ju­tottak a hazaiak, de a magyar kontrák veszélyesek voltak, Sza- bics Imre azonban óriási ziccer­ben sem tudott a kapuba találni. Az első játékrészben a svédek ugyan mezőnyfólényben játszot­tak, ám ez a helyzetek számában nem nyilvánult meg, így némi­képp szerencsésnek is mondha­tó, hogy előnnyel vonulhattak az öltözőbe. A folytatásban sem vál­tozott a játék képe, ám Gyepes Gábor kapitális hibája révén megduplázták előnyüket a házi­gazdák. Henrik Larsson gólja na­gyon megfogta a magyar csapa­tot, amely ezt követően szinte már egyáltalán nem jelentett ve­szélyt Andreas Isaksson kapujá­ra. A harmadik hazai találat után már a svédek is visszavettek a tem­póból, a magyarok pedig padlóra kerültek, így nem változott az ered­mény. Lars Lagerbäck gárdája megérdemelt győzelmet aratott, mivel a magyarok a legnagyobb helyzetből is képtelenek voltak be­találni, míg hátul hatalmas hibákat követtek el. Lothar Matthäus, a magyar vá­logatott szövetségi kapitánya: - Gratulálok a svéd csapatnak, meg­érdemelten nyert Az első félidőben viszonylag jól játszottunk, aztán el­sősorban saját hibáink miatt ma­radtunk alul Játékosaim egy része mélyen tudása alatt teljesített, velük elbeszélgetek, s levonom a konzek­venciákat Lars Lagerbäck, a svéd váloga­tott szövetségi kapitánya: - Szá­munkra a győzelem volt az elsődle­ges, és sikeresen kiköszörültük a csorbát, ezért boldog vagyok. Akkor lesz igazán értelme a mai három pontnak, ha szerdán Izland ellen is nyerünk. További eredmények a csopor­tunkból: Málta - Izland 00, Hor­vátország - Bulgária 2-2 (2-0). Az állás: 1. Horvátország 7 pont/3 mérkőzés, 2. Svédország 6/3, 3. Bulgária 4/2, 4. Magyarország 3/3, 5. Izland 1/3 (3-6), 6. Málta 1/2 (07). További európai vhselejtezők 1. csoport Finnország - Ör­ményország 3-1 (2-1), Csehország - Románia 1-0 (1-0), Macedónia - Hollandia 2-2 (1-1). Az állás: 1. Finnország 9 pont/4 mérkőzés (9-3), 2. Románia 9/4 (94), 3. Mace­dónia 4/3 (64), 4. Hollandia 4/2 (4-2), 5. Csehország 3/2,6. Örmény- ország 0/3, Andorra 0/2 (1-8). 2. csoport Ukrajna - Görögor­szág 1-1 (OO), Törökország - Ka­zahsztán 40 (1-0), Albánia - Dá­nia 0-2 (0-0). Az állás: 1. Törökor­szág 5/3 mérkőzés (5-1), 2. Ukraj­na 5/3 (4-3), 3. Dánia és Grúzia 4/2 (3-1), 5. Albánia 3/3,6. Görög­ország 2/3,7. Kazahsztán 0/2. 3. csoport Luxemburg - Orosz­ország 04 (00), Szlovákia - Lett­ország 4-1 (0-1), Liechtenstein - Portugália 2-2 (0-2). Az állás: 1. Szlovákia 10/4, 2. Portugália 7/3, 3. Észtország 6/3, 4. Oroszország 4/2,5. Lettország 3/3,6. Liechten­stein 1/3,7. Luxemburg 0/4. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck Isaksson Ostlund Mjällby (Nilsson, 46.) Lucic 67. p. Wilhelmsson Svensson ® (Alexandersson, 74.) (Källström, 80.) Linderoth Ljungberg® 26. p. Allbäck Larsson® 1 50. p. Stockholm, Rasunda- y—i stadion, 32 300 néző (0/ V.: Oougal (skót) Torghelle Szabics (Kovács P„ 70.) Gera 57 p. 48.J. Bodor Dárdai [J Molnár Bodnár [J (Hajnal, 55.) (Fehér, 800 Tóth A. Stark Gyepes Király Szövetségi kapitány: Lothar Matthäus g 4. csoport Ciprus - Feröer-szi- getek 2-2 (1-2), Izrael - Svájc 2-2 (1-2), Franciaország - Írország 00. Az állás: 1. Svájc 5/3 (9-3), 2. Írország 5/3 (4-1), 3. Franciaor­szág 5/3 (2-0), 4. Izrael 5/3 (4-3), 5. Ciprus 1/3 (3-7), 6. Feröer-szige- tek 1/3 (2-10) 5. csoport Skócia - Norvégia 0-1 (0-0), Fehéroroszország - Mol­dova 4-0 (1-0), Szlovénia - Olasz­ország 1-0 (00). Az állás: 1. Szlové­nia 7/3, 2. Olaszország 6/3,3. Fe­héroroszország 4/2 (5-1), 4. Nor­végia 4/3 (3-3), 5. Skócia 1/2, 6. Moldova 0/3. 6. csoport Anglia - Wales 2-0 (1-0), Azerbajdzsán - Észak-íror- szág 0-0, Ausztria - Lengyelor­szág 1-3 (1-1). Az állás: 1. Anglia 7/3, 2. Lengyelország 6/3, 3. Ausztria 4/3,4. Wales 2/3 (3-5), 5. Azerbajdzsán 2/3 (1-3), 6. Észak­írország 2/3 (2-5). 7. csoport Bosznia-Hercegovina - Szerbia és Montenegró 0-0, Spa­nyolország - Belgium 2-0 (0-0), Az állás: 1. Litvánia 4/2 (5-1), 2. Szer­bia és Montenegró 4/2 (3-0), 3. Spanyolország 4/2 (3-1), 4. Bosz­nia-Hercegovina 2/2, 5. Belgium 1/2,6. San Marino 0/2. DéLAmerika, 9. forduló: Vene­zuela - Brazília 2-5 (0-2), Kolum­bia - Paraguay 1-1 (1-0), Argentí­na - Uruguay 4-2 (3-0), Bolívia - Peru 1-0 ((H)). Az állás: 1. Brazília 19/9, 2. Argentína 18/9, 3. Para­guay 15/9,4. Chüe 12/8, 5. Ecua­dor 10/8 (8-8), 6. Venezuela 10/9 (8-13), 7. Uruguay 10/9 (15-23), 8. Kolumbia 9/9 (11-11), 9. Peru 9/9 (10-11), 10. Bolívia 9/9 (11-19). Kovács Mária Eb-első H. L. RiCCione Kovács Mária, a PVSK- Szentlőrinc öklözője aranyérmet szerzett az olaszországi női ököl­vívó Európa-bajnokságon. A szombati döntőben a 86 kg-os, aranyesélyes Kovácsnak nem volt nehéz dolga, az orosz Anna Szerjukkal mérkőzött, és már az első menetben földre küldte ellenfelét, akinek edzője a szá­molás után feladta a meccset. A magyar csapat egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel (az 57 kg-ban indult, szintén pécsi vasutas Szuknai Zsuzsanna ré­vén) fejezte be az Európa-baj- nokságot. Pezdány Edina, a PVSK-Szentlőrinc harmadik Eb­résztvevője az első meccsén ki­kapott, és így hamar kiesett. t i

Next

/
Thumbnails
Contents