Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)
2004-10-11 / 279. szám
2004. OKTÓBER 11., HÉTFŐ - DUNÁNTÚLI NAPLÓ SZABADSZENTKIRALY BEMUTATKOZIK 11 Informatika Szabadszentkirályon A Szabadszentkirályi Körzeti Általános Iskola 60 milliós támogatást nyert multicenter oktatási^ informatikai rendszerek kiépítésére, tudtuk meg Heller Alajosné informatika szakos tanárnőtől, az intézmény igazgatójától. Az összegből 36 milliót a szükséges bővítésekre, az építészeti feltételek megteremtésére kell fordítaniuk, 16 millió forintból kerül sor a technológia, az eszköz- állomány fejlesztésére, 24 munkaállomás kiépítésére. Mindez magától értetődően pedagógiai fejlesztéssel - továbbképzéssel, valamint tanterv- és tananyagfejlesztéssel jár. Az informatikai ismeretekkel és látásmóddal áthatott általános iskolai képzés megvalósítását a ló fős tantestület lelkesen, munkára készen fogadta; részint heten már valamilyen informatikai alapképzettséggel rendelkeznek, és két egyetemi végzettségű informatikus is van köztük, aki átadja tudását, tapasztalatait a továbbképzések során. A pályázattal párhuzamosan a multicenter oktatási rendszert - eszköz- és szoftverállományt - is megkapták a szaktárcától. Alsó tagozatban az informatikai eszközök használatát tanulják meg a gyerekek, a számítógéppel segített tanulás lehetőségei és gyakorlata épülnek be a tananyagba. Mindez a felső tagozatban emelt szintű informatikai oktatással társul. A megújult önkormányzat kemény elvárásokat fogalmazott meg az iskolával szemben: segítse megállítani az elvándorlást, éljen minden pályázati eséllyel, és így tovább. Az elvárások azonban ösztönzőek, hisz a tanárok megbecsülését, szellemi munkájuk elismerését jelentik. Tavaly 158 diákjuk volt, az idén már 172, ami az intézmény növekvő vonzerejét dicséri. Abban is rendhagyóak, hogy bátran élnek a jogszabály nyújtotta lehetőséggel: falaik közt felnőtt- képzés is indult. Tízen ültek az idén iskolapadba, hogy általános iskolai tanulmányaikat befejezzék. Az iskola számítógépekkel fölszerelt könyvtára Támogatni a tanuló diákot Tavaly és az idén is ingyen kaptak tankönyvet a szabadszentkirályi diákok, és a gyerekek többségének az ebédjét is az ön- kormányzat téríti. A beiskolázási segély minden helyben lakó, nappali tagozatos középiskolást megillet, ugyanezt a támogatást kapják a speciális nevelési igényű gyerekek is, függetlenül attól, hogy hol tanulnak. Az Arany János tehetséggondozó program keretében ketten havi 5 ezer forint támogatásban részesülnek, ugyancsak havi 5 ezer segíti a felsőfokú hallgatókat a Bursa Hungarica ösztön- díjrendszer révén. Minden család a faluvezetés 2003-ban hozott döntése alapján már tavaly karácsonykor ünnepi ajándék- csomagot kapott, amit a képviselők személyesen vittek el a családoknak. JÖVET-MENET BANK A SZENTLŐRINC-ORMÁNSÁG TAKARÉKSZÖVETKEZET helyi fiókja Új pályán a pályázatokkal lövőjükre nézve alapvető jelentőségű, hogy 2003-ban a húsz Szentlőrinc környéki település önálló statisztikai térséggé alakult, majd 2004-ben többcélú kistérségi társulásba tömörülve, pályázati lehetőségeik is alapvetően megnövekedtek, kiszélesültek. A statisztikai besorolás megváltoztatásával a község végre a valóságos, korántsem könnyű helyzetének megfelelően pályázhat, azaz kisebb önrésszel tarthat igényt a- A soros teendőkről szólva, a TEKI-pályázat révén 10 milliót tudunk költeni a labdarúgópályánk öltözőjének korszerűsítésére, az új vizesblokk a szabadidő park látogatóit is szolgálja. A víziközmű-társulatunk is megalakult a szennyvízberuházás megvalósítására. A vízjogi engedélyre várunk, hogy a közbeszerzési pályázatot követően - legkésőbb jövő tavasszal - a csatornafektetésre is sor kerüljön Gerdével, Velénnyel és Pécsba- gotával közösen. A szennyvizet v_________________________________ a szentlőrinci tisztítóAr áltatónn* laknia mű fogadja ma]U Sza‘ „ , aitaianos isKOia ^ ^ badszentkirályon a lészükséges támogatá- szerepet, az oktatás fontosságát íekszám csökkenése meg kiemelten hangsúlyozom” megállt, tavaly az informatikának, a jövőnk e nélkül elképzelhetetlen - mondja a polgármester.- Itt mindjárt említhetem, hogy a XXI. század iskolája címmel meghirdetett PHARE-pályá- zaton az iskolánk most nyert 60 milliós támogatást multicenter oktatási-informatikai rendszer kiépítésére - az építészeti feltételek megteremtésére, az eszköz- rendszer és a szoftverek biztosítására. A hivatalunk is korszerűsödött ebből a szempontból, és e-Magyarország-pályázat révén sokra - tudom Frittmann László polgármestertől. Korábban _____ sz inte leheteüen volt pályázni, így olyan egyszerűnek tetsző kiadásokra nem tudtak pénzt fordítani, mint a kézilabdapálya leburkolása... ...- Önmagában a szociális segélyek kifizetése nem lehet cél, hanem az, hogy ezeket a rászoruló rétegeket ne termeljük újra; és ennek csak a magas színvonalú oktatás lehet a garanciája. Magam is megszállottja vagyok FRITTMANN LÁSZLÓ 2003 őszétől internetelérési lehetőségünk van. A közelmúlt évek a hátrányos helyzetű gyerekeink balatoni táborairól, kirándulásairól is szólnak, hogy előttük is kinyíljon a vüág, más szemlélettel nőhessenek föl, mint elődeik. Az óvoda bővítésére is most írtunk pályázatot, iskolaigazgatónk, Heller Alajosné e tekintetben is kiváló munkát végez. hat házhelyet alakítottunk ____ ki: valamennyi el is ke lt. A 300 négyszögöl körüli házhelyek 300-350 ezer forintba kerültek. Ragaszkodtunk ehhez a területnagysághoz, hiszen aki ideköltözik, élni akar a falusi élet előnyeivel. Az idén létesítettünk díszpolgári címet is, első kitüntetett lakosunk a 92 esztendős dr. Horváth Lajos nyugalmazott főállatorvos lett, akit amatőr rádiósként is ismernek. Falunap, avagy kóstoló a nyárból .... vAf... kacsótal../— SZABADSZCNTKmÁLY B,csé 8 T Királyegyháza /•: Gwdec oPécsbagota ^ jKesJ$C| akO .Aíjnyosjadiiv E A község vezetői A 860 lakosú település polgár- mestere: Frittmann László. Alpolgármester: Udvari Géza. A képviselő-testület tagjai: Ács Béláné, dr. Baracs József, Há- nik József, Katona József, Katona Tünde, Kővári Zoltán. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Fehér József. Tagjai: Bogdán József, Orsós Zoltán. A Szabadszentkirályi Körjegyzőséghez tartozik Gerde, Pécsba- gota, Velény. Körjegyző: Bunna Gyuláné. Az önkormányzat címe: 7951, Petőfi utca 90. Telefon: 73/472-239. Fax: 73/472-242. Intézmények, szolgáltatások A község háziorvosa dr. Hóvári Éva. Védőnő: Újvári Aranka. Az általános iskola és napköziotthonos óvoda igazgatója Heller Alajosné. A Szabadszentkirályi Sportegyesület elnöke Udvari Géza. A nyugdíjasklub vezetője Jónás Gyuláné. Gazdajegyző: Balázs Béla. Plébános: Gál Péter. www.aabadszentkiraly.dunantulinaplo.tiu Az összeállítás a SZABADSZENTKIRÁLYl ÖNKORMÁNYZAT, a Baranya Megyei Önkormányzat, valamint a Szentlórinc-Ormánság Takarékszövetkezet támogatásával jelenik meg. Összeállította: Bóka Róbert Gyöngyfűzés a fák árnyékában A júliusi, ötödik alkalommal megrendezett falunap a magyar televíziót is idevonzó eseménye a mezőgazdasági gépek versenye volt. Főként a fiatalok kezdeményezésének köszönhető, hogy 1999- ben megrendezhette az első falunapját a község. Az egyre népszerűbb, a falu apraját-nagyját összetoborzó esemény az idén talán országosan is egyedülálló rendezvénnyel - kistraktorok, kapálógépek, fűnyírók versenyével színesedett, amely még a televíziót is idecsalta. Körülbelül ötszázan vettek részt rajta - a föld illatát, a harmatos fű viselkedését is jól ismerő legények és Idősebbek -, hogy ösz- szemérjék erejüket, ügyességüket a „kezessé” tehető mezőgazdasági gépek frontján. így visz- szapillantva igazi kóstoló ez a nyárból, főzőversennyel, pöfögő kisgépekkel, ráadásként gokartversennyel, a kicsik számára gyöngyfűzéssel, és mindenekelőtt vidám együttléttel. A falunapon az országos virágosítási pályázaton is induló község helyi versenyt is hirdetett a csinosodó porták között. Szigorú zsűri járta be a községet szemrevételezni a gondozott házakat-ud- varokat, s a pontozásos verseny végén 28 tulajdonos kapott elismerő oklevelet: a legszebb porta gazdája Varga Béla lett. Az idén létesített díszpolgári címet is ez alkalommal nyújtotta át Frittmann László polgármester dr. Horváth Lajos nyugalmazott főállatorvosnak, a község legidősebb lakosának. A járművek szépségét is összemérték A * 4