Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-09 / 277. szám

2004. OKTOBER 9., SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ SPORT 19 Legutóbb döntetlen volt Stockholmban A magyar labdarúgó-válo­gatott szombaton 17 órá­tól a Rasunda-stadionban Svédország ellen játszik világbajnoki selejtezőt. A két csapat eddig 38-szor talál­kozott egymással. A mérleg: 10 döntetlen, 17 magyar és 11 svéd győzelem. A gólarány 86-Ó5 a magyarok javára. A tétmérkőzé­seket tekintve kilencszer csapott össze a két válogatott: három ma­gyar siker mellett három alka­lommal döntetlen lett az ered­mény, míg háromszor a svédek örülhettek. Legutóbb tavaly ápri­lisban találkozott a két gárda, ak­kor a Puskás Ferenc-stadionban egygólos svéd siker, míg az utol­só stockholmi találkozón, két éve, 1-1-es döntetlen született. Hatalmas bravúr lenne a Mattháus-csapattól, ha nyerne, már csak azért is, mert a ma­gyar válogatott utoljára csak­nem fél évszázada, jelesül 1955-ben diadalmaskodott a svéd fővárosban, noha azóta már kilencszer vizitált a nem­zeti tizenegy Svédországban. Összességében ez lesz a magyar válogatott 790. mér­kőzése. Eddig 382 győzelmet, 233 vereséget és 174 döntet­lent könyvelhetett el, a gól­arány 1717-1202. A magyar labdarúgó-váloga­tott idei 12. mérkőzését játssza szombaton. Lothar Matthäus További vb-selejtezők Dél-amerikai világbajnoki selejtezők Szombat: Argentína - Uruguay, Bolívia - Peru. Vasárnap: Kolumbia - Paraguay, Ve­nezuela - Brazília, Ecuador - Chile. Az ál­lás nyolc forduló után: 1. Brazília 16 pont, 2. Argentína 15,3. Paraguay 14,4. Chile 12,5. Ecuador 10 (8-8), 6. Venezuela 10 (6-8), 7. Uruguay 10 (13-19), 8. Peru 9, 9. Kolumbia 8, 10. Bolívia 6. Az első négy he­lyezett automatikusan tagja lesz a 2006- os világbajnokság mezőnyének, az ötödik pedig az Óceániai-zóna győztesével mér­kőzik majd a németországi részvételért. Európai vb selejtezők (szombat) 1. csoport Finnország - Örményország, Csehország - Románia, Macedónia - Hol­landia. Az állás: 1. Románia 9 pont/3 mérkőzés, 2. Finnország 6/3, 3. Macedó­nia 3/2 (4-2), 4. Hollandia 3/1 (2-0), 5. Csehország 0/1 (0-2), 6. Örményország 0/2 (0-5), 7. Andorra 0/2 (1-8). 2. csoport Ukrajna - Görögország, Törökor­szág - Kazahsztán, Albánia - Dánia. Az ál­lás: 1. Grúzia 4 pont/2 mérkőzés (3-1), 2. Ukrajna 4/2 (3-2), 3. Albánia 3/2, 4. Tö­rökország 2/2, 5. Dánia 1/1 (1-1), 6. Gö­rögország 1/2 (1-2), 7. Kazahsztán 0/1. 3. csoport: Luxemburg - Oroszország, Szlovákia - Lettország, Liechtenstein - Portugália. Az állás: 1. Szlovákia 7 pont/3 mérkőzés, 2. Portugália 6/2 (6-0), 3. Észtország 6/3 (6-5), 4. Lettország 3/2, 5. Oroszország 1/1, 6. Luxemburg 0/3 (4-11), 7. Liechtenstein 0/2 (1-9). 4. csoport: Ciprus - Feröer-szigetek, Izra­el - Svájc, Franciaország - Írország. Az ál­lás: 1. Svájc 4 pont/2 mérkőzés (7-1), 2. Írország 4/2 (4-1), 3. Franciaország 4/2 (2-0), Izrael 4/2 (2-1), 5. Ciprus 0/2 (1-5), 6. Feröer-szigetek 0/2 (0-8). 5. csoport: Skócia - Norvégia, Fehérorosz- ország - Moldova, Szlovénia - Olaszország. Az állás: 1. Olaszország 6 pont/2 mérkő­zés, 2. Szlovénia 4/2,3. Fehéroroszország 1/1 (1-1), 4. Skócia 1/1 (0-0), 5. Norvé­gia 1/2 (2-3), 6. Moldova 0/2. 6. csoport: Anglia - Wales, Azerbajdzsán - Észak-írország, Ausztria - Lengyelország. Az állás: 1. Ausztria 4 pont/2 mérkőzés (4-2), 2. Anglia 4/2 (4-3), 3. Lengyelor­szág 3/2, 4. Wales 2/2, 5. Azerbajdzsán 1/2 (1-3), 6. Észak-írország 1/2 (2-5). 7. csoport Bosznia-Hercegovina - Szerbia és Montenegró, Spanyolország - Belgium. Az állás: 1. Litvánia 4 pont/2 mérkőzés, 2. Szerbia és Montenegró 3/1, 3. Spanyolor­szág, Bosznia-Hercegovina és Belgium l-l/l-l (1-1), 6. San Marino 0/2. 8. csoport: Málta - Izland, Horvátország - Bulgária. Az állás: 1. Horvátország 6 pont/2 mérkőzés, 2. Svédország 3/2 (7-1), 3. Bulgária 3/1 (3-1), 4. Magyaror­szág 3/2 (3-5), 5. Izland 0/2 (3-6), 6. Málta 0/1 (0-7). Szövetségi kapitány: Lars Lageröäck Isaksson .Mellberg Mjällby Lucic Nilsson Linderoth Svensson Wilhelmsson . Ljungberg Larsson Ibrahimovic Svédország V.: S. Dougaf (skót) Magyarország Torghelle Szabics Gera Hajnal Dárdai Bodnár Molnár Tóth Gyepes Stark Király Szövetségi kapitány: Lothar Matthäus K együttese 2004-ben hat győzel­met és öt vereséget könyvelhe­tett el eddig, a gólarány 18-19. A svédek tizennégyszer léptek pá­lyára, s mérlegük pozitív: hat­szor nyertek, háromszor kikap­tak, ötször pedig döntetlent ját­szottak. Idén egy közös ellenfele volt a két gárdának. A horvátok- tól mindkét együttes kikapott: a magyarok Zágrábban 3-O-ás, míg a svédek hazai pályán 1-0- ás vereséget szenvedtek. Fájó vereség A 63. perctől emberhátrányban játszó magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2-1- es vereséget szenvedett Svédországban. U21-es Eb-selejtező, 8. csoport: Svédország - Magyarország 2-1 (l-O) Enköping, 4000 néző. V.: Bülent (török). Magyarország: Kovács - Regedéi (Pollák a szünetben), Máté, Vanczák, Balogh - Sándor, Vadócz, Józsi (Vati 68.), Tőzsér - Magasföldi, Jovánczai (Feczesin 61.). Szövetségi edző: Róth Antal. Gólszerző: Jönsson (12.), Runström (93.) illetve Vanczák (77.) Kiállítva: Máté (63.) A csoport állása: 1. Horvátország 9 pont (4-0), 2. Svédország 6 (3-3), 3. Izland 3 (3-3), 4. Málta 3 (1-1), 5. Magyaror­szág 3 (2-3), 6. Bulgária 0 (1-4) Elnöki kitüntetések Tiszti- és Lovagkereszt a paraúszóknak és edzőiknek Budapest-Pécs Az athéni au­gusztusi olimpián és a szeptemberi paralimpián eredményesen szerepelt magyar sportolókat, vala­mint a felkészítésükben segédkező' edzőket, orvo­sokat, sportági és klubve­zetőket (köztük négy pé­csit) tüntetett ki - Gyur- csány Ferenc miniszterel­nök javaslatára - Mádl Ferenc köztársasági el­nök pénteken a Parla­ment Kupolatermében. Az államfő köszöntőjében ki­emelte: nagyszerű versenyzők nagyszerű eredményeiért szorí­tott az ország a két jeles sport- esemény napja­iban, és most jött el a köszö­net ideje. „A ki­hívás a verseny maga, és külö­nösen így van ez az olimpia és a paralimpia esetében. A viadal nem csak a küzdelemről, a cen­timéterekről, a gólokról, pon­tokról és a kilogrammokról szól. A siker nem csak a társ le­győzését jelenti, hanem komoly munkát jelent, amelyhez nél­külözhetetlen a sportoló tehet­sége és a felkészítésben segéd­kezük munkája”, fogalmazott Mádl Ferenc, aki a kormányfő­nek és Szili Katalinnak, az Or­szággyűlés elnökének társasá­gában adta át az elismeréseket. A díjazottak hosszú sorát Ke­mény Dénes, a sydneyi aranyér­mét Athénban megvédő férfi ví­zilabda-válogatott szövetségi kapitánya nyitotta meg. A nép­szerű szakember a Magyar Köz- társasági Érdemrend Középke­resztje a Csillaggal (polgári ta­gozat) kitüntetést vehette át. Összesen 149-en részesültek kitüntetésben vagy elismerés­ben, köztük két-két pécsi sporto­ló, illetve sportvezető: Pásztory Dóra paraúszó és felkészítő edzője, dr. Anatolij Petrov (első képünkön) a Magyar Köztársa­sági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata), míg Kovács Ervin paraúszó és a paralimpiai úszóválogatott szövetségi kapitá­nya, egyben a TÁSI edzője, Tari Imre (második képünkön) a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (polgári tagoza­ta) kitüntetésben részesült ered­ményes athéni szerepléséért. A jogszabály szerint azok, akik már vehettek át kitüntetést, ugyanazt vagy annál alacso­nyabb rangú díjat nem kaphat­nak meg még egyszer. Többen - főleg sportbeli elfoglaltságuk mi­att - nem tudtak megjelenni az ünnepségen. A magyar sporto­lók az olimpián - megismételve a sydneyi pro­*** ez^st h;irom nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet szereztek. Mádl Ferenc egyébként nem tett különbséget a játékok között, ő kilenc arany-, 14 ezüst- és 12 bronzéremről beszélt A parlamenti ünnepség vé­geztével Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök köszöntötte a ki­tüntetetteket, és beszédében hangsúlyozta: az ország törté­netében először fordul elő, hogy olimpikonok és paralimpiko- nok ugyanolyan mértékű álla­mi jutalomban és elismerésben részesülnek: „Igaz, hogy a telje­sítményeket egymáshoz mérik, de a munka, ami mögötte van, az egyformán csodálatra méltó. Nincs különbség, hogy épek és fogyatékkal élők miként mutat­nak utat egy sikeres Magyaror­szág felé!”, jelentette ki. A kor­mányfő sok millió magyar nevé­ben megköszönte a sportolók­nak, hogy engedték a szurkoló­kat izgulni és örülni a győze­lemnek. Kovács is döntős H. L Csütörtökön késő este eldőlt, hogy három magyar öklöző lesz a döntőben a női Eb-n, az olaszor­szági Ricconéban. Súlycsoportjá­ban Csik Mónika, Kovács Mária és Ducza Anita is bejutott a finálé­ba, amelyre a tegnapi szünnapot követően ma kerül sor. Az elődöntőben a 48 kg-os Csik a török Beyhan Karacio- bioglut a második menetben technikai k. o.-val verte, Ducza (75 kg) a szintén török Emine Ozkannál bizonyult jobbnak 30-19-es pontozással, míg Ko­vács, a PVSK-Szentlőrinc világ- és Európa-bajnok sportolója (86 kg) az orosz Maria Javroszkaját győzte le 16-9-cel. A szintén pécsi Szuknai Zsu­zsanna (57 kg) is szorítóba lépett csütörtök késő este, ő a francia Miriam Chomaztól kapott ki 27-9- re, és így bronzérmet szerzett. A PVS-SzenÜőrinc harmadik, az Eu- rópa-bajnokságon részt vevő ököl­vívója, Pezdány Edina már koráb­ban kiesett, miután az első mécs­esén vereséget szenvedett. 38 500 eurós büntetés a Fradinak Az UEFA fegyelmi bizottsága szurkolói rendbontások miatt 38 500 eurós, azaz mintegy 9,5 mü- lió forintos pénzbírságot szabott ki az FTC-re. A testület a drukke­reknek a Millwall FC elleni múlt csütörtöki találkozón mutatott vi­selkedését kifogásolta. Az UEFA rasszista szurkolói magatartás miatt a BL-ben érdekelt Sparta Prahát 32 ezer eurós bírsággal sújtotta. # Ítéletidő a Forma-1 edzéseken LELÁT Megsértődött a kapitány Lázár Lajos Fontos világ- bajnoki selej­tező előtt áll a magyar labda­rúgó-váloga­tott, és bizo­nyára ez köti le a futball iránt érdeklődők fi­gyelmét. Lehet, hogy sokan el is felejtették már, hogy a hét el­ső felében Lothar Matthäus szövetségi kapitány összetűzés­be került egy újságíróval, pon­tosabban annak egy korábbi ál­lításával. Nehéz, eldönteni, hogy az erős kitörés jogos volt-e a kapitány részéről, vagy rendezhette volna az ügyet másképpen. Az írás alapján, ha az abban foglaltak nem bizo- nyíthatóak, akkor jogosan sér­tődött meg Matthäus. Azt állíta­ni, hogy ő anyagi hasznot húz a magyar játékosok külföldre tör­ténő eladásából, és egyeseket ezért részesít előnyben a válo­gatottnál, egyelőre nem bizo­nyítható. Azok, akik Matthäus kapitánykodása alatt szerződ­tek, külföldre, nem véletlenül kerültek be a válogatottba. Ge­ra Zoltán és Torghelle Sándor korábbi teljesítményük alapján méltán váltották ki a külföldiek érdeklődését. Kétségtelen, a vá­logatottban mutatott játékuk csak megerősítette jelenlegi klubjuk elhatározását abban, hogy leszerződtessék őket. Az is igaz, ha a kapitány nem ad lehetőséget Gerának és Tor- ghellének a nemzeti tizenegy­ben, akkor az nagy szakmai melléfogás lett volna a részéről. Korábban is ért olyan vád szövetségi kapitányt, hogy azért szerepeltet valakit a vá­logatottban, hogy azt a játé­kost könnyebben eladhassák. Ha az üzletet bonyolító mene­dzser a pozitívumok felsorolá­sakor arra is hivatkozhat, hogy az általa ajánlott labda­rúgó hazájában a válogatottsá­gig is eljutott, az döntő érv le­het. Olyanról is hallottam, hogy külföldön játszó ma­gyart, aki ott a futottak még mezőnyében szerepelt, azért hívott meg a kapitány a válo­gatottba, hogy jobban felfigyel­jenek rá, és eladhassák maga­sabb osztályba. Ez a feltétele­zés évekkel korábban vetődött fel. Egy olyan sikeres üzlet után, amelyben szereplő a ka­pitány is a közreműködésével, pénz illeti meg a menedzser jutalékából. Lehet, hogy a szö­vetségi kapitány bevonása az akcióba, csak kitaláció, mert a kívülálló nem érti, hogy ez vagy az a labdarúgó miként kerülhetett be a csapatba. A legegyszerűbb válasz az, hogy biztosan üzleti érdeke fűződik a szerepeltetéséhez a kapi­tánynak. Mondják ezt akkor is, ha nincs rá bizonyíték. Ter­mészetesen ezzel nem azt aka­rom mondani, hogy ilyen eset még nem fordult elő. A példá- lózással azonban óvatosan kell bánni, találgatással senki sem használ az egyébként is nehéz napokat élő magyar futball- nak. Ha viszont van bizonyí­ték, akkor azzal elő kell állni, és a kapitánynak kell levonnia a következtetést. A tájfun miatt törölték a szombati időmérőket Suzuka Ilyen még nem volt! Kivételesen igazuk lett az időjósoknak, tényleg ré­mes időjárásban kellett megrendezni az első Fl- szabadedzést a vasárnapi Japán Nagydíj előtt. Csak a rendelkezésre álló idő vége felé tettek próbát a pilóták, hogy ízlik nekik a víz, és mint várható volt, ebben a Bridgestone- „úszóruhával” felszerel- kezettek bizonyultak jobbnak, az élen termé­szetesen M. Schumacher végzett. Ám később a tel­jes szombati programot törölték. Méhes K. Tájfunt harangoztak be (plusz földrengést, de az már kedden megvolt), ebből csak zuhogó eső tvált valóra, de az épp ' elég volt. í Olyan özön­víz zúdult Suzukára péntek dél­előtt, hogy a hivatalos szabad­edzés első perceiben senki se dugta ki az orrát a boxokból. Vé­gül a Jaguárok törték meg a csen­det, majd a Toyotánál ezúttal de­bütáló, és csapata tiszteletére új sisakdizájnt viselő Jarno Trulli kezdett el körözgetni, de első kör­ideje több mint 10 másodperccel volt kívül a 2 percen... (a körre­kord 1,31 perc). Persze, a későb­biekben azért mindenki megmu­tatta magát, hiszen semmi ga­rancia nincs arra, hogy az ítélet­idő elvonul, és az időmérő, illetve maga a verseny nem hasonló kö­rülmények között zajlik majd, és nem ártott gyakorolni. De jellem­ző, hogy míg a körök száma egy rendes szabadedzésen akár a 30- at is elérheti, azaz a fél verseny­távon ezúttal két tesztpilóta, a jordanos Doornbos és a minardis Leinders volt a legszorgalma­sabb, 10-10 körrel! Schumacher mindössze 5 kört teljesített, de ez is elég volt az első helyhez, ami­vel több, mint 0,4 másodpercet vert Fisichellára, akit a rüásik Ferrariban Barrichello követett. Első ránézésre tehát teljes volt a fölény, és ezt erősítette az is, hogy az amúgy sereghajtó Jor- danek közül mind a három be­fért az első tízbe! A mért idővel rendelkező pilóták közül Baum­gartner volt az utolsó, összesen 7 kört futott, ám végül se Coult­hard, se Sato, se Webber , se Klien, se Mássá nem futott érté­kelhető kört. Délutánra se sokat változott a helyzet, csupán a sor­rend, látszott, hogy a versenyzők kezdik megszokni a körülménye­ket, ami azt jelentette, hogy bár Schumi maradt az élen (naná!), Fisichella is, de Räikkönen már feljött 3-nak, Coulthard 5-nek, de Glock tovább javított, és 6-ként végzett, míg Villeneuve 10. lett. Baumgartner ezúttal nem fé- nyeskedett, megint legutolsó lett, az éltől több mint 9, Brunitól 1,5 másodperccel elmaradva. Aztán már biztos lett: a Ma-on tájfun megérkezett, és egyben törölték a teljes szombati prog­ramot. A várakozások szerint vasárnapra alábbhagy az ítélet­idő, és akkor reggel 9-kor és 10- kor megtarthatják a két időmé­rő edzést, majd az előre tervezett mó­don 14.30-kor (ná­lunk reggel fél 8-kor) rajtolhat a mezőny. Ha a Ma-on is úgy akarja... ^||*5 Eredmény: 1. M. Schumacher, 1:45.388, 2. G. Fisi­chella, 1:46.102, 3. K. Räikkönen, 21. Zs. Baumgartner, 1:54.703 1:46.749, mi i K * ). A

Next

/
Thumbnails
Contents