Új Dunántúli Napló, 2004. október (15. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-08 / 276. szám

2004. OKTÓBER 8., PÉNTEK - DUNÁNTÚLI NAPLÓ BARANYAI TŰKOR 5 Új városnegyedet terveznek délen Babos Attila Pécs A megyeszékhely déli vá­rosrésze, az úgynevezett Fell- bach Városnegyed Központ jö­..................... vőjét érintő el­ké pzelésekről IHj beszélt tegnap Ljjjt #> Sii]lola|(‘ko/lato I?|| keretében a Vá­M|p| íf rosházán Toller **1» * László polgár­* mester. Hosz­szas engedélyeztetési huzavona után, mintegy 730 millió forint­ból itt épül meg a Déli Autó­busz-pályaudvar is, legkésőbb 2005. december végéig. Bókay Endre (képünkön), a közgyűlés lakásbizottságának elnöke elmondta: a Déli Város­negyed központjában megépülő 116 lakásos szociális bérlakás­ba a bérlők várhatóan jövő év végén költözhetnek be. A 790 millió forintos költségekből az önkormányzat 472 millió forin­tot vállalt. Pentz Mihály pro­jektvezető beszámolt az osztrák érdekeltségű Magnum csoport által a városrészben megépíten­dő 500 új lakás tervéről is. Elhangzott, az Expo Center Pécs kiállítási és rendezvény- központ várhatóan 2005 nya­rán épül meg. így jövőre már az impozáns épületegyüttes­ben kerülhet sor a Pécs Expó­ra, tájékoztatott Kelemen Lász­ló, a PW Rt. vezérigazgatója. Megtudtuk: 2005-ben írhat­ják ki a tendert az 58-as szá­mú főút Pécs és Pogány közöt­ti szakaszának fejlesztésére. A 4 milliárd forintos program befejezésére 2006-ban van esély. MwaaMni Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyer­mekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyer­mekkórház. Gyermeksebészet: Gyer­mekkórház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, se­bészet: I. sz. Belgyógyászati és Sebé­szeti Klinika, baleseti sebészet: Trau­matológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak: Pécs: Winkler (Mun­kácsy u. 4.), Bóly: Panacea, Komló: Szilvás, Mohács: Belvárosi, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sely- lye: Arany Sas, Harkány: Thermál, Szentlőrínc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. SOS-ÉLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06- 30-9027-729. Old KIEMELKEDŐ EREDMÉNYT ért el a Magyar Értelmi Fogyatékosok Szövetsége Sportszövetsége által rendezett dél-dunántúli regionális versenyen a Baranya Megyei Köz­gyűlés Óidon működtetett speciális általános iskolájának atlétikai csa­pata, Nagy Pál vezetésével, (kj) Orfíí A HORGÁSZEGYESÜLETEK Baranya Megyei Szövetsége kezde­ményezésére október kilencedikén, 9.30 órai kezdettel a szövetség a Pécsi-tó partjánál lévő horgászta­nyája kertjében felavatják Trischler Ferenc szobrászművész alkotását, Palkó Sándor bronz mellszobrát. A szoboravató ünnepségen részt vesz dr. Szili Katalin, az Országgyűlés el­nöke, a térség országgyűlési képvi­selője. (me) Feljárd az urán-zagytározók re­kultivációjának folyamata is témája Több diplomás állástalan börze Már mutatkozik a távozó orvosok, mérnökök hiánya Pécs Több mint ezer friss, be­tölthető állás, több ezer ál­láskereső - ez a rövid mér­lege a tegnap tartott 11. Ba­ranyai Állásbörzének. A fó­rum kapcsán a szakembe­rek örömmel fogadták a ki­emelt érdeklődést, ugyanak­kor nem titkolták, a megye továbbra is súlyos foglalkoz­tatási problémákkal küzd. Kaszás Endre Az elhelyezkedés lehetőségének ígérete már a fél kilences nyitásra legalább ezer embert szólított a Lauber Dezső sportcsarnok küz­dőterére. A távozók helyére újak - sokan vidékről - jöttek, így a bör­ze végéig több ezren próbálták ki­választani a számukra ígéretes munkahelyet a felhozatalból. Az idei börze több újdonsággal is szolgált. Mint Vonyó János, a Ba­ranya Megyei Munkaügyi Köz­pont igazgatóhelyettese kiemelte, a kínált állások 6-7 százaléka dip­lomás, a várt mérnökök, orvosok nagyobb száma arra utalhat, hogy jelentkezik a szakemberek kül­földre távozásának hatása. A mintegy 60, személyes képvi­selettel megjelenő munkáltató mellett a börze egyik legkereset­tebb pontja az EURES uniós állás- közvetítő kitelepült irodája volt. A két számítógépes terminálon több mint 74 ezer állás között böngész­hettek az érdeklődők, a stand előtt zömében fiatalok sorakoztak. A börzéhez kapcsolódó tájékoz­tatón kiderült, hogy ugyan a re­gisztrált munkanélküliek számát tekintve tavaly óta nem történt markáns változás, a megye tovább­ra is súlyos foglalkoztatási problé­mákkal küzd. A munkanélküliek közel egyharmada legalább egy éve nincs állásban, ráadásul a dip­lomás állástalanok átlagos 450- 500 fős tábora az utóbbi időszak­ban 700 főre nőtt. Egyes szakképe­sítésekben - mint például a közép­fokú közgazdasági képzés - túlkínálat van, a kétkezi szak­emberekben vi­szont egyre több te­rületen mutatkozik hiány. Mint Vonyó Já­nos elmondta, a szervezet fejlesztési partnerség, il­letve önálló pályázó formában is több programot futtat forrásterem­tő céllal a hátrányos helyzetű munkanélküliek megsegítésére. A börzén forgó állások jelentős részét betöltötték, vagy legalább a személyes behívóig eljutottak a je­löltek. A még szabad lehetőségek iránt a területi kirendeltségeken lehet érdeklődni. Csekély vigasz, hogy nem romlott a foglalkoztatási hely­zet tavalyhoz képest. A munka- nélküliek egyharmada legalább egy éve nincs állásban Akár külföldre is LURCZA MÁRIA (25): Marketing- és reklámmenedzser képesítés­sel keresek állást. Tapasztalata­im szerint általában sok jelent­kező van egy-egy állásra, ami alaposan csökkenti az ember esélyeit. Magamban már átgon­doltam, egy jó állás kedvéért hajlandó lennék költözni az or­szágon belül, de akár külföldre is elmennék. Pályakezdőként próbálkozik papp László (21): - Frissen vé­geztem Baján környezetmérnök ként. Hasonló végzettségű barát­nőmmel szeretnénk Pécsett elhe­lyezkedni. Eddig biztosítási ügy­nökként, illetve környezetvédelmi tanácsadóként lett volna lehető­ségünk, de nem jártunk sikerrel. Sokat várok attól, hogy az Újra Dolgozom programban szemé­lyes interjúra kaptunk időpontot. Tanulásra kell a pénz szabó Mónika: - A Kaposvári Agrártudományi Egyetemre já­rok, évet halasztottam, hogy a folytatáshoz szükséges anyagia­kat előteremtsem. Az érettségi mellett áruforgalmi technikusi végzettségem is van. A kereske­delemben meglehetősen nagy a létszámigény, akár a három hó­napos képzést is vállalom a sike­res elhelyezkedés érdekében. Börtönben járt a miniszter K. F. Pécs Petrétei József igazságügy­miniszter első vidéki útjának délelőttjén dr. Hankó Faragó Miklós politikai államtitkár tár­saságában a pécsi sajtó képvise­lőivel találkozott, délután pedig a megyei büntetés-végrehajtási intézetbe látogatott, ahol no­vemberben megkezdődhet a fia­talkorúak börtönének építése. A miniszter a sajtótájékoztatón aktuális témaként említette meg, hogy az igazságügyi re­form bizonyos hangsúlybeli át- tolódásokkal, de tovább folytató­dik. így a jogalkotói munka ré­szeként rövidesen a parlament elé kerülhet az új büntetés-vég­rehajtási törvény tervezete is. Most az egyszer könnyen nyílt az ajtó - Petrétei József a megyei büntetés-végrehajtási intézetben Elállta a munkagépek útját a telek tulajdonosa K. j. Siklós Egy magántulajdonban lévő telken, a szőlősorok végén traktorfordulónak használt ré­szen szeretne átjáró utat építe­ni az a külföldi személy, aki az önkormányzattól vásárolt - amúgy több védett növényt is tartalmazó - gyepként nyilván­tartott területet a szóban forgó telek szomszédságában. Az érintett tulajdonos - noha ke­mény jegyzői ukázt kapott az átjárási lehetőség biztosítására vonatkozólag - a napokban sze­mélyesen állta el a munkagé­pek útját. Elmondása - és a földhivatali dokumentumok ta­núsága - szerint a jegyzői véle­ménnyel szemben a gyepet nem csak az ő birtokán keresz­tül lehet megközelíteni. Ezért - mondja -, ha szükséges, igazá­ért perre is megy; már a kisajá­títás is felmerült, ám az egyéni érdekből nem lehetséges. Hoz­záértők szerint a külföldi legfel­jebb szolgalmi jogot vásárolhat, ám abban az is kiköthető, hogy mondjuk csak lóháton kelhet át a területen. Ládákkal segítik a komposztálást Szabó K. Pécs Egy köbméteres faládákba gyűjthetik a háztartási szerves hulladékokat, a levágott füvet, ágakat vagy faleveleket azok a pécsi lakosok, akik a komposz­tálódó anyagból később kertjük talajának tápértékét szeretnék javítani. Ehhez levélben kell je­lentkezni a Környezetünkért Alapítványnál, majd az Eperfási úton, minimális letét ellenében átvehető a gyűjtőláda.- Háromévi használat után a tulajdonukká válik a speciáli­san kezelt falécekből összeállí­tott láda, melyet már háromszá­zan használnak városunkban - mondta Märcz Éva, az alapít­vány vezetője. Ebben harminc­negyven kilónyi komposzt ké­pezhető, ami két és fél év után jó minőségű humusszá válik. Legutóbb a Rét utca egyik lakó- közössége jelentkezett a hulla­dék-átalakítóra. Az alapítvány az önkormány­zattól legutóbb több mint két­milliós támogatást kapott az egyre népszerűbb komposztálá­si és szárazelem-gyűjtési prog­ramjához. BARANYÁBAN A-Z-IG volt a község önkormányzata telepü­lésfejlesztési bizottsága tegnap esti ülésének. A grémium a falu megé­pítése érdekében elvégzendő utcafá­sításról, illetve a Brázay kastélypark rendbetételéről is tárgyalt, (aa) Pécs A VAKOK és gyengénlá­TÓK Baranya Megyei Egyesületé­nek megalakításáról is szó esett csütörtökön a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsé­ge által Pécsett az Ifjúsági Házban megtartott október havi közgyűlé­sen. A Szövetség Baranya Megyei Szervezetének éves közgyűlését is ekkor tartották, (szk) Pécs DR. SZILI KATALIN, Pécs 2. számú választókerületének ország- gyűlési képviselője pénteken 15.00 és 16.00 óra között fogadóórát tart Pécsett, a városházán, III. emeleti képviselői irodájában, (bl) Siklós ÚJABB VIRÁGÁGYÁSOK ké­szülnek a város Harkány felé eső részében közhasznú munkások ki­vitelezésében, melynek köszönhe­tően a parkosított felület hamaro­san meghaladja az ezer négyzet- métert. (kj) Siklősnagyfalu elkészültek a településen a „Küzdelem a munka világából történő kirekesz­tődés ellen” elnevezésű program támogatásával foglalkoztatott dol­gozók jóvoltából a csapadékvíz-el­vezető árkok, (kj) Szágy INFORMATIKUST keres a település a nemrégiben átadott számítógépterem felügyeletére. A falu vezetésének elképzelései sze­rint a szakember megbízásos ala­pon látná el a feladatot. A Mecsek - Hegyhát nyugati szélén fekvő falu­ban öt új, internet-hozzáféréssel rendelkező számítógépet helyeztek üzembe a közelmúltban, (sza) Szellő a temetőhöz vezető uta­kat újítja fel az önkormányzat. A na­pokban megkezdődött beruházás­hoz pályázatból is kaptak pénzt, tudtuk meg Szondi Imre polgár- mestertől. A munkálatok még eb­ben az évben befejeződnek, (bl) Szentegát várhatóan novem­ber VÉGÉRE elkészül a település szennyvízhálózata. A belterületi ré­szeken a porták kilencven százalé­kánál befejeződtek a munkálatok, már csak a Szentegát és Szigetvár közötti szakasz építése van hátra. A rendszerhez a település mind a 130 háztartása csatlakozott; 77 hó­napon keresztül havi 1200 forinttal járulnak hozzá a költségekhez, (sza) Szentlőrínc a megyében a leg­újabb kistérség körzetében csök­kent a legnagyobb mértékben (-1,2%) a munkanélküliségi ráta (15%) az idei év első kilenc hónap­jában. A kedvező folyamat elsősor­ban az idényjellegű, illetve a közcé­lú foglalkoztatás eredménye, (k) Tartós MOZGÓBOLT látja el a fa­lu lakóinak szükségleteit, mióta né­hány hónappal ezelőtt bezárta he­lyi élelmiszerüzlet. Mint azt Bagdán Levente polgármester elmondta: a probléma mielőbbi megszüntetésé­re törekszenek, de vállalkozó hiá­nyában év végéig előreláthatólag nem lesz változás. A korábban szol­gáltató ÁFÉSZ azért távozott a falu­ból, mert nem tudta gazdaságosan üzemeltetni boltját a mindössze 139 lakosú településen, (sza) Villány a villány-siklósi borút volt a legnagyobb érdeklődést kivál­tó magyar turisztikai termék a na­pokban zárult TT Warsaw lengyel tu­risztikai és utazási szakvásáron. Ba­ranya számára ugyancsak ígéretes, hogy a lengyel közönség kiemelt ér­deklődést mutatott a barlangturiszti­kai lehetőségek, így az abaligeti és orfűi barlangok iránt is. (k) Zaiáta munkagépekre, trak­torra és más mezőgazdasági eszközök beszerzéséhez kapható támogatásra pályázott a napokban a község önkormányzata. Hekler Ti­bor polgármester elmondta, bíznak a kedvező elbírálásban annak elle­nére, hogy a falut nem nyilvánítot­ták hátrányos helyzetűnek, (bl)

Next

/
Thumbnails
Contents