Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)
2004-09-30 / 268. szám
16 SPORT DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2004. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Kommunikációs partnerünk: a T-Mobile Magyarország Rt. T- ■ -Mobile' Partner Fordított szereposztás: focibíró inzultátt Péc* Jövő február végéig eltiltották azt a játékvezetőt, aki lefejelte a PEAC-pálya gondnokát. A kaposvári focibíró azonban nem nyugodott bele ebbe, hanem megfellebbezte a döntést. Horváth László Ha nem is mindennapi, de gyakrabban előforduló eset, hogy egy labdarúgó játékvezetőt megütnek, az viszont egyedülálló, hogy ha ő tettlegességre vetemedik. Utóbbi történt a közelmúltban Pécsett, az Universitas utcai Egyetemi sporttelepen, amelyen egy kaposvári focibíró lefejelte a házigazda PEAC- pálya gondnokát. Mindez a négy dél-dunántúli megye sípmestereinek és asszisztenseinek hagyományos fútballtornáján történt G. Zoltánnak nem tetszett az a stílus, ahogy a sértett a meccseket dél-amerikai rádiószpíkert meghazudtoló módon „közvetítette”. Ennek durván hangot is adott, amiből szóváltás alakult ki, annak végén pedig a játékvezető lefejelte B. Ervint, akinek a homlokán nagy dudor keletkezett LáÜelet is készült, az pedig zúzódásról szól. A sporteseménynek helyet adó PTE-PEAC jelezte a történteket a Baranya Megyei Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizottságának, amely levelet írt a somogyi szövetségnek és az országos JT-nek.- Ebben tájékoztattuk őket a sajnálatos sztoriról és eljárás lefolytatását kértük. Ilyen eset ugyanis még nem volt, és nem lehet elmenni mellette szó nélkül - jegyezte meg Bata László, a megyei JB elnöke. A baranyai focibíróknak az különösen fáj, hogy a kaposvári G. Zoltán - az affér kezdeményezője, az országos keret tagja, NB I. B-s mérkőzéseken is közreműködött már asszisztensként - az eset után este, minden szívfájdalom nélkül elment a közös vacsorára, megbánásnak semmi jelét sem mutatta. Drigán György, az országos JT irodavezetője lapunkkal azt közölte, hogy a napokban már össze is ült a Somogy Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága és G. Zoltánt 2005. február 28-ig a játékvezetéstől eltiltotta. Kaposvárról származó információink szerint a „fejelő” a határozatot megfellebbezte, így az ügyben eggyel magasabb ottani fórum, az SMLSZ elnöksége legközelebbi ülésén, október elején dönt. Pólós országjárás Pécs Jövő heti országjáró körútja, az Indesit Vízilabda Roadshow utolsó előtti állomásaként, október 8-án, 18 órakor a pécsi Hullámfürdőbe érkezik az olimpiai bajnok magyar vízipóló-vá- logatott. Mint a többi nagyvárosban, itt is a helyi gárdával, az NB IB- s PVSK-TÁSI-val játszik egy éles gálameccset - a kettősség azt jelzi, hogy a laza a körítés (autogrammosztás, tombola, pomponos lányok stb.) mellett férfiasán kemény, eredménycentrikus meccset ígérnek, mindkét elemmel egyformán népszerűsíteni igyekezve a sportágat. Jegyeket elővételben már mától lehet vásárolni a helyszínen (2000 Ft), és jó hír, hogy addigra kibővítik a lelátót, amelyen 800-an szurkolhatnak majd a város, illetve a világ legjobbjainak - előbbiek sorában szintén egy korábbi olimpiai bajnokkal, hiszen a pécsi kaput Kosz Zoltán védi majd. (szz) Mai sportműsor ATLÉTIKA. Körzeti diákolimpia, Pécs, Várkői stadion, 8.30. VÍZILABDA. Magyar Kupa negyeddöntő, 1. mérkőzés: Dominó BHSE - PVSK-TÁSI, Budapest, 19.30. (z) Dunántúli napló + Grátisz+ ip | Dunántúli Napló + + Internet Sokan nem tudták, miért csomagolnak össze Sokan nem is tudták, hogy összecsomagolnak Mert nem gondoltak hirdetni szeretne, tegye azt a Dunántúli Napló ■—*----------------hi rdetési csomagjában. Pécs, cs, Nagy Lajos király uí14 Pécs, Berek u. 8. ^ Pécs, Ferencesek Ft értékű ajándékot is! A nyereményakció december 31-ig tart. De ez a legkevesebb. Ön már nyert, ha ezt választja. A három távozó játékos pénzt követel a PMFC-től K. Mayer A. A Magyar Labdarúgó Liga Fegyelmi Bizottsága október 5-én tárgyalja majd a PMFC-től a nyári szünetben távozó Mico Vranjes ügyét A szerb játékost a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének főtitkára, dr. Horváth Gábor képviseli, aki elmondta, több hónapi járandósággal tartozik a klub. Hozzátette, hogy nemcsak az idegenlégiósnak, hanem a már szintén nem pécsi színekben futballozó Koltai Tamásnak és Kerekes Zsombornak is. Pázmándy Zsolt ügyvezető igazgató szerint Vranjes az utolsó havi fizetését nem vette fel, mert előbb leszámolt, mint hogy lejárt volna a szerződése. Nincs akadálya annak, hogy a klubházban megkapja a jussát, csakúgy, mint Kerekes Zsombor, aki hasonló cipőben jár. A harmadik játékossal kapcsolatban azonban más a helyzet, Koltainak az egyesület bontotta fel a szerződését, mert augusztusban (amikor még élő szerződés kötötte a PMFC-hez) semmi életjelet nem adott magáról. A csatár jogi képviselőjével még egyeztet a klub, szeretnének békésen elválni egymástól. Kézilabda NB I. Még várat magára az első siker Szigetvári Takarék - Veszprém 19-37 (12-20) Férfiak. Szigetvár, 700 néző. Vezette: Dravecz, Kovács Kovácsi Lehmann Sola 4/1 GULYAS Lévay [AZAROV 8/2 Becskei Gál Németh 1 Eklemovics Ambrus 2/1 Perez Gyáfras 1 PÁSZTOR Cs.: Fata (kapus) Horváth R. Cs.: PERGER (kapus) Luzsnyikov Horváth Sz. Sajnos korán érzékeny veszteséget szenvedtek a szigetváriak, Lévay jobb válla egy ütközés közben kiugrott, így kapitányát vesztette a csapat A hazaiaknál a második félidőben csak a szemtelenül sok lövést elvállaló, Vujovicsot lehetett dicsérni. Zádori László: - Nem voltunk egy súlycsoportban, és erre a második félidőben fegyelmezetlen játékunkkal még rátettünk egy lapáttal Tóth VUJ0VICS Császár Edző: Zádori László Kiállítások: 4, ill. 8 p. Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2 Az eredmény alakulása: 6. p.: 2-4,15. p.: 6-11,20. p.: 9-13,26. p.: 10-18,35. p.: 12-22,43. p.: 14-2$ 51. p.: 16-33,57. p.: 17-35 Pikker - Hódmezővásárhely 27-28 Nők. Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Kisfalvi. Péli. TAKARÓ Plosinszkaja Somlai 1 Sztupakova 4 GRÄNER 7 Jókai 1 Lutz 3 GAÁL 5 BORBÉLY 5 Asztalos Csíkos 7/5 WOLF 8/1 Kiász 3 Bacsa Cs.: Lenfflel (kapus) Cs.: SZABÓ K. (kapus) Savanyú Jenőfi Stréb, MUCSI 5 Székely, Kocsis Berta 1 Sipos 1 Miklós Kosa 1 Edző: Danyi Gábor Nyikolajenko 3/3 Edző: Pánczél Barabás Kiállítások: 6, ill. 10 p. Hétméteresek: 5/5, , ill. 5/4. Somlai (labdával ritkán tudott meglépni Férfi NB I. A További férfieredmények: Nyíregyháza - Hargita 31-31, Pestszentlőrinc - Tatabánya 26- 23, Győr - Dunaferr 26-36, Csömör - Szeged 22-37, Százhalombatta - Debrecen 22-28. Következik: Debrecen - Szigetvári Takarék, Veszprém - Csömör, Szeged - Győr, Dunaferr - Pestszentlőrinc, Tatabánya - Nyíregyháza, Hargita - Százhalombatta. Az első félidőben alig volt átlövésgól, a fordulás után Csíkos külön őrzésével jót húzott a Vásárhely. Az utolsó fél percben a pécsiek támadhattak, de egyenlíteniük nem sikerült Danyi Gábor - Remélem, tavasszal ezeket a meccseket megnyerjük már. További női eredmények: FTC - Vác 33-26, Kiskunhalas - Győr 26-30, Dunaferr - Debrecen 35-23, Esztergom - Spartacus 20-29, Cornexi - Vasas 46-27. Következik: Spartacus - Pikker- PTE-PEAC, Hódmezővásárhely - Dunaferr, Debrecen - Kiskunhalas, Győr - FTC, Vasas - Esztergom, Vác - Cornexi. K. Mayer András, Móczán Zoltán Az eredmény alakulása: 12. p.: 4-4,23. p.: 10-6,39. p.: 17-18,47. p.: 20-23,53. p.: 25-26. _________ 1. Veszprém 5 5 0 0 172 -111 10 1. Cornexi 4 4 0 0 132-95 8 2. Szeged 5 4 1 0 162 -104 9 2. Dunaferr 4 4 0 0 133-98 8 3. Dunaferr 4 4 0 0 158-95 8 3. Győr 5 4 0 1 155 127 8 4. PSZER 5 3 1 1 139 - 120 7 4. Ferencváros 4 3 0 1 142 104 6 5. Tatabánya 4 3 0 1 109-85 6 5. Hmvásárhely 4 3 0 1 106-94 6 6. Debrecen 4 2 0 2 95 - 98 4 6. Vác 4 2 0 2 132116 4 7. Győr 4 2 0 2 88 - 99 4 7. Debrecen 5 2 0 3 148 142 4 8. Nyíregyháza 5 1 1 3 134 -142 3 8. Bp. Spartacus 4 2 0 2 107 105 4 9. Hargita 4 0 1 3 101 -129 1 9. Vasas 4 1 0 3 111 142 2 10. Csömör 4 0 0 4 90 - 135 0 10. Pikker-PEAC-PTE4 0 0 4 107 146 0 11. Szigetvár 4 0 0 4 87 - 143 0 11. Kiskunhalas 4 0 0 4 89137 0 12. Sz.batta 4 0 0 4 72 - 146 0 12. Esztergom 4 0 0 4 81137 0 HIRSAV Kosárlabda A MIZO-PÉCSIVSK szerződtette a bedobó Korié Hledét. A rutinos horvát kosarashölgy az előző két szezont a Detroit Shocknál töltötte, amellyel játékos-másodedzőként tavaly a WNBA bajnoka lett. A 29 éves, 174 cm magas, 68 kilós kosaras Európában a spanyol ligá- AH ban szerepelt 2001-től, előtte Brazí- liában légióskodott, (szz) | A MAPLE-KUPA nemzetközi utánpótlásverseny első fordulójában, Romániában a válogatott Knoch Viktor az eggyel idősebbek között, a junior B korosztályban 1500-on 5., lOOO-en 4., hosszú távú 1500-on 4. lett, 500-on nem jutott döntőbe, így összetettben negyedikként zárt. Knoch a hét végén immár klubszínekben Bécsben, a Vienna-kupán áll rajthoz, (z) Tára GYÚJTSD A KILOMÉTERT akció keretében szombaton 5 és 20 km-es túra indul Égervölgyből, Teca mama vendéglőjétől a Melitta SE szervezésében. Nevezni 8.00-9.00 között a helyszínen lehet, (z) Kézilabda A MEGYEI SZÖVETSÉG alapfokú játékvezetői tanfolyamot szervez 18 évesnél idősebbeknek. Érdeklődni október 11-ig Cserepes Bélánál (30/9470577) és Kiss Lászlónál (30/4136342) lehet (z) Nyolc nap a jégen Pécs Októberben úgy készülnek első versenyükre a PKSE rövidpályás gyorskorcsolyázói, hogy hazai jégen még nem is edzhettek. Móczán Zoltán A pécsi nyitott jégpálya - fedett az évek óta elhangzó ígéretek ellenére sincs - hagyományosan október második felében nyit, idén viszont az első versenyre október 9-10-én kerül sor a nemrég átadott zalaegerszegi fedett létesítményben. Te- legdi Csaba, a PKSE edzője nem is tud elmenni szó nélkül amellett, hogy mára az országban a pécsi az egyetlen olyan egyesület, ahol nincs fedett jégpálya.- A nyáron összesen nyolc napot tudtunk jégen tölteni, a válogatott miatt még az a lehetőség is kútba esett, hogy hétvégénként Budapesten eddzünk. Eddig február közepén rendezték a magyar bajnokságot, de a junior Vüágku- pa miatt átszervezték a verseny- naptárt, már december 11-12-én sor kerül rá, az lesz az évad negyedik versenye, nem tudom, mennyire tudunk rá felkészülni. Az biztos, hogy az Öttorony-kupát mi január 15-16-án rendezzük. A pécsiek közül Knoch Balázs a szőkébb, öccse, Knoch Viktor a bővebb válogatott keret tagja, rajtuk kívül a fiataloktól, Treszner Barbarától, Szigeti Fannitól, Burján Csabától és Takács Annamáriától vár az edző korosztályukban érmeket, jó helyezéseket. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA nimmerfroh Ferenc,Schneider Gábor Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország KfL Baranya Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír RL-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál (tel: 72/505-002, fax: 72/5054)16), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2004. január 1-jétől egy hónapra 1495 forint, negyedévre 4485 forint, fél évre 8970 forint, egy évre 17 940 forint. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer- Budapest Kiadói KfL, Harlequin Magyarország Kft, Zöldújság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő KfL), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általuk kezelt személyes adataik köréről felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk koiiátozását, illetve törlését. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditálL ISSN 0865-9133