Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)

2004-09-22 / 260. szám

2004. SZEPTEMBER 22., SZERDA - DUNÁNTÚLI NAPLÓ BARANYAI TÜKÖR 5 Forgalommentes tér a cél Ma forgalmival is lehet utazni a helyi járatokon Pincehelyi Zita Pécs Egyetlen nappal próbál­juk bizonyítani az előnyeit an­nak, amit máskor is - mond­juk egész évben - megtehet­nénk - fogalmazott a mai, Au­tómentes Nap elnevezésű ren­dezvény kapcsán Kukái And­rás (képünkön), az önkor­mányzat köz­lekedési bi­zottságának el­nöke. Idén negye­dik alkalom­mal utazhat­nak díjmentesen a helyi jára­tokon azok az autótulajdono­sok, akik ezen a napon haj­landók lemondani a saját jár­mű nyújtotta kényelemről, és buszra szállnak. A jegyet vagy bérletet az autójuk for­galmi engedélye helyettesít- leti. Forgalomszámlálást végez­nek a Környezetünkért Köz- alapítvány alkalmazottai na­ponta két alkalommal a ren­dezvény alatt, valamint az azt megelőző és követő hét egyik napján. A vizsgálat eredmé­nyét a kiértékelést követően közzéteszik. Főképp a gyermekeket cé­lozzák a szerdai rendezvény színes programjai, amelyek­ről részletesen lapunk 13. ol­dalán olvashatnak. (Előzmények: www.dunsntulinaplo.hu) ÖTLETPÁLYÁZAT Télen jég, tavasszal koncert, ősszel sör Kozma Ferenc Pécs Nagy érdeklődés mellett hirdették ki tegnap a Városházán a Kossuth tér jövőjét érintő tervezői ötlet- pályázat ered- p£ lőbb elkezdődhessen a munka. Információ­ink szerint ehhez mindössze egy befektetői pályázatot kell kiírni - akár közbeszerzési eljárás nélkül -, amelynek nyertese a fold ményét, melyen a tizennyolc résztvevő kö­zül tízen nyer­tek. Amint azt Hódosi Vera, a bírálóbi­zottság elnö­ke jelezte: e pályázók ötle­teiből fogják majd össze­gyúrni a vég­leges tervet, ! remélhetőleg ; gyorsan. Mái az idén sze- retnék megta­lálni a föld alatti garázs kivitelezőjét is, hogy mié­KOSSUTH TÉR KÖZTERÜLETI TÉRFELSZÍNÉNEK TERVEZÉSI ÖTLETPÁLYÁZATA Stúdió 73 Bt. fiatal tervezőkből álló csa­pata nyerte el az egymillió forintos első A mélygarázsba feltehetően a Rákóczi út Hal tér felőli szélső sávjábái lehet majd lebukva behajtani, és ugyanarra, az eMepkeaső irámyba a felszínre jönni rvonzum Arunaz Elvész közel száz parkoló Jelenleg 98 első kategóriás fizetőparkoló (100 forint/fél óra) van a téren, amelyet a mélygarázs építésének megkezdésekor el­veszít az üzemeltető, és soha nem kap vis­sza. Jeszták Lajos városfejlesztési főosz­tályvezető szerint a parkolót működtető cég - bár több ées koncesszióval rendelke­zik - nem tudja megvétózni a kivitelezés megkezdését. A kártalanítási tárgyalások­ra azonban az illetékeseknek sort kell ke­ríteni mielőbb. alatti parkoló megépítéséért és örökös mű­ködtetési jogáért cserébe köteles a teret az előírt módon kialakítani. Akad olyan vízió, amely alapján télen korcsolyázni lehetne Kossuth szobra előtt, tavasszal a filharmonikusok koncertjeitől lenne hangos a tér, ősszel pedig sörfeszti­vál résztvevői koccinthatnák össze korsói­kat a teret befedő sátor alatt. A zsűri három pályadíjat jutalmazott „helyezéssel”, további hetet pedig rang­sorolás nélkül megvásárolt. A budapesti díjat, a tíz tervezőgárda közül kettő pécsi, ám a töb­binek is akad helyi kötődése. Egy buda­pesti építészirodával lett nyertes Dévényi Márton, a neves pécsi építész, Dévényi Sándor fia. Gömöry János, Pécs város főépítésze sze­rint majdnem minden pályamunka elkép­zelése, ötlete hasznosítható lett volna, alig akadt irreális vízió. A lényeg persze az, hogy a pécsi sétáló ember számára egy újabb, minden forgalom elöl elzárt terület­té váljon a Kossuth tér. Három város fesztiválja Kótány Jenő Harkány-Siklós-Villány Megkez­dődtek a tárgyalások egy, a há­rom város által közösen szerve­zendő fesztiválról. Amint azt Vasas Csaba szer­vezőtől megtudtuk, az elkép­zelés egy olyan, egy hétig tar­tó rendezvényre vonatkozik, amely a tájegység kulturális hagyományait állítaná a kö­zéppontban. A magyar, sokac, sváb néphagyományra alapoz­va hívnának meg előadókat, s a csatlakozó programok is e mellé sorakoznának fel. A minta: a kapolcsi Művészetek Völgye fesztivál. A rendezvénysorozat fény­pontja a vüág más részein élő, magyar gyökerekkel rendelkező fiatalok „ki mit tudja” lenne, amely iránt máris hatalmas ér­deklődés mutatkozik számos or­szágból, és a média részéről is. Szabadság helyett Vértanúk Kótány J. Siklós A város önkormányzata és a Tenkes Hegyközség az idei évben is kiemelt figyelmet for­dított a hegyi utak javítására. A településről a hegyre vezető utak közül ma a borosgazdák részéről a Szabadság utcából felvezető szelvény a legkedvel­tebb, azonban az önkormányza­ti elképzelések alapján ez ha­marosan megváltozhat, mivel a Vértanúk útról elágazó szakasz teljes aszfaltozása várható. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekkli­nikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7- ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Sik­lós, Sellye és környékieknek: Gyermekkór­ház. Gyermeksebészet: Gyermekkórház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: Ili. sz. Belgyógyászati Klinika (Akác u. 1.), sebészet, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak: Pécs: Ambrózia (Rákóczi út 24-26.), Bóly: Panacea, Komló: Zöldke­reszt, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szentháromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas: Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Oroszlán. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hív­ható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Elmosogatták a szökőkutat „a mókamesterek'’ Sz. K. Pécs Erősen habzott az István téri szökőkút vize kedden dél­előtt, mert ismeretlenek három flakon mosogatószert öntöttek a felső medencébe. A PW Rt. kiérkező munkatársainak azon­nal le kellett engedniük a vizet, és az átfolyó medencék alapos öblítése után lehetett csak újra feltölteni, működtetni a szökő­kutat. Korábban a Köztársaság téri és a Nemzeti Színház előtti kutakat is kezelték már hason­lóan tréfás kedvű városlakók. Fékezett habzású szökőkút BARANYÁBAN A-Z-IG Pécs ÖKO-KUCKÓ néven tegnap megnyílt az első hazai interaktív környezetvédelmi oktatóterem a Széchenyi tér 2. szám alatti épü­letben. A Zöld-Híd Regionális Kör­nyezetvédelmi és Energiahaté­konysági Alapítvány által kialakí­tott és a város több cége által tá­mogatott kuckó októbertől ingye­nesen látogatható, (szk) PéCS LESZ MAGYARORSZÁGON JÓLÉT? címmel fórummal egybekö­tött előadásra hívta az érdeklődő­ket hétfőn a Pécsi Egyházmegyei Justitia et Pax Bizottság. Dr. Botos Katalin egyetemi tanár a gazdaság alapjait elemezte, majd kitért azok­ra az alapelvekre, amelyeket min­den országnak be kell tartani a szociális jólét eléréséhez, (pz) Pécs KERTI PAVILONT kaptak aján­dékba az Idősek hónapja alkalmá­ból tartott ünnepségen a hétvégén a Tímár utcai Idősek Otthonának lakói az intézmény vezetőitől, (pz) Pécsbagota a magyar közép­kor kézművességével és harcá­szatával ismerteti meg erdei foglal­kozásain az érdeklődőket egy szentlőrinci központú alapítvány, amely erdei iskolát alakít ki a zóki Várhegynél. A siker érdekében Pécsbagota és Zók helytörténelmét is kutatják. A foglalkozásokon volt tanítványok: Tóth Veronika, Bonyár Rita, Hernesz Barbara, Lövész Dá­niel és Böröcz Balázs is segítenek, akik jártasságra tettek szert a gya­logos íjászatban, kardforgatásban, lovaglásban, fazekasságban és szövésben is. (cs) Pécsdevecser CSAPADÉKVÍZ elve­zetésére szolgáló árkok tisztítását és mélyítését fejezték be a napok­ban a faluban. A nehéz megközelít­hetőség miatt kézi erővel végezték a munkálatokat, a törmelék elszállí­tására később kerül sor. (bl) Romonya több mint ötször annyian utaznak naponta munká­ba a mintegy 420 lakosú telepü­lésről, mint ahányan helyben dol­goznak. A százhúsz ingázó mun­kavállaló kilencvenöt százaléka a megyeszékhelyen talált állást ma­gának, túlnyomó többségük az iparban és építőiparban, illetőleg a szolgáltatási szektorban helyez­kedett el. (k) Siklós AZ IDEI SIKERRE való te­kintettel a város ifjúsági koncert- fúvószenekara meghívást kapott a jövő évi Kustánszegi Napokra. Az együttest a rendezvény szervezőin kívül Zalaegerszeg és Hévíz is visz- szavárja. (kj) Sikonda A fürdőfejlesztésnek köszönhetően jelentősen (2-3 ezer főre) megnövekedett a belföldi tu­ristaforgalom az üdülőfaluban. A helyiek reményei szerint jövőre már a külföldi vendégkör számában is megmutatkozik a bővülés, azok száma is meghaladja az ezres nagyságrendet, (k) Szalatnak több éve tervezte az észak-baranyai falu önkor­mányzata a helyi temető ravata­lozójának bővítését. A kegyeleti célú fejlesztés elől, úgy tűnik, el­hárulnak az akadályok, a Bara­nya Megyei Területfejlesztési Ta­nács 4,2 millió forinttal támogat­ja a bővítést, (k) Szőke HALTELEPÍTÉSRE kerül sor ismét a település halastavánál, me­lyet nem csak a környékről, hanem Siklós vonzáskörzetéből is előszere­tettel keresnek fel a horgászat sze­relmesei. (kj) Űjpetre jó ütemben halad a kul­túrház fűtésrendszerének korszerű­sítése, szeretnék a téli szezon meg­kezdéséig a munkálatokat befejezni. Az önkormányzat az épület felújítá­sára hatmillió-háromszáznegyvenöt- ezer forintot nyert pályázaton, s eb­ből jövőre az új vizesblokk megépíté­sét, a teljes belső festést és a burko­latcserét fogják megejteni, (a) Vajszló HULLADÉKGYŰJTÉSI napot tartanak csütörtökön a települé­sen. Az önkormányzat, a vajszlói er­dészet és az általános iskola által szervezett egynapos faluszépítési akció során mintegy száz diák gyűj­ti majd össze a közterületekről és az erdőkből a szemetet, (wk) Várad KIFIZETTE a reggelit és az ebédet, valamint a belépő árát is az önkormányzat, amikor a falu­nappal egybekötött országjáró ki­rándulást szervezett a település lakóinak a napokban, a legutóbbi buszos útra csaknem nyolcvan la­kó ment el. (cs) Zengővárkony a helyi mondás szerint, ha a szőlővel sok baj van, csapadékos volt a nyár, akkor a gesztenye jól terem. A település ősi gesztenyefái a közepesnél jobb termést ígérnek az idén, de ehhez még kéne az esőből. Ugyanis mostanában kezdtek iga­zán hízni a szemek, (a)

Next

/
Thumbnails
Contents