Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)
2004-09-13 / 251. szám
2004. SZEPTEMBER 11, SZOMBAT - DUNÁNTÚLI NAPLÓ 7 KULTÚRA - RIPORT Először nyakkendőért, most új ruháért fújnak A pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar az idei Bányásznap keretében a nyakkendőjéért játszott, most pedig a teljes felruházására hirdetnek akciót. A társaság mindemellett létszámában, zenei minó'ségében folyamatosan fejlődik. Mészáros B. E.- Amikor a bányabezárás csúcsidőszakában, 1991-ben átvettem a zenekart, mindössze 16 tagú volt, napjainkra viszont négyszeresére duzzadt a létszám - számol be Szabó Ferenc karnagy a fúvósegyüttes Rendszerváltást követő alakulásáról. - Nem kevés nehézség árán jutottunk el idáig. A próbatermünk ingyenes, bocsánat: évi 1 forintos jelképes bérletét egy ideig szóbeli megállapodások alapján hosszabbítgatták. A szó pedig hamar elszállt, az ezredfordulóra már évi 720 ezer forintot kértek el ilyen címen. Az együttest életben tartó fő támogatás, a Bányász Dolgozók Szakszervezetétől származó évi másfél millió is hamar elapadt, ezt a pénzt végül a város vállalta át - a költségvetésből most 2 millió forint érkezik. így az Ércbányász Koncert-fúvószenekar ma már csak nevében urános banda, valójában minden vonalon a város gyermeke. A kevéske tőkével viszont igen jól sáfárkodik a csapat. Nem a karnagy fizetésére fordítják a pénz nagy részét, hanem a ta gok közt osztják szét a próbákon való részvétel arányában. így a társu lat igen népszerű a zenészek körében (nem véletlen a hatvanfős létszám), és rendre jól begyakorolt műsorszámokkal jelentkeznek. Ettől az évtől az önkormányzat kedvezményesen biztosítja számukra aZ Ágoston téri iskola tornatermét a próbákhoz, de ez még mindig nem az igazi. Szabó Ferencék arra várnak, hogy a Fekete Gyémánt mozi nagytermét teljes egészében felújítsák, ott ugyanis ideális körülmények várnák a társaságot. Ennél is sürgetőbb megoldandó feladat a zenekar felruházása. Egykor a másfél tucat zenész három garnitúra bányászöltönnyel kezdte a muzsikálást, ám az idő múlásával a tagok „kihíztak” az öltözékekből. Ma egy ilyen egyenruha 60-80 ezer forint, így reménytelen a teljes csapat átöl- töztetése. A bányásznapon például a társaság a nyakkendőéért dolgozott meg, a hatvan új zöld urános nyakravalót az ércbányász utódcégtől kapták meg ajándékba, cserébe fújták több helyen a bányászrigmusokat. A nyakkendőhöz azonban öltöny kellene, a „bányászváros” lakosságát ezért most a fúvósok arra kérik, hogy a levetett, szekrényben porosodó egyenruhákat az egykori vájvégiek, műszakiak ajánlják fel a számukra, hiszen így az öltözeteket továbbra is a funkciójuknak megfelelően használhatják. A zenekar tervei közt szerepel továbbá, hogy CD-t készít az elmúlt évtizedek fúvós indulóiból, áthangszerelve. Vagyis ha minden sikerül, akkor leporolt dallamokat játszanak majd, újrafényesített bányászöltönyökben. A megújuló energiáért B.Z. _______________________ A közelmúltban alakult meg Pécsett a megújuló Energia Workshop (munkacsoport), a MEW, az EU Jövőrégió keretén belül. Az EU Jövőrégió kezdeményezés célja, hogy az olasz és osztrák tartományokból, Szlovéniából, Hor- vátországból, a nyugat- és dél-dunántúli régióból álló térség Európa egyik dinamikus területe legyen. Egyre több területen alakul ki együttműködés, jön létre közös program, köztük olyan valóban jövőbe mutató kezdeményezés is, mint a megújuló energia. A hatékonyság érdekében a munka eztán csoportokban folytatódik, a Megújuló Energia Workshop koordinálását a Dél- dunántúli Régió vállalta. MŰVÉSZETEK HÁZA Fellegivel a fellegekben M. B. E. Felcsendül egy szimfonikus dallam, vagy egy szonáta, és a zenekedvelő ember rögtön asszociál: nyugalmas, vagy éppen viharos tájakat, falusi ébredést, a tengeri vitorláson dolgozó matrózokat lát maga előtt. Efféle gondolatokat ültet el a laikus hallgatóságban Fellegi Ádám zongorahangversenyein, csak éppen a valóság, a történelmi gyökerek irányítják szavait, a művek eredetét is felvázolja a megszólaltatott kompozíciók összekötő szövegeiben. Hogy mennyire igényli ezt a pécsi hallgatóság, azt jól mutatja, ezek a Fellegi-koncertek kimagaslóan a legnépszerűbb estek a Művészetek Háza programjában. Ma este 19 órakor pedig indul a legújabb összeállítás. KONYVJEGYZET Élőkor Bebessi K. Fiatal korában je volt Marafkó László. Aztán Budapesten, a Magyar Ifjúságnál, majd a Magyar Nemzenél dolgozott kulturális újságíróként, szerkesztőként. Irodalmi igényű tárcáit, publicisztikáit, esszéit és interjúit tartalmazza az Élőkor címmel most megjelent kötete. A könyv pécsi vonatkozásai közül kiemelhetők a Weöres Sándor pécsi évtizede és a Janus Pannonius Társaság című írások. Az 1933-tól Pécsett élő egyetemista Weöres alakjára ki-ki másként emlékszik. Van, aki csak a bohémet látja, van, aki a jövendő költőzsenit. Marafkó élő pécsi információk birtokában hangsúlyosan szól Weöresnek Várkonyi Nándorhoz, Lovász Pálhoz és a korabeli itteni szellemi élet más jelentős személyiségeihez fűződő barátságáról. Ennek az írásnak a gondolatköre vezet át a Janus Pannonius Társaság fejezetébe, ahol szinte ugyanezekkel a szereplőkkel találkozhatunk. A közelmúlt hazai történelmére utaló döbbenetes megjegyzések, okfejtések az Oldalfényben című visszaemlékezés rangját emelik. Ennek alapján alakult ki az a véleményünk, hogy egy olyan kört megélt szerzőnek, mint Marafkó, abban lehetne igazán maradandót alkotnia, ha ezt a regényes labirintust egy tényleges regényben is meg tudná eleveníteni. Persze ebben a hiteles olvasmányosság szempontjából veszni látszó korban is éltek és alkottak írók. Nem is akárkik. Olyanok, mint az Aczéllal is személyes kapcsolatban állt szerző-emlegette Illyés, Déry, Vas. Meg annyi más. Mondjuk, a sehová sem tartozás legendája övezte magyar „ködlovagok” egyike Hajnóczy Péter. A „lapátos” ember fűtőként dolgozott, amikor viszont Marafkó László újságíróként próbált róla rögzíteni egy tárca-portrét. Ottlik, Mészöly és Mándy, valamint az őket követő mai irodalmi elit egyik köztes alakjaként is felfogható Hajnóczy titkát többen is megpróbálták fólfejteni. Erre irányul Marafkó kísérlete is. Voltak, akik az ár ellen (Hajnóczy), voltak, akik, mint például emez esszék szerzője is, az ár mentén próbáltak hajózni. A művészi értelemben vett hajótörést végső soron csak a Márai-típusú, külföldön élő szer* zok kerülhették volna el, akik közül sokan viszont magának az életnek a hajótöröttjei A művészi értelemben vett hajótörést végső soron csak a Márai-típusú, külföldön élő szerzők kerülhették volna el, akik közül sokan viszont magának az életnek a hajótöröttjei. Bár, erről is lehetne vitatkozni. Volt és van is még itt egy nemzedék, akinek élete során mindenkor csak a kisebbik rossz választásának a lehetősége adatott meg. De ez a „kisebbik” rossz is éppen elég volt ahhoz, hogy életművek süllyedjenek gyors feledésbe. Esetleg meg se szülessenek. (Pannónia Könyvek, Pécs 2004) Szívlapát csak melegségre vágyik Szívlapátnak most mennie kell a biztos falak közül Balogh Zoltán Bútor, zongora, kandalló, páncél. Garanciával. Valahogyan tegye bele az újságba, mondja harmadszor is monotonul Szívlapát. Aki nem hallott róla: Szívlapát talán a leghíresebb rakodó- ja-cipelője Pécsnek, a Dunántúlnak, Magyarországnak, talán még Európának is. Vagy a világnak - bár ebben a kategóriában nem szoktak összehasonlítani. Legfeljebb a galambdúcon ülésben, meg a hasonlóan hasznos „foggal elhúzok három mozdonyt, meg egy krivoj- rogi érccel megrakott uszályt”- versengésben. Mielőtt a hőstetteit méltatnánk, bocsássuk előre: Szívlapát, a legendás bútor-, zongora-, kandalló- és páncélcipelő (garanciával!) életében talán először, és talán utoljára, bajban van. Kiszaladt alóla, vagy inkább fölüle az élet. Most akkor méltassuk a negyvenegy éve a piacon bikaerejét áruba bocsátó Szívlapát hőstetteit! Először is: a nevét onnan kapta, hogy a sóder- és egyéb masszív anyag rakodásakor úgy forgatta a lassan feledésbe merülő, egy fogásra akár huszonöt kilót is megfogó szívlapátot, mint más, a reggeli rohanás közben, a borotváját. Szívlapát egyszer az Ifjúság útján a külső falon felhúzott egy kolóniái szekrényaljat a nyolcadikra. A Jókai utcában fólvarázsolt egy páncéltőkés zongorát a belső udvarról egy lánykívánságra a manzárdba úgy, hogy kívül csak neki és a zongorának volt hely. Szívlapátot az ántivilágban a lovaskocsija után lehetett megtalálni: két megbízatás között ott dekkolt a mostani egypúpú felüljáró közelében egykor állt becsületsüllyesztő előtt - a gazdája bent bambit ivott. Később kocka- ladára, aztán kockaopelre váltott. Sofőrrel, mert Szívlapátnak, bár respektje volt, de jogosítványa nem. Kocsival ment a rendelésekre. S ez mindenképpen dupla hátrány. Egyrészt, mert az orvosok, korlátozott cselekvőképességet papírra vetve nem javasolták, hogy vezessen, másrészt pedig, úgy tűnik, a sofőrje miatt kell most visszakapaszkodnia, valahol és valahová. A hét osztályt végzett Szívlapátot három éve érte az első csapás. Akkor veszítette el az édesanyját, aki a háború végén, egy német katona erőszaktevése nyomán, tizennégy évesen adott életet a későbbi rakodólegendának. Hogy továbbra is legyen gondviselője - legyen meleg étele, mossanak, vasaljanak, takarítsanak rá -, a most ötvenkilenc éves Szívlapát a kirendelt gyám jóváhagyásával eltartási szerződést kötött az alkalmi magánsofőrrel. Egy tavaly októberi irat szerint „az időközben köztük megromlott viszony” miatt felbontották a szerződést, ami, ahogy dukál, Szívlapátnak napi háromszori étkezést, általában teljes ellátást garantált. Beleértve a szerződésbe n közüzemi számlák fizetését is, mindezt egy háromszobás, összkomfortos ön- kormányzati lakás fejében. Csakhogy, mondja Szívlapát, a hozzá költözött „sofőr” többet költött pizzára, mint rá. Szabályosan éheztetett, mutatja a szülője egykori pólóját, amibe már belefér a behemót. És nem fizette a számlákat, mondja újra és újra. Ebből aztán a még anyja betegsége idején felhalmozott félmilliós számlatartozás mostanára bő egymillióra duzzadt. Fizetni? Miből? A rokkantnyugdíjából? Amit azért kap, mert ifjúkora óta súlyos gerincsérvvel cipeli az egekig a zongorákat. És nincs mese: Szívlapátnak most mennie kell a biztos falak közül. Talán köztes heppiend, hogy cserélhet, és beköltözhet egy Citrom utcai önkormányzati egyszobásba. Jobb lesz ott, a belvárosban, közelebb az orvos is, pásztázza Szívlapát a csupasz falakon az egykori képek nyomát, és átsiklik a feszület lenyomatán. Nem kérdezem, hogy a két kanapé és a két szekrény, a tűzhely kivételével hova került minden. Egyszerűen el kellett vándorolniuk. Hogy a Citrom utcában mi lesz, hogyan, kivel? - bizonytalanodik el először Szívlapát. Biztos lesz megoldás, hiszen egyszer már megírták, hogy a Sors hogyan gondoskodik rólam. Valóban: Örkény István a Töredékekben megírta Szívlapát és az édesanyja történetét. Az után, hogy bekopogta az írógépbe Az ember melegségre vágyik című novelláját. Egyébként meg: bútor, zongora, kandalló, páncél, sors. Garanciával? « FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ
