Új Dunántúli Napló, 2004. szeptember (15. évfolyam, 239-268. szám)

2004-09-08 / 246. szám

4. OLDAL BARANYA I TŰK Ö R 2004. Szeptember 8., szerda Újra indul az Astma Klub PÉCS A nyári szünetet követően ismét munkába lendül a pécsi tüdőgon­dozóban már nyolcadik éve műkö­dő Astma Klub - tudtuk meg dr. Meskó Sarolta főorvos asz- szonytól, a klub vezetőjétől. A szeptember ti­zenhatodikén tartandó évad­nyitó előadás az egész évre terve­zett, „A szteroidterápia mellékhatá­sai” című sorozattól eltérően ezút­tal általános életvezetési, egészség­megőrzési tanácsokkal szolgál majd. Az előadást Csobánné Váczi Sarolta tartja, a helyszínt a tüdő­gondozó tornaterme biztosítja. PINCEHELYI ZITA Felvételi helyett érettségi A jövőre elsőéves hallgatók már nem vizsgáznak „duplán” Jövőre már biztosan nem kell a felső- oktatási felvételi vizsga miatt izgulni azoknak, akik egyetemre, főiskolára jelentkeztek, 2005-ben ugyanis már életbe lép a kétszintű érettségi rend­szere. A „dupla” megmérettetés helyett tehát csak egy lesz, egységes követel­ményekkel A módszer azonban nem ilyen egyszerű, az előzetes próbaérett­ségi után több szakember is kétségeit hangsúlyozta. Pécs-Budapest Azok az elsőévesek, akik most népesítik be az egyetemek folyosóit, egy szem­pontból utolsónak is számítanak: ők még a hagyományos érettségi-felvételi mód­szerrel kerültek be az intézménybe. A kö­vetkező esztendőben azonban számos ponton változik a rendszer. A legalapve­tőbb módosítás, hogy megszűnik az egyetemi felvételi vizsga, a helyét a két­szintű érettségi veszi át. Jó tudni viszont, hogy vannak kivételek: a művészeti és testkulturális szakokon továbbra is ma­rad a gyakorlati elbírálás. Ami viszont „külsőleg” nem változik, az a pontrendszer, a többletpontok nél­kül továbbra is 120 pont érhető el: 60 ho­zott és 60 szerzett. Az iskolából érkező részt változatlanul az utolsó két évi osz­tályzatokból, illetve az érettségi átlagá­ból hozzák össze. A szerzett pontokat viszont már az új rendszerű érettségin elért egy vagy két vizsgatárgy százalékos eredményéből lehet kiszámolni. Szakon­ként változó, hogy milyen szintű, és egy vagy két érettségi vizsga számít-e felvéte­linek (jogász szakra például magyar és történelem középszintű érettségi vizsgá­ja kötelező). A százalékos eredményből áll össze a 120 pont másik fele. Átalakult a többletpontok eddig néha kusza rendsze­re is, hiszen néhány éve előfordulha­tott, hogy ugyanaz a nyelvvizsga 3 pontot ért az egyik egyete­men, míg a másikon ötöt. Jövőre az A és B típusú okle­velekért egyáltalán nem jár pluszpont, de a középfokú C nyelvvizsgát 7, a felsőfokút 10 ponttal jutalmazzák. Ugyancsak 7 pontot jelenthet, ha valaki úgy teljesít emelt szin­tű érettségit, hogy az nem volt felvételi fel­tétel, csak a középszintű - ekkor azonban legalább közepes eredményt el kell érni. | Az új érettségi vizsga értékelése Forrás: Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda Középszint Osztályzat Emelt szint A régi érettségi ..átszámítása" új középszintűvé Jeles (5) (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo.hu) NYAKASZ. TOVÁBB SZÉPÜL A PÉCSI ZSINAGÓGA. A tervek szerint halad a Kossuth téri épület felújítása. A tető- zet és a homlokzat is megújult, a napokban az oldalfalak tatarozása is megkezdődött, fotó: laufer László Védelem a szakszervezetnek A Legfelsőbb Bíróságig jutott a munkaügyi vita A Legfelsőbb Bíróság (LB) határozott a közelmúltban az egyik pécsi szakszervezeti vezető munkaügyi vitájában. Az érdek­védők szerint ez a döntés rendkívül nagy jelentőségű, a gya­korlatban is megerősíti a szakszervezeti vezetők „védettségé­ről” szóló jogszabályt Pécs-Budapest A Legfelsőbb Bíróság - jóváhagy­va az első fokú ítéletet - a közel­múltban hozott határozata sze­rint nem járult hozzá az egyik pé­csi szakszervezeti vezető közal­kalmazotti viszonyának meg­szüntetéséhez. A jogszabályok szerint ehhez az érdekvédelmi szervezet beleegyezése is szüksé­ges, ha ez nincs meg, de egy in­tézmény például létszámleépítés miatt mégis el akarja bocsátani a dolgozóját, bírósághoz fordulhat, kérve a testülettől a pótlólagos jó­váhagyást. Ebben az esetben ez történt, a közelmúltban több fel­lebbezés után a legmagasabb ha­zai fórumig jutott az ügy. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeté­nek pécsi ügy­vivője nagy je­lentőségűnek tartja a döntést, hiszen ilyen kérdésben elő­ször határoztak ezen a szinten. Az érdekvédő szerint az LB határozata egyben intés is vala­mennyi intézménynek és fenntar­tónak, hogy a szakszervezeti ve­zetők munkajogi „védettsége” nemzetközileg is elfogadott köve­telmény. NY. SZ. Ismét a lakóké a Harkány A virágokat október közepén ~~~ távolítják el. Mint elhangzott, a A város közterületeit díszítő nö- növények teleltetésére jelenleg vényeket az idei esztendőben is nincs megfelelő hely, ezért azo- térítésmentesen kapja meg a la- kát felkínálják majd a lakóknak, kosság, illetve az érdeklődő vállal- akik akár szaporíthatják is a nö- kozások, tudtuk meg Baksai End- vényeket, illetve a jövő évben sá­rétól, a városüzemeltetés vezető- ját portájuk csinosítását is üteg­jétől. oldhatják velük. virág Az önkormányzat minden év­ben jelentős összeget fordít a köz­területek képének formálására. Mint azt Baksai Endre elmondta, a szaporításoknak köszönhetően nem csak a családi házak, vendég­látóegységek fejlődnek, hanem a város is mind több növényt kap vissza a városlakóktól. k. j. Több a segély is Vajszló Fejenként négyezer forintos tá­mogatást nyújt a tankönyvek vá­sárlásához a vajszlói önkor­mányzat, a képviselő-testület közelmúltban született döntése szerint. A település összesen 750 ezer forintot különített el er­re a célra, ebből csaknem 200 gyereket tudnak támogatni. Mint azt Denke Valériától, Vajszló polgármesterétől meg­tudtuk, az általános iskolások éppúgy részesülnek a támoga­tásból, mint a középiskolások, illetve a nappali tagozatos egye­temisták és főiskolások. Egyedül azok nem kapják a négyezer fo­rintot, akik a családi pótlék mel­lett rendszeres gyermekvédelmi támogatásban is részesülnek. A polgármester hozzátette, a szülési és temetési segélyekkel kapcsolatos változásokról szin­tén a közelmúltban határozott a képviselő-testület: a döntés sze­rint az eddigi 15 ezerről 23 200 forintra, azaz a nyugdíjmini­mum összegére emelkedett a tá­mogatás. A segélyt a család jövedelmé­től függetlenül adja az önkor­mányzat, a. juttatás mindenki­nek megjár, aki gyermeket szült, vagy épp elveszítette hozzátar­tozóját. W. K. SZEZONVÉGI STRANDOLÁS PÉCSETT. Bár még október elejéig nyitva tartanak a szabadtéri medencék, a látogatók inkább már a fe­dett strandolási lehetőségeket keresik. Felvételünk a Hullámfürdőben kéSZÜlt. FOTÓ: LÖFFLER PÉTER Baranyában A-Z-ig Almamelléken felújították a kollégiumot, kifestették, átalakí­tották az épületet. A diákotthon egyébként megyei feladatokat is ellát a Családsegítő és Gyermekjó­léti Szolgálattal közösen, ennek ellenére vannak üres helyek az épületben. (bl) Baranya valamennyi településé­ről lehet jelentkezni a pécsi Haj- nóczy-kollégium által meghirde­tett videó szakkörre, amely szep­tember tizenhatodikán indul. Re- hák Róbert vezetésével a kamera­használattal és a számítógépes vá­gással ismerkedhetnek meg a résztvevők, elsősorban középis­kolások jelentkezését várják, (bl) Erzsébeten sikeresen működik a július közepén megnyitott rehabili­tációs üzem. A Rehabit Komplex Kft. az önkormányzat épületében bérelt helyiségben huszonkilenc főt foglalkoztat, akik a környező Ké­keseiről, Szellőről és Kátolyról ér­keznek. A vállalkozás irodaszereket és papírtermékeket állít elő. (kb) A gyöngyösmelléki képviselő­testület a napokban döntött arról, hogy a település csatlakozik a Bursa Hungarica pályázati rendszerhez. Az ösztöndíjra minden felsőfokú tanintézetbe járó, nappali tagozaton tanuló, állandó gyöngyösmelléki la­kos benyújthatja pályázatát, (sza) Helesfa önkormányzata két fel­újított épület átadásával készül az október kilencedikén tervezett fa­lunapra. A tavaly víztelenített, idén 7,8 millió forint költséggel rendbe hozott községháza mellett új, több mint hatszáz négyzetméteres ren­dezvényteremmel gazdagodik a te­lepülés, ami a Nádasdy grófok által épített egykori pincében, a földfel­szín alatt kap helyet. A hat és fél milliós beruházás során a különle­ges helyiség megőrizte eredeti tég­lafalát, valamint téglamintás bur­kolatot kapott. (kb) Hosszúhetényben a Hársas bekötőn, az Iskola, az Ormándi, és a Berki Fülöp utcákban hama­rosan megkezdődhet a kátyúmen­tesítés, ezeket a munkálatokat az önkormányzat pályázaton elnyert 4,1 milliós támogatásból valósítja meg a kivitelezővel aláírt szerző­dés után. (szk) Ibafát, Horváthertelendet és a környező településeket is ellátja az Almamellék község önkor­mányzata által az orvosi rendelő épületéhen kialakított fiókgyógy­szertár. A tegnap megnyílt patikát Gáspár László mozsgói gyógysze­rész és felesége üzemelteti, (kb) Keszüben megépült a községen végigvonuló árok támfalának egy része. A település központjában harminc méter hosszan húzódó építményt tizenkétmillió forint­ból emelték, amihez a Belügymi­nisztérium tízmillió, a megyei és a helyi önkormányzat pedig egy- egy millió forinttal járult hozzá. A fal a tervek szerint hatszázhatvan méter hosszú lesz. (pz) Kiskassai és pécsi fiatalok: Ba- ricz Mihály, Borsos Sarolta, Tresz- ka József, Szűcs Rudolf Bükkös- dön a hét végén Szalai Szabolcs ve­zetésével ausztráliai bennszülött nép- és improvizációs muzsikát adtak elő kongóval, dorombbal, djembével, darabukával és didgeri- dooval. A bennszülötteknél hasz­nálatos főként ütős hangszereket a zenészcsoport említett irányítója készítette. Az amatőr közösség a Kiskassai Német Egyesület jóvoltá­ból a fővárosban is bemutatkozik szeptember 28-án. (cs) Kővágószőlősön a múlt hét szombatján tartották a Mediter­rán Ősz rendezvénysorozat meg­nyitóját, ami idén egybeesett a Szőlősi Szüret elnevezésű talál­kozóval. Az Ércbányász Fúvósze­nekar ébresztette a település lakó­it, majd - a sok színes program mellett - pincepörköltfőző ver­seny, zenés, hintós felvonulás, táncbemutatók és koncertek fo­gadták az érdeklődőket. Este tűzi­játékkal, szüreti bállal zárult a rendezvény. (pz) Mecseknádasd környékén to­vábbra is felújítják a hatos számú főközlekedési utat, sebességkorlá­tozás van érvényben, időközön­ként jelzőőrökkel irányítják a for­galmat. (bl) Nagyharsány önkormányzata könyvtárfejlesztési pályázaton 360 ezer forintot nyert, amelyből a helyi általános iskolának egy há­zimozit vásároltak. (kj) Ózdfalu önkormányzata ötszáz­ezer forint, vissza nem térítendő támogatásban részesült a napok­ban a hátrányos helyzetű települé­seknek juttatott minisztériumi ke­retből. (bl) Pécsett „Konferencia a határon átnyúló együttműködésért” elne­vezéssel rendezték meg tegnap az INTERREG III/A Szlovénia - Hor­vátország - Magyarország szom­szédsági program nyitó konferen­ciáját. Az együttműködés értelmé­ben a jövő hónapban közös pályá­zatokat nyújtanak be, a projekt kapcsolódik az EU-s PHARE-prog- ramhoz is. (bl) Pécsett a városháza dolgozói ad­tak vért kedden délelőtt. Az akció a közép- és felsőfokú oktatási intéz­ményekben, a szeptember tizenki­lencedikéi Egészségnapon és a hó­nap utolsó szombatján, a Széche­nyi téri rendezvény mellett kialakí­tott sátrakban folytatódik. (szk) á I k

Next

/
Thumbnails
Contents