Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)
2004-08-31 / 238. szám
A leiezernyi malom megyéje A molnár ezüstórájáról, asszonyának selyemszoknyájáról I A rácvárosi malomkocsmában ölre mentek a magyar és a német legények. Törtek, zúztak, a mester panaszt tett a városnál, különösen hangsúlyozva, a lelkét is megsértették a duhaj emberek. Akkoriban minden a malmokban történt. Baranyában a XVIII. század végén több mint félezer volt. Hírmondó is alig maradt. A napokban jelent meg az érezhetően nagy szeretettel megírt kis tanulmány Hosszú- hetény malmairól. Dalbs Nándor munkájában megemlíti, Magyarország az európai ma bmipar kbsszikus hazája volt, nálunk érte el fejlettségének legmagasabb színvonalát, berendezéseik hatékonysága, kidolgozottsága az egész világnak mintául szolgált. Látta és ajánlja is az olvasóknak A hosszú- hetényi malmok című munkát Móró Mária, a pécsi Egyetemi Könyvtár munkatársa is. Kutatásaira is támaszkodva mondja, a molnárok a falvak népe számára nélkülözhetetlen munkát végeztek, a természetadta erőforrásokat - 'itt, Baranyában elsősorban a hegyi vízfolyások energiáját ^.kihasználva. Kis malmaikban sok- odalú mesteremberként keltett dolgozniuk, a vízfolyás rendben tartásától a szükséges famunkák elvégzéséhez, szerszámok készítéséhez és karbantartásához is érteniük kellett az őrlési tennivalók mellett.- Nem is annyira a malmok érdekeltek, mint inkább a molnárok - mondta egy-két nak ezüstórája, asszonyának selyemszoknyája van" - tartotta a mondás. Egy korabeli felmérés szerint a vármegye 204 községében volt úgynevezett patakmalom, összesen 542, ebből egyedül Pécsvára- don 22. A molnár azonban beavatkozott a természetes vízfolyásokba is. Csakhogy a víz másoknak is kellett, különösen a pécsi polgárok panaszolták elég gyakran, hogy a mákom működése miatt nem jut nekik elég öntözésre. Csak a Tettye vizén 1818- ban 18 őrlőüzem működött. Korántsem vétetlen a még ma is élő sok helynévben a „malom" szó. Kővágószőlősön vágták a mabmköveket, Nagypal- bn viszont a szükséges fa alkatrészeket gyártották szinte iparszerű méretekben. „A molnárnak ezüstórája..." mondás azonban nem volt mindig igaz. Bár például egy XVIII. század végi összeírás szerint Hosszúhetényben 11 mamegbecsülést, viszonybgos anyagi jólétet jelentett. Ezért fordult elő, hogy számosán voltak részesek egy-egy mákomban, mint például - írja egy 1746os okirat - „Kovácshida Mabm- szeg nevű mabm ipacsfai Megyei Ferencz, Dalbs Nándor Bonyár Samu, sikbsi Borbély Joseff, Borbély Gyurka, kiss harsányi Miksa Máté, nagyharsá- nyi Pakuszí István, terehegyí Rigó János, Rigó Máté, Rigó Mátyás, Rigó Ferencz Tóth Samu, harkányi Baka János gazdáké." Még e század elején is több mint 200 malmunk volt. Számuk rohamosan csökkent. Móró Mária szerint óriási érték ment veszendőbe, különösen az államosítás eredményeként. Az itt-ott még fellelhető régi épületek megmentéséhez az utolsó pillanatban vagyunk. Baranyának szerencséje is van: a malmok megmentésén fáradozó egyesületnek tagja Füzes Péter, akinek döntő részben köszönhető az orfűi mabm csodálatos felújítása. Visszatérve egy kicsit Hosszúhetényhez is, Dalbs Nándor adatai szerint az I. világháború után még mindig 11 molnár működött a településen, de 1934-ben már csak 8,1942- ben pedig csak egy vízimalom került be a névjegyzékbe, illetve három terménydaráló: Meiszter Tivadar, Pichler István és Radó János tulajdonában. MÉSZÁROS ATTILA így korabeli vízimalom Hosszúhetényben éve Móró Mária, aki a hetvenes évek közepétől kutatja a baranyai malmok múltját. - Mindig a helyi gazdasági, társadalmi élet központjában voltak, ideértve még azt is, hogy rendszerint a malmokba törtek be, mert tudták, ott értékek lehetnek, „A molnárbm működött, s egy pár évtizeddel későbbi nyilvántartás szerint a falu 39 iparosa közül 15 molnár volt, ám azt is megjegyzik az összeírók, hogy bár mesterségüket jól értik, de vala- mennyiük szegényesen él. Pedig a malmok tubjdonlása társadalmi