Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-04 / 212. szám

4. OLDAL BARANYA 1 TÜKÖR 2004. Augusztus 4., szerda Helyén a hattonnás harangláb A dzsámi körüli hajnali munkálatokat sok nézelődő kísérte figyelemmel A három egymásba kapcsolódó, tizenhá­rom méter hosszú, rozsdamentes acélcső összesen hat tonnát nyom. Nem kis mun­ka volt beemelni a dzsámi mellett kimé­lyített liftaknába, de sikerült. A munkála­tok idejére tegnap hajnalban negyed nyol­cig, a munkába indulás kezdetéig lezárták a Széchenyi tér felső szakaszát Pécs yan már harangtornya a pécsi dzsáminak. És nem is akármilyen. Alighanem szenzáció- számba menő turistalátványosság lesz, amelyre méltán lehet büszke minden hely­A harangláb nagy része az aknában rejtőzik béli, vallásra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül. A liftező harangláb alapállapotban csupán 5 méterre magasodik, ám amint megcsendül a három harangja, 13 méterre emeli ki a lift a tornyot ab­ból a „kútból”, amelybe tegnap beül­tették sok kíváncsi, olykor a munkáso­kat is zavaró ember jelenlétében, de mindezek ellenére könnyedén, olajo­zottan. A tervező, dr. Bachman Zoltán egyetemi professzor érthető izgatott­sággal figyelte az eseményeket, amint a toronydaru a körülötte tüsténkedő munkások segítségével közel egy óra alatt leemelte a szállítójárműről az acélszerkezetet, majd a kör alakú akna alján lévő lift alaplapjára helyezte. Az alaplap éppen az 1930-as években fel­tárt egykori középkori Szent Bertalan templom szentélyének közepén he­lyezkedik eL A művelet reggeli 7 óra 08 perckor befejeződött, aztán már a csavarozás és az oldalt futó sínpárak­nak megfelelő rögzítés következett. Kele Pál apátplébános pedig csupán annyit mondotta: „Meghatottság. és örömmel teli izgalom keveredik ben­nem.” Érthető. Legutóbb tizennégy éve merült fel egy harangtorony építé­se, de az időközben elkészült tervek egyike sem illett az egykori Gázi Kászim pa­sa dzsámijához. Olyan kellett, ami teljesen újszerű, s ami Kele Pál szerint már a XXI. századba mutat. Ez a mostani olyan. Az elkövetkező napokban a harangok mozgatását vezérlő rejtett egységek szerelése és a három (90,190 és 290 kilós) harang he­lyére emelése következik. A harangjátékhoz szükséges egyedi lineáris motorok Gulácsi János pécsi toronyóra-készítő mester mun­kái. A harangjátékot Kircsi László oboamű­Az építmény alapállapotban öt méterre magasodik vész, a PTE Művészeti Karának egyetemi do­cense szerezte, és elkészült már a torony elé Rétfalvy Sándor Munkácsy-díjas szobrászmű­vész alkotása is, amely a kínkeserves vérta­núhalált szenvedett Bertalant ábrázolja kí­gyón állva, háttérben a kereszttel. A különlegesen színezett és ékített ha- rangláb-harangtorony felszentelése szep­tember 11-én várható. (Háttér: www.dunantu.linapb.hu) KOZMA FERENC Ellenzéki kifogások a Boly Rt. eladása kapcsán Pécs- Bóly- Budapest Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Fidesz a Bóly Rt privatizáció­jával kapcsolatban. A párt képviselői a vételár mellett azt kifogásolják, hogy szocia­lista érdekeltségi körök vál­tak tulajdonossá az agrárcég­ben. Gráf József szerint az ér­tékesítés a privatizációs tör­vény szerint zajlott, legna­gyobb eredményének azt tart­ja, hogy a többségi tulajdont a helyben élők és dolgozók sze­rezték meg.- A Bóly Rt. vételára a Fidesz ál­tal említett egymilliárd forint he­lyett 4,75 milliárd forint plusz 1,1 milliárd forintos tőkeemelés két részletben, tehát közel 6 mil­liárd forintot kell kifizetnie a cé­get megvásárlóknak - közölte tegnap sajtótájékoztatóján Gráf József, az MSZP agrár- és vidék- fejlesztési munkacsoportjának tagja. A képviselő ezzel a Fidesz­nek az agrárcég privatizációja kapcsán emelt kifogásaira rea­gált. Az ellenzéki párt képviselői szerint a vevő Invest Group Rt. áron alul, szocialista érdekkörö­ket - többek között a Gráf József vezette Szabadszentkirály Rt.-t - tulajdonhoz juttatva jutott a Bóly Rt. többségi tulajdonához. Lapunknak nyilatkozva Gráf József elmondta, hogy a Szabadszentkirály Rt. 16 további agrárcéghez hasonlóan, a kon­zorcium megalakítása során ju­tott a felkínált 77 százalékos részvénypakett 10 százalékához, ami a Bóly Rt. egészére vetítve 7,7 százalék. A privatizáció a rendelkező törvény betar­tásával, közbe­szerzési pályá­zaton kiválasz­tott szakértő cégek bevoná­Grál József Kiemelkedő si­kerének tartja, hogy a Menedzs­ment Kft. és a dolgozói részvé­nyek révén a helyben élők és dolgozók jutottak többségi tulaj­donhoz, a feltőkésítés, és egyéb kötelmek pedig hosszú távon ga­rantálják az eredményes műkö­dést. A Fidesz tiltakozása kapcsán lapunk megkereste Győri Józse­fet, a Bóly Rt. korábbi vezérigaz­gatóját, a megyei közgyűlés MDF-es képviselőjét is, aki el­mondta, hogy személyes érintett­sége miatt nem kíván reagálni, ugyanakkor pártszervezete a ké­sőbbiekben közzéteszi az üggyel kapcsolatos állásfoglalását. (Háttér: wmv.dunmitulinapb.hu) KASZÁS E. Sártenger a lakásban, öltöző az otthonuk Forró drót” a veszélyes holmikról Ha Portugáliában találnak egy olyan hajszárítót, ami időnként meg-megrázza használóját, akkor az Unió egységes információs bázisának köszönhetően valamennyi tagállamban, így Magyaror­szágon is „körözni” kezdik a fogyasztóvédelmi felügyelők. A RAPEX névre hallgató rendszert már Baranyában is használják, mi több, innen is felkerülhetnek rá veszélyes termékek. PÉCS Az Európai Unió alapelvei szerint a fogyasztók védelme kiemelt feladat, és ez a közösségben nem is marad meg a szólamok szintjén. Éppen ezért hozták létre a RAPEX névre keresztelt gyorsinformációs rend­szert, amely révén valamennyi ve­szélyes, egészségre ártalmas vagy más okból problémás áru egysége­sen „feketelistára” kerül, ha valahol kiszúrják a fogyasztóvédelmi ellen­őrök. A számítógépes hálózaton megjelenik a termék neve, leírása, színes képe, illetve, hogy az adott országban milyen intézkedést hoz­tak ellene. FolkmannMikJós, a Baranya me­gyei fogyasztóvédelmi felügyelőség illetékese lapunknak elmondta, tér­I mészetesen Pécsett is bekapcsolód­tak a rendszerbe, mi több, szinte na­pi gyakorisággal használják is. A hálózat jellemzője, || fa hogy „oda-vissza” működik, azaz a legfrissebb helyi ma­gyar jelentések is felkerül­nek. A RAPEX külön kezeli az élelmiszereket és az egyéb árukat. Egy friss példa: két EU- tagáUam is jelezte, olyan - a fiatal anyukák által közis­mert - bébirágókát találtak, amelyek a kicsik egészségét veszélyeztetik. A baranyai fogyasztóvédők a „nyakukba vették a várost”, és találtak is ilyen gyerekjátékot - ám másféle csomagolásban. A terméket gyorsvizsgálatra Forris: küldték, és ha bebizonyosodik, hogy ez is az egészségre káros anya­got tartalmaz, a Magyarországon fel­lelt termék szintén felkerül a RAPEX- listára, és az egész EU-ban „üldözik” majd a fogyasztóvédelmisek. Az uniós információs rendszer előnye az is, hogy időt lehet vele nyerni. Ha ugyanis már valamelyik tagállam bevizsgált és letiltott egy árut, azt értelemszerűen hazánk­ban sem kell újra laborban tesztelni. A tiltólistára került termékeket ná­lunk is kivonhatják, vagy felhívhat­ják a kereskedők figyelmét, ne árulják a jövőben a problémás holmit. NYAKASZ. Unió fogyasztóvédelmi információs rendszerének működése Helyben bevizsgálják, a termákról kiderül, hogy veszélyes Bekerül a RAPEX rendszerébe, minden államban „körözik. betiltják Gyanús terméket észlelnek valamelyik tagállamban Dunaszekcső Lakhatatlanná vált a június végi felhőszakadáskor Duna- szekcsőn a Posta utca 11-es számú ház, amelybe vizes sártenger tört be a hátsó fa­lon át A tulajdonos és lánya azóta a munkáltatója öltöző­jében él. A tegnapi dunaszekcsői testüle­ti ülésen foglalkoztak Sallai Jó- zsefné házával is, akit a nyári vihar tett hajléktalanná a.Rózsa utcai terület elárasztásakor. Ak­kor ugyanis a település vízelve­zető rendszere nem tudta a hir­telen lezúduló vízmennyiséget elnyelni, és a sáros áradat az alacsonyabban fekvő Posta utca felé hömpölygött, nem kímélve Sallaiék löszfalba épített házát sem. Az áttört hátsó fal és a félmé­teres iszapréteg tanúskodik ma is az özönvízről, amely után az ingatlant az ÁNTSZ szakembe­rei lakhatatlanná nyilvánították, a kárszakértő pedig félmilliósra becsülte az ingóságot ért vesz­teséget.- Sokat foglalkoztam a kár­vallott problémájával, és kér­tem, hogy az augusztus harma- dikai testületi ülésre hozzon ki­vitelezői árajánlatot, hogy az ön- kormányzati támogatás mérté­kéről dönthessünk - nyilatkozta lapunknak Pest Éva jegyző. - Sajnos ezzel nem élt az érintett, a testület ennek ellenére elfoga­dott egy irányvonalat, melyben a hátsó fal helyreállítását és a belső tatarozást vállalja. Azóta a Mikszáth közön új árokrend­szer kiépítését végeztettük el, és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazga­tóságtól egy átfogó elvezetési rendszer kidolgozását kértük. Sallainé lányával azóta a munkáltatója öltözőjében él, mivel nem fogadta el az önkor­mányzat által felajánlott és tá­mogatott szükségházba való költözést, de a szeretetszolgálat­tól kapott ruhákat sem, viszont - vélekedett a jegyző - azt sze­retné, ha a tönkrement házát teljes egészében felújítaná az önkormányzat. A károsultat az esti önkor­mányzati döntést követően nem sikerült elérnünk. sz. k. j. Baranyában A-Z-ig Baksán öt közhasznú munkás, két nő és három férfi dolgozik, feladatuk nemcsak a parkok, köz­területek rendezése, hanem a vi­rágok öntözése, a parkosítás fej­lesztése is. (bl) Baranyában tizenötmilliós bír­ságot szabtak ki a Fogyasztóvé­delmi Főfelügyelőség munkatár­sai kétszázötven vendéglátóegy­ség ellenőrzése során. A szezoná­lis vizsgálódás alatt a legtöbb gond a minőségvédelemmel volt, de a termékek megnevezésével és a feltüntetett árakkal kapcso­latban is sok problémát felfedez­tek. Viszont a fogyasztók szándé­kos megkárosítását sehol sem ta­pasztalták. (szk) Baranya megyében az Etnikai Fórum Pécsi Szervezete az Euró­pa Tervvel kapcsolatban tart egész napos rendezvényt a Csaba utca 11/1. szám alatt, augusztus hatodikán, 10 órás kezdettel. Dél­előtt előadások várják az odaláto­gatókat, délután a fórumé és köz­gyűlésé a főszerep, majd közös vacsora zárja a napot. (bl) Beremenden a helyi önkor­mányzat tíz új apartman házzal kívánja bővíteni az idősek ottho­nát. A fejlesztésnek köszönhetően az intézmény mintegy ötven, gon­dozásra szoruló idős ember befo­gadására válik alkalmassá. (k) Endrőc és Teklafalu benyújtot­ta pályázatát a Cigány Kisebbsé­gi Önkormányzat számára. Re­ményeik szerint harminckét gyerek részére ötnapos, ingye­nes balatoni üdülési lehetőség biztosított ezáltal. Az utazási költségekhez Endrőc önkor­mányzata is hozzájárul, tudtuk meg Horváth György polgár- mestertől. (bl) Felsőszentmárton és Teklafalu polgárőrsége az együttműködés jegyében kölcsönösen vállalják a másik település rendezvényeinek biztosítását. A hétvégi teklafalui falunap biztonságát a felsőszent- mártoni polgárőrök vigyázták, az augusztus 20-ai felsőszent- mártoni búcsún pedig a teklafaluiak teljesítenek majd szolgálatot. (sza) Görcsönyben befejeződött a kerékpárút építésének második üteme. A falut a külterülettel ösz- szekötő egy kilométeres útsza­kaszt eddig hatszáz méteren sike­rült lebetonozni. A munkálatokat jövőre az aszfaltréteg lerakásával és az út hátralévő részének alapo­zásával folytatják. (sza) lllocska önkormányzata au­gusztus második felében írja alá a testvértelepülési szerződést a hor­vátországi Űjbecsével, melynek előkészületei már javában zajla­nak, tájékoztatott Juhos József polgármester. (kj) Kisvaszar képviselő -testületé nemsokára kialakítja az új rende­zési tervét. A hárommillió forint összegű munkaterv a település csatornázását szabályozza és az új építési területeit is kijelöli, (kb) A kovácshidai református templomban havonta kétszer tart istentiszteletet a Szaporcáról ér­kező tiszteletes asszony. A falu la­kossága felerészt református val- lású, a közösség jelenleg albérlet­ként hasznosítja a majdani paró­kiát. (kb) Köblényben közel hatmillió fo­rintot nyert az önkormányzat pá­lyázati úton. Az összeget, melyet húszszázalékos önrész egészít ki, támfalépítésre fordítják. Erre a célra a közeljövőben további pá­lyázatokat fognak benyújtani. Pár nap múlva kezdődnek a munkála­tok, melyek várhatóan egy hónap alatt el is készülnek. (pz) Magyarbóly község önkor­mányzata úgynevezett szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakítá­sát határozta el. A folyamat első lépcsőjeként a falu két pontján fognak háromfunkciós ufó-gyűj­tőedényeket elhelyezni, összesen 880 ezer forintos értékben, (a) Mohácsi plébános és egykori ta­nítvány, Kerekes Szilveszter szen­teli meg azt az emlékfát, amelyet pénteken délután állítanak Bony- hádon Földi István író, tanárem­ber és a teveli Körösi Csorna Sán­dor Székely Tanintézet egykori megalapítójának és igazgatójának tiszteletére. Az ünnepség, ame­lyen Földi István „Századelő az udvartereken” című könyvét is bemutatják, délután 4 órakor kez­dődik a bonyhádi művelődési házban, rendező a Bukovinai Szé­kelyek Országos Szövetsége, (a) PéCSfitt a Speciális Mentők cso­portja a Biztonságos Magyaror­szágért pályázaton háromszáz- ezer forintos működésre fordítha­tó támogatást nyert el, és három tagja az ENSZ által hitelesített si­keres alkalmassági vizsgát tett a napokban. További kilencen sze­retnének még megfelelni az elvá­rásoknak, akik a mentéshez szükséges alapfelszerelésekkel is rendelkeznek. (szk) PéCSOtt a Magnum lakópark kö­zel négyszáz lakója maradt a hét végén meleg víz nélkül, mert az áramszolgáltató tetemes tartozás miatt és többszöri felszólítás után lekapcsolta a kazánházat a rendszerről. A szolgáltatás teg­nap újra indult, miután a közös képviseletet ellátó cég rendezte a tartozást. (a)

Next

/
Thumbnails
Contents