Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-23 / 230. szám

2004. Augusztus 23., hétfő RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA Baranyai profik Amatricében Egy dologban biztos, hogy hasonlít egymásra a tizedik néptáncfesztiválját rendező olasz város, Amatrice és maga a napokban véget ért összejövetel: mindkettő kicsi, szép és fe­lejthetetlen. Profi produkciókat bemutató együtteseket láthattunk, annak ellenére, hogy a város neve amatőrt jelent, nőnemű alakjá­ban, olaszul. Három ország táncosait látta vendégül a több, mint ezer méter magasságban lévő, hatalmas hegyek völgyében megbúvó üdü­lőövezet központja. Togóból érkezett a leg­inkább egzotikus csoport. Dobszólóik mo­noton hangzását a törzsi táncokra épülő mozdulatsorok oldották. Időnként, talán a hatás, esetleg a helyi hagyományok kedvé­ért sikeres tűznyelő mutatványokat is beve­tettek a színpadon, színesítve ezzel is a nép­táncról kialakított képünket. A kolumbiaiak is bizonyították, hogy a néptánc és a köré kapcsolható fogalom- rendszer gyakorlatilag a végtelenségig bő­víthető. Lenyűgöző hatásossággal revü- produkciót adtak elő, dizőzzel és a szok­nyájukat ugyanabban az ütemben és elég gyakran maceráló és emelgető lányokkal. Hálás is volt a fellépéseken megjelenő két-háromezer ember, a létszám akkor is jelentősnek mondható, ha az érdeklődők közé több, négy-öt év körüli gyereket, va­lamint az emberi énekhangra meglehető­sen furcsán reagáló nézőtéri ölebet is be­számítunk a kisváros irigylésre méltó fe­dett csarnokába. Mindenesetre leránt György, a pécsi Bara­nya Táncegyüttes vezetője és koreográfusa a néptánc klasszikus elemeinél maradt. A ja­varészt fiatalokból álló együttes Dráva menti és so- kác motívumokból álló tánc­kompozíciókat mutatott be a fellépéseken. Ugyanezt tették az utcai menettánc során is, legfel­jebb az zavarhatta őket, hogy a többiek hangosnak minősíthető dobzaja el­nyomta az egyébként nagy sikert arató tambura-brácsa-nagybőgő- baszprím összeállítású zenekar szép ének­kel kiegészített produkcióját. Bár a nagybő­gőt sokan nézték nevetve és megrökönyöd­ve, ekkora hangszert, úgy tűnik, ritkán lát­nak ezen a környéken. Egy ilyen fesztiválon az igazi siker az újabb barátságok kialakítása, az új táj, más emberek megismerése, a koreográfiák és az emberek összehangolása lehet, hogy még egyszer elő ne fordulhasson, hogy egy nép­táncfesztiválnak a primitív balett elnevezést adják, mint nem is olyan régen, éppen Olaszországban. BOZSIK L. A Baranya Táncegyüttes a legendás tettyei Székelyfonó előadásán, 1988-ban dn-archívum Jegyzet Hiller közben, után A kialakult kormány-izében (állító- is maradlak észrevétlenek, s mi- lag nem válság, viszont neve nincs után Görgey kiörömködte magát neki), illetve annak következtében Kertész Imre Nobel-díján, mehetett nagy a valószínűsége, hogy újfent is. változni fog a kulturális tárca veze- Hiller, a történész, úgy tűnt, tése. Hiller István ugyanis az.egyik nagy svunggal érkezik a mai ma­kulcsfigurának tetszik. Már eleddig gyár kultúra oszlopcsarnokába kőr­is hallatta a hangját, úgymond, a dot suhogtatni, ám egyre inkább „nagypolitika” mezején, Gyúr- ■ úgy festett, hogy a miniszteri poszt csánnycd, Szilivel karöltve refor- valóban csak egy ugródeszka a szá­mokról beszélt, hogy az az, ami ide mára: nyilván inkább odafigyeltek kell Ez a fajta tiisténkedés a jelen a szavára, mint „mezei" egyetemi helyzetben két dolgot eredményez- oktatóként. Ugyan voltak megelőz­het: Hitlerből tényleg nagy ember dulásainekiis, például kiírt egy 100 lesz, ad absurdum, ha kormány fő- millió forintról szóló irodalmi-nyelv­nek nem is jelölte a szoák választ- művelő pályázatot, amit egyetlen mánya, pártelnök még lehet, szakmai fórum sem tartott jónak, Avagy, ha pártbéli ellenlábasai ke- de mégis csak történt valami. Az rekednének felül elég jó esélye lesz biztos: bárhol is szólalt meg, azt fe- rá, hogy menesztik, hogy milyen cí- lettébb határozottan és alapvetően men, az már mindegy is. felkészülten tette - csak tényleg, egy­Ezzel végül is arra kívántunk rá- re inkább azt lehetett érezni, ami őt világítani, hogy bő két éven belül érdekli, nem ez. Mármint a szigorú- akár a negyedik ember veheti át a an vett kultúra ügye. hatalmat a kulturális ügyek fölött: Most, ha tényleg örökébe lép no most így tessék hosszú, vagy majd valaki, azzal a nagyívű elkép- csak középtávra tervezni! zeléssel teheti, hogy úgy másfél Ugye, 2002 májusában a válasz- évig, 2006 tavaszáig van ideje. Leg- tási vereség után automatikusan tá- alábbis addig biztos (?). Hát refor- vozott Rockenbauer Zoltán, és jött a múljon meg ennyi idő alatt közmű- nagy történelmi név, Görgey Artúr vetődést, alapítványi struktúrákat, Gábor, maga is művész, mint finanszírozzon igazságosabban olyan. Ám hamarosan világos lett, színházi szakmát, filmes szakmát, hogy történelmi léptékű víziók nem áüjon oda a könyvterjesztés és a kis tartoznak olyannyira az erősségei kiadók mögé... közé, mint a feleség pályájának Ez akkora falat, hogy bármekko- egyengetése és hajbtt korára való te- ra szája is van valakinek, biztos a kintettel a napirendbe iktatott sza- torkán akad nyókálások Jó, ezek a dolgok nem ________________Mints károly Kö zelebb Amerikához Európa mellett az Amerikai Egyesült Államok hétköznap­jai és kultúrája is jelen van mostantól a pécsi Európa Ház Mária utcai épületében. Hol lehet munkát kapni? Milye­nek a tanulási lehetőségek, az életvitel? Bármilyen, Amerikával kapcsolatos kérdésre választ le­het találni mostantól Pécs új kul­turális intézményében, az Euró­pa Házban helyet kapott Ameri­can cornerben. Az előkészületek néhány hónapja alatt a városi és a megyei önkormányzat, az egye­tem, valamint az iparkamara hoz­ta létre azt az „Európa Centrum” elnevezésű Regionális Európai Információs és Oktatási Központ Kht.-t, amely az ország első ame­rikai intézményét működteti. Tarrósy István igazgató arról tájékozatta lapunkat, hogy az amerikai nagykövetségre benyúj­tott pályázatukon 60 ezer dollár értékű támogatást nyertek el. Eb­ből hozták létre az irodát és a könyvtárat. Az American corner, amolyan „sarok”, otthonos „kuc­kó” szeretne lenni, ahol klubsze­rű feltételek között ki-ki tájéko­zódhatna minden olyan kérdés­ről, témakörről, amely az Ameri­kai Egyesült Államokkal kapcso­latos. A klubban persze angol nyelven is lehetne társalogni. A lá­togató forgathatja az amerikai la­pokat, folyóiratokat, használhatja a DVD-vel, videóval is jól fölsze­relt könyvtárat, az internetet. Tevékenységük hasonlít majd a székházban már működő Európai Információs Pontéhoz. Szolgálta­tások, rendezvények, programok hoznák mind közelebb az érdek­lődőkhöz a kontinensnyi, tenge­rentúli országot. A www.ameri- cancomer.hu weboldaluk is hasz­nálható már, itt a mindenkor aktu­ális programok szerepelnek. B. K. KIÁLLÍTÁS A VÁRBAN. Szász Endre és Sz. Hajdú Katalin alkotásai láthatók a szigetvári várban. A tárlat október 31-ig tekinthető meg. ______________________________________________________ __________________________________________FOTÓI LŐFFUB PÉT» Tu dtán kívül eladták a földjét Rákos Lajos vállalkozó egy kis műanyag-feldolgozó üzem tulaj­donosa és működtetője Kozármislenyben. Telephelye szom­szédságában még 1994-ben megvett egy beépítetlen területet, hogy ott az áruját szállító kamionok megfordulhassanak. Egy nap azzal szembesült, hogy újabb gazdája van a földjének, amihez neki immár semmi köze. Ha a rekordok könyvéhez hason­lóan képtelenségek könyve is lé­tezne, minden bizonnyal beleke­rülhetne a kozármislenyi Rákos Lajos esete. A vállalkozó kisebb műanyag-feldolgozó üzemet mű­ködtet a falunak azon az új és a régi település között fekvő ré­szén, amit helyben is csak „ipari negyednek” neveznek. Náluk re­dőnyökhöz gyártanak alapanya­got. Az üzemeket, műhelyeket keskeny, mintegy öt méter széles utak választják el egymástól. így a komolyabb szállító járművek, mint például a kamionok, csak tolatva tudnak bemenni, amikor anyagot, illetve árut szállítanak. Még az elmúlt évtized közepén eladásra kínálták azt a területet, amit Rákos Lajos nyomban meg­vett, hogy az üzeméhez betérő kamionoknak legyen hol meg­fordulniuk. Azóta erre is hasz­nálta a földet, nem épített rajta semmit, de nem is foglalkozott vele különösképpen. A környéken köztudomású, hogy ezen a területen valamikor számos földdarab az újpetrei „Pe­tőfi” Mezőgazdasági és Szolgálta­tó Szövetkezet tulajdona volt. Tő­lük, az ő jogászuk, dr. Nagy Gyu­la ügyvéd adásvételi szerződésé­vel dokumentáltan vette meg a földet 1994. novemberében 437 ezer forintért. A minap azonban villanyvezetéket vezettek át a föld fölött. Rákos úr ezzel nem értett egyet. Mondta a villanysze­relőknek, hogy nem járul hozzá a vezeték földje fölötti átvezeté­séhez. Pár nap után a villamos munkálatok vezetője közölte ve­le, hogy a „tulajdonos”, Skaczel József István már megadta ehhez az egyetértő hozzájárulását. - De hiszen az enyém a föld - bizony­gatta. Az elé tartott tulajdoni lap másolat láttán azonban elakadt a lélegzete. A Pécsi Körzeti Földhi­vatal hiteles irata szerint ugyanis a tulajdoni lap másolaton minden egyezett az általa valóságnak is­mert helyzettel. Kivéve az ő ne­vét. Mármint a tulajdonosét. Egyszóval, világossá vált előtte, hogy jogi szempontból különö­sebben nem foglalkozott a földjé­vel, amiről szabályos ügyvédi el­lenjegyzéssel ellátott adásvételi szerződéssel rendelkezett, és a tö­rődést háttérbe szorították vállal­kozása minden napos teendői, gondjai. Most azonban úgy érez­te, hogy itt valami súlyos dolog történt. Nem pusztán az iratok közismert gyakori elfekvéséről, az ügyintézés lassúságáról, csú­szásáról, hanem valóságos krimi­ről lehet szó. Elment a földhiva­talba, ott megerősítették, hogy a tulajdonosi rubrikában nem ő szerepel, de a bejegyzés elmara­dásáról nem érezte egyértelmű­nek a felvilágosítást. Az „itt valami nem stimmel” jól ismert gondolatától vezéreltet­ve fölkereste az FVM Baranya Megyei Hivatalát is. Ott tudta meg, hogy a hivatal földosztó bi­zottsága osztotta ki az általa meg­vett területet kárpótlási föld gya­nánt. Kiderült, hogy az új tulajdo­nos tehát nem pénzért, hanem kárpótlási jegyért kapta, vette meg a földet. Ez gyakorlatilag vég­ső soron mégiscsak eladást jelent. Jogilag erősen vitatható kérdés, hogy egy tulajdonossal rendelke­ző ingatlan fölött lehet-e bárkinek is joga rendelkezni. Oly módon, hogy eladja, netán kárpótlásként odaadja valakinek. Tóth Sándor, az FVM Baranya Megyei Földművelésügyi Hivata­lának vezető helyettese annak idején, még a földeladás előtt az érintett tsz. elnöke volt. Kérdé­sünkre elmondta, hogy aligha van ember, aki egy tsz-vagyon, egy fölszámolási folyamat min­den részletére emlékezni tudna. Jelenleg csak annyit ígérhet, hogy alaposan kivizsgálják Rá­kos Lajos ügyét. Aligha lehet másként, minthogy valahol vala­ki hibázott, netán az ügyintézés­be csúszott hiba. Mihelyt ez nyil­vánvalóvá válik, természetesen orvosolják a problémát. A megyei földhivatal illetéke­sénél mi is érdeklődtünk. La­punk kérdésére a hivatal csoport- vezetője, Szuhai Tiborné el­mondta, a hajdani adásvételi szerződést formai hibák miatt visszaküldték a feleknek. A pana­szos címén is átvették a levelet. Mivel két éven belül nem kaptak választ rá, nem történhetett meg a bejegyzés. Az ingatlan-tulaj­donjog pedig az ingatlan-nyilván­tartásba való bejegyzéssel kelet­kezik. Ezáltal minősülhetett „tu­lajdonos nélküli földdé” Rákos úr földje is, amiért annak idején szép pénzt fizetett. így szerepelt a formailag csak részben, azaz látszólag megvásárolt és tulajdo­nolt földdarab az FVM megyei hi­vatalához később eljuttatott jegy­zéken, amelyen az üres földterü­letek listáját kárpótlási célból kérték meg a földhivataltól. Az ügyben eljáró ügyvédet, ak­kori tsz-jogtanácsost dr. Nagy Gyulát arról kérdeztük, milyen jogorvoslat lehetséges még az ügyben. Elmondta, hogy ez a té­ma már jó régen kikerült a látókö­réből. Viszont létezik egy jogsza­bály, amely szerint ha valakinek kétszer eladják a földjét, akkor egy lehetséges per során az része­sül előnyben, aki birtokon belül van, vagyis használja a tulajdonát. Ez az első számú szempont. Jogá­szi fogalmazásban az adásvételi szerződés értelmében a kifizetett vételár alapján a „jogcímmel meg­erősített birtok” elve érvényesül. Tehát a bíróság nagy valószínű­séggel Rákos Lajos tulajdonjogát részesítené előnyben. A példa nélküli eset kapcsán óhatatlanul felötlik az emberben, hogy valamiféle visszaélés mégis­csak lappang valahol a háttérben. A „szórakozottság”, a feledékeny- ség nem lehet elfogadható magya­rázat egy ilyen esetre. Ezért, ha nem rendeződik hivatalos úton ez az ügy, az érintett nem tehet mást, minthogy perre viszi a dolgot. BEBESSI KÁROLY tr * u A i 1

Next

/
Thumbnails
Contents