Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)
2004-08-18 / 226. szám
2. OLDAL VILÁGTÜKÖR 2004. Augusztus 18., szerda Hírek A pápa állapota II. János Pál pápa újabb hivatalos programjainak bejelentésével yálaszolt a Vatikán azokra a híresztelésekre, hogy állítólag rosszabbodott a katolikus egyházfő egészségi állapota a franciaországi Lourdes-ban tett hét végi zarándokútján.A katolikus egyházfő a VI. Pál teremben augusztus 25-én részt vesz a Kazanyi Szűzanya-ikon búcsúztatóján, szeptember 5-én pedig Castel Gandolfó-i nyári rezidenciájáról a 300 kilométerre lévő Loretóba látogat, mti Székelyek A romániai székelyek képviseletében készül az őszi parlamenti választásokra a Kiss Kálmán nevével fémjelzett politikai csoportosulás, a Romániai Székely Szövetség. A szövetséget áprilisban kisebbségi szervezetként jegyezték be a Maros Megyei Törvényszéken. A csoport már a júniusi helyhatósági választásokon is „székelyként” (nem pedig magyarként) próbált indulni, de a központi választási iroda nem adott zöldutat számára, mti Autonómia A kulturális autonómia létrehozása elsődleges célja a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, amely a következő négy évben meg akarja teremteni ennek teljes jogi keretét - jelentette ki kedden Kolozsváron Markó Béla, a szövetség elnöke, mti . Szerb jelképek Szerbia a parlament keddi döntése nyomán visszatérhet a szerb királyság középkori eredetű történelmi címeréhez, amelyen kétfejű sas látható pajzzsal, feje felett a Nemanjics- dinasztia koronája, a pajzson kereszt. Az új himnusz Jovan Djordjevics „Boze Pravde” (Igazságos Isten) című XIX. századi költeménye Davorin Jenko zenéjével. A nemzeti lobogó változatlanul vörös-kék-fehér vízszintes sávozási^ mti Küldöttség Nedzsefben Iraki politikai és vallási vezetők utaztak kedden Bagdadból Nedzsefbe, hogy megkíséreljék a véres síita lázadás megfékezését. A nyolctagú delegáció, amelyet az amerikai légierő egy helikoptere vitt el - a szárazföldi utazás túl kockázatosnak ígérkezett találkozni kíván Muktada asz-Szadr radikális hitszónokkal, és tolmácsolni neki a fővárosban zajló nemzeti konferencia felhívását, hogy fegyverezze le milíciáját, és távozzon a nedzsefi szentély területéről, mti Utolsó esély Legalább tizenhárom olyan személy nevét azonosították Romániában, akik háborús bűnök elkövetésével gyanúsíthatók, több tucat hívás érkezett eddig a Simon Wiesenthal Központ tavasz óta élő ingyenes telefonszámára - közölte a Kolozsvárott megjelenő Krónika című országos lapban Efraim Zuroff, a nácivadászatra szakosodott je- ruzsálemi intézet vezetője, mti Tony és Silvio Langusztavacsora és tűzijáték, nápolyi dalok, hajókirándulás és tengerparti séta szerepelt az olasz és a brit kormányfő nem hivatalos szardíniái találkozóján. A Toscanában nyaraló Tony Blair felesége kíséretében hétfő délután érkezett helikopterrel alig 24 órás látogatásra Silvio Berlusconi nyári rezidenciájára, a Szardínia szigetének északi csücskén, Porto Rotondo közelében lévő Villa Certosába. A luxusrezidencia körzetében rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a látogatás, illetve az Olaszország ellen elhangzott terrorfenyegetések miatt is. mti Egy rém renae Meg fogják komponálni, meg fogják énekelni, meg fogják dicsérni - írja a Die Welt Moamer el-Kadhafi- ról, Líbia vezetőjéről, és a német újság nem áll messze a valóságtól: a szalonképessé vált korábbi despota életművét operában kívánja megörökíttetni. A feladattal az Asian Dub Fundation nevű zenekart tisztelték meg, a színpadra állítás 2006-ban várható. Tripoli Kadhafi államfőt és családját magamutogatónak ismerte meg a világ. Mostanában azonban „a világ legveszedelmesebb embere” - miként a korábbi amerikai elnök, Ronald Reagan nevezte - valamivel visszafogottabbnak látszik. Sikerült sokáig elszigetelt országát visszavezetnie a nemzetközi államközösségbe. A 61 éves forradalmi vezető idős korára bölcsebbé vált volna? - teszi fel a kérdést a német napilap. És mindjárt meg is választja: ezt aligha hiheti bárki is. Érdeklődésének középpontjában az üzlet áll - és a politikai számítás. Kadhafi puccsal ragadta magához fiatalon a hatalmat. De még lavírozott a Közel-Keleten, meg a nagyhatalmaknál. Mindenképpen bosszút akart állni Izraelen, s mindazokon, akik a zsidóállam védelmére keltek a jóm kippuri háború győzelme után. Éppen ezért híve volt az első olajembargónak is. Innen már egyenes út vezetett a csúcsterrorista besoroláshoz: a berlini diszkó, a PanAm gép felrobbantásához. Tömegpusztító fegyverekért nyújtotta ki a karját. Országából egy arab NDK-t faragott, örömtelent és sivárt, még ha a Földközi-tenger partján is, kies tájakon. Csak a személyi kultusz virágzott, „Kadhafi testvér” képe mindenütt ott pompázott. Ő volt a nagy gondolkodó, a nagy lovas, a nagy mérnök, a nagy vezér. S miközben sok arab ország büszke arra, hogy köztársaság, Líbia hivatalos elnevezése „népi tömegállam” lett. Húszas éveinek végén járó, magasra nőtt, szőke hajú Aisha lánya Szaddám Húszán volt iraki diktátor egyik védőügyvédje; egyik fia, Szaif al- Iszlam (az Iszlám Kardja) önmaga kinevezte művész, Szaádi pedig tehetség nélküli futballista, de tagja a nemzeti tizenegynek: övé a labdarúgó-szövetség. Hőn vágyott célja, hogy 2010-ben Líbia labdarúgó-világbajnokságot rendezzen. Kadhafi büszke beduin származására. Miután kártérítést fizetett az általa menedzselt merényletek áldozataiért a hozzátartozóknak, lassan ismét megnyílt előtte a világ. Tony Blair brit kormányfőt hagyományos beduin sátorban fogadta, látogatást tett az Európai Unióban, a napokban készül hozzá Gerhard Schröder német kancellár. MOAMER MOHAMED EL-KADHAFI Szírt, 1942. szeptember Nős, hét fia, egy lánya van Tanulmányok: történelmi és katonai diploma Líbiában, illetve katonai továbbképzés (Sandhurst, Anglia, 1966). 1965-től a hadseregben szolgál, ezredes, 1976-tól vezérőrnagy. Az Egységpárti Szabad Tisztek titkos szervezetének vezetője, 1969- ban a monarchiát megdöntő forradalom résztvevője. Tíz éven át a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke, a fegyveres erők főparancsnoka, 1979-től a Líbiai Arab Szocialista Népi Dzsamahiríja vezetője, a forradalom vezére, tényleges államfő. A finnugor „nagyok” kézfogása Az Europress jelenti Észtországból Európai üggyé kellene tenni az önálló államisággal nem rendelkező finnugor közösségek támogatását - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap Tallinnban magyar újságíróknak. Hozzátette: az Unió a kórházak felszereltségének javításában, az anyanyelvi oktatás és könyvkiadás támogatásával segíthet Tallinn Mádl Ferenc tegnap befejezte észtországi látogatását: részt vett a finnugor népek negyedik világ- találkozóján, és találkozott az észt, valamint a finn köztársasági elnökkel. A „nagyok” - tehát a három ország - államfője megfontolandónak tartotta, hogy konzultációt kezdjenek arról, miként lehet segíteni. A világtalálkozón a rendezők ragaszkodtak ahhoz, hogy a delegációk vezetői saját anyanyelvükön mondják el felszólalásaikat. (A 25 millió lelket számláló finnugor népcsalád több mint húsz nyelvet beszél.) A találkozón nagy visszhangot váltott ki Pusztai János szombat- helyi főiskolai tanár felszólalása: az önálló államisággal nem rendelkező finnugor népcsoportok sorsát tette szóvá. Megjegyzéseire élesen reagált az orosz nagykövet, bár Pusztaival sokan értettek egyet az Orosz Föderáció területén élő delegátusok közül is. Mádl Ferenc erre is reagálva azt mondta: a tudományos kutatás területén megengedhető az erős fogalmazás. Mindenesetre született egy javaslat: a magyar, a finn és az észt köztársasági elnök fontolja meg, mit és miként lehet segíteni. Mádl Ferenc ehhez hozzátette: Medgyessy Péter magyar miniszterelnök legutóbbi találkozóján Putyin orosz elnökkel szóvá tette a Komi Köztársaságban élő finnugor közösség helyzetét. A Magyar Köztársasság elnöke úgy véli: európai üggyé kellene tenni a finnugor kisebbségek támogatását. A magyar-észt gazdasági kapcsolatok lehetőségeiről is szót váltott a két államfő. A külföldi tőke Észtországban is erős. Mádl Ferenc tegnap az észt parlamentben találkozott a ház elnökével, azt megelőzően pedig a tallinni műszaki egyetemen díszdoktorrá avatták. A köztársasági elnök kora délután hazaérkezett. KERCZA IMRE ÁLLÁSPONT GYULAY ZOLTÁN Homályban Kádár János idején az volt szokásban, hogy ülésezett a párt politikai bizottsága, aztán a központi bizottsága, vitatkoztak a személyi kérdésekről, osztogatták a pozíciókat, aztán az első (később fő) titkár benyúlt a Vörös Október Férfiruhagyárban készült zakója zsebébe, előhúzott egy cédulát, és felolvasta az ő neveit. Ezek az idők elmúltak. Most ugyanis koalíció van, tehát egyeztetni kell. Alig valamivel túl a kormányzati ciklus félidején ugyanis eleve menetrendszerű a kormányátalakítás, ráadásul nemcsak az ellenzék, hanem a hatalmi körökben lévők is nem túl kedvező bizonyítványt állítottak ki egyes tárcákról, a közvéleményről már nem is beszélve. Kiszivárgott hírek szerint elégedetlen legalább két (eszdéeszes) tárca teljesítményével maga a miniszterelnök is, de a kisebbik koalíciós párt elnöke közölte, hogy szerinte minden jó így, ahogy van. S ebbe az egész áttekinthetetlenségbe még belekavart a Gyurcsány Ferenc- és a Kovács László-ügy is, esetükben már kifejezetten átalakítási kényszer lépett föl. Előbbi Medgyessy Pétertől kezdetben mentőkötelet remélt, de szinte biztos, hogy selyemzsinórt kap. Utóbbi pedig emelt fővel és hajlott háttal bukott pártelnökként az Európai Unióhoz távozik komisszárnak (ez a hivatalos megnevezése az Európai Bizottság tagjainak). Folynak az egyeztetések tehát, természetesen hermetikusan zárt ajtók mögött, ezúttal még annyi sem szivárog ki, hogy Csillag István cukorral itta-e a kávéját vagy csak úgy keserűen, ami hír napvilágot lát, az pusztán találgatás, kombinálgatás, netán a vágyálmok kifejeződése. Azt sejteni csupán, hogy kik bújnak meg a homályban, ugrásra készen. És nem tudni, valahol valakinek a zakózsebében nem búvik- e meg egy apró kis cédula... EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90330423 HÁMORI ZOLTÁN Szegények és gazdagok Még a hetvenes években írta Moldova, hogy a statisztika olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeges dolgokat eltakarja. Tegnap megjelent egy statisztikai kimutatás a reálkeresetekről. Azt kérdezik, hogy mi bajom vele? Megmondom. Az a baja, hogy olyan, mint a bikini. Azt írja a számokban igen gazdag KSH-jelentés, hogy jól élünk, gyarapodunk, a reálkeresetek nőnek. Nem igazán egyenlően, de átlagában mindenképp, az előző évhez viszonyítva legalábbis. Konkrétan azt is mondják a magas statisztikai hivatalban, hogy a reálkereset, amely leegyszerűsítve az infláció és a bruttó kereset függvényében áll össze, 0,7 százalékkal nőtt idén. Tessék mondani, most örüljünk? És ha igen, ki örüljön jobban? A legjobban a pénzügyesek keresnek, bruttó 316300 forintot átlagban (nekik már évek óta van okuk az örömre), a legrosszabbul a varrónők - 76 ezret -, örüljenek, hogy van munkájuk? Nagyon nehezen tudom értelmezni ezeket az adatokat. Ugyanis szinte minden felsorolt alkalmazotti kategóriából van rokonom, ismerősöm, barátom, és közülük senki nem éri el a statisztikai átlagot a fizetésében. Ily módon felvetődik a történelmi kérdés: hol a többi pénz? Tudja isten, de szerintem a szalmazsákban. Van közalkalmazotti, meg versenyszférás szalmazsák is, a kérdés, hogy melyik duzzad jobban. Most már nem olyan egyszerű a válasz, miután a közalkalmazott Demszkyről maga az úristen se tudja eldönteni, hogy szegény vagy gazdag, a minimálbért kereső alkalmazottról meg, hogy élni tud-e egyáltalán. Súlyos kérdések ezek, megválaszolásuk alighanem kései tudósokra hárul. Mostanában az egyszerű ember csak azt tudja halálpontosan megállapítani, hogy ki a szegény és ki a gazdag. Meg hogy ki hazudik és ki nem. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-43Gas telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc + kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Funártalanítás Az új polgármester kitakarítja a várost Kolozsvár A város új polgármestere számos olyan intézkedést meg kíván szüntetni, amelyet még elődje, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar hozott, s amely sérti a helyi magyar vagy zsidó közösség önérzetét - írja keddi számában a Szabadság. A kolozsvári napilap szerint Emil Bocnak, a város közelmúltban megválasztott polgár- mesterének az utasítására a polgármesteri hivatal illetékeseinek több funari intézkedést kell visszavonniuk vagy megsemmisíteniük, mert azok mélységesen sértik a magyar vagy a zsidó közösség önérzetét. Ilyenek például a főtéri régészeti ásatások, a magyargyalázó emléktáblák, vagy az, hogy törvényellenesen utcát neveztek el a háborús bűnös Ion Antonescu marsaiból. A cikk szerint a helyhatóság intézkedik annak érdekében is, hogy a megyeszékhelyen ne forgalmazzák többé a vasgárdisták lapját. A Szabadság felhívja a figyelmet: a polgár- mesteri hivatalban olyan személyek is dolgoznak, akik aktívan részt vesznek a vasgárdista mozgalomban. Funar expolgármester idején a mozgalom különböző rendezvényeket szervezett a városházán Cornelia Zelea Codreanu vasgárdista vezér emlékére. ♦ ♦ l