Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-16 / 224. szám

10. OLDAL K R IMI 2004. Augusztus 16., hétfő Kigyulladt egy gimnázium Budapest Tűz ütött ki vasárnap reggel a főváros XI. kerületében, egy gimnázium alagsori fitnesz- termében. A tűzoltók vasárnap reggel fél ki­lenckor kapták a jelzést, hogy tűz ütött ki a Villányi úti Budai Cisz­terci Szent Imre Gimnázium pincéjében lévő fitneszteremben - mondta a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter közölte: a 300 négyzetméter alapterületű fitneszterem teljes terjedelmében égett. A helyiségből három sze­mélyt mentettek ki, egyet füst­mérgezéssel kórházba kellett szállítani. Kaposvár Összesen tizenkét betörést követett el, s milliós kárt oko­zott az az öttagú betörőbanda, amelyet a kaposvári rend­őrök kaptak eL A bűncselekmények felderítése során két különböző szál fonó­dott össze: egy kocsmabetörés- sorozat és egy autókereskedé­sek ellen elkövetett lopássoro­zat. Hegedűs Gábor főtörzszás­zlós elmondta: az elmúlt egy­másfél hónapban Kaposváron és környékén elszaporodtak a betörések az italboltokban. A módszer mindig ugyanaz volt: a tettesek elvágták a rácsot vagy befeszítették az ablakot, úgy ju­tottak a helyiségbe. A riasztót hatástalanították. A zsákmány rendszerint dohányáru, sze­szes ital, édesség volt, de a já­tékgépeket is’kifeszítették és ki­A lángokat három vízsugárral sikerült eloltani. A gimnázium épülete füsttel telítődött. Vasár­nap délután még öt nagy teljesít­ményű ventilátorral szellőztettek. Legutóbb a Csepel Művek használaton kívüli üzemcsarno­ka gyulladt ki a fővárosban. Az ezer négyzetméteres épület tető­zetére és oldalára, valamint a csarnok mellett felhalmozott sze­métre terjedtek át a lángok a XXI. kerületben, a Gyepsor utcában csütörtök délután. A tűzoltók a szomszédos csarnokból 5 darab 11 kilogrammos gázpalackot hoz­tak ki. A tűz kettes kiemelt foko­zatú volt, amit 6 sugárral és 2 emelősugárral oltottak el. Szemé- lyi sérülés nem történt. ______■ fo sztották az italbol­tokban. A társaság végül egy július végén elkövetett Fő utcai betörés során bukott le, ahol szintén szétverték a riasztót, s bementek a kocsmába, de nem tudták, hogy a helyiségnek van egy rejtett, belső riasztórend­szere is. A négytagú zimányi társaságot tetten érték a rend­őrök. A tettesek többszörösen büntetett előéletűek, se munka­helyük, se jövedelmük nincs, ennek ellenére szokatlanul jó körülmények között élnek. A másik ügyben néhány napja értek tetten egy férfit, aki éppen egy autókereskedés te­lephelyére tört be, alufelniket és gumikat lopott. Az is kide­rült: a kocsmabetörésekhez is köze van, ő volt a sofőrje a négytagú betörőbandának, és egyes bűncselekmények értel­mi szerzője is. JAKAB EDIT Bűn-krimi-rend Szabolcsi vízhalál Búvárok találták meg szombat délben annak a 27 éves budapesti fiatalembernek a holt­testét, akit előző nap Szatmár- csekénél nyelt el a Tisza. A halál­eset körülményeit a rendőrség ál­lamigazgatási eljárás keretében vizsgálja, europress Építkezési baleset Anyagi kárral járó baleset történt a Budapest-Szombathely vasút­vonalon. A MÁV egyik alvállalko­zója vasszerkezet-szerelési mun­kálatokat végzett az épülő vasúti felüljárónál. A leendő vasúti híd pillérjének betonvas hálója a pályatestre zu­hant. Az okozott kár 2 millió fo­rint. EUROPRESS Hamis ezres Hamis bankjeggyel próbált meg fizetni az előszáUási diszkóban egy férfi. A pénztáros az UV- lámpa segítségével vette észre, hogy az ezerforintos bankjegyen nem látható a vízjeL A gyanúsítottat a rendőrség a bejelentést követően rövid időn belül a helyszínen elfogta. Porrá égett Kiégve találták meg azt a VW Golfot Ráckeresztúr határában, amelyet ismeretlen tettes csütör­tökön tulajdonított el ÉrdrőL Az elkövető az autóval mintegy 5 ki­lométert hajtott, majd kivette a horgászfelszerelést, leszerelte az alumíniumfelnit és a gumiabron­csokat, aztán felgyújtotta járműt. Alumíniumra bukott Átmászott a téglaraktár közelében található kerítésen és megkísérelt eltulajdonítani 15 kg alumíniumot egy férfi Dunaújvárosban az egyik gyár területén. A zsákmány értéke mintegy ötezer forint. A személyt a biztonsági szolgálat tetten érte. ■ Rendőrkézen a betörőbanda Magyar Posta A Magyar Posta Rt. Beszerzési és Ellátási Szolgáltató Központ ajánlati felhívása nyílt társasági eljárás lefolytatására Nvuqat-Maqvarorszáqi Területi Iqazqtósáa postahelyeinek takarítása A beszerzés tárgya: 59 postahely összességében 47.105 m2 belső, 44.973 m2 külső alapterületének napi takarítása, 16.427 m2 ablakfelület kéthavonta történő tisztítása, valamint évente két alkalommal a nagy- takarítási munkák elvégzése. A minimális követelményeket és a pos­tahelyenkénti megoszlást a dokumentáció mellékletei tartalmazzák. Helyszíni bejárások: 2004. 08. 27. és 2004. 09. 06 között, a dokumen­tációban részletesen megadott időpontokban. A dokumentáció ára: 25.000 Ft, mely összeg az áfát is tartalmazza. A dokumentáció megvásárlásának feltételei: a Magyar Posta Rt. Postabanknál vezetett 11991102-02102775 sz. számlájára kell 25.000 Ft-ot átutalni, az átutalást pedig a bank által kiállított eredeti nyilatko­zattal kell igazolni. A dokumentáció átvehető a hirdetmény megjelené­sének napjától kezdődően 10 napon keresztül, minden munkanap 9.00-12.00 óra között. A dokumentáció átvételekor meg kell adni az adószámot, számla- vezető bankot, a bankszámlaszámot, a kapcsolattartót, a helyszíni bejáráson résztvevő személy adatait (név, lakcím, szül. év és hely, aneve, sz.ig. száma), ennek hiányában a postákra történő belépés nem biztosítható. Jelen ajánlati felhívás tájékoztató jellegű. Az Ajánlattevők részére a dokumentáció megvásárlása kötelező! Az ajánlatok beadási határideje: 2004. szeptember 14. de. 10.00 óra. A részletes ajánlattételi feltételek és a dokumentáció beszerezhető az alábbi címen: Magyar Posta Rt. Beszerzési és Ellátási Szolgáltató Központ 1036 Budapest, III. Árpád fejedelem útja 79. V. emelet 533. További felvilágosítás Szemán Zoltánnétól a 453-5787 számú telefonon kérhető. A tűztől is védik az Országházat Két tűzjelző központtal, 130 fali tűzcsappal és félezer tűzoltó készülékkel 23 tűzoltó vigyáz az Országház biztonságára. Magyarország első számú házának tűzoltó-parancsnoksága az idén ünnepli félszázadik születésnapját A parlamenti szolgálatról Czomba Péter alezredessel, az Országház tűzoltó- parancsnokával beszélgettünk. Budapest- Az idén ötvenéves az Országház tűzoüó-parancsnoksága, a Ház pedig száz. A tűzoüó-parancsnok- ság megalakulása előtt nem fi­gyeltek a tűzbiztonságra?- A Parlament tűzvédelme egy­idős az Országházzal. Már az épí­tésekor meghatároztak különbö­ző szabályokat az asztalos- és egyéb műhelyek miatt. Egyfajta tűzvédelmi szervezet már az át­adás óta működik, 1909-ben pe­dig már szolgálati szabályzat is tartalmazta az előírásokat. Az át­adástól 1952-ig a fegyvertelen palotaőrség fel­adata volt a tűz­védelem is. A félszázados év­fordulón nyo- mozásba kezdtünk: szá­mos adat utal arra, hog az ország­- Vannak úgynevezett tűz­veszélyességi osztályok. Az A fo­kozottan tűz- és robbanásveszé­lyes, az E a nem tűzveszélyes. A Ház maga D osztályú, mérsékel­ten tűzveszélyes besorolású. A18 ezer négyzetméteren vannak ki­sebb helyiségek, amelyek foko­tokat szoktunk tartani, de emel­lett a Fővárosi Tűzoltó-parancs­nokság oltásvezetői részére helyismereti foglalkozásokat szervezünk.- Ha tűz üt ki egy plenáris ülésen, a hét tűzoltó hogyan tudja kimenteni mind a 386 képviselőt a teremből?- A hét ember csak a menekü­lési utat jelölheti meg, útmutatást adhat, menteni viszont kevés. Ehhez igénybe vesszük a kor­mányőrök, a terembiztosi szolgá­lat, de szükség esetén a Fővárosi Tűzoltóság segítségét is.- Volt rá példa, hogy segítséget kellett hívniuk?- Három éve egy budapesti la­kos a budai oldalról jelezte, hogy füstöl az Országház teteje. Akkor kellett utoljára kivonulniuk a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság munkatársainak. Később ki­derült: nem tűz füstölgött, hanem a fűtőrendszerből kiszálló gőzt láthatta a bejelentő.- Kisebb tüzek azért vannak?- Nem jellemző. A gazdasági főigazgató a dohányzásellenes törvény életbe lé­pése után szigo­Czomba Péter: az ország háza minden szempontból állandó védelem alatt áll FOTÓ; EUROPRESS/KERÉK ÁGNES házi tűzoltóság 1954 októberében a budapesti hivatásos állami tűz­oltóság V. kerületi őrseként jött létre. Általában az idősebb tűz­oltókat helyezték ide járőrtevé­kenység végzésére. Amikor 2000. január 1-jén kineveztek a pa­rancsnokság élére, az> átlagéletkor 44 év körül volt. Négy esztendő alatt ezt 37 év alá csökkentettük.- Milyen feladatokat látnak el az Országház tűzoltói?- Előre meghatározott felada­taink vannak. A kollégáim napon­ta ötször körbejárják a házat, eb­ből kiesik a hivatali munkaidő, amikor az irodákban dolgozó em­berek azért mégis figyelnek a tűz­védelemre is. Az Országház tűz­oltó-parancsnokságán huszon­hármán dolgozunk három szolgá­lati csoportban. A munkatársaim reggel hét órától másnap reggel hét óráig vannak szolgálatban.- Rangot jelent országházi tűz­oltónak lenni?- Vehetjük annak is. Mivel nemcsak az ország első számú, de sok látogató szerint Európa egyik legszebb háza, ezért min­denképpen presztízst jelent.- Tűzbiztonsági szempontból mennyire veszélyes az Ország­ház? zottan tűzveszélyesek, de ezek alig 10-20 négyzetméternyi terü­letek.- Elég erre a 18 ezer négyzet- méterre a 23 fős létszámból egy szolgálati időben együtt dolgozó hét tűzoltó?- El lehet képzelni, mennyit járőröznek a kollégáim. Egy jár- őrút alkalmával 1600-1800 lép­csőfokot küzdenek le. Sajnos ezért nagyobb az állomány fluktuációja; mozgásszervi, ge­rincpanaszokat okoz ez a sok lép­csőzés. Ha nem elég a létszám, akkor a Fővárosi Tűzoltóság se­gítségét kérjük.-A járőrözés mellett milyen fel­adataik vannak?- Rendezvényügyeletet lá­tunk el, felügyeljük a felújítá­sok alkalmával végzett, és en­gedélyhez kötött tűzveszélyes tevékenységeket, illetve elvé­gezzük az állami ünnepélyek, augusztus 20-i tűzijátékok által megkövetelt feladatokat. Ilyen­kor a kollégáim elsősorban a te­tőszerkezet védelmére ügyel­nek. Az épület dunai oldalán felállított nehézállvány védel­mét a Fővárosi Tűzoltóság se­gítségével látjuk el. Az augusz­tus 20-i tűzijáték előtt gyakorla­rúan szabályozta a dohányzó- helyek számát és helyét, a tűzve­szélyes tevékenységek alkalmá­val pedig munkatársaim a mun­kálatok kezdetekor a feltételek meglé-tét, befejeztekor a munka- területet ellenőrzik. Egyébként a tűzcsapokat úgy helyezték-el, hogy ha baj lenne, a vizsugarak- kal mindenhova elérünk, a rend­szer az egész házat lefedi. Itt mindenképpen meg kell jegyez­nem, hogy az Országgyűlés Gaz­dasági Főigazgatóságával - az el­helyezésünket, az infrastruktú­rát ők biztosítják számunkra - korrekt munkakapcsolatot alakí­tottunk ki a Ház hatékony tűzvé­delméért, a megelőzés fontossá­gát szem előtt tartva, vállvetve dolgozunk.- Megváltozik a munkájuk, ha plenáris ülés van?- Nekünk minden nap egyfor­ma, legyen az hétköznap, ülés­nap, ünnepnap, szombat vagy vasárnap. Állami fogadásoknál, ha külföldi államfők érkeznek, illetve a plenáris ülések alkalmá­val azért jobban odafigyelnek a kollégák. De azért azt meg kell je­gyezni, ez a ház állandó védelem alatt áll. NAGY ESZTER DÓRA Lezuhantak a töltésről Dunakiliti Egy férfi életét vesztette, egy fia­tal nő súlyos sérüléseket szenve­dett, amikor motorjukkal lezu­hantak egy töltésről Dunakilitinél. A baleset akkor történt, amikor egy kanyarban kisodródtak a duzzasztómű szervizútján. A két fiatal a ha­gyományos motorostalálkozóra érkezett, és a töltésről, öt métert zuhant - mondta Kiss Imréné al­ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Bukósisakot egyikük sem viselt, mindketten fejsérülést szenvedtek. A fiatal­ember a helyszínen meghalt, a lányt súlyos, életveszélyes sérü­lésekkel kórházba szállították. Öt évvel ezelőtt ugyanezen a he­lyen már történt halállal végző­dő baleset a motorostalálkozó idején.___________________■ I Tervezett traffipaxhelyszinek Baranya megyében augusztus 16-án _ Daindoi 5. Bálics Sásd no nn_ < i nn U J,UU 1 I.UÜ Magyarszék 11.30-IH.CD Komló 15.00-16.30 Pécsvárad 11.00-19.00 Szabolcs 3. Meszes 8.-V 4 * í Donátus Patacs Rácváros 6. Szigeti város Belváros Gyárváros Ujtiegy 2. 1. Balokány Uránváros ÍS2aKmegy9r Kovács- < Basamalom telep ..._.'f * ^ Kertváros 1. Somogyi B. u. 06.H0-Q1H0- Megyer. Mjjj \ 2. Tüzér u. CB. 10-09.30 3. Komlói út O9.S0-11.10 MálQJTT 4. 5816 út, faiskola ieeo-13.30 5. Abaligeti út i H.HC-16.00 8. Szigetiét t6.ao-n.HO 7. Kozármisleny taoo-iaeo 8. Komlói út eo3C -ei.Ho 9. Makayl. út eeno-aaao Tuskésről Nagyárpái 7. Kozármisleny Forrás: Pécsi Rendőrkapitányság, Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság i & i *

Next

/
Thumbnails
Contents