Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)
2004-08-15 / 223. szám
2004. augusztus 15., vasárnap Rejtvény, játék XX. századi átutazók Kelebián Kelebia idén ünnepli 80. születésnapját. Ez alkalomból jelent meg Miskolczi Miklós: Trianon gyermeke, Kelebia című helytörténeti monográfiája. A Kiske- gyed alapító főszerkesztőjeként, és több sikeres szociográfia (Színlelni boldog szeretőt, Röpirat az öregségről stb.) szerzőjeként ismert újságíró az előszó tanúsága szerint KELEBIÁN tanulta a betűvetést. Rajk László belügyminiszter Komlós János ÁVH-őrnagyra bízta, hogy Tito barátnőiét Kelebián koGsíba ültesse, hiszen a kütönvonat nem érkezhetett meg Jovánkával Belgrádba vendégek itt jobbára csak átutaztak. 1921. augusztus 20-a után linden vonat, még az Orient Express is fékezett és megállt a trianoni diktátumban országhatárrá lett szőlőtelepen. A múlt század első felében, aki a Balkánra, vagy onnan északra, nyugatra utazott, aligha kerülhette el az 1924-ben nagyközséggé és határállomássá kinevezett Kelebia vasútállomását. Gömbös 7 km utat küldött Valóságos kalandnak számított 1933 októberében, hogy a magyar miniszterelnök Ankarába igyekezvén átvonatozott a barátságtalan Jugoszlávián. Odafelé Kelebián búcsúzott a magyar földtől, hazafelé itt fogadták illő lelkesedéssel. A községi elöljáróság két rokonszenves fiatalra bízta Gömbös Gyula miniszterelnök köszöntését. Szabados Ica némi pátosszal azt kérdezte a Törökországot járt politikustól, hogy „mit üzent Rákóczi fejedelem a maradék magyarok csonka országának?” Sági János levente gyümölcskosarat és egy művészien kötött óriás szőlőfürtöt (evenkát) ajándékozott a miniszterelnöknek, de előadta a község nagy-nagy kérését is. A homokba fulladt szegény településnek nagyon hiányzott 7 kilométernyi bekötőút Szeged felé. Gömbös átvette az ajándékot, és értette a kérést. Ke- lebiának akkoriban kormányHorthyné a templom kapujában ígérte meg a plébánosnak az orgonát párti országgyűlési képviselője volt. Néhány nap múlva jött is a jó hír: a község 120 ezer pengőt kapott útépítésre. 1934 nyarára elkészült az út. Akkoriban is így történtek a dolgok. Még ígyebbül! A hálás és szegény falu ugyanis első díszpolgárává választotta vitéz jákfai Gömbös Gyula magyar királyi miniszterelnököt, s „felkéri, hogy ezen megválasztást elfogadni kegyeskedjék”. Nincs rá adat, hogy nem kegyeskedett volna. Horthyné orgonája Templomra is majd’ tíz évet kellett várni, orgona meg alighanem sohase lett volna Kelebián, ha Horthy Miklósné 1941. július 27-én nem száll le a vonatról, hogy szentmisére menjen. Délvidék visszatértét ünnepelni indult Szabadkára a főméltóságú házaspár. Alig egy hónapra vagyunk Magyarország hadbalépésétől, négy hónap sem múlt el Teleky Pál ön- gyilkossága és a bácskai bevonulás óta. Horthy Miklós kerüli az ünneplést, lefüggönyözött különvonata megállás nélkül lerobogott Kelebiáig. A főméltóságú asszonyt az állomásra rendelt autó elvitte a katolikus templomba. A rossz kedvű kormányzó nem kívánt imádkozni. Bárdossy László miniszterelnökkel diskurált a lefüggönyözött szalonkocsiban. Horthyné, megköszönve az áhítatot, a templomajtóban könnyelműen megkérdezte az őt kikísérő plébánost: mire volna szüksége? Csiszár Géza mély levegőt vett és azt mondta: egy orgonára. 1942-ben felszerelték a kor legmodernebb kétmanuálos, 16 regiszteres orgonáját a templom kórusán. Szabadkán meg azt hitték, hogy az volt a Horthy-látogatás legemlékezetesebb pillanata, midőn a kormányzót 12 ágyúlövés fogadta a város határában. Mit lőtt Tito Kelebián? Joszip Broz, a híres partizánvezér csak: egy legendát hagyott hátra. Kelebián sokán ma is megesküsznek arra, hogy kétnapos budapesti látogatását befejezve, 1947. december 9-én kora reggel a különvonat megállt a magyar határon, hogy Tito marsall va- dászgasson egy kicsinykét. Ráadásul ez a vadászat adott alkalmat arra, hogy a két belügyminiszter, Rajk és Ranko- vics összeesküdjön a'magyar nép (és vezére, Rákosi Mátyás) ellen. A valóság sokkal pikán- sabb. Tito feleség nélkül érkezett a magyarországi hivatalos látogatásra. A házigazda, Tildy Zoltán köztársasági elnök és felesége igen sajnálkozott ezen, és mindenféle ajándékot küldött az asszonykának. Feltehetően (talán) nem is tudtak arról a parancsról, amit Rajk belügyminiszter adott Komlós János ÁVH-őrnagynak (a Mikroszkóp Színpad későbbi alapítójának): dzsippel menjen a Tompa- kelebiai közúti határra, és az ott várakozó hölgyet titokban szállítsa a marsall szállására. A ragyogóan szép, ifjú hölgyet Komlós János utóbb Jovanka Budisavljeviccsel, Tito későbbi feleségével azonosította. De hol vagyunk még ettől! Hazafelé a különvonatra még csak belopták a mindösz- sze 23 éves Jovánkát (Tito ekkor 56 éves), de hazaérkezni már nem mert vele a hős partizán. Csináltak hát egy kis látszatvadászatot a határállomáson, és nagy titokban kitették a csajt, aki - ahogy jött - a közúti határon immár egyedül távozott. Hát így lőtt Pesten, és vadászott Kelebián Tito marsall. £. BESZÉLGETÉS FÖLDRE TESZ azíttrium ÉS A NITROGÉN VEGYJELE L KÉPMAGNÓ MELYIK EMBER? r CENTIMÉTER, R. CSŐRÖS FUVOLA GÖDRÖT KÉSZÍTTETŐ AJKAT RÚZSOZ ELLENÉRTÉKET FELTÜNTETŐ JÁTÉKSZER STARTHELY EAST, RÖV. DÖNTÉST HOZ VISSZAFOGOTTSÁG 18. SZÁZADI STÍLUS IFJÚSÁGI, RÖVIDEN UNITED STATES, RÖV. ORVOSI PAPÍR SÉRÜLÉSRŐL RÉGI KOROKBÓL SZÁRMAZÓ JAPÁN, PORTUGÁL AUTÓJEL SZEMÉLYEM IBOLYASZÍN SZÍNLEL RÉGI MAGNÓMÁRKA KERTBEN DOLGOZIK ELŐTT ELLENTÉTE NEMET VÁROS KISEBB HÁZIKÓ ANNAK TULAJDONA A KEZDETEKTŐL A MÚLT IDŐ EGYIK JELE ELEMER, BECÉZVE AZONOS HANGZÓK RÓMAI 55 MESZSZIRE RÖNTGEN, RÖV. MÓKUS, ELAVULT SZÓVAL NAP-KELTE# 2004. augusztus 16-án hétfőn reggel is NAP-KELTE 5.50 és 9.00 között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 18.00 között ismétlés az m2-n. A Napkelte tervezett témái:- Összefoglaló az athéni olimpia legfrissebb eseményeiről.- Kereszttűzben Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.- A páncélszekrény titkai... Vendégünk Kónyáné Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese.- Húszéin időben leszerelte fegyvereit? A stúdióban Rostoványi Zsolt közel-kelet szakértő. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Bánó András Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 Heti skandináv rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. MEGFEJTÉSÉT BEKÜLDHETI SMS-BEN SZERDA DÉLIG az alábbi telefonszámra: 06-90-63-11-41 Kérjük, hogy először írja be a VRszót, majd a megfejtést. (Az sms díja 76 Ft + áfa) E heti skandináv rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Kiskegyed előfizetést nyer. Fejtsen kedvére az «es**, Térofere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban is! IDŐJÁRÁ JÖVŐ HÉTEN ÚJRA KÁNIKULA 'áré»X Baranya megyében ma reggel még felhős lesz az ég, de már délelőttől remek, derűs idő lesz. Élénk északi szél fúj. A hőmérséklet 25 fok koré emelkedik, késő estére kb. 19 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: hétfőtől péntekig ismét napos, északon néha kissé felhö- sebb, szárai napok, közel kánikulai meleg idő várható. Pénteken hidegfront szél, enyhülés, kiadós eső valószínű. A hét végére - most - újra napos, száraz idő és magas hőmérséklet a legvalószínűbb. Orvosmeteorológia; nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: az erős északi széllökések veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. A prognózis sikerességének valószínűsége: .NAGY" toábbi folyamatos, helyfüggő információk a T-Moble WAP portálján, a t-zoneson. ÄC* ' ^ * úx mx Vízhőmérséklet 21-24“C 21-23’C Duna Tisza Balaton Fertő tó 23 °C 24 °C 23 °C 22 °C Potien csalánfélék közepes lülélék közepes külsőtéri penész magas alacsony SPORT Everton-Arsenal, angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés Chelsea-Manchester United, angol bajnoki labdarúgáméikőzés Bochum-Bayer Leverkusen, német bajnoki labdarúgó-mérkőzés