Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)
2004-08-15 / 223. szám
2004. augusztus 15., vasárnap Művészbejáró 13 Regényíró birkapásztor Miután birkapásztorkodott Új-Zélandon és fát vágott a Fidzsi-szigeteken, Indiába készül teaszüretre. Világjárása közben GAÁL VIKTOR pszichológia szakos egyetemi hallgató olykor hazaugrik, megír egy-egy könyvet és visszamegy valahová a világba, mert képtelen fél évnél tovább egy helyben maradni. lünk valaki, annál többet. Egy egyszerű birkapásztorral is jól érzem magam.- Helyben vagyunk. Tudom, hogy birkapásztor volt Új-Zé- landon.- Új-Zélandra azért mentem, mert elegem lett az egytemből, az addigi életemből. Halasztottam egy évet, felvettem a diákhitelt, és nekivágtam. Alapvetően magamat kellett rendbe tennem, és ez sikerült is. Néha persze igencsak megszenvedtem érte, nem semmi érzés, amikor egy lélekvesztő kis vitorlással hánykolódik az ember az óceánon, vagy amikor egész álló héten csak a birkákkal lehet beszélgetni. Voltam favágó a Fidzsi-szigeteken, és mindkét helyet azért szeretem, mert Új- Zélanddal együtt arrafelé érezni még a természet erejét.- Londont is kedvelheti, igaz, ott kevéssé érezni a természet erejét. Jó ideig színpadi technikusként dolgozott az angol fővárosban.- Londonban egy nő miatt éltem. Ott is sokat tanultam kitartásról, bátorságról. Tervezem, hogy még a nyáron kicsit alaposabban megnézem Amerikát, a legújabb őrültségem pedig, hogy elmegyek Indiába tealevelet szüreteim, csak sajnos annak márciusban kezdődik a szezonja.- Néha hazajön, ír egy-két könyvet, és folytatja világutazását. Végül is mi hajtja?- Túl csodálatos a világ ahhoz, hogy fél évnél tovább maradjak egy helyen. Olykor elbűvöl a világ. Paradoxonnak tűnhet, de a világot járva szerettem meg Magyarországot. Előbb el kellett veszítenem, hogy aztán rádöbbenjek, milyen sokat jelent nekem. Olyan Ady Endré-s dolog lehet ez, igen, mindent szeretnék látni, de akármilyen messzire tévedjek is, ide jövök haza, és csak magyarul írom a könyveimet.- Amelyeket a feltűnést keltő testvérek című krímivel indíVokaképpen ki is ez a Gaál Viktor? Mit írna magáról, ha szócikket kémének öntől a Ki kicsoda? című kiadványba?- A hivatalos szócikkben ez szerepelne: elsőkönyves író, a testvérek című krimi szerzője, az ELTE pszichológiai szakának negyedéves hallgatója. Egy „hivataltalan” szócikkben azt írnám, hogy huszonnégy éves srác vagyok, aki bejárta már a fél világot, tucatnyi nőt szeretett már, írt feleannyi könyvet, amelyek most kezdenek majd sorban megjelenni. Mármint a könyvek, nem a nők.- Lehet, hogy azért is vonzódnak önhöz a nők, mert tizenkilenc évesen már tagja a szuperíntelligensek klubjának?- Sokan szívesen misztifikálják ezt az IQ-s dolgot. Azt "hiszem, ez is csak egy adottság, amit ugyanúgy lehet jóra, róssz- ra is használni, nem lesz tőle sem szebb, sem boldogabb az ember. Tanulságos lecke volt, amikor tagja lettem a klubnak, mert rendesen elszaladt velem a ló, hogy nekem most aztán mindent lehet, és persze sorra jöttek a sértődések és a pofonok.- Csak az okos emberek között érzi jól magát?- Az lehet a Mensa Hun- garlQa tagja, akinek az intelligenciahányadosa a népesség kilencvennyolc százalékánál magasabb. De ez az okosság annyira huszadrangú szempont! Bárkitől lehet tanulni, és minél inkább különbözik tőtott, négy testvér szüleit egy bank előtt lemészárolják, és ők elhatározzák, bosszút állnak. Marad ebben a műfajban?- Szerintem a krimi alapműfaj, hiszen a lényege éppen az, hogy rendet teremtsünk a világ kaotikusságából, márpedig a rendre törekvés alapvető emberi tulajdonság. Engem most sokkal inkább az foglalkoztat, miként lehet a káoszt magát megérteni. Mellesleg szó van róla, hogy film készüljön a testvérekből.- A hírek szerint addig is újabb köteteken dolgozik.- A következő ez év decemberében jelenik meg Arche címen, latin szó, azt jelenti: ősi. Mágikus-realista szerelmi történet, egy ősi varázskönyv körül bonyolódnak a szálak, és bátorság kell a végigolvasásáGAAL VIKTOR Született: 1979. július 29. Foglalkozás: író Családi állapot: zűrös Tanulmányok: ELTE pszichológia szak Nyelvtudás: angol, német hoz. Ezt követi A Tea színe című történelmi regény, ezt még csiszolgatom. Világjárós kalandregénynek is mondhatnánk, ha a szereplők nem böl- cselkednének benne annyit, és nem egy kikötővárosban, annak is egy teaházában játszódna a történet.- Önmagáról mintázta könyvének egyik főszereplőjét, az egyetemista Benedeket, aki egy helyütt megjegyzi: szar ez a pszichológia szak, hányingere van tőle, különben is azért jelentkezett rá, mert ott száz lányra jut egy fiú?- Benedek karakterét az egyik barátomról mintáztam. Ami a pszichológia szakot illeti, úgy rendezem az életemet, hogy az egyetemre is jusson idő. Ha minden jól megy, két év múlva pszichológus leszek. Igaz, az életben ezerszer többet tanulok az emberekről, mint az egyetemi órákon ülve. Csontos Tibor Moore Amerika lelkiismerete Bush elnököt egy miatt lehet kedvelni: szereti a kutyáit. Ezt vallja MICHAEL MOORE, aki a nálunk augusztus 26-án bemutatásra váró Fahrenheit 9/11 című filmjével megnyerte a cannes-i filmfesztivált. F ahrenheit 9/11 a hőmérséklet, amelyen elég az igazság - jellemzi botrányfilmjét az amerikai Michael Moore, aki Francois Truffaut Fahrenheit 451 című filmjétől és persze Ray Bradburytól kölcsönözte a címet, amely arra utalt, hogy a könyvek 451 fokon égnek el. A cannes-i film- fesztiválon Arany Pálmát nyerő dokumentumfilm bemutatja George W. Bush valószerűtlen felemelkedését, amelynek eredményeként az olajüzletben tevékenykedő bukott üzletemberből a világ leghatalmasabb országának MICHAEL MOORE Született: 1954., Flint (Michigan) Foglalkozása önmaga szerint: filmrendező Foglalkozása mások szerint: népi forradalmár Fontosabb filmek: Roger and Me, The Big One, Bowling for Columbine, Fahrenheit 9/11 vezetője lett. A rendező kritikus szemmel vizsgálja Bush és legbenső körének politikáját. Történetét azzal kezdi, hogy a republikánusok „ellopták” a választási eredményt, és miként fogalmazott, ez az amorális aktus megnyitotta az utat az erkölcstelenség előtt.- Szeretném felébreszteni Amerika lelkiismeretét - nyilatkozta Michael Moore. - Az amerikai néptől távol tartják az igazságot, a média csupán megszűrt változatát mutatja be az iraki történéseknek. Mint mondja, filmje nem azonos politikai szónoklattal, hiszen ha ez lenne a célja, politikusként tevékenykedne. John Kerry, a demokraták elnökjelöltje dörzsöli tenyerét, hiszen a novemberi amerikai elnökválasztás előtt a legjobbkor jött neki a Fahrenheit 9/11, hiszen akár egy Bush-el- lenes kampányfilmnek is felfogható, amely egy fillérjébe sem került a demokratáknak. Vagy ki tudja. Romlott országA botrányfilmes Michael Moore-t cseppet sem érdekli a pénz nak véli az Egyesült Államokat, de azt nem állítja, hogy nincsenek kedves amerikaiak. Bush elnököt nem sorolja ez utóbbiak közé. A filmben ritkán, vagy eddig még nem látott felvételek is szerepelnek, szakértői véleményekkel és megalkuvást nem ismerő tényfeltárás eredményeivel együtt. A rendező olyanok felvételeit használja filmjében, akik dolgoztak iraki helyszíneken, de nem tudták eladni tudósításaikat. A film óriási siker az Egyesült Államokban: júliusi bemutatója óta 110 millió dollárért váltottak rá jegyet, de a rendezőt nem érdekli a pénz, beéri egy váltás farmerral, pólóval és baseballsapkával. Bevallottan nem kedveli Bush elnököt, szerinte az egyetlen dolog, amit kedvelni lehet a mostani amerikai elnökben az, hogy szereti a kutyáit. Cs. T. HÍREK Mindig az a legszebb Egri. EGRI MÁRTA szokatlan műfajra adta fejét. Önálló Karády Kata- lin-sanzonesttel lépett közönség elé a híres szentendrei Művészet Malomban. Meséli, barátnői biztatása nélkül nem mert volna kiállni sanzonnal, pedig régtől foglalkoztatta Karády érzelemvilága, szenvedélyessége és humora. Ugyan mint címadó, elhangzott a Mindig az a perc a legszebb perc klasszikus is. Aki Karády „verklit” akart hallani, az csalódhatott. Egri saját értelmezésben élesztette újra a macskaképű végzetes nőt, oldalán a férfit megjelenítő Mertz Tiborral. A dalokból szerelmi történeteket szerkesztett, egy nő nincs happy end, se veled, se nélküled magányállapotait festve. Ellensúlyozhatja most ezt a Savaria-napokon, ahol Hamvai Koméi Szombathelyi paj- zánságok darabjában élenjáró komédiás. A fő számot mégis a hónap vége, az istriai tengerpart jelenti. A nagy úszó Egri Márta Leányfalu után, ahol minden reggel döngeti a vizet, most kedvenc vörösborai mellett ismét kiélheti magát a hullámverésben is. Két lányával, az újságíróval és a még gimissel megszállják a horvát tengerpartot. „Nem akarunk pasizni, de nem is amazontúra - ecseteli. - Csak jól akarjuk érezni magunkat, mert keveset vagyunk együtt.” Kolozsvár a kék szakállú vára Kolozsváron forgatják Bartók Béla A kék szakállú herceg vára operájának filmváltozatát. Sülő Sándor rendező szerint az operafilmek legfőbb hibája, hogy általában a színházi előadások felvételéből születnek. A romániai kincses városban remek helyszín a Kolozsvári Állami Magyar Opera épülete. Egyszerű, tiszta tereivel a húszas-harmincas évek hangulatát idézi. így utólag pótolják azt, amit Bartók müve nyerhetett volna egy akkori megfilmesítés révén. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, valamint a Kolorűts Klára és Kovács István énekesek által előadott produkció bemutatója várhatóan novemberben a Duna TV-ben lesz. Koppenhága is Kontroll alatt Antal Nimród Kontrollja is szerepel a csütörtökön kezdődő koppenhágai filmfesztivál versenyprogramjában. A dániai eseményen tizenkét európai film kel birokra a fődíjért, az Arany Hattyúért. A metró világában játszódó Kontroll pedig, amely most nyerte el a Palicsi Nemzetközi Film- fesztivál fődíját, az Arany Tornyot, fenyegetőn tornyosul a többiek fölé. Ifjúsági Díjat nyert Cannes-ban, júniusban különdíjat kapott Szocsiban. A versenyen indul még Cakó Ferenc A róka és a holló, az Oscar-díjas Rófusz Ferenc Tüzet szüntess!, valamint Mészáros Péter Ki a macska? című filmje is. Mindenesetre a fesztivál különprogramot szentel az Oscar-díjas rendező munkásságának. Tilla: Garfield és hoppmester Till Attila bújik Garfield, a világhíres pákosztos, lusta, cinikus kandúr bőrébe. Nehéz egy ilyen szerepet megszerezni. A rajzfilmes multik finnyásak, elemzik a jelölt szinkronizálok orgánumát. Az, hogy Tilla Propaganda című műsorát Pulitzer-díjjal ismerték el, ebben az esetben nem oszt,, nem szoroz. Tillánk viszont ha már belesodródott a show-műfajba, folytatja. Több Big Brothert már nem szeretne vezetni, Megasztárt még igen. Miközben hoppmester volt, jó gyakorlatot szerzett, hogy egyszer saját nevével készítsen nagy műsort. Bergendy budaörsi madarai A Budaörsi Játékszínben korán és könnyeden nyitják az évadot. Tíz nap múlva Arisztophanész Madarak című vígjátékát viszik színre. Hogy ne legyen még teljesen „ősz érzés”, a szabadban adják elő. Persze, egy jó komédiához jó zene is dukál. Bergendy István jó partner volt ehhez, ki állítja, ahogy öregszik, úgy lesz egyre könnyedebb. Szerinte Arisztophanésszel és a „jómadarakkal”, Bánfalvy Ágival, Pálos Zsuzsával, Kautzky Armanddal, Kertész Péterrel és a többiekkel könnyebben boldogult, mint a Süsü a sárkánnyal... Sanyo, megint morcos macsó? OSZTER SÁNDOR széttépte már szerződését a József Attila Színházban, a régi Nemzetiben, mert ő csak játszani szeret, s utálja a regulát, amikor csak kötelességei vannak, jogok nélkül. Úgy látszik Árpa Attila filmje, s a szerep megfelelt kritériumainak, ezért vállalta első felkérésre. Feltételezzük, nem az Argó cím miatt, hiszen éppen attól félt, hogy Árpa körül, aki bár az RTL Klub kreatív embere volt, s a Való Világ producereként csinált nevet magának, mint elsőfilmesként ribillió lesz. „Kellemesen csalódtam - mondja. - Pontosan tudta mit akar, ráadásul jó önmenedzselő, így nem volt idegeskedés. Kiabálás nélkül nyomtunk le napi 16-18 órás forgatási napokat. „Ami Osztert viszont érzelmileg vonzhatta, az ismét csak a macsó szerep. A szeptemberben bemutatásra kerülő akcióvígjátékban amolyan James Bondot alakít. Budapestre érkezik a híres kincsrabló is, de hát a magyar viszonyok között minden összezavarodik, lehet min mor- coskodni. Miközben a munka bársonyon pergett, igazi morcoskodásra Oszter lánya, a szép fiatal színésznő, Alexandra agyhártyagyulladása adott okot. Most már túl vannak filmen, életveszélyen... 4 4