Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-09 / 217. szám

Szabadfogás Dunántúli Napló----­Kr imi Feltehetőleg gázolaj került a Dunába a Mól záportározójából 10. oldal Sport Kikapott, de gólveszélyesen játszott a PMFC a szezonnyitón. 12. oldal ÉLET & STÍLUS Sport Czukor Zoltán szerint nem biztos, hogy ez az utolsó olimpiája. 14. oldal Horkolás miatt rosszcsont? A rendszeresen horkoló gye­rekeknek esetleg magatartási problémákkal, illetve tanulási nehézségekkel kell szembe­nézniük életük későbbi sza­kaszaiban, s ez még akkor is igaz, ha a horkolás enyhe fo­kú, és a gyermek nem küsz­ködik pillanatnyi légzéskima- radásokkaL Ezt írja az egyik amerikai szaklap a legújabb számban. A legtöbb szülő és gyermekorvos mindeddig azt hitte, hogy nincs ok aggodalomra, ha nem tapasz­talják a gyermek lélegzésének időnkénti, pillanatnyi leállását, nyilatkozta David Gozal, a Ken­tucky állambeli Louisville egyete­mének vezető kutatója. Vizsgála­tai most először bizonyították be, hogy csekélyebb mértékben ugyan, de a légzésleállást nem ta­pasztaló gyerekeknél is kialakul­nak orvosi figyelmet érdemlő, kó­ros állapotok. Az alváskutatás megállapítása szerint a horkolók esetében ösz- szehasonlíthatatlanul rövidebb az úgynevezett REM-alvássza- kasz (RÉM = rapid eye move­ment), azaz az éjszakai nyuga­lomnak az a része, amelyben az álmokat látja az alvó. A louise- ville-i egyetem munkatársai 87 horkoló kisgyermeket 31 nem horkolóval összehasonlítva arra a megállapításra jutottak, hogy a horkoló gyermekek kognitív (fel­ismerő) képességei minden te­kintetben jelentősen rosszabbak voltak a nem horkolókénál. Szá­mos gyermeknél elmaradás mu­tatkozott a nyelvi, illetve vizuális­térbeli tájékozódási képességek­ben is, jóllehet, az még a normá­lis határok között mozgott. Ami a magatartási problémá­kat illeti, a vizsgálat során kide­rült, hogy a rendszeresen horkoló gyermekek között jóval több volt a depressziós, hiperaktív, figye­lemhiányos, szociális beilleszke­dési gondokkal küszködő gyer­mek, mint azok között, akik nem küszködnek ezzel a problémával. David Gozal szerint, ha egy gyermek heti 3-4 alkalommal horkol éjszakánként, az azt jelen­ti, hogy a kicsi alvási gondokkal küzd, és érdemes orvoshoz for­dulni a problémával. A köldöknézés vége Lehet, hogy az egyelőre még hódító csípőnadrágoknak ha­marosan befellegzik, nem lesz többé leüléskor kilátszó bugyi és csillogó köldök-pier- cing. A farmerek dereka is­mét magasabbra kerüL A csípők és bikinik mutogatása után, amely divat leginkább Ale­xander McQueen bemutatkozó kollekciójának köszönhetően hó­dított hatalmas teret az elmúlt években, az elkövetkező szezon­ban inkább majd a vállunkat és nyakunk hajlatát fogjuk feltárni a férfiaknak divatszakértők szerint. „Az ultraszexí szemérem- csont-mutogató ruhadaraboktól egyre inkább el fogunk távolod­ni”, nyilatkozta Alex Zabotto- Bentley, a Fashion Assassin mun­katársa. Amikor négy-öt éve di­vatba jött a csípőnadrág és -szok­nya, még lazábbak voltak a ru­hák, de aztán egyre szorosabbak és feszesebbek lettek, és a va­gányból átmentek a túlzottan szexi kategóriába. Bentley sze­rint ezután inkább a vállunkból és a dekoltázsunkból mutassunk többet. Magas frizurával, nagy fülbevalókkal viseljük a hasat ta­karó topokat, és ha ez nem teszi meg a hatást, akkor mutassunk kicsit többet a lábunkból, úgyis a miniszoknya fog újra hódítani. A csípőnadrágokat és a haspó­lókat egyébként az orvosok sem ajánlják, többek között azért sem, mert szabadon hagyják az érzékeny vesét, és kevésbé véde­nek a felfázás, meghűlés ellen. ■tíjj. m H|: V LÉGRÓKA. Hol van már az az idő, amikor csak forró levegővel fújt gömbök szálltak az égen! Ma már légvárak, légszivarok, hajók, baná­nok, sőt rókák is repdesnek odafenn. Ez derült ki Lipcsében is, ahol több, mint 100 gyönyörű, színes léggömbben utazott a felhők között a legalább 130 országból érkezett résztvevő. ______________fotó, epa PU CCOS CUCCOK. A divattrendek egy része már megint nem a dolgozó lányoknak készül, és nem is a minimálbéren élőknek. Sokkal in­kább budoárokban vagy háremekben időző hölgyeknek, akiknek naphosszat egyetlen dolguk, hogy válogassanak a flitterekkel, gyöngyökkel, strasszokkal, toliakkal ékesített hímzett selymek, leheletvékony, finom muszlinok között. A malajziai tervező, Radzwan Raziwill modelljei leg- alábbis ezt sugallják.________________________________________________________________________________________________epa-fotók Re jtőzködő ellenség a házban Magyarországon a lakosságnak körülbe­lül negyede szenved házipor-allergiátóL A tünetek megegyeznek a pollenallergiá­éival, ezért vannak, akik nem ismerik fel időben a valódi bűnöst Allergológus or­vos segíthet A házi por az ember környezetében minden­hol előfordul. Érzékeny személyeknél a házi porral (pontosabban a benne élő poratkával) való érintkezés változatos bőrtüneteket (visz­ketést, csalánkiütést) okoz, a szem kötőhár­tyájának és az orr nyálkahártyájának gyulla­dását (erős könnyezést és orrfolyást) idézi elő, amit szénanáthának is nevezünk. Később száraz, majd erőltetett köhögés jelentkezik, il­letve a hörgők görcséből adódóan légúti elvál­tozások (nehézlégzés, fulladási roham, aszt­ma) alakulhatnak ki. A poratka szaporodásá­hoz a legfontosabb az emberi testfelület felső rétegéről lekopó felhám, illetve a fejbőrről pik­kelyszerű darabkákban lehámló részek. Ez azonban az atka számára emészthetetlen, sőt zsírtartalma kifejezetten mérgező. Ezért az atka olyan szervezetekre van utalva, amelyek a felhámot „előkészítik” a számára. Ezt a tevé­kenységet az atkával együtt élő egyes penész­gomba fajok végzik. Miután egy felnőttről na­ponta 0,7-1,4 gramm felhám kerül le, így at­kák millióinak tápláléka biztosított. A házipor-allergia általában csak akkor je­lentkezik, ha 1 gramm házi porban úgy 10 ezer atka van, és nem jön létre, ha ez az érték 1000 atka/gramm por alá csökken. Sajnos az élő atka, annak ürüléke és váladéka, valamint az elpusztult atka’is allergizál. Poratkák nagy számban találhatók ágybetétben, tollas ágyneműben, gyapjú­takaróban, padlósző­nyegben, kárpitozott bútorban, függönyben, a gyermekek kitömött játékállatában. A plüss­állatok különösen ve­szélyesek, hiszen a gyerekek többsége va­lamelyik kedvencével alszik, amelyet egész éjszaka az arcához szo­rít. Ezért kell kimosni gyakran ezeket is. Allergológusok szerint a rendszeres és na­gyon alapos takarítás sokat segít, de teljes gyógyulást nem hoz. Célszerű a nedves por­törlés, a konyha és az előszoba gyakori felmo­sása. A szőnyeg egyszeri szokványos porszí­vóval történő takarítása csupán 8 százalékkal csökkenti az allergéneket, ezért jobb nagy tel­jesítményű (atkairtó programmal is rendelke­ző) porszívót használni. Csapás az atkára m Diagnosztizált poratka-allergia esetén ki kell cserélni a párnák és a paplanok töltelékét szintetikus anyagra. .. A hálószobában ne tartsunk könyveket és könyvespolcokat. « Ne alkalmazzunk domború mintás és textil alapanyagú tapétát. * Szükség lehet a levegő szűrésére, amelyhez speciális légtisztí­tó készülékeket vásárolhatunk. ü Mellőzzük a padlófűtést, padlóburkolatnak parkettát vagy követ válasszunk. Minél kevesebb szőnyeget tartsunk a lakásban. Sztárpletyka SCHWARZI-BABA. Kalifornia állam kormányzója, Arnold Schwarzenegger peren kívüli egyezséget kötött egy céggel, amely egy rá hasonlító, kezé­ben lőfegyvert tartó, forgatha­tó fejű babát hozott forgalom­ba. A harcias figuráról azon­ban a sztár úgy gondolja, nem mutatja be hűen mostani, poli­tikusi minőségét. így az egyez­ség értelmében a társaság ugyan árulhatja a 4 ezer fo­rintnyi dollárba kerülő babát, ám csak a fegyver nélkül. Ezenfelül a babák eladásából befolyó összeg egy részét a Schwarzenegger által iskolá­sok támogatására létrehozott alapítványnak utalják át. Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Az Scoteq Network Corporation világszerte az elsők közé tartozó, Európában a legnagyobb elektronikai gyártó szolgáltatásokat nyújtó cég. Az EScoteq 13 országban, 3 kontinensen működik. Az Eícoteq Magyaroi-szág Kft, az európai elektronikaipar egyik legmodernebb gyára 1998-ban kezdte meg működését Pécsett, ahol jelenleg közel 4300 munkatársat foglalkoztat Munkatársakat keresünk Munkaerő-kölcsönző cégen keresztüli foglalkoztatásra elektronikai betanított munkás munkakörbe Feladatok: • elektronikai termékek kézi összeszerelése • kézi forrasztás és javítás • alkatrész beültető gépek kezelése Feltételek: • 8 általános iskolai végzettség • bejegyzés nélküli erkölcsi bizonyítvány • több műszakos munkarend vállalása • gyakorlati alkalmassági teszten való megfelelés • üzemorvosi alkalmassági vizsgálat • 18-ik életév betöltése Kizáró okok: • fém érzékenység • színtévesztés • 6 dioptriánál erősebb látáskorrekció Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük jelenjen meg 2004. augusztus 10-én. kedden, 8 őrkor a pécsi Iparkamara épületében tartandó toborzáson (Pécs, 7625, Majorossy u. 36.) abc»1 vállalatunk csoportos tájékoztatást tart a felvételi folyamatról . Á tájékoztató után alkalmassági tesztet végzünk, ezért kérjük, hogy tollat és szemüveget (amennyiben van) hozzon magával! Műszerészi végzettséggel rendelkezők számára egyéb pozíció is lehetséges. További felvilágosítás a helyszínen! Nyomakodó sofőrök Mérgében belehajtott egy te­herautósofőr egy személyau­tóba, mert azt hitte, szándé­kosan megy túl lassan. Pedig a másik a megengedett maxi­mális sebességgel haladt. A provokációnak vélt lassú haj­tás Németországban történt, la­kott területen. A személykocsit vezető férfi óránkénti 30 kilomé­teres tempóra lassított - a 30 km/órás övezetnek megfelelő­en. A teherautós azonban azt hitte, szándékosan bőszítik, és egy idő után annyira megelégel­te a dolgot, hogy hátulról bele­hajtott a szabályosan közlekedő személyautóba. Nem tudni, mi­ért képzelte, hogy ehhez joga van, bármennyire zavarta is a másik. Ugyanis ki is kerülhette volna. A rendőrségnek az ag­resszív sofőr hiába mentegqjő- zött, ellene vizsgálat indult és el- veszítheti a jogosítványát. ■

Next

/
Thumbnails
Contents