Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)
2004-08-09 / 217. szám
I 2004. Augusztus 9., hétfő BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL IBIM Vadveszély, nem csak az erdők mentén A napokban az 57-es úton átrohanó őzzel ütközött egy román személygépkocsi Szederkény és Mohács között. A vezető ügyességének köszönhetően a kocsiban csak harmincezer forintos kár keletkezett Az állatok párzási ideje augusztus közepéig-végéig tart, ilyenkor jellemzően a vadbalesetek is gyakoribbak. Tavaly 125 esetet jelentettek a rendőrségen. Baranyai körkép Megyénkben tizenkétezres az őzállomány, melynek negyede a párzási időszakban, vagyis július végétől augusztus közepéig-végéig nyugtalanabb életet él mint máskor és nagy területeket jár be. A párjukat kereső őzbakok ilyenkor az ösztönüktől vezérelten óvatosság nélkül vágnak keresztül a közutakon, váratlan helyzeteket, baleseteket okozva.- Természetes, hogy az erdős, vagy a mezőgazdasági területeken átvezető utakon autózókat jobban veszélyezteti a vadak felbukkanása és a velük való ütközés, de nem árt óvatosnak lenni a bokros, gazos árkok mentén közlekedőknek mondta Gondos Gyula, a Baranya Baranya megye főbb útjain sem ■ Megyei Vadásztársaságok Szövetsége és a Vadászkamara titkára. Komolyan vadveszélyt I Vadak flakon átvonulási helyei jelző forgalmi " táblákat a 6-os főúton Me- cseknádasdtól Pécsig, Szent- lőrinc, Botyka- peterd, Szigetvár térségében, egészen a somogyi megyehatárig, de az 58-as úton, a túronyi térségben is jellemző az őzvonulás. A rendőrségi jelentések a 66- os úton Egyhá- zaskozár, Bikái, Mágocs, Magyarszék, Mánia és Árpádtető, a 67-es úton pedig Szulimán, Mozsgó, Szentlász- ló és Sellye útjain történt vadgázolásokról tanúskodnak. Tavaly összesen 125 ütköfotráxOttedatgyűfrés zést regisztráltak a rendőrségen, ebből 11 személyi sérüléssel is járt. Leginkább a hajnali, valamint a késő esti órákban számíthatunk a három-ötéves bakok váratlan áthaladására. Az állatokat nehéz fényszóróval vagy kürtjellel megzavarni, annyira elvakultan keresik párjukat. A 25-35 kilogrammos őzek ütközéskor rendszerint a lökhárítón, a sárhányón, a motorháztetőn, illetve a fényszórókon idéznek elő károkat, de előfordult, hogy nagy sebességnél a szélvédőn csattant a szerencsétlen őz, és komoly személyi sérülést is okozott. Ha tábla jelzi a veszélyt, akkor csak olyan esetben van lehetőség a kártérítésre, ha állt az autónk, vagy lépésben haladt, és mindezt bizonyítani is tudjuk. Egyéb esetekben kárenyhítésért kopogtathatunk a területileg illetékes vadász- társaságnál. Az elgázolt állat is komoly érték. Ha valaki rövidre zárja a kárpótlási ügyet azzal, hogy felszedi és húsa, bőre, trófeája miatt magával viszi a tetemet, az törvénybe ütközőt cselekszik, ami büntethető. SZ. K, J. Kárba veszett tritikálé Helesfa- Rajtunk maradt, mint szamáron a fül - panaszolta lapunknak Marton Józsefné az idei gabonatermésről. Elmondása szerint Helesfán évek óta problémát jelent a nadrágszíj- parcellák aratása. Nincs erre alkalmas gép a településen, és a szomszédos Bükkösdön is csak egy gazdának van aratógépe, amivel béraratni jár. Tucatnyi család tért át a kukoricáról a tritikálé vetésére, mert ez utóbbit könnyebb vetni, műveim, aratni. Ez azért is fontos, mert sokan idősek, betegek, nem bírják már a nehéz földmunkát. Mint például a kaszálást sem, amivel be lehetne ugyan takarítani a hibrid gabonát, de akkor a cséplést is kézi erővel kellene elvégezni. A helesfaiak problémája nem egyedi. A kisebb területen gazdálkodó termelők gyakran a sor végére kerülnek az aratásban, hiszen a kialakult gyakorlat szerint a megfelelő gépi kapacitással rendelkező gazdák, gazdaságok előbb a saját, majd a nagyobb megrendelőik tábláit aratják le, csak ezután men- nek a kistermelők földjeire, p. z. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OLÁH LÁSZLÓ átai lakos 65 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 10-én, a 16 órakor kezdődő gyászmisét követően az átai temetőben lesz. Gyászoló szerettei (1002848) Egészségügyi ügyeietek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214- 347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekldi- nika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: II. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak: Pécs: Winkler (Munkácsy u. 4.), Bóly: Panacea, Komló: Kenderföld, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Oroszlán. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505- 390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Kihasználatlan kincs a föld alatt Amikor 1969-ben megtalálták a termálvizet, senki nem gondolta, hogy 35 év sem lesz elég a hasznosításához. Nemrég egy túl sokat ígérő német befektetésszervező szökött el a feladat előL mágocs A 344 és 356 méter közötti mélységből percenként 400 liter, 39 fokos gyógyvizet várhatnak Mágo- cson. A termálvízkincs hasznosítására már az 1980-as években készültek tervek, csak pénz nem volt, ahogy a későbbiekben sem. A szakértők szerint pedig a rendkívül magas fluor-, kén- és sótartalma miatt ez a termálvíz vetekszik a legnevesebb alföldi gyógyfürdőink vizével. Hígításához a természet tálcán kínálja a megoldást: az egy küo- méterrel távolabb talált 80 fokos közönséges víz kiválóan alkalmas erre. A termálvíz hasznosítására az utóbbi évtizedben voltak ajánlkozók, érdeklődők, de végül mind elmaradtak. Tavaly úgy tűnt, végre két komoly érdeklődő közül választhat az ön- kormányzat: pesti befektető vetélkedett egy jóval tőkeerősebbnek látszó némettel. Az utóbbi befektetésszervező szállodát húzott volna fel, és Németországból hozott volna betegeket Mágocsra gyógyulni. A teljes infrastruktúra kiépítését magára vállalta. A képviselő-testületnek a német ajánlat volt a szimpatikus. Szándéknyilatkozat is született a beruházás megvalósításáról a tervvázlatok nyomán. Az önkormányzat megrendelte a rendezési tervet a beruházáshoz, amelyről úgy gondolták, 2004-ben akár el is kezdődhet. A német befektetésszervező szándékának komolyságára utalt, hogy Kaposvárra költözött, Mágo- cson irodát tartott fenn, a gyermekét a község iskolájának német nemzetiségi osztályába járatta. Idén május végén aztán eltűnt, igazolva a polgármester aggodalmát, aki a testület többségével ellentétben túl szépnek tartotta az ajánlatot. Most megint nincs befektető. Az önkormányzat egyelőre nem is hirdette meg újra a termálvíz-hasznosítást.- Sokszor mondtam, addig nem szeretnék nyugdíjba menni, amíg a termálvíz-hasznosítás meg nem valósul, de most már kétségeim vannak, hogy ez reális óhaj-e - mondja dr. Czinege Imre polgár- mester arra tekintettel, hogy kétmilliárd forint tőke kellene egy érdemleges termálvíz-hasznosításhoz. Ennyi pénzt pedig helyben nem lehet előteremtem. _______ _____ _____ DUNAI I. Ön erő-izmosító támogatások Négyszeresen meghaladták a pénzkeretet a megyei Terület- fejlesztési Alap önerő-kiegészítő pályázatára beérkezett idei önkormányzati igények. Baranyai körkép Tavasszal hirdette meg a Baranya Megyei Önkormányzat a Területfejlesztési Alap önerő-kiegészítő, -kiváltó pályázatát, amelyen a községek vissza nem térítendő támogatást nyerhettek a térségfejlesztéshez kapcsolódó pályázatokon való indulásához. Az 50 millió forintos keretből elnyerhető összeg maximum 2 millió forint volt. A hátrányos helyzetű, illetve az 500 fő alatti települések előnyben részesültek az elbíráláskor. Több mint 170 pályázat érkezett. Az igények összege négyszeresen múlta felül a keretet. Az elmúlt héten eldőlt, hogy a pályázók közül 82 ön- kormányzatnak jutott támogatás, és 25 került fel a tartaléklistára, hiszen az önerőhöz elnyert pénz csak akkor marad az eredeti címen, ha a pályázaton valóban nyernek. A legtöbb település csak nagyjából a felét kaphatta a kért összegnek. A megszabott 2 milliós maximumot csak Zók- nak ítélték oda, csakhogy ez az ön- kormányzat a Pécsi-víz rekonstrukciójának 40 mflliós beruházásához 6 millió forint önerő-kiegészítést kért. A legkisebb összeget, 66 ezer forintot Kistapolca kapta, de a település eny- nyit is kért: halastava partjának parkettásáért pályázik vele. ______on. ROMA FESZTIVÁL PÉCSETT. Pécsbányatelepen, a Gesztenyés utcai iskolában és annak udvarán rendezte meg az I. Roma Fesztivált szombaton délelőttől az esti utcabállal záródóan a Pécsbányatelepi Ifjúsági Egyesület. A gyerekek számára folyamatosan zajlottak vetélkedők és versenyek, a felnőttek kötélhúzásban, sörivásban és táncversenyen mérkőzhetek meg egymással, lehetőség volt cigány ételek kóstolására, kiállítás nyílt az asszonyklub munkáiból, továbbá bemutatkoztak az újonnan alakult zenei együttesek is. (b)_______ fotó: löffler péter Ke msén, ahol a lakosság lélekszá- ma nem éri el a százat, már csak öt általános iskolást tartanak nyilván. A tanulók a vajszlói és a zalá- tai körzeti iskolába járnak, (cs) Királyegyházán legalább harminc portán védik a tulajdonosok a néprajzi és helytörténeti jelentőségű értékeket, így egyebek közt a régi gazdasági létesítményeket, kovácsolt kerítést, valamint az épülethomlokzatokon lévő díszt. (cs) Majson az önkéntes tűzoltóegyesület megalakulásának 125. évfordulójára készülve idén is meghirdették a helybéli ínyencfesztivált, amely augusztus 13-a és 15-e között lesz. Az ünnep többféle kiállítás és bemutató mellett főleg a helyi különlegességnek számító rétes készítésére és kóstolására nyújt alkalmat. (a) Nagyharsányban a bővítés első ütemével elkezdődött az új lakótelep fejlesztése - tájékoztatta lapunkat Balassa Gyula polgármester. (kj) Nagykozáron az új lakótelepen és a Petőfi utcában az EU-szab- ványnak megfelelően újjáalakulnak a játszóterek. A környék lakosai végzik el a parkosítást, míg a csúszdák, hinták, padok beszerzését az önkormányzat végzi. A kellékeket pályázati pénzből és részben önerőből vásárolja meg a község vezetősége. (zsj) Nemeske a régi postai épület faluházzá történő átalakítására 2,5 millió forintot nyert el pályázaton. Idén az épület belső részének átalakítását végzik majd el, kialakítanak egy informatikai szobát, ahol két-három számítógépet helyeznek majd el, továbbá egy közösségi klubhelyiség létrehozását is tervezik. Jövőre az épület külső részét alakítják át: járda elkészítése, parkosítás, tetőcsere és tatarozás szerepel a tervekben. (zsj) Old község gyermekei nemrég felavathatták a falu új játszóterét, melynek játékait a Duna-Dráva Cement Kft. ajándékozta számukra. A tér kialakítását és az eszközök elhelyezését az önkormányzat vállalta. (kb) Pécsett a Mecsek-oldalon zajlik augusztustól várhatóan szeptember végéig a Pécsi Vízmű Rt. 2002-ben kezdett, több mint 750 millió forint összköltségű közmű-rekonstrukciós munkálatainak idei üteme. Ebben a szakaszban a Babits Mihály, a Bessenyei György, a Gebauer Ernő, a Kaposvári, a Mikszáth Kálmán, a Surányi Miklós és a Székely Bertalan utcákban cserélnek ki ösz- szesen 147 csatlakozót. (b) Pettenden öt fős roma együttes szerveződött, amelynek tagjai a ritkaságnak számító lovári nyelvet is beszélik. A csoportban gitáros és tamburás is játszik. Kisbudméren a cigány előadói közösség alapítói éneklés közben az ugyancsak kuriózumnak számító vend-szorb ős- szláv nyelvet használják. (cs) Romonyán elkezdődött az új lakóterületen kialakított házhelyek föld- gázellátására szolgáló gerincvezeték és bekötővezeték építése. A tervező és a kivitelező maximálisan figyelembe vette az ingatlantulajdonosok telekhatárán belüli gázcsonkok elhelyezésére vonatkozó igényeket. A kiviteli munkát az önkormányzat finanszírozza, mivel a telkeket a közművel együtt értékesítették, ennek megfelelően a földgáz- ellátás az önkormányzat kötelessége volt, amit most teljesít. (zsj) RÓZSafa önkormányzata megvásárolta azt a település központjában lévő telket, amelynek kertjében rózsaparkot, a rajta lévő épületben pedig faluházat szeretne kialakítani. A terület parkosítását már az ősszel megkezdik, a faluház létrehozása érdekében pedig még ebben az évben pályázatot nyújtanak be a vidék- fejlesztési alaphoz. (sza) Sárokon már csak három család nevel sertéseket úgy, hogy állataikat a hivatalos szerződés értelmében kereskedelmi értékesítésre adják le. Korábban legalább tízen dolgoztak piacra. (cs) Sellyén októberben ormánsági népdalokból országos éneklési versenyt rendeznek Kákicsi Kiss Géza lelkész és néprajzkutató emlékére. A művelődési központban eddig 35-en jelezték részvételüket. Jelentkeztek már Komlóról, Pécsről, Siklósról, valamint Ócsárdról is. (cs) Siklóson nagyon sokan keresték fel a hét elején a polgármesteri hivatalban közzétett általános város- rendezési terv kinagyított posztereit, a műszaki osztálytól kapott tájékoztatás alapján eddig a tervekkel kapcsolatban egy észrevétel érkezett a hivatalhoz. (kj) Somogyhárságyon több mint 9 millió forintot fordítanak az esőzések miatt megrongálódott úthálózati aszfaltburkolat, illetőleg járda javítására, helyreállítására. A munkálatokat a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács döntése alapján részben a Belügyminisztérium vis maior alapjából finanszírozzák. (k) Szalatnak területfejlesztési pályázatok benyújtására készül. Ennek során középületek felújítását tervezik és átköltöztetnék az orvosi rendelőt. Az üresen maradt épületben a nyugdíjasklub kaphat majd helyet. (kb) Szőkén új talapzatra és néhány méterrel odébb kerül a falu keresztje. A kegyhely áthelyezésére azért kellett sort keríteni, mert a közelébe ültetett fenyőfa gyökere teljesen elnyomta. A keresztet hivatalosan a szeptember 3-i búcsún adják át. (sza) 4 a