Új Dunántúli Napló, 2004. augusztus (15. évfolyam, 209-238. szám)

2004-08-08 / 216. szám

mmmsm NMfü lAnna de Brazil ANNA CAROLINA a Triumph csoda­babája. A sztár­manöken varázs­latos modelleket mutat be. A ro­mantikus médium már a jövő tava­szi-nyári trendet mutatja be. Az új divatban az tetszik neki, hogy imá­dott dédmamája stílusát idézi, finom zsinórdíszí­téssel az egykori fűzök hangulatát hozza vissza, s kiegé- akáregy ru­is alakítható, erre még nem gondol, 1981 ja­nuárban született Sao Paolóban. BRÓDY JÁNOS saját fia vá teszének bizonyult. Az 1985- ben született Miklós Dániel­nek, mikor az tiniként ber­zenkedett a katonaélettől, megígérte, hogy neki már nem kell katonának állnia. Tini alapító tagja a Hadköte­lezettség Elleni Ligának. Már most készülnek a novemberi ünnepre, amikor az utolsó besorozott katona leszerel. JÁKSÓ LÁSZLÓ nem a ka­merák előtt, hanem kivétele­sen mögötte vállalt szerepet. Árpa Attila új filmje egyik betétdalának a klipjét forgat­ja, amelyben rendezőként és operatőrként is debütál. Bár, mint mondta, nem áll távol tőle az operatőrség, hiszen tanulta is ezt a szakmát. A UNIQUE csapata is utazik szerdán Athénba. Az Olim­piai Játékokon az együttes a „zenészszámban'' indul. Kétszer tartanak koncertet a sportfaluban a mieinknek, s a magyar színeket egy hétig képviselik a görög főváros­ban. Útjukról az RTL Klub dokumentumfilmet készít. TÓTH ROLAND, a Szeress most Bállá Ivánja hamarosan kimondja a boldogító igent. | Még karácsonykor kérte meg I kedvese, Sátori Júlia kezét. Most bepótolnak mindent: 130 vendéget hívtak a me- 1 nyegzőre. Roland egy oldal­kocsis járgánnyal érkezik az esküvőre, s badacsonyi nász- I útjukra is motorral utaznak. | PANDA, vagyis Deutsch Ani­ta a Barátok közt hosszú tör- I ténetének már az ötödik va- | lóságos anyukája lesz. A nyá­ri szünet után kezdődő forga­tásokon már nem vesz részt. S hogy mikor tér vissza, csak 1 rajta és az Imit alakító Kini­zsi Ottón múlik. Az öt kis­mama - Varga Iza, Juga Verő- | nika, Farkasházi Réka - kö­zül eddig csak Csapó Virágot | kombinálták a sorozatba. BAJOR IMRE szeptembertől nem folytatja a Bajor-show-t, 1 inkább két gyermekével tölt j több időt a jövőben. Emiatt | még József Attila Színház-be- | li szerepeit is lemondja, és | az Operettszínházban is rit- I kítja fellépéseit. MGC ítVUfNE DHt PRESENTS .14.SZ, arena: Budai Tommyboy garden: r’n’b and funky party jENLJiN * c:M íü :::F ,#;ii QPQ ÚUG ***** Siófok | Ezüstpart Info: 06.30.408.20ZS j wviw.paiace.hu automata információ: 06.30.30.30.340 IT'S MILLER TIME. 2004. augusztus 8., vasárnap Mi idén is csinálunk lemezt Ti még csináltok lemezt? - kérdezte valaki nemrég a 16 éves Pa-Dö-Dő zenekar tagjai­tól. Ezek után egyértelmű lett, hogy a Pa-Dö-Dő 2004-es CD-je igen! ^ jri idén is csi- í% /§ nálunk le­lj \f | mezt! cím­JL W JLmel kerül a rajongók karmai közé augusztus 12-én este 8- kor a Budai Parkszínpa­don, és a lemezbemutató koncert után lesz kapha­tó a boltokban. A Pa-Dö-Dő eddig minden évben új lemezt és új koncertet mutatott be. Évek óta hagyomány az is, hogy augusztus második csütörtökén a Budai Parkszínpadon teszteli először közönség előtt a dalokat. Az új al­bum tizenöt számában FALUSI MARIANN és LANG GYÖRGYI a tőlük megszokott önironikus, fanyar stílusban szólal meg, és természetesen az utánozhatatlan Pa- Dö-Dő-s formában. Az albumon kiemelt helyet kapott egy Bródy János- és egy Illés Lajos-dal fel­dolgozása is. A legfrissebb hír, hogy a Pa-Dö-Dő meg­kapta a fordítás és a megzenésítés jogát Syl­vester Stallone pana­szaihoz! Az őszülő izomember gondolatai a Rambo című számban hallhatók. Csak nálunk nem növekszik a percdíj a csomagokban foglalt percek lebeszélése után A Pannon GSM új számlás tarifacsomagjaival mindenki megtalálja a számításait. A Pannon 50-től a Pannon 1000-ig többféle csomag van, a bennük foglalt percek kifizetésén túl egyéb havi költség nincs. Hívjon bármikor bármilyen számot, igazán kedvező percdíjakkal telefonálhat! Akár 18 forintért! Részietek az üzletekben. A hívások számlázása egyperces egységekben történik, a csomagban foglalt percek csak belföldi hívásokra használhatók fel, A tárgyhó során fel nem használt percek nem vihetők át a következő hónapra. Az árak az áfát tartalmazzák. A tarifacsomagok 2004. július 19-tőt érvényesek. Pannon GSM nonstop információs vonal: 173 (bármely más hálózatból +36 20 920 0200). www.pannongsm.hu ▼▼▼▼▼ Ax élvonal. PANNON GSM liliIQi ^ y 4 * I § I l] j|1 ft Ti fi]

Next

/
Thumbnails
Contents