Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-01 / 178. szám
10. OLDAL .Szabadfogás K R IMI 2004. JÚUUS 1., CSÜTÖRTÖK MHB’ Halál két keréken Bonyhád Halálos baleset történt a 6-os főút és a Bonyhádot elkerülő út kereszteződésében. Egy 70 éves hidasi férfi Bonyhád felől kerékpárral érkezett a csomóponthoz, és egyenesen szándékozott áthaladni a főúton. Az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta, nem állt meg, nem észlelte a Pécs felől érkező Mercedes kisteherautót. A gépkocsi vezetője megpróbálta elkerülni a balesetet, az autót jobbra, az útpadkára kormányozta, ahonnan az árokba borult. Ennek ellenére a kerékpáros az autónak ütközött, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Mercedes vezetője nem sérült meg, a keletkezett kár közel 100 ezer forint. ■ Bün-krimi-rend Ikrek a vágányokon Pécsbánya-rendezőn történt lopás miatt tett feljelentést kedden a rendőrségen a MÁV Rt. Ismeretlen tettesek a pályafenntartáshoz szükséges eszközöket - síncsavarokat, alátétlemezeket, fémgyűrűket - vittek el. A kár mintegy 20 ezer forint volt. A fémtolvajok nyomába eredő rendőrök a közelben hamarosan elfogták a feltételezett tetteseket, egy 42 éves pécsi ikerpárt, (aa) Milliomos betörő Pécsett egy Borbála-telepi családi ház ablakát nyomta be kedden délután egy betörő. Az ismeretlen elkövető aranyékszereket zsákmányolt, egymillió forint értékben. A tettes után a nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság megkezdte. (aa) Hibás sáwáltás Pécsett szerdán este súlyos sérüléssel járó baleset történt a Nagy Lajos király úton. Egy személygépkocsi sáwáltás közben hátuljával nekiütközött egy, a belső sávban szabályosan közlekedő motorkerékpárnak. Az utóbbi jármű utasa, egy nő súlyosan megsérült. A balesetet okozó gépkocsivezető ellen megindult az eljárás. (aa) Lakásotthonból őrizetbe A szigetvári rendőrség találta meg kedden azt a 16 éves fiút, aki korábban egy lakásotthonból tűnt el. Előállításakor kiderült, azóta alkalmi tolvajlásokból tartotta fenn magát. A rendőrség több rendbeli lopás alapos gyanúja miatt őrizetbe vette, (aa) Állománygyűlés Pécsett a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság épületében ünnepélyes keretek között fogadja ma délelőtt 9 órakor dr. Sárközi Ferenc dandártábornok, megyei főkapitány azokat a fiatal rendőröket, akik mától Baranyában teljesítenek szolgálatot. (aa) Gyerek a volánnál Egy tizenhárom éves szekszárdi fiú szülei kedden este fél 9-kor jelentették be a Tolna megyei Rendőrkapitányságon, hogy a gyerek a család személyautójába ülve elhajtott otthonról. A kapitányság ügyeletese a szomszédos megyék rendőrségét is értesítette a szokatlan hírről, így Dunaszekcsőn a körzeü megbízott már különösebben nem is lepődött meg, amikor éjjel fél 11 után néhány perccel leintette a kiskorú sofőr vezette járművet a községben. A gyereket és a gépkocsit aztán a rendőr átadta a nem minden ok nél- kül aggódott szülőknek. w Kamion és vonat ütközött Nem működött a lámpa a vasúti átjáróban „Koccanással" megúszták a balesetet fotó: mészáros jános Szerencsés kimenetelű baleset történt szerda kora reggel a szászbereki vasúti átjáróban. Egy kamion nekiütközött egy motorvonatnak. Szászberek Egy szolnoki cég Scania teherautója Jászberény irányába tartott, amikor a járművezető figyelmetlenül hajtott a vasúti átjáróba, és összeütközött az Újszász felől közlekedő motorvonattal - tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A teherautó eleje a motorvonat oldalával ütközött. A karambolban a vasúti szerelvényen utazók közül senki nem sérült meg, és a kamion vezetője is sértetlenül szállt ki a megrongálódott fülkéből. A vasúti járművekben nem keletkezett jelentős kár, a kamion azonban annyira megrongálódott, hogy több millió forintra becsülték az anyagi veszteséget. A rendőrségi vizsgálat szerint a vasúti kereszteződésben nem működött a fényjelző készülék, ezért a teherautó vezetőjének meg kellett volna állnia a kereszteződés előtt, hogy meggyőződjön arról, biztonságos-e az áthaladás. Annak okát, hogy miért nem működött a fényjelző, a baleset miatt indított eljárásban igyekeznek megállapítani. A történtek miatt 3 órán keresztül forgalomkorlátozás volt a helyszínen. A MÁV Rt. Kommunikációs Igazgatóságától kapott információ szerint a baleset a Vámosgyörk-Újszász vasútvonal forgalmát érintette, ezért a helyszíni szemle ideje alatt Jászladány és Új szász között nem közlekedtek a vonatok. A rendőrség a vasúttársaság szakembereivel közösen végzi a baleset körülményeinek vizsgálatát. HORVÁTH GYŐZŐ Kocsi alá esett, meghalt Halálos közlekedési baleset történt tegnap hajnalban a Békés megyei Tótkomlós külterületén. Egy 36 éves makói férfi Alfa Rómeójával eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, a kocsi az út menti árokban egy áteresznek ütközött és felborult, miközben az egyedül utazó férfi kiesett az autóból. Tótkomlós A vezető nem használta a biztonsági övét, ezért az ütközés után kiesett a járműből, a bal oldalára boruló autó pedig rázuhant. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az esetet a helyszínen vizsgáló szakértők elsődleges véleménye szerint a biztonsági öv az áldozat életét biztosan megmentette volna, hiszen az autó utastere csak minimális mértékben rongálódott meg, még az ajtók is nyithatók voltak a borulás után. A közelmúltban több olyan baleset is történt, ahol a passzív biztonsági eszközök életet mentettek volna. Az elmúlt hétvégén Békés megyében meghalt egy másik férfi is, akinek az utastársai az autó utasterében csak csekély sérüléseket szenvedtek. Ő azonban nem használt biztonsági övét vezetés közben. Ugyancsak az elmúlt hét végén Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében két kisgyermek élhette volna túl a velük és szüleikkel történt balesetet, ha védi őket az öv. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint emiatt a járművezetők igazoltatása során kiemelten ellenőrzik ezen eszközök használatát. Illetékességi területükön az elmúlt hétvégén is tartottak két közlekedésbiztonsági akciót, amelyek során a rendőrök nagy létszámban ellenőrizték a gépkocsivezetőket és utasaikat. VANOLIK JÁNOS 1 Tervezett traffipaxhelyszínek B 1 Pécsett és környékén július 1-jén t ,./v ' ,, j 12. 0 2 km 1 — ..i ■ - j HM s; • ■ " i. 4. 1. Magyarürögi út Cl.00-00.10 g, 2. 8. 2. József A. út 0530-03.40 3. Siklósi út 04.S0-06.00 5. 10. 4. Zsolnay V. út 0640-0150 5. Or. Veress E. út 0610-0930 6. Siklósi út 09.SO-II.I0 7. Aidinger J. u. 1530- i 3.30 8. Somogyi B. út 14.40-1600 7 11. 9. Szigeti út ! 650- i 3.40 3. 10. Megyeri út 1000-19.50 6. 11. Kozármisleny belterülete 5030-51.40 12. Hársfa u. 5500-5330 Forrás: Pécsi Renúórkapríényság Besurranóveszély Siófok Elszaporodtak a besurranásos bűncselekmények a Balaton partján, ahol kiadó szobák keresését színlelve mennek be a nyaralókba, családi házakba a tolvajok. Egy ilyen módszerrel dolgozó fővárosi, büntetett előéletű férfit sikerült elfogniuk a siófoki kapitányság rendőreinek, aki Zamárdiban bérelt lakást.- A tulajdonos alaposan meglepődött, amikor a nyaralójában egy idegent talált, aki arra hivatkozott, hogy kiadó szobát keres- mondta Horváth Gyula, a siófoki kapitányság bűnügyi osztályának vezetője. - Még segített is, több lehetséges nyaralót ajánlott neki, csak utána tűnt fel, hogy nyaralójából eltűnt a pénz és az ékszerek. A személyleírás, illetve az autó leírása alapján sikerült elfogni á besurranót. A balatonföldvári őrs járőrei a földvári utcán igazoltattak egy gyanús személyt. Mint később kiderült, jó volt a rendőrök megérzése. Ruhájának átvizsgálása után az előkerült forintokról, illetve euróról összefüggéstelen válaszokat adott a férfi, akit az ügy tisztázásának érdekében a siófoki kapitánysága vittek. Mint kiderült, több besurranásos bűncselekményt lehet a számlájára írni.- A nála talált pénzről kiderült, hogy egy balatonföldvári panzióból lopta, később aztán azt is elismerte, hogy Siófokon is elkövetett két hasonló bűncselekményt - mondta Horváth Gyula. - Ezek után nem meglepő, hogy további, még tavaly elkövetett húsz besurranásos lopására is fény derült. KESZTHELYI MEGKÉSELTÉK, MEGLŐTTÉK. Súlyos az állapota annak a montenegrói férfinak, akire Budapesten, egy III. kerületi út mentén talál- tak. A férfit lőtt és vágott sérülésekkel kórházba szállították. EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉS. Különleges rádiókészüléket kapott a dunai vízi rendészet abból az alkalomból, hogy Dobai Sándor (balról), a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Egyesület elnöke, valamint Vízvári György, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője kézjegyével látta el a.kommunikációs szolgáltatásokról kötött megállapodást. A dunai hajók a jövőben tájékoztatást kapnak a ve- szélyes anyagokat szállító vízi járművekről és más fontos tudnivalókról. fotó: europress/kállus győrgy Eltűnt 118 Moszkva Oroszországban tovább nőtt az eltűntek száma. Tavaly annyi embernek veszett nyoma, mint egy közepes magyar város lakossága. Évente mintegy tíz százalékkal nő az eltűntek tömege - mondta a Nyezaviszimaja gazeta című lapnak az orosz belügyminisztérium osztályvezető-helyettese, Jelena Zarembinszkaja. Az alezredes szerint a keresett személyek egyötöde kiskorú, s ami különösen döbbenetes: a hároméven aluliak száma nyolcezer fölött van. Az okok vizsgálata közben a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb gyerekek többsége szökevény, s a család kilátástalan helyzete miatt vágott neki a nagyvilágnak. A kicsik elvesztésének is főleg társadalmi ezer orosz oka van: a lecsúszott szülők nem törődnek csemetéikkel. Az eltűntek másik nagy tábora a felügyelet, illetve gondozás nélküli idős, emlékezetkihagyásos emberek közül kerül ki. A középkorúak esetében azokat is elveszettnek nyilvánítják, akik ismeretlen helyre mentek munkát vállalni. Zarembinszkaja szerint egyre több fiatal kerül szekták vonzáskörébe. Az erőszakos gyülekezetek imaházakba zárják a tizenéveseket, s agymosással arra veszik rá őket, hogy megszakítsanak minden kapcsolatot a családjukkal, és a társadalom nagyobbik részével. Mintegy 1200 orosz azért tűnt el, mert a gyanú szerint bűntény áldozatává vált. Szakemberek úgy vélik: a statisztika javulhat Oroszországban, ha bevezetik a gén alapú nyilvántartást, illetve -keresést. (CSÁK) * \ t * I