Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-25 / 202. szám
2004. július 25., vasárnap Sport Kommunikációs partnerünk: a T-Mobiie Magyarország Rt. T- ■ -Mobile- • ■ Partner Megverték a címvédőt és a későbbi győztest is Tíz mérkőzéséből nyolcat megnyert a strand kézi labda Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott, de ezzel a bravúros szerepléssel is csak a hatodik helyen végzett a Kakas János irányította együttes. A legutóbbi Eb-n 15.-ként zártak a magyar férfiak, igaz akkor csak ad- hoc jelleggel összeszedett csapat utazott. Most már szisztematiku- sabban szedte össze játékosait az azóta kinevezett pécsi kapitány, nem utolsósorban ennek is köszönhető a remek helytállás. A csoportmeccsek során kezdésként a címvédő spanyolokat verték 2-1- re, majd Ciprus ellen diadalmaskodtak ugyanilyen arányban. Meggyőzőbb volt a fölény (2-0) a nagy esélyes, négy Bundesliga- játékossal felálló németek, valamint az előzetes várakozásokhoz képest gyengébb, de három teremválogatottat felvonultató franciák ellen. A középcsoportban a horváto- kat verték 2-1- re, akárcsak az öt teremválogatottal - köztük a volt Bundesliga-sztár Pepi Manaszkowal - felálló macedónokat, és a későbbi győztes oroszokat. (Három játéknap után egyedüli veretlen a magyar csapat volt.) A komplett teremválogatottal felálló törökök ellen már a 2-1-es vereség is a négy közé jutást jelentette volna, dé az Eb-t ezúttal Törökországban rendezték... Az 5-8. helyért előbb Szerbia- Montenegró volt az áldozat (2-1), majd némi közjáték után következett az ukránok elleni mérkőzés, amelynek a tétje az ötödik hely, és ■Illa a világbajnoki kvalifikáció volt. Az elődöntők során a házigazdák a németekkel csaptak össze, és a szurkolók (köztük a magyar férfi és női játékosok, valamint a tengerpartról odacsábított magyar nyaralók, összesen 120-an) a németeknek drukkoltak, és ez előbb csak kisebb összeszólalkozáshoz, majd szabályos tömegverekedéshez vezetett a török játékosok és a nézők között a mérkőzést követően. Az ukránok ellen nem is akartak kiállni a magyarok, végül az simította el a botrányt, hogy a vétkes török játékosokat eltiltották, de az ukránokkal a meccs előtt egy egyperces közös demonstráció keretében azért felhívták a figyelmet a visszásságokra. A találkozót 2-0- ra az ukránok nyerték.- Óriási eredménynek tartom a hatodik helyet, hiszen a kiutazás előtt a csoportból történt továbbjutást fogalmaztuk meg célként, ezt pedig messze túlteljesítettük - értékelt Kakas János. - Hatalmas élmény és lehetőség volt ez a magyar csapatban szereplők számára, hiszen ellenfeleink teremválogatottak sorát vonultatták fel, míg nálunk NB I. B-s, NB Il-es játékosok szerepeltek parádésan. A realitás talán 3-4 győzelem lett volna, ehelyett nyolcszor győztünk, és a vereségek után zokogva siratták a fiúk az elvesztett lehetőséget. Kicsit fáj, hogy a torna ideje alatt egyszer sem érdeklődtek Magyar- országról, a szövetségtől, hogy állunk, nem jött itthonról semmi biztatás. M. Z. Bujdosó jól célzott Három játékost tesztel a PMFC Kulcsár (középen) csak egy félidői játszott, és ezúttal nem tudott gólt szerezni fotó: laufer l PMFC - Apatin (szerb-montenegmi) 2-2 (1-0) Nemzetközi felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Pécs, Újmecsekal- ja, 300 néző. V.: Horváth L. PMFC: Németh (Herbert, 68.) - Sipos, Dienes, Szabados, Szekeres (Erős G., 60.) - Pest (Lantos, 55.), Kulcsár (Baumgartner, 46.), Berdó (Lőrinc, 68.), Kóczián - Horváth Gy. (Mihalecz, 75.), Montvai (Károlyi S„ 46.). Vezetőedző: Nagy Tamás. Apatin: Zakula - Decnica (Lazerevic, 74.), Sabo (Kovrlija, 46.), Visinka - Közös (Ruanovic, 66.), Bade (Radonovic, 60.), Tranavac (Babalj, 75.), Trifunac (Lakic, 46.), Opsenica (Radasav- ljev, 38.) - Ciric (Rajic, 46.), Milovic (Novakovic, 46.). Vezetőedző: Bogie Dragi. Gólszerzők: Szekeres (22.), Horváth Gy. (71.), ill. Lakic (55.), Ruanovic (84.). Kiállítva: Zakula (74.). A Szerbia és Montenegróban a másodosztályban szereplő Apatin együttese jó felkészülési partnernek bizonyult, játékosai technikásak, igaz, néha túl kemények voltak, ezért Zakula kapust a 74. percben kiállította Horváti! László játékvezető. A pécsieknél Sztipáno- vics Barnabás nem lépett pályára, de a találkozót végignézte. Nagy Tamás tesztelte a legutóbb Szombathelyen futballozó Lőrinc Antalt, valamint a második félidőben becserélte a soproni Baumgartner Attilát és a ferencvárosi Károlyi Sándort is. Komlói Bányász - Barcs 2-2 (1-0) Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Komló, 150 néző. Komlói Bányász: Demhardt (Kácsor) - Balázs (Tóth), Kislőrincz (Krausz), Augustin, Dinnyés (Vas) - Müller (Kusz), Újvári, Méhn (Istókovics), Madar - Gelencsér, Bori (Varga Zs.). Játékos-edző: Kislőrincz István. Barcs: Kuczkó (Varga Z.) - Kolesánszky (Reith), Sági, Pókos - Kutyáncsánin, Horváth R, Csonka, Goják (Erdelecz), Gyaraki - Koller, Németh Zs. Edző: Dárdai Pál. Gólszerzők: Bori, Augustin (11- esből), ill. Koller, Gyaraki. Mohács - Szentiőrinc 0-7 (0-2) Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Mohács, 50 néző. Mohács: Kraft (Fischer G.) - Dárdai, Keibl (Kucs), Knézics, Scheppi - Demeter, Nagy E. (Csiba), Peterke, Dikán (Diósi) - Fischer K. (Balázs), Kollár (Männer). Játékos-edző: Nagy Ervin. Szentiőrinc: Békési (Löcher) - Armbruszt (Csépán), Schuszter, Kutas, Papes (Berta) - Gálffy (Gellner), Orlovics (Lóth), Laki, Berkics- Szabó Cs„ Pincehelyi. Edző: Torna Árpád. Gólszerzők: Gálffy, Szabó Cs. (4), Gellner, Pincehelyi. Beremend - Bizovac (horváti 5-1 (1-1) Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Beremend, 100 néző. V.: Gettó. Beremend: Orgyán (Fürdős B.)- Bábli (Papp), Macsi, Juhász - Halász, Vida (Kaproncai), Horváth, Valkai (Patai), Elek - Telek (Tamás), Szabó (Polgári). Edző: Bíró Ferenc. Beremendi gólszerzők: Elek, Polgári, Juhász, Horváth, Tamás. Kozármisleny - Lánycsók 1-1 (1-0) Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Kozármisleny, 100 néző. Kozármisleny: Torma (Kurucsai) - Papp (Suba), Both, Bánfai - Bősz (Tankó), Béda, Tóth Z. (Nagy R.), Kanizsai (Máté) - Hergenröder (Blaskovics), Gergely (Ábrahám), Lauer (Varga J.). Edző: Udvardi Zoltán. Lánycsók: Hegyvári - Schweier, Jakab (Rigó), Neidhardt - Schellemberger, Czigler, Hegedűs, Auth, Schmidt - Vámosi (Túr), Ratting. Játékos-edző: Ra* ting József. Gólszerzők: Tóth Z.. Schellemberger. K. M/ Győzelemmel kezdte a francia- országi Európa-bajnokságot a magyar junior női kosárlabdaválogatott, a Sterbenz Tamás, Füzy Ákos kettős által irányított csapat a lengyeleket verte 65-56- ra (20-12, 11-10,15-17, 19-17). A válogatottban pályára lépett a MiZo-Pécsi VSK három tehetséges játékosa is. Fegyverneky Zsófia majdnem végigjátszotta a találkozót, jól kézben tartotta a csapatot és a védekezésben is jeleskedett, ám ponterősségben ezúttal elmaradt a tőle megszokottól (5 pontig jutott). Bujdosó Nóra viszont nagyon pontosan célzott, 15 pontjával Vajda Anna mögött a második legeredményesebbnek bizonyult. Czukor Tünde szintén hasznos csapattagnak bizonyult, két pontot szerzett.- A lengyelekkel évek óta mindig összefutunk, szerencsére rendre mi nyerünk - mondta Füzy Ákos. - Nagyon intenzív mérkőzést játszottunk, amelyen az ellenfél minden taktikai próbálkozására megtaláltuk a megfelelő megoldást, a lányok végig okosan kosaraztak, szép pontokat dobtak. A tegnap esti, Magyarország - Horvátország találkozó lapzártánk után ért véget. K. M. A. Német aranyváltóval Athénba Amatőr atléták is csatlakozhatnak egy kis kocogás erejéig ahhoz az olimpiai stafétához, amely holnap-holnapután érinti Baranyát egy Németországtól Athénig tartó váltó résztáyjaként. Hétfőn 11 órakora pécsi Széchenyi téren Horváth Zoltán alpolgármester is fogadja és a város nevében üdvözli a Gold für Olympia elnevezésű, Németországból érkező váltófutás mezőnyét. Ez egy kilencven résztvevőből álló váltót jelent, amely július 17. és augusztus 9. közt Németországból indulva, tíz európai országon át jut el Athénig. A nyári olimpiai játékok megnyitójára az Észak-Hessenben lévő starthely, Korbach történelmi aranybányájából szeretnének szimbolikusan aranyat vinni. A futók a horvátországi Varazsdinból Barcson át érkeznek Pécsre, innen másnap Mohács felé futnak tovább Szegedig, majd Szerbia, Románia, Bulgária felé veszik az irányt. A Baranyán átvezető szakaszon bárki csatlakozhat egy rövidebb táv erejéig a futókhoz, aki részt szeretne vállalni az athéni váltóból. Sz. Zs. SPORTMŰSOR KERÉKPÁR. Pannon-kupa mountain bike 4x és DH-verseny, Magyarszék, 13.00. ; LABDARÚGÁS. Felkészülési mérkőzések: Pécsvárad - Bóly, PécsIf 1 várad, 18.00. Kökény - Nagyárpád, Kökény, 18.00. (kma) mrnmímmm Mexikóban is bíráskodott Hazatért Mexikóból Palanovics Norbert (26), a pécsi fiatalember tanított a pueblai egyetemen és focimeccseket is vezetett a közép-amerikai országban. Sokáig azonban nem lesz itthon. Mexikói labdarúgó-mérkőzéshez már volt szerencsém külföldi tv-csatornákon, persze, abból a néhány percből, amit láttam, sok minden nem derült ki az ottani futballról, Palanovics Norbert elmeséléséből viszont annál több. A stadionok - főleg az első osztályú csapatoké - európai szemmel is jónak mondhatók. A mexikói élvonalbeli klubok zöme valamilyen mitológiai állat nevét viseli. A szurkolók heves vérmérsékletűek, a játékosok fegyelmezetlenek, sokat reklamálnak és talán még többet színészkednek. Éppen ezért nem lehet velük szemben nagyvonalú egy bíró. Nincs egységes kezdési időpont, az egyik mérkőzés ekkor, a másik akkor kezdődik, igaz, ha valaki az első meccsét szombaton délben játszotta, akkor a bajnokság végéig a többit is akkor kell megrendeznie. Egy-egy bajnokit egyszerre több tv-tár- saság is közvetít élőben, az ösz- szefoglalókban mindig nagy teret szentelnek annak, hogy kiértékeljék (és persze legtöbbször kritizálják) a játékvezetőket. Akiknek hetente négy kötelező - reggel 7-kor kezdődő - edzésen és egy esti öltönyös továbbképzésen kell résztvenniük. Ezeken különféle gyakorlatokkal a reflexeiket is javítják. A bírók állítólag ott megkörnyékez- hetetlenek, hivatalos személyeknek számítanak, őket nem lehet meghívni ebédre-vacsorá- ra, nem is lehet üdítőt vagy sört betenni az öltözői hűtőszekrényükbe. Mivel a mexikóiak közismerten rosszul értékesítik a 11-eseket, az élvonal kivételével az alacsonyabb osztályú bajnokság végén a csapatoknak büntetőrúgó-versenyen kell indulniuk. A közgázt végző Palanovics Norbert 2002-ben NB III-as játékvezetőként hagyta el Magyarországot, tanulmányait Japánban folytatta. Ott is vezetett meccseket, majd tavaly Mexikóba vetette a sors (illetve a megnyert pályázat), a pueblai egyetemen hetente négyszer öt órában nemzetközi üzletet és európai uniós ismereteket oktatott. Amellett maradt ideje a játékvezetésre is, másod-, harmadosztályú, junior (tartalék) és egyetemi bajnoki találkozókon működött közre. A kint eltöltött egy év alatt megtanult spanyolul.- Átlagosan havonta 2-3 meccsem volt, de idén márciusban összejött hat is. Miként Japánban, Mexikóban se állítottam ki senkit sem. Kollégáim viszont annál többet. Előfordult, hogy egy meccsen, ahol aszisztenskedtem, 13 sárga és 3 piros lap volt. Októberig itthon maradok, szeretnék magyar mérkőzéseken is bíráskodni, NB Il-es közreműködésben is reménykedem. Aztán, mivel nyughatatlan természetű vagyok, visszatérek Japánba, de most nem Oszakába, hanem Nagojába, kutatói-doktori ösztöndíjjal. Oda minden valószínűség szerint vele tart mexikói barátnője, Elisa is. Vele annak idején éppen a távol-keleti országban ismerkedett meg. Horváth László i m 1 1. Leiria - Sinnyik Jaroslavl v sárnap 2. Trnava - Slaven Belupo 2-2 x 3. Esbjerg - Vetra 40 1 4. Vardar - Schalke 12 2 5. Dortmund - Genk 1-2 2 6. Cork City - Nantes lapzárta u. 7. Roda - Liberec 1-0 1 8. Atl Madrid - Zlín vasárnap j 9. Hamburg - Thun 31 1 10. Dinamo Minszk - Lille 2-2 X 11.0FK Beograd - Tampere Utd 1-0 1 12. Lilleström - Viking Stavanger vasárnap 13. Tromsö - Ham-Kam vasárnap Plusz egy mérkőzés: 14. Szpartak Moszkva - Villarreal 2-2 X mm í m m ^í -,s % mm Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti lapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA FpIpIős R7prkpR7tök* NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER Telefon: 72-505-027. Fax: 505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az ügyvezető igazgató. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naptóra hivatkozva lehet Terjeszti az Axel áru^átó^Ünkeres^f és a Pannonhír Rt. értékesítési helyei. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, AS-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióiműket Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditái Előfizetési díj egy hónapra 375 forint. Dunántúli Napló előfizetőknek 345 forint ISSN 0865-9133 I I 4 ft