Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-25 / 202. szám

VAS AR NAP it SPORT A PECHESEK VARJÚ VILMOS súlylökő az 1960-as ró­mai olimpián nem vehetett részt, mert előtte futballozás közben eltörte a lábát. VARGA KÁROLY sportlövő az 1980-as moszkvai esemény előtt szintén focizott a megnyitó előtt néhány nappal, s elrepedt a csont a kezében. Ám fájós kézzel mégis bajnok lett. LEMHÉNYI DEZSŐ vízilabdázó az 1948-as londoni olimpia előtt egy edzésen törte el az ujját. Sérülését nem merte bevallani, így vonaton utazott, hogy a hosszú út alatt meg­gyógyuljon. KULCSÁR GYŐZŐ párbajtőröző az 1972-es müncheni játékok előtt szenvedett lábközépcsonttörést a tatai edzőtáborban, ennek ellenére nyert egy csapataranyat. Cseh: még semmi sincs veszve Hétfőn vagy kedden végérvényesen eldől CSEH LÁSZLÓ sorsa. Ha mütött lába bírja a terhelést, akkor utazik az olimpiá­ra. Az ifjú bajnok még mankóval biceg, s csitulnak a fájdalmai. A z apja példája akár intő jel is lehetett volna ifj. Cseh László számára. Idősebb Cseh kiváló hátúszó volt, s pár nappal az 1972-es müncheni olimpia előtt egy szerencsétlen sé­rülést szedett össze, s ahelyett, hogy a dobogóért úszott volna, kénytelen volt itthon maradni. Az ifjú Európa-bajnokra az athé­ni olimpián elvileg négy szám - 100 m hát, 200 és 400 m vegyes, 4x 100 m vegyesváltó - várna, s mindjárt az első versenynapon vízbe kellene mennie. Ám szerdán beütött a krach. A Balatonfűzfőn edzőtáboro­zó úszóválogatottnak éppen kime­nője volt, s az ország Lacikája a strandon egy padra próbált meg le­ülni, amikor hirtelen alábicsaklott a jobb lába. A jobb lábközépcsontja tört el. Szinte azon melegében a Sportkórházba került, ahol Berkes István egy csavarral erősítette meg a sérült részt. (Óriási mázlija volt, hogy a csontok nem mozdultok el, mert így könnyebben ment a be­avatkozás, s még gyorsabb a gyó­gyulás is.)- Egyre inkább múlik a fájdalom - nyiltkozta a szombati Nap-kelte című tévéműsorban Cseh László, akitől amúgy apja ideiglenesen elvette a mobilját, hogy inkább gyógyuljon, mint nyilatkozzon. - A gyógytornász rengeteget foglalko­zik velem, ahogy csak lehet, moz­gatjuk a lábamat. Mankóval már tu­dok járni úgy, hogy nem nehezedek a jobb lábamra. Az első diagnózis szerint egy hó­napot kellett volna kihagynia, ám talán sokkal hamarabb megpróbál­hat edzeni.- Amikor megtörtént a baleset, nagyon elkeseredett voltam, de most már bizakodóbb vagyok. Hét­főn vagy kedden lemegyek az uszodába, s ha menni fog az úszás, s nem érzek majd semmilyen fáj­dalmat, akkor biztosan ott le­szek Athénban. Kiss László szövetségi ka­pitány amondó: Csehnek csak teljesen egészségesen le­het esélye arra, hogy fő számá­ban, a 400 m vegyesen megverje a szintén világklasszis amerikai Phelpset. A szakemberhez hason lóan bizakodó a München előtt pórul járt édesapa is.- Meg vagyok győződ­ve, hogy felépül, s jól úszik majd. Ez alatt az öt nap alatt az eddig befektetett munka nem vész el... C. I. Ifjabb Cseh László joggal átkozhatja sorsot, ugyanis először történt ilyen sérülés, egy alkalmával az szélén lába furcsa letapadt, dét kellett Zsolt a mezőny végén A hockenheimi Német Nagydíj időmérő edzésén ki más győzhetett volna, mint az idén szinte verhetet­lennek bizonyiuló Michael Schumacher. A magyar BAUMGARTNER ZSOLT a huszadik, utolsó időt érte el, így a tizedik sorból indulhat. A Minardi két pilótája kezdte a kvalifiká­ciót, s az olasz Gian- maria Bruni ismét simán megelőzte magyar csa­pattársát. A faenzai istálló duóját a Jordan-Ford kettőse követte, s Nick Heidfeld és Giorgio Pantano is fölénye­sen került Baumgartnerék elé, de az már meglepő volt, hogy a rutinosabb német ver­senyző „kikapott”' olasz kol­légájától. Mark Webber, Christian Klien és Szato Takuma is a várakozásoknak megfelelően szerepelt, majd jött a Ferrari két sztárja. Rubens Barri­chello roppant gyorsan kez­dett, de később többször hi­bázott, s csak 9 ezreddel előzte meg a BAR japán piló­táját. A hatszoros világbaj­nok Michael Schumacher semmit sem bízott a véletlen­re, fantasztikus tempót dik­tált, s a végén megdöntötte a kolumbiai Juan Pablo Mon­toya egy órával korábban fel­állított pályacsúcsát. Kimi Räikkönen, a McLa- ren-Mercedes finn klasszisa parádésan kezdett, de a má­sodik szektorban már las­sabb volt Schumachernél, majd a végén már közel négytizedes hátránnyal ke­rült a második helyre. Jarno Trulli sem tudta megelőzni a Ferrari csillagát, és a finntől is elmaradt. Az első időmérő edzés egyik kellemes megle­petését jelentő Olivier Panis most is jól teljesített, igaz, a legj óbbakra nem volt veszé­lyes. Jenson Button hiába ér­te el a második legjobb időt, a pénteki motorcsere miatt tíz hellyel hátrábbról kell majd kezdenie ma 14 órakor. A kvalifikációt a Williams- BMW két versenyzője zár­ta, s a Ralf Schumachert he­lyettesítő Antonio Pizzonia messze elmaradt a várakozá­soktól. Juan Pablo Montoya mások példáját követve a pá­lya kétharmadáig a leggyor­sabb volt, de végül nem tudta megelőzni a szárnyaló Mi­chael Schumachert. 1. sor: M. Schumacher (Ferrari), Montoya (Williams) 2. sor: Räikkönen (McLaren-Mercedes), Coulthard (McLaren) 3. sor: Alonso (Renault), Trulli (Renault) 10. sor: Bruni (Minardi), BAUMGARTNER ZS. (Minardi) Egyedi, vissza nem térő ajánlat, kizárólag a T-Mobile-tól! Az új Motorola E398 multimédiás készülék most kivételes, 70%-os árengedménnyel vásárolható meg a T-Mobile üzleteiben, A 3D sztereó hangzásra alkalmas, nagy tudású készülékkel különleges élményt nyújt a zene- hallgatás. Kíváncsi rá? Könnyedén meggyőződhet róla! Ugyanis a mobil már eleve tartalmaz MP3 sztereó csengőhang-dallamot, amely mellé természetesen további dallamokat is letölthet a t-zones WAP-oldalairól. Az ajánlat 2004. július 19-től a készlet erejéig tart. A feltüntetett ár 2 éves hűségnyilatkozattal érvényes. A készülék csak a T-Mobile Magyarország Rt. előfizetői kártyájával használható. További feltételek az üzletekben. Információ: 1230 (a T-Mobile Magyarország Rt. hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. H mrm 2050 Kft. T- ■ -Mobile Jobb veled a világ ■ Sztereó ■ Beépített kamera ■ MP3 ■ Video ■ 64 MB-os memóriakártya Európában elsőként. Motorola E398 multimédiás mobil vissza nem térő árengedménnyel, előfizetéssel! i é I t

Next

/
Thumbnails
Contents