Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-20 / 197. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2004. JÚLIUS 20., KEDD . Szükséges a külföldi munkaerő Együtt Budapest A bevándorlási szabályok egysé- gesífését szorgalmazza az unió soros holland elnöksége. A bel- és igazságügyi miniszterek tegnapi ülésére időzített javaslat szerint elő kell segíteni azon külföldiek letelepedését, akik képzettségük folytán „hozzájárulhatnak az EU tudás alapú gazdaságának fejlődé­séhez”. Ennek érdekében egysé­ges szabályokat kell elfogadniuk a tagállamoknak. A tervezet fontos eleme, hogy ezzel párhuzamosan szigorítanák az illegális bevándorlók elleni fel­lépést. Ez gyakoribb munkaerő­piaci ellenőrzéseket, a lefülelt ille­gális bevándorlók hazatoloncolá- sának gyorsítását, sőt külföldön végzett előzetes szűréseket foglal­na magában. A huszonötöknek ezen túlmenően harmonizálni kellene menekültpolitikájukat, és a legális bevándorlók társadalmi­kulturális integrációjának is na­gyobb figyelmet kellene szentel­ni. A menekültpolitika pénzügyi terheinek megosztásáról ugyan­csak tárgyalni kell, ám ez különö­sen kényes kérdés - fogalmaznak az EUobserver által idézett hol­land diplomaták. Az uniós menekültpolitika ja­vasolt iránya kísértetiesen egybe­cseng azokkal a törekvésekkel, amelyek a nemrég elfogadott né­met menekültügyi törvény mö­gött állnak. Berlin fő célja, hogy megkönnyítse a jól képzett szak­emberek bevándorlását az unión kell élni mind a „jó”, mind a „rossz” bevándorlókkal Nettó bevándorlás (szer főre vetítve, 2003-ban) ■ Írország ■i Spanyolország ■r EU-átlag ■ Németország ■ Franciaország ■ Lengyelország ■ Ausztria WGRAFHÍA Forrás: Eurostat kívüli országokból, és ezzel egy időben lecsapjon az inkább ter­het jelentő „jóléti menekültekre”. A bevándorlók integrációjának nyelvi és civilizációs tanfolyamok útján való elősegítése ugyancsak kiemelt helyet kap a német tör­vényben. Mint az Európai Bizottság által most kiadott átfogó migrációs je­lentés aláhúzza, a huszonötöknek két okból is napirendre kell ven­niük ezt az érzékeny kérdést. Egyrészt a bevándorlók fontos munkaerő-utánpótlást jelentenek; brüsszeli számítások szerint 1997 és 2002 között a tizenötök mun­kaerő-állományának bővüléséből 22 százalékkal részesültek a kül­földről érkezők. A másik - az első­től nem független - tényező az európai népesség fokozatos elöre­gedése. Mint az Eurostat adataiból kiderül, tavaly több fontos tagál­lam, köztük Német- és Olaszor­szág is a népesség csökkenésével lett volna kénytelen szembenézni, ha nem érkeztek volna külföldiek. Az illegális bevándorlás elleni fellépés ugyanakkor számos gya­korlati nehézségbe ütközik. A bi­zottság maga is elismeri például, hogy sokszor nem könnyű to- loncegyezményt kötni a fejlődő országokkal; ezek általában csak valamilyen kompenzáció fejében hajlandók visszafogadni a hatá­ron vagy az Unió területén lefülelt polgáraikat. Szakértők azt jósolják: a jövő­ben is együtt lesz jelen a „jó” és a „rossz” bevándorlás az Unióban. Előbbi a munkaerő-piaci szem­pontból szükséges importot je­lenti, utóbbi pedig az alapvetően jóléti célú, a bőkezű állami jut­tatásokra utazó külföldiek be­áramlását. TAKÁCS GÁBOR Megugrott az egyedi gyógyszerkérelem Budapest Kiköltekező önkormányzatok Hiánnyal zártak a helyhatóságok, noha nem volt Az első félévben az elmúlt év egészének megfelelő mennyisé­gű méltányossági gyógyszerké­relem érkezett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP) - tudtuk meg a biztosító főigazgató-helyettesétől. Kiss Jó­zsef szerint ennek elsődleges oka, hogy a kórházak - saját költségvetésük kímélése végett - egyedi kérelmek benyújtására biztatják a betegeket. Érkeznek olyan kérelmek is, amelyek ha­zánkban még nem, de az EU- ban már törzskönyvezett szerek alkalmazását célozzák. A kérelmek elbíráláshoz har­minc nap áll az OEP rendelkezé­sére. Betartását időnként késlel­teti a hiányosan benyújtott do­kumentáció, s emiatt kiegészí­tést kell kérniük. A felgyülemlett kérelmekkel kapcsolatban az OEP azt ígéri: a hónap végéig valamennyit elbírálja. A kér­vényhez szükség van a betegség három hónapnál nem régebbi kortörténetének leírására. Csa­tolni kell a beteget kezelő szak­orvos javaslatát is. Amennyiben a készítmény Magyarországon nincs forgalomban, szükség van a patikaszerek hazai törzsköny­vezését végző Országos Gyógy­szerészeti Intézet (OGYI) által kiadott igénylőlapra is. Akkor is szükséges az OGYI engedélye, ha egy készítményt a hazai for­galomban már más indikációra alkalmazzák. Kiss József arról is tájékozta­tott, hogy egyéni méltányosság alapján kaphatnak gyógyszert a szociálisan rászorulók, ha nem tudják kifizetni a készítmény té­rítési díját. Kérni lehet továbbá a méltányosságot az itthon nem törzskönyvezett medicinák be­hozatalára. Felhívta a figyelmet: a tb-gyógyszerkassza a járó­betegek orvosságai támogatásá­nak fedezetéül, s nem a kórházi ellátás finanszírozásának kiegé­szítésére szolgál. A kórház ak­kor kérhet egyedi megtérítést a tb-től, ha egy-egy betegének ellátása a kapott finanszírozá­si összeghez képest kiugróan drága. nógrádi tóth Erzsébet Tavaly 31,7 milliárd hiánnyal zárták az évet a helyhatóságok. Az elmúlt évtizedben még nem fordult elő, hogy nem választá­si évben deficitet mutatott az önkormányzati szféra mérlege. Budapest tak a szokásosnál jóval költeke­- zőbbek lenni a helyhatóságok. A személyi juttatásokra fordított Az önkormányzati szféra ösz- tavalyi kiadásokat szinte teljesen szességében csaknem 2800 mil- pontosan meg tudták tervezni az .liárd forinttal gazdálkodott. Ami a önkormányzatok, a beruházá- bevételeket illeti, az előző évivel sokra viszont csaknem 130 mii- szemben a saját folyó bevételek liárd forinttal többet költöttek a alig teljesültek túl. Korábban jel­vártnál. A korábbi tapasztalatok lemző volt, hogy az önkormány- szerint a választási években szók- zatok rendszeresen több helyi adót - főként iparűzésit - szedtek be a tervezettnél. Tavaly azonban néhány milliárddal kevesebb, 271 milliárd forint iparűzési adó folyt be, ami mutatja, hogy a gazdasá­gi növekedés lassulása miatt a vál­lalkozások bevételei sem nőttek az előző években megszokott ütemben. A tervezett 11 milliárd forint helyett 63 milliárd hitelt vettek fel a helyhatóságok. A fel­halmozási és tőkejellegű bevéte­lek 40 milliárd forinttal megha­ladták a tervezettet, kecskés ágnes A tv2 is új csatornát indít Újabb nagyágyú, a tv2-tulajdonos SBS is tovább terjeszkedik a hét szóba a sugárzás színhelye- magyarországi televíziós piacon - tudta meg a Világgazdaság, ként. Az adó teleregényeket, szap- A luxemburgi médiabirodalom nőket megcélzó adót indít. panoperákat és életstílusprogra­mokat sugározna. Budapest között ötórás műsorsávban indí- A vezérigazgató jelezte azt is, taná el csatornáját. hogy a csatorna a háztartási cik­Új, magyarországi tévécsatorna Kereszty Gábor, az MTM-SBS keket forgalmazó hirdetőinknek indítását tervezi Európa második Rt. vezérigazgatója, aki lapunk- nagyobb platformot biztosítana, legnagyobb televíziós társasága, nak nem kívánta kommentálni a hiszen elsősorban a hölgyek vásá- az SBS Broadcasting. A tv2 jelen- terveket, korábban Cannes-ban rolnak ilyen típusú termékeket, leg tíz televíziót működtető lu- úgy nyilatkozott: a tévé egy olyan Annak érdekében, hogy eleget te- xemburgi tulajdonosa elsősorban nemzetközi kábelcsatornán in- gyenek a műsorszolgáltatási li- a nőknek szóló adót tervez. A MIP dúlna el, amely már most is elér- cencükben szereplő feltételeknek, Tv nemzetközi televíziós prog- hető Magyarországon. Egyes hí- valamelyik szomszédos országból ram piacról származó informá- rek szerint egy gyermekadó - el- lőnék fel műholdra a jelet, ciói szerint az SBS 19 és 24 óra képzelhető, hogy a Fox Kids - jö- _________________simon Krisztián So k a hibásan beadott pályázat Budapest A kis- és középvállalkozások igen gyakran vétenek formai hibákat pályázatuk elkészítésekor. Az el­ső benyújtást követően mindösz- sze a pályázatok 50-60 százaléka jut át az első szűrőn, a többinél korrigálásokra van szükség - tájé­koztatta lapunkat Leskó Tamás, a GKM kis- és középvállalkozás stratégiai és támogatási főosztá­lyának osztályvezetője. A leggyakoribb hiba - a problé­más esetek mintegy 40 százaléká­ban -, hogy az árajánlatok nem felelnek meg az előírt formai kö­vetelményeknek. A pályázati út­mutató részletesen leírja, milyen adatoknak kell szerepelniük egy ajánlaton. Gyakran lemarad azon­ban az ajánlat érvényességének ideje, illetve az ajánlattevő aláírá­sa. Emellett még egyes mellékle­tek csatolásáról feledkeznek meg időnként a pályázók - valószínű­leg figyelmetlenségből. A hasonló hibák esetében álta­lában nem olyan hiányosságokról van szó, amely hiánypótlással korrigálható lenne. Ezért a közre­működő szervezetnek el kell uta­sítania a pályázatot. Mivel azon­ban a pályázó az egész dokumen­tációt visszakérheti, egy gyors korrekció, kiegészítés után újra benyújthatja pályázatát. Mivel semminő eljárási vagy regisztrá­ciós díjat nem kell fizetni, lénye­gében egyáltalán nem szenved hátrányt a pályázó - hangsúlyoz­ta Leskó Tamás. Másodszorra már általában nem szoktak for­mai hibákat felfedezni. Nagyobb probléma azonban, ha valaki olyan pályázati ablakra nyújt be támogatási igényt, amelyre nem jogosult. Szerencsé­re azonban ilyen ritkábban adó­dik - jegyzi meg az osztályvezető. Ugyancsak ritkábbak a tartalmi hibák is. Az útmutató ugyanis azt is részletesen taglalja, hogy mi­lyen szempontok szerint értéke­lik a pályázatokat, és ezt a pá­lyázók figyelmesebben szokták elolvasni. kovács Róbert TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/Dollár * * * * 11482,27 249,7800 249,36 200,61 1,242-0,46% 0,3344 pont-0.69 Ft-6,17 Ft-0,30 cent FTSE-100 (London) 4327,00 pont-0,28%) Xetra DAX (Frankfurt) 3812,63 pont-0,87% CAC-40 (Párizs) 3592,63 pont (-0,49%) Arany (1 uncia) 405,80 USO (-0,25%) Brent (1 hordó) 38,95 USD (0,46%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. november 25 000 32 020 25 300 25 000 2004. december ,25400 32000 25800 25 500 2005. március 27400 32 930 27400 27400 2005. május 28 800 43 000 28 700 28 700 TAKARMANYBUZA 2004. augusztus 20 500 32 200 21100 21100 2004. szeptember 21000 32430 21000 21 000 2004. december 22000 30000 22400 22400 2005. március 24400 24 400 24 300 24 300 2005. május 25 000 25 000 24 900 24 900 TAKARMANYARPA 2004. augusztus 20 500 29 600 21 510 21510 2004. szeptember 23 200 27 500 22 000 21 200 2004. december 21900 24000 23500 22700 OLA1NAPRAFORG 2004. október 48 OOO 62 800 53100 53100 2004. november 54 OOO 57 500 54 400 54 400 2004. december 55 000 58000 55 000 55 000 BÚZA 2004. augusztus 23 600 34100 23 890 23 600 2004. szeptember 24100 35 500 24 350 24150 2004. december 26 000 36 OOO 26 000 26 OOO 2005. március 27 OOO 35 200 27 250 27 250 2005. május 27600 35 300 28300 28 300 REPCE 2004. augusztus 52 000 61630 52 800 52 800 2004. szeptember 52 800 56 300 54 OOO 54 000 Forrás: Budapesti Árutőzsde A MERCEDESNEK SZALUT A FALCON VISION Az ipari képfeldolgozásra szakosodott Falcon-Vision Rt. a világ egyik legnagyobb luxusautó-gyártójának, a német Merce­desnek szállít motorblokk-ellenőrző rend­szereket. A több mint egymillió euró érté­kű, két rendszerre vonatkozó megrende­lést a vállalat múlt pénteken kapta meg a német autógyártótól - közölte Horváth Zoltán, a társaság vezérigazgatója. Semmi trükk, csak olcsó Kedvező percdíj az új Pannon-csomagokban Bemutatkozott a Pannon GSM új előfizetési formája Pannon 50, 100, 150, 250, 500 és 1000 néven. Az előfizetési díjak mindegyik csomag esetében teljes egészükben lebeszélhe­tek, és a tarifák a versenytár­saknál hozzáférhető hasonló díjaknál jelentősen kedve­zőbbek. A számlás tarifacsomagok rugal­masságát a kártyások költség- kontroli lehetőségével kombináló új tarifák az eddigieknél széle­sebb és pontosabb választási le­hetőséget kínálnak az előfizetők­nek, a piac legkönnyebben átlát­ható, egyben legkedvezőbb hasz­nálati díjaival. A kártyás és szám­lás díjcsomagok előnyeit egyesít­ve 6 különböző értéktartomány­ban kínálnak a Pannon GSM elő­fizetőinek kiszámítható és min­denki másnál kedvezőbb költsé­geket. Az 50-es csomagot már azok is igénybe vehetik, akik havonta csupán 1800 forintot szánnak mobilozásra, a versenytársak ha­sonló csomagjai esetében a belé­pési küszöb 3000 forint feletti. A Pannon a sokat telefonálókra is gondolt, és számukra a ma kínált legkedvezőbb 18 forintos percdí­jat kínálja. A rendkívül kedvező árak az előfizetési díjban foglalt beszélgetési idő felhasználása után is érvényesek - szemben a versenytársak által alkalmazott díjszabással, amelyben a további percek már magasabb áron ke­rülnek számlázásra. „Új csomagjaink a felhasz­nálók igényeihez, telefonálási szokásaihoz igazodó, személyre szabott lehetőséget kínálnak minden jelenlegi és leendő előfi­zetőnknek: rejtett trükkök és megtévesztő hókuszpókusz nél­kül.” - jelentette ki Somlyai Dóra, a társaság kommunikációs igaz­gatója. „A piaci verseny éles, de ennek a háborúnak természete­sen az előfizetők lesznek a győz­tesei. A Pannon GSM nemcsak szolgáltatásai minőségében, de az elérhető árakat illetően is az élvonalat jelenti a magyar mobil­piacon” - hangsúlyozta a Pannon GSM igazgatója. Az új Pannon-tarifák az egyszerűség és személyreszab- hatóság jegyében születtek. A percdíjak árai megegyeznek az SMS áraival, ettől még érthetőbb és átláthatóbb az ajánlat. Bonyo­lult kiegészítő díjcsomagok he­lyett az új Pannon GSM-kon- strukciók áttekinthető és feltéte­lek nélkül érvényes tarifákat al­kalmaznak. a Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu

Next

/
Thumbnails
Contents