Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-20 / 197. szám
I 2004. JOuus 20., KEDD BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Otthon van, engedély nincs Szigetvár Lendületben az áramkommandó A nagy felújítási munkák után lezajlott az idősek klubja, illetve a három, krízishelyzetben lévő család részére épült átmeneti otthon műszaki átadása. A József Attila utcában lévő létesítmény új tetőfedést, kerítést is kapott, átfestették a homlokzatát, valamennyi nyílászárót kicseréltek, belül pedig frissen parkettázták a helyiségeket. A munka során kiépítették a gáz- konvektoros fűtést, s a meleg vizet is gázbojlerek biztosítják. Az önkormányzat és az Egészségügyi Alapellátó Szervezet minden szükséges szak- hatósági véleményt csatolt ahhoz a használatba vételi engedély iránti kérelemhez, amelyet a Pécsi Polgármesteri Hivatal ad ki, ám egyelőre hiába várnak a hozzájárulásra. Már megkezdték a több mint 20 millió forintért elkészült létesítmény bebútorozását is. Amint végre megjön Pécsről az engedély, kiválaszthatják azt a három családot, akik maximum egy évre beköltözhetnek az otthonokba - tudtuk meg Bodor Lászlótól, az Alapellátó vezetőjétől. A bérleti díjról azonban egyelőre nem döntött a szigetvári önkormányzat. M. A. Csaknem minden tizedik fogyasztónál valamilyen rendellenességre, szabálytalanságra bukkantak az E.ON Dél- Dunántúli Áramszolgáltató Rt kommandósai. A megyében 220 ezer fogyasztó van, a cég teljes működési területén számuk meghaladja a 700 ezret Közel 100 kommandós ellenőrzi a műszereket, vezetékeket. Nem csak a lopásokat, hanem a műszaki hibákat is jegyzőkönyvezik. Baranyai körkép Az áramkommandó alaposan beerősített. Szűcs Ferenc, az E.ON Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. energia-menedzsment osztálya vezetőjének megfogalmazása szerint a múlt évben minden idők legjobb felderítési eredményét érték el: 6600 esetet tártak fel, ennek több mint negyedét Baranyában. A lendület pedig idén is tart. A leggyakoribb áramvételezési szabálytalanságok 2003-ban módszer plomba eltávolítása óra előtti lekötés — mérőóráról levett áram a mérő megrongálása szabálytalan biztosíték áthidalás .■ -A; ........ felderített e set * —-* 549 db —* 375 db —* 321 db-» 200 db -* 210 db 195 db engedély nélküli visszakapcs. * 192 db Farris: E.ON D.D.-ifíl Két dolgot is vizsgálnak a kommandósok az ellenőrzéseik során. Egyrészt - részben a fogyasztó megnyugtatására - rögzítik, hogy a mért eredmény hiteles-e. Másrészt műszaki szempontból megvizsgálják az órát, a vezetékeket, hogy ha a későbbiekben valamilyen javítás, csere szükséges, kézben legyen a „látlelet”. A fentiek a normális esetet takarják, ám igen gyakran nem ilyenekről van szó. A kommandósok rengeteg szabálytalanságot tapasztalnak, magyarul nagyban megy az áramlopás. A fogyasztók 9,4 százalékánál, bukkantak valamilyen rendellenességre. Ez azonban nem minden esetben energiatolvajlás, van, amikor egyszerű műszaki meghibásodás a zavar oka. Vannak milliós nagyságrendű áramlopások is. Idén Pécsett akadtak egy nagy teljesítményű mosodára és szárítóra, ahol illegális volt a fogyasztás. A vállalkozások esetében egyébként is gyakori az energiatolvajlás, a szolgáltató természetesen ilyenkor visszamenőleg is számláz, és milliós tételek rokkanthatják meg az áramlopók gazdasági helyzetét. Természetesen továbbra is divatos az úgynevezett lopótök-módszer. Lényegében egy olyan eszközről van gyasztott elektromos energia mérését, azaz a műszer lényegesen kevesebbet mutat a ténylegesen felhasznált mennyiségnél.- Tavaly is, idén is igen gyakran találkozunk ennek használatával - mondja a szakember. - Túl azonban az áramlopáson, a „lopótök” életveszélyes, használata szerződésszegésnek minősül, ha megtaláljuk, mindig feljelentés követi. Jelenleg is nyomoznak jó néhány ilyen ügyben a rendőrök. Napról napra gazdagabb a leszerelt, le- foglalt mérőórák gyűjteménye FOTÓ: LÄUFER L Önhiki: aki kért, kapott Baranyai körkép Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került helyi önkormányzatok idén összesen 466 millió forintos önhikis támogatást kapnak Baranyában. A működési költségekre elnyert segítséget a települések éves költségvetései alapján ítélte meg a Pénzügyminisztérium a napokban. Megyénkben szerencsés a helyzet, hiszen mind a hatvanegy pályázó pénzhez juthat augusztusban. A legtöbbet, 66 milliót, Komló városa kapja, de 45 milliós támogatásra számíthat Sásd, és csaknem 40 millió érkezik Sellyére is. Az összegek az apró településeken természetesen nagyságrendekkel kisebbek, olykor csak néhány százezer forintot jelentenek, és az eredeti igények az odaítélt támogatásnál többnyire mindig magasabbak, de mint azt lapunk által megkérdezett önkormányzati tisztség- viselők elmondták, számukra ez is nagy segítséget jelenthet. A normatív támogatás mellé kisebb működési hitelt kell felvenniük és ezáltal adott esetben elkerülhetővé válhat egyes önkormányzati tulajdonban levő ingatlanok eladása a forráshiány pótlására. B.P. Egészségügyi ügyeletek Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkórház. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: Megyei Kórház Traumatológiai Centrum (Akác utca 1.), sebészet: Megyei Kórház, baleseti sebészet: Traumatológiai Centrum (Akác u. 1.). Gyógyszertárak: Pécs: Mozsonyi (Bajcsy- Zs. u. 6.), Bóly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Vajszló: Ormánság, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Oroszlán. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06- 30-9027-729. Uniós védelem az erőmű ellen Barcs-Pécs A környezetvédők továbbra is mereven ellenzik azt a horvát elképzelést, amely szerint Novo Virjénél vízerőművet építene a Dráván déli szomszédunk. Bár az eredeti tervek jóval korábbra ígérték a beruházás megkezdését, még mindig nem indult meg a munka. Hazánk uniós tagságával újabb akadály is kialakult: a Dráva környéke ugyanis bekerül a Közösség által kiemelten védett Natura 2000 hálózatba. Ezek a területek gyakorlatilag teljes háborítatlanságot élvezhetnek, míg egy erőműépítés a határ túlsó oldalán a folyó jelenlegi rendszerét, élővilágát alaposan átalakítaná. A zöldek most abban bíznak, hogy a Natura 2000 program révén már nemzetközi súlyt is kap az ügy, hiszen innen kezdve nemcsak hazánk és Horvátország, hanem az Európai Unió is érintett fél lesz. A Natura 2000, amelynek jelenleg a végső formába öntése zajlik a magyar környezetvédelmi tárcánál, azonban egy kis „menekülőkaput” is nyitva hagy. Egy térség különleges védettsége adott esetben felülbírálható, ha jelentős gazdasági érdek forog kockán. A tervezett erőmű valós energiatermelő szerepéről, kapacitásáról azonban a kezdetektől fogva vita zajlik a zöldek és a horvát fél között. (Háttér: www.dunantulinapb.hu) NY. SZ. FELÚJÍTÁS ELŐTT IS NÉPSZERŰ. Bár a közelmúltban a siklósi vár falainak egy részét már sikerült tatarozni, az északi bástyáig még nem jutottak el az építők. A kirándulók között azonban mégis ez a vár egyik legnépszerűbb része, az itt elhelyezett távcsöveken át gyönyörű lát- ványt nyújt a Tenkes és a Villányi hegy vonulata, a szőlőkkel beültetett domboldalak és a Szársomlyó. ___________________fotó: laufer László Ká toly önkormányzata két számítógépet és internet-hozzáférést nyert az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pályázatán. Az eszközök a művelődési házban kialakított eMagyar- ország-ponton, heti két alkalommal várják a felhasználókat. A helyiséget falubeli informatikus felügyel (kb) Kékesd képviselő-testülete a napokban dönt a falu címerének terveirőL Reményeik szerint szerepel rajta a környékbeli három domb és a Karasi- ca is. Kátoly és Erzsébet is most kap címert, annak alkalmával, hogy mindhárom falu német testvérvárosai augusztusban látogatást tesznek, (kb) Kisherenden 2002 óta működik a helyi polgárőr egyesület. A tizenhat tagú szervezet minden második nap estéjén járőrözik a faluban, de állandóan készenlétben áll. A szolgálat tevékenységének köszönhetően folyamatosan javul a közbiztonság, és csökken a betörések száma. (kb) Kozármislenyben a helyi horgászegyesület a múlt héten mintegy hat mázsa afrikai harcsát telepített. A halakból a hétvégén rendezett versenyen máris kifogtak jó néhányat a pecások. (hl) Mindszentgodisán ezen a héten befejeződik az árkok betonozása és a bejárati hidak építése. Idén az újtelepi részen és a Béke utcában folynak munkálatok. A település immáron három éve újít fel szakaszokat a TEKI-támo- gatásnak köszönhetően, a mostani beruházás csaknem hárommillió forintba kerül. (bp) Nagyhajmás önkormányzata sikeresen pályázott a Fő utcai árkok ■ bebetonozására . A beruházás a tervek szerint ősz végére be is fejeződik, a munkálatokat a pályázaton elnyert pénzből finanszírozza a település. (zsj) Nemeskén július elsejétől dolgozik a település házi gondozója, aki főként az idős embereknek segít: gyógyszereket vált ki a patikában, kisebb házi munkákban is részt vesz és igény szerint a nagycsaládosokhoz is ellátogat ilyen célból A munkakör anyagi fedezete 2005 végéig pályázati pénzből biztosított, (zsz) Okorvökjy települése CÉDE-pá- lyázaton csaknem egymillió forintot nyert járdaépítésre. Az építés akkor kezdődhet, ha a munkálatokat végző vállalkozóval megkötik a szerződést, ami valószínűleg egy hónapon belül várható. (zsz) PéCSBtt folytatódik a panelfelújítási program, társasházak augusztus hatodikáig nyújthatják be pályázatukat az önkormányzati támogatásra, és a rekonstrukcióval kapcsolatos ügyintézésre. Az elmúlt három évben hatezer-hétszáz lakás energiatakarékos felújítása valósult meg, ez a megyeszékhelyen található panelok egynegyede. (bl) Pécsett mától a hónap végéig szünetel a városi cigány önkormányzat ügyfélfogadása és a hivatali ügyintézés is, legközelebb augusztus elsején várják az ügyfeleket. (bl) Pécsett tartja kongresszusát a párizsi központú nemzetközi eszperantó szövetség. A Fenyves szállóban vasárnap megnyitott találkozó témái ebben az évben az eszperantó nyelvű újságok, könyvek. Ma délelőtt 10 órakor Haszpra Ottó professzor a nemzetközi nyelven megjelent szakkönyvekről tart előadást. (aa) Pécsdevecseren az önkormányzat jelenleg egy közhasznú munkást foglalkoztat, akinek feladata a község belterületének tisztítása. Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt a falu lakói is besegítettek a fűnyírásba, kaszálásba és más, a területet szépítő tevékenységbe. (bl) Sásd harmincegymillió forintot nyert a KITA-pályázaton. A pénzből a napközis konyha felújítását, HACCP-rendszernek megfelelő konyhai felszerelések vásárlását, ezer négyzetméternyi tetőfelújítást és a hetvenes években épült iskolarész százkét nyílászárójának cseréjét tervezik. A munkálatok a napokban kezdődtek, és várhatóan szeptemberre befejeződnek. Az önkormányzat tíz százalék önrésszel támogatja a felújítást, tudtuk meg Fodor István polgármestertől. (vl) Szigetváron rendkívüli ülést tart ma délután 14 órától a városháza dísztermében a képviselő-testület. Ezen egyebek mellett szó lesz a Szent Rókus Plébániatemplom homlokzatának felújításáról, a csónakázótó rekonstrukciójáról illetve a belváros rehabilitációjáról is. (aa) Túronyis részese egy ötvenöt települést tömörítő, regionális ökoturisztikai célú programnak. 2005- ben lovasturisztikai bázispont és erdei tanösvény épül, a hosszú távú célok között a siklósi út mellett tó, valamint kirándulóhely kialakítása szerepel. A közös pályázatot a héten nyújtják be, és az idegenforgalmi beruházások ösztönzését várják a munkától. (kb) A villányi borvidéken sikerült úrrá lenniük a gazdáknak a nehézségeken, így a peronoszpóra után a lisztharmatot is leküzdötték a szőlőbirtokosok. Az ültetvénytulajdonosokat jelenleg a lombozat ritkítása köti le, melyhez szerencsére az időjárás is kedvező. (kj) Villány hárommillió forintot nyert a CÉDE-pályázaton. A pénzből, négymillió forinttal kiegészítve, tehergépjármű vásárlását tervezik. Az új autó szeptembertől nyújt segítséget a város és a környező települések közcélú feladatainak ellátásához, tudtuk meg Takáts Gyula polgár- mestertől. (vl)