Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-16 / 193. szám
8. OLDAL G A Z D A S A G I T Ü K Ö R 2004. Július 16., péntek Zavar a gyümölcspiacon Budapest Az uniós csatlakozást követő első gyümölcsszezonban a meggy ára olyan mélyre zuhant, hogy egyes termelők szerint leszedni sem érdemes. A többi gyümölcsre is igaz, hogy többnyire csak önköltség alatt értékesíthető a termés. Hiába kiváló minőségű a magyar meggy-, cseresznye- és bogyós- gyümölcs-termés, a termelők azt mondják, nem sok hasznuk marad az alacsony felvásárlási árak miatt. A Meggytermelők Országos Érdekvédelmi Egyesülete bojkottra szólít fel, egyes szakértők a piac- gazdaságra hivatkoznak, a gyümölcstermelők és a felvásárlók között nincs megfelelő együttműködés. Ennek pedig a termelő issza meg a levét, hiszen azt állítják, hogy sokszor csak önköltség alatt tudják a megtermelt gyümölcsöt értékesíteni. Az első uniós szezonban a meggy átvételi ára olyan mértékben csökkent, hogy több termelő szerint már nem is érte meg leszedni a gyümölcsöt a fáról. Tavaly ennek az ellenkezője zajlott le, hiszen rendkívül magas áron kelt el a külföldi piacon. Magyarország meggytermése világpiaci statisztikai adatok alapján 5 százalék körüli. A belföldi termés friss és befőtt formájában is közel hetven százalékban évek óta Németországba kerül, ahol az idei szezonban a főbb felvásárló élelmiszer- láncok - több hónapos készlettel a hátuk mögött - a meggy kiskeresA magyar gyümölcstermesztés (ezer tonna) 2000 2001 2002 2003 ; ■ meggy 38 46 47 50,3 4§ ....................... ........• „ * , U c seresznye 18 15,5 15 19 * jf" if* A ■l sárgabarack 19,S 20 12 ■i alma 711 563,8 510,3 50« íM 1 ■ szamóca 6 7,5 1,5 7 t ✓ ■* ■1 málna 13 14,5 10 6’5 1 I m piros és fekete ribiszke 9 10,5----------^ 12 8 .9 #" , & * & ^ V&GRAFIKA Forrás: Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kedelmi árát 38 százalékkal csökkentették. Vélhetően ezért alakultak ki alacsony átvételi árak, amit azonban tovább csökkentének a tavalyi konjunktúra miatt a belföldön feltűnt „szerencselovagok”. A gyakorlatilag fagymentes időjárás a cseresznyének is kedvezett, a sok eső és a monília azonban megritkította a gyümölcsöt. Ennek ellenére így is az évek óta átlagos tíz tonna/hektár körül alakul a termésátlag, előzetes becslések alapján összesen 17 ezer tonna termett az idén. A magyar cseresznyék közül a középidejű és a késői fajtákat lehet exportálni, hiszen az olasz, francia és spanyol piacon nagyjából a hazai kései fajták érésekor végződik a szezon. A friss cseresznyének közel felét főként Lettországba és Hollandiába exportáljuk, de jelentős a szlovén, olasz és horvát kivitel is. Az import mértéke gyakorlatilag elhanyagolható. A belföldi cseresznyetermés világviszonylatban nem éri el mennyiségben az egy százalékot. Az idei szezonra elmondható, hogy szamócából kilencedik éve lényegesen kevesebbet exportálunk, a belföldön megtermelt tizenötezer tonna mellé importra is szorulunk. Három éve a spanyol behozatal volt meghatározó, 2002- ben jelent meg a lengyel eper is, tavaly azonban ismét a spanyol szamóca dominált a magyar piacon. Lux Róbert szerint eperből jóval többet lehetne eladni, hiszen az ipari felhasználás sem magyar: a feldolgozási célú importot lengyel és román eper teszi ki. Véleménye szerint a magyar epret is a külföldiéhez hasonló formában, tálcás kiszerelésben kellene értékesíteni, hiszen a magyar szamóca ugyanolyan jó minőségű. A ribizli és a málna szintén döntően ipari alapanyag, amelyeknek vevője a konzervipar. Ezek szedése nagyon munkaigényes, ezért a költségszint-termésátlag alapján érdemes lehet a betakarításnál már gépeket használni. Ribizliből és málnából európai mércével nem számottevő a termés, évente tíz-ti- zenkét ezer tonnát szednek le, ami az európainak mintegy két-három százaléka. ■ Közepes a magyar humánerő A magyarok rövidebb élettartamra számíthatnak, mint a legtöbb kelet-közép-európai ország lakosai, az oktatási és GDP-mutatókat tekintve azonban hazánk bőven eléri a térségi átlagot - derül ki az UNDP elemzéséből. Budapest Az ENSZ fejlesztési programja által kiadott humánerő-fejlettségi jelentés a várható élettartam, az írástudatlanok és az oktatásban részt vevők aránya, valamint az egy főre jutó GDP figyelembevételével rangsorolja a világ 177 országát. A meglévő legfrissebb, 2002-es adatok alapján készült HD1 (humánfejlettségi index) szerint Magyarország emberi erőforrása a kelet-közép-európai térségen belül közepes színvonalú. A születéskor várható élettartam Lett- és Észtország kivételével a régió minden országában (és ugyanígy a tizenöt régi EU- tagállamban is) magasabb, mint hazánkban. A magyar oktatási mutató valamivel jobb a csehországinál és a szlováknál, ugyanakkor rosszabb a lengyel- és észtországinál. Ami az egy főre jutó bruttó hazai terméket illeti, ott a térségi átlagnál valamivel jobb a magyar teljesítmény: csupán Szlovéniában és Csehországban mértek magasabbat. A globális listát szemlélve viszonylag kis eltérések tapasztalhatók az új EU-tagok helyezése között. Érdekes ugyanakkor megnézni, mely országokban, illetve régiókban vannak térségünkkel nagyjából összevethető emberi erőforrások. A rangsorban főként latin-amerikai államok (Argentína, Chile, Costa Rica stb.) találhatók a kelet-közép- európaiak közé ékelődve, de néhány gazdagabb arab ország (Bahrein, Kuvait) is hasonló értékeket mondhat magáénak, Szlovénia pedig közvetlenül Portugália és Dél-Korea között helyezkedik el. A jelentés idézi Abdallah jordán király ezzel kapcsolatos szavait: nem igaz, hogy csak bizonyos kultúrák férnek össze a fejlődéssel._______■ I A Strabag „kínai” résztulajdona A tulajdonostárs kivásárlása teszi lehetővé az Asia Center harmadik épületszárnyának megépítését A Strabag egymagában már a nagykereskedelmi tevékenység fejlesztésére összpontosít, és márkaképviseletek betelepítésén dolgozik. Budapest Július 13. óta a Strabag AG az Asia Center Kft. kizárólagos tulajdonosa. A korábbi tulajdonostársak - a kínai Michael Song és felesége, Li Li Ping - 49 százalékos részesedését kivásárolta Ausztria legnagyobb építőipari és ingatlan- hasznosító vállalata. A cég jövőre egyedül kezdi meg a 70 ezer négyzetméteres harmadik épületszárny építését. A nagykereskedelmi bevásárlóközpontnak indult, de jórészt kiskereskedelmet folytató ház nyitása óta azonban sok kérdés merült fel az épület jövőjével kapcsolatban. Értesüléseink szerint a tulajdonostársak sok tekintetben nem gondolkoztak azonosan a stratégiáról, s már a második ütem építésének megkezdésében sem tudtak megegyezni, pedig a korábban közöltek szerint a kivitelezés előkészítésének kellene folynia.- Ahhoz, hogy az Asia Center eredeti koncepcióját meg tudjuk valósítani, döntéseink egyhangúak legyenek, s az üzletmenet zökkenőmentesen haladjon, úgy döntöttünk, hogy felajánljuk a korábbi társtulajdonosoknak, hogy kivásároljuk a részesedésüket - tájékoztatta lapunkat Rudolf A. Riedl, aki Song végleges távozása után egyedül látja el az ügy- vezető igazgatói teendőket. ■ Befutott az E-lll-es Óriási az érdeklődés az E-lll-es nyomtatvány után, az EU- csatlakozás óta 72 ezer külföldre utazó igényelte. Az OEP az utasbiztosítás megkötését is javasolja. Budapest A májusi EU-csatlakozás óta már 72 ezer külföldre utazó igényelte az úgynevezett E-lll-es nyomtatványt, amely az EU-tagálla- mokban jogosít fel a sürgős egészségügyi ellátás igénybevételére. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) igényelhető blanketta mellé célszerű utasbiztosítást is kötni - mondta lapunknak Lengyel Balázs, az OÉP főosztályvezetője. A hosz- szabb ideig külföldön tartózkodóknak mindenképpen ajánlott az E-lll-es nyomtatvány kiváltása, ám a rövid időre utazóknak érdemes megfontolniuk: a nyomtatvány helyett nem elegendő-e az utasbiztosítás. Ennek eldöntéséhez segít a nyújtott szolgáltatások körének összevetése. Az E-lll-sel az unió tagállamaiban csak a kinti tb-vel szerződött kórház, rendelő kereshető fel, s csak az orvosilag szükségesnek ítélt szolgáltatás jár térítés- mentesen. így az adott országban szokásos önrészt a magyaroknak is meg kell fizetniük. Ausztriában például a kórházi ellátásért naponta 7,70-9 euró, a gyógyszerekért 4,25 euró a térítési díj. Görögországban a gyógyszerek árának 25 százalékát, Szlovéniában az orvosi ellátás költségének 5-20, a kórházi gyógykezelésnek pedig a 15 százalékát kell megfizetni. _________ ■ Be fektetővonzó kommunikáció Egyszerűbb államigazgatást, több együttműködést az érdekvédelmi szervezetekkel, nagyobb egyetértést a gazdasági fejlesztések fő kérdéseiben, a befektetési feltételek javítását és alacsonyabb adókat javasol idei országjelentésében a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC). A hatodik alkalommal elkészített országjelentés egyik legfontosabb megállapítása az országimázsra vonatkozik. A Versenyképes Magyarországért a versenyképes Európában című tanulmánykötet készítői azt állítják, hogy nem megfelelő az ország kommunikációja. Ritkán kerül sor a sikerek és az eredmények bemutatására az üzleti élet nemzetközi szereplő előtt, holott a nagy cégek ide vonzását nagy mértékben befolyásolja egy kedvező kép kialakítása Magyarországról. Kovács László a sajtó képviselői előtt azt ígérte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy jobb környezetet biztosítson a külföldi vállalatok magyarországi működésére. A külügyminiszter elmondta: a' jövő évi költségvetésben a kormány az üzleti szféra számára kedvező megoldásokat kíván összeállítani; már történtek lépések a társasági és az iparűzési adó csökkentésért. A személyi jövedelemadó meghatározásában pedig a gyengén és közepesen keresők közteherviselésének csökkentése a cél. A külügyminiszter egyetértett a jelentés megállapításával, miszerint le kell küzdeni a belpolitikai ellenállást a reformokkal szemben, és hatékonyabban, illetve takarékosabban működő államot kell létrehozni. Fodor István elnök utalt arra, hogy a HEBC 1998-ban jött létre, tagjai európai multinacionális vállalatok magyarországi leány- vállalatainak vezérigazgatói és jelentősebb befektetők. NAGY VAJDA ZSUZSA TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/Dollár t t t I 11531.82 249,7966 250.91 202,87 1,236-0.40% 0.6600 pont 1,49Ft 1,28 Ft-0,10 cent FTSE-100 (London) 4348,10 pont (-0,56%) Xetra OAX (Frankfurt) 3847,19 pont (-1,32% CAC-40 (Párizs) 3619,55 pont (-1,05%) Arany (1 uncia) 405.40 USD (-0,05%) Brent (1 hordó) 38,10 USD (1,08%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum _ új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. november 25 000 32 020 25 010 25 300 2004. december 25400 32 000 25 500 25 800 2005. március 27400 32 930 27400 27400 2005. május 28 800 43000 28700 28950 TAKARMANYARPA 2004. augusztus 20 500 29 600 21 500 21 500 2004. szeptember 23 200 27 500 21 200 21 200 2004. december 21900 24 000 22 700 22 700 BÚZA 2004. augusztus 23 600 34100 23600 23 600 2004. szeptember 24100 35 500 24150 24100 2004. december 26 000 36 OOO 26 000 26 000 2005. március 27 000 35 200 27 250 27 250 Forrás: Budapesti Árutőzsde REGIONÁLIS TŐZSDESZÖVETSÉG? A jelenleg 98 százalékos állami tulajdonban lévő lengyel börze privatizációjára legkorábban jövő tavasszal kerülhet sor- nyilakozta lapunknak Wieslaw Roz- lucki elnök, aki az elkövetkező hetekben tárgyalóasztalhoz ül majd a bécsi és a budapesti börze vezetőivel. A körvonalazódó szövetséghez való csatlakozás azonban csak egy a lehetőségek közül- mondta. Japán hódítás Berlin Bár a németek előszeretettel vásárolják a hazai gyártmányú gépkocsikat, mindinkább sikerült megvetniük a lábukat a japán cégeknek. A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a távol-keleti ország autói minőségüknek és megbízhatóságuknak köszönhetően nagy tekintélyt vívtak ki. A német autós a Subaruval a legelégedettebb. Olyannyira, hogy ez a kocsi még a Toyotát is megelőzte. A Subaru az összkerékhajtás-technika úttörője: 1972-ben dobta piacra az első ilyen személygépkocsit. A „Subaru-titkot” Tokióban azzal magyarázzák, hogy a japán márkák közül, ez az egyetlen, amelynek minden egyes darabja a szigetországban készül. A többiek autóit a világ minden táján gyártják és szerelik. A hatcsillagos emblémájú autó az idén leszorította a BMW-t a harmadik helyről, minőség és megbízhatóság tekintetében pedig második helyezést ért el a Toyota mögött. Ami a márkahűséget illeti, ebben szintén a japánok vezetnek Németországban. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM AZ EXPORT HÚZZA AZ IPART Májusban is a külföldi konjunktúrára sikeresen felkapaszkodó export húzta a hazai ipart. A külföldi értékesítések az első öt hónapban 20 százalékkal meghaladták a tavalyi szintet, és a rendelésállományok a jövőre nézve is biztatóan alakulnak. Egy hónap alatt 3 százalékkal növekedtek az exportértékesítések Magyarországon, ez okozta, hogy májusban is jól teljesített az ipar. A szektor összességében az előzetes adattal megegyező mértékben, 0,7 százalékkal bővült áprilishoz képest, az egy évvel ezelőtti szintet pedig 9,9 százalékkal haladja meg a termelés volumene. A termelékenység éves alapon az év első öt hónapjában átlagosan 13 százalékkal emelkedett, amit egyrészt a termelésnövekedés, másrészt a szektorban tapasztalt kismértékű létszám- csökkenés eredményezett. VÁLLALATOK ÉS PIACOK NEM VÁRHATÓ HÉTFŐN KAMATCSÖKKENTÉS Bár a magas kamatszint és a viszonylag erős forint alapján jövő hétfőn akár kamatot is csökkenthetne a Monetáris Tanács, az elemzők szerint azonban erre még nem kerül sor. Ennek az az oka, hogy a jegybank inkább a makroada- tokra figyel, ahol sok a bizonytalanság, főleg az államháztartás hiányát tekintve. HERNÁDI: LEHETSÉGES OMV-MOL-PKN FÚZIÓ A Mol-PKN-OMV hármasból öt éven belül kettő valószínűleg összeolvad, de nem lehetetlen, hogy a három cég egyesül - közölte Hernádi Zsolt, a Mól elnök-vezérigazgatója. Hernádi szerint azonban a Mól elsődleges célja a stratégiában lefektetett 150 millió dolláros éves költség- csökkentés 2005-re történő elérése. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. www.vg.hu A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP