Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-15 / 192. szám
12. OLDAL K R I M I 2004. Július 15., csütörtök »Fogás. Használta a tolvaj a lopott kulcsot Pécs Kedden uránvárosi kiskertjébe ment dolgozgatni egy pécsi idős asszony. Táskáját a présházban hagyta, a helyiség ajtaját pedig tárva-nyitva, ugyanis szellőztetni akart. Az alkalmat azonnal kihasználta valaki, és a táskából ellopta a lakáskulcsot, valamint az iratait. Mindezt azonban az asszony csak délután vette észre, mikor hazaindult. Ám akkor már késő volt, a tolvaj már használta is a kulcsokat. A kertvárosi lakás ajtaját nyitva találta, és szomorúan tapasztalta, hogy értéktárgyai, és betétkönyve is eltűnt. A trükkös tolvaj háromszázezer forintos kárt okozott. m. b. Bün-krimi-rend Légzsákokat loptak Orfűn egy zárt parkolóban kedden délelőtt egy kocsi ajtaját kifeszítették, majd ellopták belőle a légzsákokat és a magnót. A tolvaj összesen 350 ezer forintos kárt okozott. (mb) Eltűnt a bozótvágó Pécsett kedden az egyik vállalkozás telephelyén a munkások parlagfüvet irtottak. Míg néhány percre abbahagyták a munkát, letették egy bódé mellé a bozótvágó berendezést, ám azt valaki azonnal ellopta. A masina ára 56 ezer forint. (mb) Ketten is előztek Mohács és Pécs között az 57-es főúton kedden délelőtt egy figyel- j metlen teherautó-sofőr okozott közútí balesetet. Előzéshez az út bal oldali sávjába húzódott, és közben összeütközött egy őt előző személyautóval. A kocsi ettől lesodródott az útról, majd egy jelzőtáblának ütközött. A vétlen vezető könnyű sérüléseket szenvedett, az anyagi kár összege meghaladja a 800 ezer forintot, (bb) Cserbenhagyás Baleset áldozata lett az a 65 éves férfi, akinek a holttestét egy földúton találták meg Csongrád közelében. Az idős férfi halálát feltehetően egy nagyobb gépjármű okozta kedd este. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást halálos közúti baleset okozása miatt, és a vizsgálat kiterjed arra is, hogy az elkövető elmulasztotta-e a segítségnyújtást, mti Kigyulladt busz Nem konstrukciós hiba okozta azt a tüzet, amely egy Ikarus- 435-ös busz motorterében keletkezett Budapesten. A szakértő szerint egy gázolajcső eltörött, és a meleg motortérben begyulladt az üzemanyag. A 139-es busz gazdagréti végállomásán kedden az utasok leszállása után gyulladt ki a motortér. Ennél a típusnál ez volt a harmadik tűzeset, mti Holttest a hordóban Egy 38 éves nő hordóba zárt holttestére bukkantak Felső- zsolcán. Az asszony meggyilkolásával annak 43 éves férjét gyanúsítják. Az áldozat már áprilisban eltűnt, azóta keresték. A hordót a miskolci speciális mentők kutyája, Mancs jelezte, majd a rendőrségi búvár találta meg. mti Álbomba az iskolában Gyanús csomagot találtak Budapesten, egy Múzeum körúti iskola mosdójában. A tűzszerészek a csomagban azonban csak egy robbanószerkezet imitációját találták. A BRFK ismeretlen tettes ellen indított nyomozást közveszéllyel való fenyegetés miatt. EUROPRESS ■ A rendőrség becsülete a tét Kényszervallatás, közokirat-hamisítás és hamis tanúzásra felhívás miatt ítélték el - első fokon - a lajosmizsei rendőrőrs egykori parancsnokát. Kétévi börtönbüntetést kapott, felfüggesztve négyévi próbaidőre. Kecskemét A Lajosmizsén 2000-ben még őrnagyi rendfokozatban szolgáló, 40 éves O. Cs. az ítélet szerint egy előállítást követően bántalmazta a rendőrségen a gyanúsítottat. A rendőrök olyan holmikat, építőanyagot találtak az illetőnél, amiről úgy gondolták, hogy lopott. A folyosón ültették le a sofőrt. A Kecskeméti Városi Bíróság ítélete szerint ezután történt a „különös” kihallgatás. Az őrsparancsnok behívta az irodájába a férfit, ahol bántalmazta és fenyegette. Az ügyészségi vádirat korábban részletesen leírta az állítólagos ütlegelést. A bíróság ugyan- akkor nem tudta megállapítani az ütések helyét. Azt azonban igen, hogy megtörtént a rendőrségen az. erőszak, valamint a fenyegetés is. A bíróság szerint a gyanúsított beismerő vallomásának kikényszerítése érdekében. A kecskeméti bíróság elsőfokú ítélete szerint nem csak ez az egy bűncselekmény terheli O. Cs-t. A bántalmazott férfi felesége ugyanis feljelentést tett a történtek után, és megkezdődött a nyomozóhivatali vizsgálat. Ennek hírére az őrsparancsnok hamis tanúzásra akarta rávenni beosztottjait. A rendőrök elzárkóztak az utasítástól. A őrnagy 2001. február 15-én leszerelt. A leszerelt rendőr és védője felmentésért fellebbeztek, míg a Kecskeméü Városi Ügyészség képviselője kezdeményezte, hogy végrehajtandó szabadság- vesztést kapjon az egykori őrnagy. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS Végzetes agyagadagoló Budapest Gyűrűkért támadtak a nők Kaposvár Életét vesztette egy 53 éves munkás, akit az agyagadagoló gép fémujjai elkaptak tegnap kora reggel a zala megyei teskándi téglagyárban. Legutóbb május közepén történt hasonló eset: a fővárosban egy anyagtovábbító csigasor darálta be egy munkás lábát. A rendőrségi szemle szerint az áldozat az agyagadagoló javításán dolgozott, s közben a nem megfelelően elvégzett áramtalanítás miatt a gép infraérzékelője a mozgást érzékelve elindította a berendezést. A tetején, a tartály garatrészénél lévő fémujjak a fogaskerekekhez hasonlóan bekapták a szerelő nadrágját, majd a férfit is, aki a helyszínen életét vesztette. Korábban májusban volt hasonló, tragikus munkahelyi baleset Budapesten, egy betonfeldolgozó üzemben. Akkor egy munkás szerelési munkálatokat végzett az anyagtovábbító csigasoron, amikor az beindult, és mindkét lábát „bedarálta”. A munkás úgy tudta, hogy a berendezés áramtala- nítva van, de a csigasor nem lett kikapcsolva és tíz perc után automatikusan beindult, ez okozta a tragédiát. A férfit csak hosszas küzdelem árán sikerült kiszabadítani, azonnal kórházba szállították, de később belehalt sérüléseibe. BARANYA Rablókat, méghozzá három nőt fogtak el a kaposvári rendőrök. A fiatal nők fényes nappal az utcán támadtak meg és fosztottak ki egy lányt. Megpofozták, majd lehúzták az aranygyűrűit. A rablásról néhány napja tett feljelentést a sértett a Kaposvári Rendőrkapitányságon. Elmondta: délelőtt az utcán támadtak rá a megyeszékhely külső részén, a Nádasdi és a Pécsi utca sarkán. A16 éves lányt hárman körbevették, lefogták, megütötték, majd erőszakkal leszedték róla aranygyűrűit. Az eset szemtanúi nem mertek vallomást tenni a rendőrségen, így csak a sértett vallomása alapján készült személyleírás. A bejelentés után néhány órával már lakásukon el is kapták a gyanúsítottakat: három kömyékbéli fiatal nőt. A 20-25 év közti asszonyok - egy testvérpár és egy ismerősük - már voltak büntetve vagyon elleni bűncselekmények, kisebb tolvajlások, zseblopások miatt. A gyanúsítottak először mindent tagadtak, ám amikor a rendőrök a „zaciban” az ellopott gyűrűket is megtalálták, s bebizonyosodott, hogy azt a feltételezett elkövetők adták be, ekkor mindegyikük a társaira „kente” a bűncselekményt. A rendőrség a három nő ellen csoportosan elkövetett rablás miatt indított eljárást, a gyanúsítottak közül kettőt őrizetbe vettek, harmadik társuk szabadlábon védekezhet. jakab Felgyújtották a halottat Szombat este tüzet észleltek az emberek Göd határában, távol a tanyasi épületektől. Miután a tűzoltók eloltották a lángokat, egy felismerhetetlenségig megégett férfit találtak. A vasárnapi boncolásánál kiderült, hogy hét késszúrással ölték meg, és még a nyakcsigolyája is eltört. Budapest A tanúkihallgatás során kiderült, hogy délelőtt láttak a tanyák között egy fekete Nissan autót, majd egy gyalogló nőt. Még fél órája sem dolgoztak a helyszínen a nyomozók, amikor egy közeli benzinkútnál egy fekete Nissan koccant egy autóval, de továbbhajtott. A benzinkút kezelője feljegyezte az autó rendszámát, vezetőjéről pedig a biztonsági berendezés készített képet. A cserbenhagyó autó tulajdonosát beidézték a rendőrségre; ahol a 39 éves F. Tímea zavartan viselkedett, azt mondta, sok idegnyugtatót szed, feltehetően ennek tudható be koccanása és cserbenhagyása, amit elismert, és vállalja a következményeket. A gyilkosság nyomozói megjelentek a nő újpesti lakásán is, ahol megtudták, hogy élettársa, akié a lakás, három nappal ezelőtt Szlovákiába távozott. Lánya, a 19 éves F. Barbara pedig egy XIII. kerületi otthonban él. A műszakiak időközben megvizsgálták az autót és az újpesti lakást is. Az autóban az ülésen, a csomagtartóban, a volánon, a lakásban, a kádban, a szőnyegeken, a felmosórongyon szabad szemmel már nem látható, mert kimosták, de műszerekkel, vegyileg kimutatható óriási vérfoltokat találtak. Hétfőn F. Tímea és F. Barbara kihallgatásukon elmondták, hogy F. Tímea élettársi viszonya az utóbbi hónapokban rosszabb lett. Szombaton is veszekedtek, a férfi felkapott egy négy centi széles pengéjű kést, és az asszonyra támadt. Dulakodtak, az asszony kicsavarta a férfi kezéből a kést, majd a férfi a fürdőkád szélébe verte a fejét. Feltételezhető, ekkor tört el a nyakcsigolyája is. A már tehetetlen férfit F. Tímea hét szúrással megölte. Ezután elment a lányáért, majd a megölt férfit becsomagolták a szőnyegbe, és madzaggal átkötötték. A Nissannal kivitték Göd határába, felgyújtották, ám kevés benzinük volt, így a tervük nem sikerült. F. Tímea vett egy kanna benzint, majd ismét felgyújtotta a holttestet. KOÓS TAMÁS 1 Tervezett traffipaxhelyszínek Baranya megyében július 15-én H Szászvár belterület 09.00- II. 00 Komló belterület 1 í .30-14.00 Sásd 611. sz. út 14.30-1600 Magyarszék 66. sz. út 1630-19.00 Patacs 2. Edison u. vasúti átj. C1X50-11.00 Pellérdi vasúti átj. 01X50-11.00 TildyZ. u. Aidinger J. út Tüzér u. József A. u. 7. Szigeti út 8. Zsolnay V. út 1220-1330 14.40-1600 1620-1140 18X50-19.20 2030-21.40 2200-23.20 Kertváros i Megyer 4. Málom3Árpáflvárös ;/ Nagyárpád Forrás: Pécsi Rendőrkapitányság. Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Megtalálták az anyát Kisvárda Másfél évvel ezelőtt egy 25 éves kisvárdai nő bejelentést tett, hogy csecsemőholttestre bukkant a házuk közelében lévő romos lakóépületben. A nyomozás során az asszonyra terelődött a gyanú, a nőgyógyászati vizsgálatok azonban nem igazolták, hogy a nő a közelmúltban szült. A rendőrök továbbra is gyanúsnak találták a nőt, ezért az orvosi vélemények ellenére DNS-vizsgálatot kértek, ami igazolta feltételezésüket. Az asszony beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy családi helyzete miatt nem merte vállalni újabb gyermekét, mivel a negyediket már nem tudta volna eltartani. Az anyát - tekintettel három gyermekére - nem vették őrizetbe, de szabadlábon hagyása mellett eljárást indítottak ellene újszülött sérelmére elkövetett emberölés miatt. Üzletszerző-vezetői munkakörbe általános vagy agrárgépész végzettségű, német- vagy angol- nyelv-tudású, sertés-baromfi technológiában jártas, agilis munkatársat keresünk mohácsi munkahelyre. Jelentkezés írásban, rövid szakmai önéletrajzzal. Cím: ISV Rt. Dr. Horváth Endre 1012 Budapest, LogOdi U. 34/A. -966676Hirdetését telefonon is feladhatja! hirdetésfelvétel hírlapárusítás előfizetés r&í&fon; hétköxmsf» 7.3Q-±7, 7.30—±2 EEIT CIPŐKÉSZÍTŐ RT. Pécs, Szabadság u. 28. Gyógycipők, ortopéd cipők készítése, betétek forgalmazása orvosi vényre, vagy privát megrendelésre. Kényelmi gyógy- és nyári lábbelik a városban legolcsóbban! Nyitva tartás: H-K-Sz-P: 8.30-17-ig Cs: 8.30-18-ig, Tel.: 72/211-311 latoféksíöAie-tKe-zel ;v vflgwwf 1 és 3 hónapos lekötés esetén évi fiv ÍR A Takaréksző vetkezet tünk 15 kirendelte Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 19. Pécs, Petőfi S. u. 29/1. Sellye, Mátyás király u. 73. Vajszló, Kodolányi tér 2. Baksa, Petőfi u. 8 Bicsérd, Alkotmány tér 1. BUkkösd, Kossuth L. u. 40. Drávátok, Fő u. 1. Drávasztáru Kossuth L. u 59. Felsőszentmárton. Szent L. u. 2. Górcsöny, Hársfa u. 25. Kóvágószőlös, Újtelep 2. Nagypeterd, Kossuth L. u. 5 Pellérd, Dózsa Gy. u. 25. Szabadszentkirály, Petőfi u. 83. Tel. :73/5/u-uda Tel. :72/511-496 Tel. :73/580-020 Tel. :73/585-019 :73/578-556 :73/552-010 Tel. :72/564-025 Tel. :73/546-000 Tel.:72/587-004 Tel. :72/570-095 . ■ Dél-Dunántúli Rég'ió Dél Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügunökséc) Kitt. A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG Kht. tisztelettel meghívja a Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat 2004 (TRFC) hazai decentralizált pályázati programmal kapcsolatos tájékoztató előadásra, ahol az érdeklődők rendszerező áttekintést kaphatnak az idei TRFC pályázati kiírásról. .PÉCS Időpont: 2004. július 19.10 óra. Helyszín: Baranya Megyei Önkormányzat Díszterme Pécs, Papnövelde u. 5. SZEKSZÁRD Időpont: 2004. július 20.10 óra. Helyszín: Vármegyeháza Díszterem Szekszárd, Béla tér 1. KAPOSVÁR Időpont: 2004. július 21.13 óra. Helyszín: Somogyi Megyeháza Kaposvár, Csokonai u. 3. A TRFC programon belül támogatás az alábbi jogcímeken igényelhető:- munkahelyteremtő beruházások- munkahelymegőrző beruházások- vállalkozóvá válást segítő beruházások- innováció térbeli terjedését szolgáló fejlesztések- humán infrastruktúra fejlesztés- gazdaság fejlesztésével összefüggő (nem kommunális) kistérségi jelentőségű termelő infrastruktúra fejlesztések- ingatlan kulturális örökség védelmével összefüggő fejlesztések- a közmunkaprogramokhoz kapcsolódó fejlesztések, eszközbeszerzések A pályázatok beadási határideje 2004. augusztus 31. A pályázat elsősorban a területfejlesztési szempontból kedvezményezett településeken megvalósuló fejlesztések esetén vehető igénybe a Tanács által kiirt pályázati felhívás alapján. A pályázati egységcsomag beszerezhető a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. irodáiban, illetve ingyenesen letölthető a http://www.ddrft.hu Internet címről. A tájékoztatón a Magyar Államkincstár képviselője is részt vesz. Bízunk benne, hogy Önt vagy kollégáját is a tájékoztató résztvevői között üdvözölhetjük. * \ \ I 4 \