Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-13 / 190. szám

2004. Július 13., kedd 13. OLDAL S P ŐRT A VILÁG SPORTJA BOGÁR HETEDSZER. Bogár János nyerte a Fertő-tó körüli kétnapos szupermaratoni futó­versenyt. A magyar atléta 8:54:16 órás idővel győzött az összesen 122 kilométeres viada­lon, amelyen most hetedik alka­lommal diadalmaskodott. DOMENECH AZ ÚJ KAPITÁNY. A Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) hétfői döntése alapján az U21-es együttes eddigi edzője, Raymond Domenech lett az A- válogatott új szakvezetője a Tottenham Hotspurhöz szerző­dött Jacques Santini után. A korábbi nyolcszoros válogatott védő 1989 és 1993 között az Olympique Lyon trénere volt, az utóbbi években az utánpót­lás-együttest irányította. A he­lyi média Laurent Blanc-t és Jean Tiganát tartotta a legesé­lyesebbnek a posztra, Domenech mellett Bruno Me- tsu, a 2002-es világbajnoksá­gon negyeddöntős szenegáli gárda volt kapitánya és Glenn Hoddle, az angol válogatott egykori trénere is a jelöltek kö­zött volt. ZABALETA EGYENLÍTETT. Meglepetéssel zárult a hétfőre halasztott argentin házidöntő a svédországi Bastadban rende­zett 375 750 euró összdíjazású tenisztornán, ugyanis Mariano Zabaleta 6-1, 4-6, 7-6 (7-4) arányban legyőzte a francia nyílt bajnokság idei legjobbját, Gastón Gaudiót. A salakpályás derbi nagy csatában dőlt el a hagyományos világranglistán 31. helyen álló, 26 éves játékos javára. Zabaleta karrierje har­madik, idei első tornagyőzel­mét ünnepelhette a rangsorban 11. riválissal szemben. Nemzet­közi profiversenyen negyedszer találkoztak, s most 2-2-re mó­dosult az állás. TOVÁBBJUTÁS ADRIANO MESTERHÁRMASÁVAL. A világbajnok Brazília 4-1-es győzelmet aratott Costa Rica felett a Peruban zajló labdarúgó Copa America C-csoportjának 2. fordulójában, s ezzel beju­tott a negyeddöntőbe. A mindössze 13 ezer néző előtt lejátszott találkozón Adriano (képünkön) mester- hármast ért el. A kvartett másik mérkőzésén Paraguay 1-1-es döntetlenre végzett Chilével. A C-csoport ál- lása: 1. Brazília 6 pont, 2. Paraguay 4, 3. Chile 1, 4. Costa Rica 0. ________________________________■ Pe rez maradt a Real élén Madrid A papírformának megfelelően, azt viszont messze felülmúló fö­lénnyel választották ismét Ftoren- tino Perezt a Real Madrid elnöké­nek, s ez könnyen „földindulást” okozhat a labdarúgók átigazolási piacán. A vasárnapi választáson 23401 klubtag szavazott szemé­lyesen, s 91,35 százalékuk dön­tött úgy, hogy ne legyen változás a patinás egyesület élén. A négy éve „uralkodó” elnök az elmúlt négy évben csillagokkal erősítette meg a Reált, sorrendben Luis Fi­go, Zinedine Zidane, Ronaldo és David Beckham érkezett a spa­nyol fővárosba. Most pedig a hét­fői angol lapok azt írják, hogy Patrick Vieira (Arsenal) és Wayne Rooney (Everton) megszerzése lehet az idei fő cél. Az elnök a napokban már megígérte, ha újra bizalmat kap, akkor megszerzi a portugál Ricar­do Carvalhót és a kameruni Sa­muel Eto’ot. A portugál válogatott tagjaként Európa-bajnoki ezüst­érmes védő jelenleg a Bajnokok Ligája-győztes FC Porto játékosa, míg az afrikai csatár, aki koráb­ban már megfordult a királyi gár­dában, a Real Mallorcát erősíti. Sőt, Perez azt is bejelentette, hogy ha posztján marad, felújít­tatja a Santiago Bernabeu-sta- diont. A legendás aréna jelenleg 82 ezer férőhelyes, de lassan el­avulttá válik, ezért elképzelése szerint egy mozgatható tetőtérrel bővülne a létesítmény, amelyre körülbelül 36 millió eurót szán­na. Elődöntőben a válogatott Mission Viejo A világbajnok, olimpiai címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott az egy nappal korábbinál lénye­gesen nehezebben, 10-8-ra verte Ausztrália legjobbjait a Világliga befejező csoportmérkőzésén, Mission Viejóban. A sikerrel Ke­mény Dénes együttese megnyerte az B-csoport küzdelmeit, s beju­tott az elődöntőbe.- Túl sok mérkőzést játszot­tunk az elmúlt időszakban, ezért volt annyi hiba a játékunkban. Holnap pihenőnapot kapnak a fi­úk - mondta Kemény Dénes szö­vetségi kapitány. A csoport másik mérkőzésén: Egyesült Államok - Szerbia és Montenegró 8-8 (1-3, 2-2, 2-2, 3-1), büntetőkkel 11-10. A B-cso- port végeredménye: 1. Magyaror­szág 30 pont, 2. Szerbia és Mon­tenegró 28, 3. Egyesült Államok 20, 4. Ausztrália 15. Magyaror­szág egyenesen az elődöntőbe ju­tott, míg Szerbia és Montenegró, valamint az Egyesült Államok ne- gyeddöntőt játszik. ___________■ Gá lhidi bizakodik Budapest A rossz előjelek ellenére Gálhidi György, a Budapest Honvéd labda­rúgócsapatának vezetőedzője bízik a sikerben a magyar idő szerint kedden 17 órakor kezdődő, ör­mény MIKA Asztarak elleni UEFA- kupa selejtező első mérkőzésén.- Nem alakultak jól a dolgok a felkészülés során. Három meghatá­rozó játékos, Hamar István, Borgu­lya István és a kapus Molnár Leven­te távozott az együttestől, ráadásul Horváth Péter megsérült a siófoki tornán, így rá sem számíthatok az első, idegenbeli összecsapáson - mondta a tréner. Gálhidi számára azonban nem­csak a keret gyengülése és csatára sérülése jelenti a problémát, ugyan­is nem látott felvételt az ellenfélről. Csupán másik két örmény gárda bajnokiját tudta megtekinteni egy szurkoló jóvoltából.- Szerintem az örmény futball és bajnokság gyengébb, mint a ma­gyar, éppen ezért jó eredményt vá­rok. Remélem, legalább döntetlent, de inkább egygólos győzelmet har­colunk ki. A kupadöntős és a másodosz­tályból bajnokként feljutott patinás fővárosi gárda repülőgépe hajnali 6-kor indult Jerevánba. A visszavá­góra július 29-én, az Üllői úton ke­rül sor. A párharc továbbjutója vár­hatja a selejtező 2. fordulóját, mely már a főtáblára kerülésért zajlik, s ebben a fázisban kapcsolódik be a másik magyar csapat, a bajnoki ezüstérmes Újpest.__________■ Tott i csak álom marad / íavtni ztbM e tió"A :'?mK'íÁ')U„ Milánó po, a Chelsea argentin támadója.--------A piros-feketéknél szóba került Arie do Braida, az olasz bajnok Francesco Totti leigazolása is. AC Milan labdarúgócsapatának - Totti csak egy álom marad, ügyvezető igazgatója bejelentet- Igaz, próbálkoztunk nála, de te, hogy valószínűleg a milánói nem akarjuk megvenni minden klubhoz szerződik Hemán Cres- áron - mondta a sportvezető. ■ __________LAKÁS__________ Be lvárosi új garzon eladó. 20/3210-115 *960734* * Kertvárosi 40 nm-es, teljesen felújított, 2. em.-i, erkélyes lakás eladó. I.ár: 8,2 M Ft. Tel.: 256:278,20-522-4961 ' ' ' - V' v *964142* Komló-Körtvélyesen 3 szobás, igényesen felújított, 3. emeleti lakás áron alul eladó. I.ár: 5 M Ft. T.: 06/20/569-7711 *964781 • Mecsek-oldali 1,5 szobás tégla-gázos fsz-i lakás sürgősen eladó. 9,49 M Ft. 210-977 •967073* Pécs-belvárosi, jogi egyetem közeli, újon­nan épülő 15 lakásos társasházban laká­sok (29-54 nm), iroda/üzlet, parkolóhe­lyek eladók. I.ár: 250 E Ft/nm. Érd.: Alinea 2000 Kft. 72/712-368, 30/401-4105 •966807* Pécs egyetemvárosban (Gosztonyi u.) igé­nyesen felújított, 2 szobás, 47 nm-es, 4. em.-i panellakás eladó. 7,9 M Ft. 70/2949-332 •964331* Pécs-belváros szívében felújított, KIRAKAT0S SH0PSZERU KIS ÜZLET HOSSZÚ TÁVRA KIADÓ (esetleg eladó). Forgalmas hely. Kaució szükséges. Az előtere is dekoratív, jól hasznosítható. Érdeklődni: 06-30/9560-021 Szentlőrincen igényes lakások, kedvező áron! Szentlőrincen a Kodály I. utcában 14 lakásos társasházban még 4 dó lakás, 2 db üzlet és garázsok eladók * egyedi gázfűtés • belső parkoló * korszerű anyagok 2004. szeptemberi átadás! fM AßZAVzTi [»^1 Épíffiipflri él Szolgáltul!) Kft Beruhdzíis, farvezé,. kivifeieié, ménéi bnfadds. Pécs, Vörösbegy-dűlő 9. Tel.: 72/226-127; 20/9210-634 Szentlőrincen 850-1000 m2-es, összközmú'ves építési telkek eladók. Br. 3300 Ft/m2 Pécs, Király u. 7. Tel.: 72/213-091 Mobil: 20/3777-557 mmnANKözverírö *rr Pécs-belvárosi 35 nm-es fsz-i tégla-gázfűtés­es lakás eladó. I.ár: 8,6 M Ft. 20/964-2266 •967025* Pécs, Petőfi u.-i, az egyetem várostól, ill. a belvárostól 5 percre lévő 2,5 szobás, 58 nm-es panellakás eladó. I.ár: 11 M Ft. Buszmegálló 100 m-en belül. Budapesti csere lehetséges. Tel.: 06/20/9353-655 *966786* Pécs történelmi belvárosában az Anna ut­cában épülő 6 lakásos társasházban még 1 db 68 nm-es és 1 db 75 nm-es lakás eladó. Tel: 72/516-380, 30-515-0915, 30-9694- 473 *966849* Pécs-belvárosban, Garai u. 31. sz. alatt épülő 2 lakásos társasházban egy 95 nm- es lakás és egy 33 nm-es üzlet udvari par­kolóval eladó. Megegyezünk. 06/30/9165-577 *964868* Pécsett a Barbakán közelében, egyetemtől 5 percre, zöldövezetben, 56 nm-es, igénye­sen felújított téglalakás III. em.-en eladó. I.ár: 14,5 M Ft. 72/333-048, 20/470- 7205 •966963* Pécsett a belvárosban (Jókai u.) újonnan épülő 41-70-90 nm-es, klímás lakások el­adók. Ár: 11,2-16,5-18,8 M Ft. Érd.: 20/4333-964 *961340* 250 m2-es csarnok 800 nm önálló területen, telephelynek kiadó! 200 rtf-es fűthető csarnok a Mohácsi úton, raktározási vagy gyártási célra bérbe adó! Érdeklődni lehet: 72/315-821 pcNil 20/569-1166 ÍNa*rLAHKÓZVETiig Pécsett, a Littke u.-ban, 2,5 szobás, fszt-i lakás eladó. 11,3 M Ft. 20/982-0898 •967056* Pécsett, a Szigeti úton 2 szobás panellakás eladó. I.ár: 8 M Ft. Érd.: 06-70/500-7266 *964531* Pécs-Nagypostavölgyben 2 szintes, össz­komfortos, 2001-ben épült, könnyűszerke­zetes családi ház ealdó. 15 M Ft. 70/2949-332 *964333* Pécs-Uránváros, egyetem mellett 1,5 szo­bás, 3. emeleti, részben felújított, bútoro­zott lakás eladó. I.ár: 7,4 M Ft. Tel.: 72/215-492, 30/332-5220 *966822* Pécs-Uránváros, IV/4. em-i, egyetemközeli 2 szobás, igényesen felújított lakás eladó. I.ár: 8,5 M Ft. 20/926-0805,20/918-4747 *967062* Pécs-Uránvárosban 2 szobás, I. em.-i, tég­la-gázfűtéses lakás a Hajnóczy u.-ban el­adó. I.ár: 11,7 M Ft. Tel.: 30/375-0110 *964038* Pécs-uránvárosi II. em-i 2,5 szobás felújí­tott téglalakás eladó. 12 M Ft. 20/495- 2022 •967039* Pécs-uránvárosi 47 nm-es, jó állapotú la­kás eladó. I.ár: 7,3 M Ft. Tel.: 30/329- 8653 •964453* Műmre? Belvárosi társasházi lakások leköthetők! Régi Kertvárosban 1 db 54 nm-es lakás garázzsal és 1 db 42 nm-es lakás, valamint Mecsek-oldali lakások teremgarázzsal, belső udvarral eladók! Topábbra is párjuk ügyfeleinket teljes körű I hitelügyintézéssel! Tel.: 70/3645-273 Pécs, Ferencesek utcája 41. (a Kórhfr térnél) | I. emelet, munkanapokon 8.30-16óráig. Tel: 72/333451,72/222-247, . wgy 70/3645-275 Zöldövezeti igényes lakások, kedvező áron! % A.dZAPík I—j Építőipari és Szolgállak) Kft 245.000 Ft/m2 Kulcsrakészen ! Pécs, Vörösbegy-dűlő 9. Tel. Fax: 72/226-127 Mobil: 06-20-9210-634 Beruházás, leivezés, hivilelezéi, mérnöki hm&sddi. E-mail: abeaver@abeaver.hu Pécsett, a Vadász utca mellett 14 la­kásos társasházban erkélyes lakások garázzsal lekötheti. «lakásonként egyedi gázfűtés «zárt, belső parkoló «kiváló hűszigetelés«természetes, korszerű építőanyagok * referenciák Székely B. utcában új építésű, nappali + 4 szobás, 142 nm-es lakás júliusi átadással kulcsrakészen eladó. I.ár: 28 M Ft. 30/377-3077 *964560* Uránvárosi 2 szobás I. em-i lakás eladó. Érd.: 253-503,15-17 óra között •964584* Harkányban a Szent I. utcában új 40 nm- es, gázfűtéses, teraszos, (új konyhabútor, kerámia tűzhely, redőny, klíma stb.) lakás eladó. I.ár: 12,5 M RT:: 06/20-436-9471 •967064* Bihari J. u.-ban tégla-gázos, erkélyes, felújí­tott lakás eladó. I.ár: 7,1 M Ft. 70/576- 7879 *967207* Kertvárosi X/l. em.-i, 2 szobás, erkélyes la­kás eladó. I.ár: 7 M Ft. 70/368-3558 *967202* Pécsett, egyetem közeli, kis másfeles lakás eladó, kiadó a Gosztonyi úton. I.ár: 6,8 M Ft. 30/9468-925 *967086* Pécsett exkluzív, amerikai konyhás, fsz.-i egyedi fűtésű társasházi téglalakás, garázs- zsal eladó, kiadó, Korsó utcában. 18,2 M Ft. 30/9468-925 •967087* Eladó új lakások: Kaposvár, Németh I. fasor 49. (65-99 m2, 90%-os készültség) és Kaposvár, Virág u. 17. (50-115 m2,50%-os készültség) Tér és Forma Kaposvár Kft. Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel.: 82/512-350, 30/3512-350 _______________(129091) Pé csi és Pécs közeli új társas és sorházi la­kások nyári költözéssel akciós áron eladók. 70/252-7606 •967208* Pécs-Rózsadombon 85 nm-es 2 + 2 félszo­bás, gázfűtéses lakás eladó. I. ár: 15,9 M Ft. Tel.: 06/30/407-4599 •967080* _______INGATLAN_______ Cs erkúton telek+erdő kb. 1200 n-öl elcse­rélhető hétvégi házra. Pécs 20/552-9165 •967059* Gőrcsöny 700 n-öl telken 110 nm családi ház+garázs+melléképületek eladó. 30/9168-119 *964854* Kárászon azonnal beköltözhető 3 szobás családi ház nagy kerttel eladó. I.ár: 4,2 M Ft. 30/9377-886 *967055* Kozármislenyben 110 nm-es, iker családi ház garázzsal, saját telekkel, 2004. decem­beri átadással eladó. Ár: 19 M Ft. Tel.: 30- 560-4669 *964565* Makár-oldalban egy 70 nm-es lakás 100 nm-es udvarral 18 M Ft-ért, egy 170 nm-es, garázsos, pincés, nagy teraszos családi ház 52 M Ft-ért eladó. Érdeklődni: 72/314-750 vagy 06-20/9730-331 *966961* Német-Osztrák ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1-210-4904. *964892* Újpataeson társasházi lakások eladók 220 E Ft/rrT-től átadás 2005 júliusában TOIV1A IngatlanközvetrtáB Tel: 70/580 2500 Nemzetközi ingatlanforgalmazó cég eladó ingatlanokat keres. 30/262-3813 •952413* Pécsett a Marx u. megosztott telken, új épí­tésű, 115,5 nm-es, iker családi ház fele 80 nm-es kert, terasszal + garázs emeltszintű szerkezetkészen eladó. 22 M Ft. Tel.: 20/377-7557 *966872* Pécs-belvárosában, a 6-os út mellett ipari létesítmény, mely egyéb célra is átalakítha­tó, eladó. Érd.: 06-30/9938-176 *966033* Pécs-belvárosában különálló irodahelyiség eladó. Érd.: 06-30/9938-176 •966033* Pécs, Fülemüle u.-ban 110 nm-es családi ház, 500 nm-es telekkel eladó. 72/316- 243 •967017* Pécsett 5000 nm-es építési telek jogerős építési engedéllyel eladó. Érd.: 06- 30/9938-176 *966033« Pécs-Kovácstelepen 3 szobás családi ház eladó. I.ár: 22,5 M Ft. Érd.: 72/251-907, 14-19 óráig. *964417* Pécs-Postavölgy, zöldövezeti, új építésű, 120 nm-es, iker családi ház fele 500 nm-es telekkel, garázzsal azonnali költözéssel el­adó. 21,9 M Ft. Tel.: 20/377-7557 •966873* Pécsújhegyen 2 generációs, vállalkozásra is alkalmas, 330 nm-es, 100 nm teraszokkal, dupla garázzsal, 1380 nm, parkosított kert­tel eladó. 51,5 M Ft. Tel.: 30/341-0047 *967008* Pellérden 2 szintes igényes családi ház el­adó. I.ár: 23,5 M Ft T.: 20/388-1321 *967071* Vállalkozásra is alkalmas, két generáció­nak is megfelelő kertes, mindennel felsze­relt, igényes pécsi ház eladó. 70/4545- 592 •966997* Pécs-belvárosi, teljesen felújított tégla-gá­zos, 36 nm-es házrész kis udvarral, garázs- zsal eladó. I.ár: 10,6 M Ft 70/2949-332 *964334* Pécs, Borbála u.-ban 80 + 40 nm-es, jó ál­lapotú, 2 generációs családi ház, különálló garázzsal eladó. 17,5 M Ft. 70/2949-332 •964332* Abaligeten tóparti családi ház eladó. Érd.: 30/6677-333 •967148* Belváros és Mecsek közeli, Bartók Béla ut­cai, 3 lakásos lakóház 2 garázzsal 600 nm parkosított területtel egyben vagy lakáson­ként eladó. Érd.: 70/3645-274 *967148* Folytatás a 10. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents