Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)

2004-07-09 / 186. szám

4. OLDAL BARANYA 1 TÜKÖR 2004. Július 9., péntek Megpezsdülnek a várudvarok A nyár szinte minden napjára kínálnak programot a hajdani erődítmények Százmilliós nagyságrendű felújítási munkák folynak a baranyai várakban. Üze­meltetőik, kezelőik már EU-forrásokra is pályázhat­nak. Az optimisták szerint e műemlékeink közé tarto­zó épületek némelyikében egy két éven belül befeje­ződhet a teljes rekonstruk­ció. Már meglévő állapo­tukban is gazdag nyári programok színhelyei lesz­nek a következő hetekben. Baranyai körkép Siklóson ebben az évben ön- kormányzati pénzből 20, kincstári kasszából ugyan­csak 20 millió forintot fordíta­nak olyan kutatási feladatok­ra, amelynek célja, hogy né­hány hónapon belül elkészül­hessen a rekonstrukció követ­kező ütemének terve, s meg­kapják erre az érvényes építé­si engedélyt. Ez utóbbi ugyan­is feltétele annak - tudtuk meg Kovács Ferenc várkapi­tánytól -, hogy decemberben beadhassanak egy EU-pályá-' zatot, amelytől egymilliárd forint támoga­tást remélnek. A pénzt a jelenlegi kiállítá­si, múzeumi rész rekonstrukciójára, a hi­ányzó közművek bevezetésére, a régiek kicserélésére szánják. Hasonló reményeket táplál a szigetvári várkapitány, Király Lajos is. Most is dolgoz­nak építők a műemléken, a vár északi ré­szén lévő kazamaták felújításán van a sor. A munka mintegy 210 millió forintba kerül, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság finanszí­rozza. Még ebben az évben szeretnék a jö­4 Akt hegedűvel Gazdag a siklósi vár programja. A jövő hét végén kétnapos népdal-, illetve folk­lórtalálkozó lesz. Július 24-én. Demjén Ferenc ad koncertet. Másnap lesz a Strandfesztivál. Július 26-án Sztankay Ist­vánnal, Sulyok Máriával, Straub Dezsővel mutatják be az Akt hegedűvel című dara­bot. Augusztus 6-án pánsípkoncert lesz, másnap könnyűzenei program. Augusz­tus 20-án rendezik a várban a Sörfeszti­vált, 28-án pedig a már tavaly is igen nép­szerű csirkepap rikáslözo versenyt­Mit evett Zrínyi? ► A szigetvári várban a nyári hónapok lényegében csendben telnek, bár hamarosan megnyílik egy új kiállítás a frissen felújított múzeumban, ahol a Baranya Megyei Idegenforgalmi és Kulturális Központ szervezésében fiatal baranyai képző­művészek mutatkoznak be. A tárlatot a jövő hé­ten rendezik be, azt követő hét elején várható megnyitása. A rendezvénycsúcs a szeptember eleji Zrínyi-napokon lesz, amikor a népművésze­ti bemutató mellett egyebek között hadijátékok is lesznek, illetve a vár pinceéttermében megkós- tothabák az érdeklődők a Zrinyhkori ételeket is. vő esztendőben itt megépülő szállodát és éttermet szerkezetkész állapotig megcsinál­ni. A bástyák felújításához, a park rendbe­tételéhez, kerti bútorai, kandeláberei kicse­réléséhez mintegy 500-600 millió forintra lesz szükség. Az EU-pályázatot még most nyáron szeretnék benyújtani. Pécsváradon jelenleg komolyabb re­konstrukciós munkák nem folynak, de az önkormányzat - tudtuk meg Zsáli János polgármestertől - ebben az évben is közel 2 millió forintot költ a várkert folyamatos Szomorú vasárnap A pécsváradi várban augusztusban sűrűsödnek a programok. A Gyermek-, Ifjúsági, Kulturális és Művészeti Világfesztivál 4-én lesz, 10én este mutatják be a Várszínházban a Földindulás című Kodolányi-drámát Pozsgai Zsolt rendezésé­ben. Szörényi-Bnódy: István, a király rockoperá­ja 13-án kerül színre. A Gyermek- és Ifjúsági Na­pot 14-én rendezik meg a Várkertben, 18-án lesz a Cioff World Folkloriada című nemzetközi néptáncest, 17-én a Várszínház Müller Péter: Szomorú vasárnap című zenés játékát adják. 18-án rendezik a német nemzetiségi estet. A Fekete Holló Rendje ► Hagyományossá válnak a Keleti-Mecsek Tourin- form szervezésében a Máré-vári napok. Tavaly is megrendezték, idén augusztus 7-én lesz a nagy sikerű látványosság. Kaposvárról érkezik a hely­színre a Fekete Holló Rendje, hogy hadijáték ke­retében mutassák be a várvívás történéseit, de ott lesznek a bajvívók között a magyaregregyi Hagyományőrző Egyesület tagja is. A műemlék­ben hétfő kivételével mindennap 9-17 óra kö­zött tekinthető meg az ásatások során előkerült régészeti leletek gyűjteménye, illetve egy bemu­tató a Mecsek állat- és növényvilágáról. karbantartására. A kincstár azonban idén is fordít pénzt a műemlékre, csaknem biz­tosra vehető, hogy még ebben az évben 4 millió forintot költenek a várfal omladozó részeinek rendbetételére. A kincstártól a napokban új üzemeltető­höz került, tavaly még zárva tartó Máré-vár- ra alaposan ráférne egy felújítás, karbantar­tás. Itt is pályázati pénzben reménykednek, de idén már látogathatják az egyedi törté­nelmi érdekességű lovagvárat a turisták - tudtuk meg Fóris László gondnoktól. Jó hír a Jakab-hegyi Pálos-romok ked­velőinek, hogy a területet kezelő Du- na-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága már rendelkezik azzal az érvényes építési en­gedéllyel, amely alapján pályázati támo­gatásért fordulhat. A döntés ősszel várha­tó, a munkák jövőre már elkezdődhet­nek. Közel 30 millió forint kell az ódon, most itt-ott veszélyesen omladozó falak rendbetételéhez. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) A „Roma Évtized” Baranyában PÉCS Számos fővárosi konferencia után ez év júniusában első­ként Baranyában került sor megyei szintű tanácskozásra a „Roma Integráció Évtizede Program” keretében. Ennek folytatásaként csütörtökön foglalkoztatási szakmai fóru­mot tartottak Pécsett. A „Roma Integráció Évtizede Program” a Világbank és a Nem­zetközi Soros Alapítvány támo­gatásával 2003-ban indult útjá­ra. A kilenc országot átfogó kez­deményezés célja a romák hely­zetének javítása, bevonásuk a velük kapcsolatos döntések meghozatalába, valamint a ro­ma szervezetek munkájának megkönnyítése. A program első­sorban négy fő területre: az ok­tatásra, egészségügyre, foglal­koztatásra és a lakhatással kap­csolatos problémákra összpon­tosít. A Baranya Megyei Önkor­mányzat és a MÉRCE (Magyar Évtized Roma Civil Egyesület) Fórum csütörtöki közös tanács­kozásán a foglalkoztatás kérdé­se került a középpontba. A bara­nyai cigány kisebbségi önkor­mányzatok, illetve valamennyi roma ügyekben érintett állami és önkormányzati szervezet részt vett a rendezvényen, ahol sor került a megyében élő roma lakosságot megcélzó foglalkoz­tatási programok kidolgozására, valamint szó esett aktuális gaz­dasági és foglalkoztatási pályá­zati lehetőségekről, pályázat- írásról is. A következő - oktatás­sal kapcsolatos - tanácskozást őszre tervezi az önkormányzat. ___ N. K. Jö n a civilek pénze, csak kicsit késik Baranyai körkép Az iskola marad, a konyha nem Szentdénes önkormányzata június végi ülésén még arról tár­gyalt, hogy be kell zárni az iskolát és a konyhát, mert sokba kerül. A tegnapi lakossági fórumon eldőlt: az iskola maradhat. Szentdénes Alig járt le a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) első pá­lyázatainak benyújtási határ­ideje, máris fogós problémák jelentkeznek az elbírálásnál. A pécsi Közelítés Művészeti Egyesület több, nyárra tervezett kiállításának lemondására és költségeinek utólagos fedezésé­re kényszerül, mert nem kapta meg időben az NCA-pályázaton remélt támogatást a működési kiadásai fedezésére - tudtuk meg Varga Ritától, a szervezet elnökétől. Nincsenek egyedül problémájukkal a civil szférá­ban: velük együtt 262 baranyai pályázó - a megye civil szerve­zeteinek tizede - vár az első, tár­sadalmi szervezet által szétosz­tásra ítélt állami támogatásra, mely visszamenőleg is elszámol­ható a 2004. évi működési költ­ségek fedezésére. Azonban a pá­lyázatok zöme - ez Baranyában 50 százalékot jelent - formai hi­ányosságok folytán érvénytelen­nek bizonyult, melyre reagálva a héten egy minisztériumi határo­zat visszavonta a szigorú kizáró rendelkezések egy részét.- Ezáltal a benyújtott anyagok 15 százaléka újra értékelhetővé vált, ami időt igényel - nyilatkoz­ta lapunknak Illés László, az NCA dél-dunántúli regionális kollégiu­mának elnöke, hozzátéve: az új­raértékelés elhúzódása miatt a tá­mogatások folyósítása csak ősz­szel várható, ami kétségkívül hát­rányosan érinti majd a nyertes szervezetek nyári programjait. A „Sulinet II.”-ként is ismert, a régióban 293 milliós forrás felett rendelkező projekt újabb kiírása őszre várható. K.B. Zsolnay-sikerek PÉCS Jelentős szakmai sikereket, társa­dalmi elismeréseket hozott a jubi­leumi év a Zsolnay Manufaktúra Rt. számára. Kovács Gyula, a cég vezérigazgatója a napokban vette át a Magyar Örökség Díjat a Zsol- nay-gyár vüágszerte elismert ma­jolika művészetéért, ugyanakkor a napokban a manufaktúra új ter­vezésű Ősz készlete sikerrel vette az első fordulót a Magyar Termék Nagydíj minősítésén. Az elisme­rések jelentős mértékben hozzá­járulnak a Zsolnay márkanév ha­zai és nemzetközi erősítéséhez, csakúgy, mint az Iparművészeti Múzeumban jövő év áprilisáig megtekinthető, 100 év produkció­ját bemutató 1700 darabos Zsol- nay-tárlat. Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, egy éven belül egy-egy hazai és ameri­kai aukción elért árverési rekord helyezte kiemelten a porcelán­szakma és a gyűjtők figyelmének középpontjába a Zsolnayt. k. e. Vidra Sándor polgármester a je­lenleg 15 alsós összevont foglal­koztatását biztosító iskola terve­zett bezárása kapcsán annak ide­jén úgy tervezte, hogy kikéri az érintett alkalmazotti és szülői kö­zösség véleményét, alternatívákat állít fel, hogy a gyermekek ne ke­rüljenek hátrányosabb helyzetbe, a végleges döntést pedig a falu­gyűlésre bízza. Az ügyben felkért tanügy-igaz­gatási szakértő elemzése azonban az iskola megtartása mellett szóló érvekkel - a sok hátrányos helyze­tű tanuló kis létszámú foglalkoz­tatása és az a pályázati rendszer, amely a hasonló intézményeket támogatja - együtt egyértelműen kimondta: az önkormányzatnak nem az a dolga, hogy iskolát tart­son fenn, hanem arról kell gon­doskodnia, hogy a település gye­rekei iskolába járjanak. Mindezek ismeretében a testü­let szándéknyilatkozatot fogadott el az intézmény megszüntetésé­ről, és június végén már fel is mondott a konyhai dolgozónak. Nagy Zitát, az iskola vezetőjét és pedagógiaasszisztensét csak ez­után értesítette a jegyző a bezárá­si szándékról. Nagy Zita, aki a ta­nítói és a napközi oktatási felada­tait is ellátja, felháborodva fogad­ta az elé tárt tényeket, mivel már jövő évi pedagógiai programját is bemutatta, és ahhoz elkészítette a pályázatát is. A bezárás ellen a szülői munkaközösség vezetője, Szilver Piroska aláírást gyűjtött a 232 fős településen, és ötven szá­zalék az iskola működése mellett szavazott. A falu vezetősége a tegnap dél­előtti időpontot tartotta alkalmas­nak arra, hogy fórumra hívja a szülőket, de így is tizenketten je­lentek meg. Ótt Lengyel Erika, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeté­nek képviselője elmondta: az önkormányzat tájékozatlansá­ga miatt jogsze­rűtlen lépések történtek az iskola bezárása kap­csán, meri, a határozati szándék előtt egyeztetni kellett volna az érintettekkel. A fórumon végül megegyezés született arról, hogy a jövőben az óvoda és az iskola, mely nem csak az oktatás, hanem a lakosság rendezvényeinek is otthona, továbbra is működhet, de napközi nélkül, az étkeztetést pedig Rózsafáról fogják olcsób- ban megoldani. sz.k.j: Baranyában A-Z-ig Abaligetre ismét kirándulócso­portok érkeznek egyhetes turnu­sokban a Gyermekek Táborozá­sáért Alapítvány támogatásával. A gyermekeket a múlt héten kez­dődött rendezvénysorozaton az iskolában szállásolják el, a peda­gógusok és a kísérő szülők vetél­kedőket, túrákat szerveznek szá­mukra. A tábort augusztus elejé­ig lehet igénybe venni. (vl) Baranyában, a Roma Holocaust hatvanadik évfordulója alkalmából emlékművet kívánnak felállítani. Várják a megye valamennyi telepü­léséből magánszemélyek, civil szervezetek és önkormányzatok hozzájárulását a pécsi emlékmű megvalósulásához, tudtuk meg dr. Kosztics Istvántól, a pécsi cigány­önkormányzat elnökétől. (bl) Boldogasszonyfán a közmun­kások az elmúlt héten végezték el az esőzések miatt kiázott árokparti betontuskók javítását, és a hídkorlát festését. A környe­ző településeken, Antalszállá- son és Terecsenyben a kaszálást is ők végzik. (vl) Bolyban tegnap délután négy órakor kezdődött a műszak az új, vállalkozói üzemeltetésű ügyeleti rendelőben. A műsze­rek egy részét már korábban át­szállították az eddigi rendelő­ből. A városhoz huszonnyolc te­lepülés tizennyolcezer lakosa tartozik. A hétvégi és hétközi ügyeletet ellátó rendelő megfelel a magyar és uniós előírásoknak is, tudtuk meg Hárs József pol­gármestertől. (vl) A Csertőre vezető bekötő­útón csatornázási munkálatok miatt 30 kilométeres sebesség- korlátozás van érvényben. Ha­sonló forgalomlassítás tapasz­talható Drávacsehi és Gyűrűs­puszta környékén is, tudtuk meg a Baranya Megyei Közút­kezelő Kht.-tól. (bl) Egerág polgárőreit jól végzett munkájukért az önkormányzat százezer forinttal támogatta, hogy idén is részt vehessenek az országos polgárőr napon. A ren­dezvény a napokban Ópuszta­szeren volt, az érdeklődők a kommandósok, a tűzoltók és a határőrség bemutatóit tekinthet­ték meg, horgász-, sakk- és főző­versenyen vehettek részt. A főző­versenyen, negyvenhét csapat közül a tavalyi „címvédők”, az egerágiak ismét megszerezték a győzelmet. (vl) Felsőszentmártonban július tizenhetedikén horvát napot szerveznek. A rendezvényt dél­után a Lakócsa-Felsőszentmár- ton focimeccs nyitja, ezt követő­en folklórműsor kezdődik, itt fellép a helyi általános iskola néptánccsoportja, a Biser ve­gyeskórus Dusnokról, a helyi asszonykórus, a Horvátországi Kulturális Egyesület tánccso­portja, és Papp Eszter énekel du­ettet Varga Szilviával. (vl) Harkányban ismeretlenek megrongálták a polgármesteri hivatal előtt álló országalmát mintázó szobormű egyik oldal­só festett kerámialapját a hét elején. A helyreállítás nem ke­vés pénzébe kerül az önkor­mányzatnak. (kj) Martonfa az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal segítségével a kultúrház akadálymentesítését szeretné megvalósítani, így a mozgássérültek is közlekedhet­nének az épületben. A nyolc- százezer forintba kerülő mun­kát teljes mértékben állami tá­mogatásból végeznék el. (zsz) Matty egyik ékességévé vált a település bejáratánál található delfines szökőkút, amelynek szomszédságában gyermekját­szóteret alakított ki az önkor­mányzat, amelyet a falu ifjú la­kosain kívül a községbe látoga­tó gyerekek is előszeretettel ke­resnek fel. • (kj) Mindszentgodisán hétfőn kezdődött, és várhatóan július második felében fejeződik be az a TEKI-pályázat által finan­szírozott beruházás, amely­nek keretében egy híd építése és árokburkolás történik, mintegy hárommillió forint ér­tékben. (kb) Óbánya a hónap végén látja vendégül testvérvárosának, St. Maréin bei Graz településének küldöttségét. A harminc és öt­ven fő közötti csoportot a falu lakói vendégelik meg három napra. (zsz) OrfŰn véglegessé vált a július 16-17-18-án megrendezésre ke­rülő Orfűi napok programja. A nyitónap estéjén a PMD Blues Band ad koncertet, másnap egye­bek mellett a gipszfestéstől az arcfestésig próbálhatják ki ügyes­ségüket az érdeklődők, a nap tű­zijátékkal és utcabállal zárul, va­sárnap pedig az Intermagyar koncertje lesz hallható. (aa) Pécsett a Pécsi Tudomány- egyetem Természettudományi Karának fizika tanszékén tartják e héten azt a továbbképzést, amelyen határon túli magyar pe­dagógusok vesznek részt. A Vaj­daságból, Felvidékről és Erdély­ből érkezett harminc tanár a kí­sérletekre épülő fizikaoktatás módszereit sajátítja el. A kép­zést az Oktatási Minisztérium támogatja. (kb)

Next

/
Thumbnails
Contents