Új Dunántúli Napló, 2004. jűlius (15. évfolyam, 178-208. szám)
2004-07-07 / 184. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2004. Július 7., szerda A nagy értékű fogoly A világ legrangosabb rabja Szaddám Húszéin, Irak megdöntött elnöke, a „HVD1” - azaz „High Value Detainee”, a nagy értékű fogoly. így nevezi őt az amerikai katonai zsargon. Bagdad Hétköznapjai - miként a Bild am Sonntag című német lap írja - hermetikusan biztosított bagdadi börtönében szigorú titok. Titkos- szolgálati körökből az újságnak mégis sikerült megtudnia egyes részleteket fogságának körülményeiről, börtönnapjairól. Cellája egy 25 négyzetméteres helyiség, a legnagyobb valószínűséggel egy korábbi palotájának a pincéjében: annak idején itt raktározták az elnök fürdő- és masszázsolaját. Ébresztő szokás szerint 4 óra 30 perckor. Jóllehet, zárkája falán egy nyíl mutatja az irányt Mekka felé, Szaddám nem imádkozik. Fölkel, és átmegy a szomszédos tartózkodó- helyiségbe. Öltözködni kezd, miközben az ajtó fölött egy videokamera filmezi minden mozdulatát. A rácsokkal ellátott neoncsövek a mennyezeten éjjel-nappal világítanak. Az egykori diktátornak hetente egy darab szappan, egy szivacs és egy tubus fogpaszta áll a rendelkezésére. Ennek ellenére Szaddám - akárcsak gyermekkorában - egy darabka keményfával pucolja a fogát. Hetente egyszer megigazítják a szakállát, de nem borotválják meg teljesen. Mert noha nem imádkozik, mégis iszlámhívő, s vallása szerint egy esztendőn át így gyászolja rakétatámadásban meghalt fiait, Idáit és Kuszajt. Reggeli 6.30-kor: joghurt, pirítós, erős tea - a legolcsóbb porcelánból, amelyet korábban palotaőrei használtak. Műanyag evőeszköz, mint a repülőgépeken. A (fegyvertelen) őrök „Szaddám elnökinek titulálják, ez az egyetlen megszólítás, amelyre reagál. Ezt követően 7-kor a fogoly megkezdi „tanulmányait”. Nemzetközi törvény- könyveket kért, önmaga kívánja ellátni védelmét. Ebéd 12 órakor. Ásványvíz, egyenesen az Egyesült Államokból. Egy arab férfi főz a számára, az ételt megkóstolják előtte. Legföljebb há romnegyed órás séta az udvaron 12 óra 30 perckor; a második sétára késő délután kerül sor. Miközben fel s alá jár, két Apache-helikop- ter köröz a feje fölött. A bu kott diktátornak csöppnyi esélye sincs a szökésre. Vacsora 18.30-kor. Datolya és olajbogyó, hozzá leves vagy rizs és csirke. Evés után Szaddám törvényszövegeket olvas, készül a perére. Körülbelül 21.30/22 óra: lefekszik az ágyába, a fémből készült fekvőalkalmatosságot a padlóhoz csavarozták. A cella az elkövetkező két évben Szaddám otthona maradhat. Szakértők feltételezik, hogy tárgyalása legalább ennyi ideig elhúzódik. GYULAY ZOLTÁN Medgyessy Székelyföldön Marosvásárhely Klestil mélyaltatásban A magyar kormánynak az a szándéka, hogy Székelyföld fejlődését tudatosan és következetesen segítse - jelentette ki kedden a Székelyföldön tartózkodó Medgyessy Péter miniszterelnök. A kormányfő Markó Bélával a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével folytatott megbeszélést. A találkozót követően Medgyessy kifejtette: a romániai határ menti területek nyilvánvaló fejlődésen mennek keresztül, ezzel szemben Székelyföld elszigeteltebb körzetet alkot. Ez többletfelelősséget ró a magyar kormányra. Csíkszeredában a romániai magyar polgármesterek és képviselők felvetették egy sepsiszentgyörgyi magyar kulturális intézet létrehozásának ötletét, amely a Bukarestben működő, hasonló jellegű központ fiókjaként tevékenykedne. A kormányfő a Marosvásárhely határában lévő Koronkán megtekintette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épülőfélben lévő campusát. A miniszterelnök az oktatási intézmény jövőjéről elmondta: a magyar kormánynak az az érdeke, hogy színvonalas, modern felfogású egyetem legyen a Sapientia. Az intézmény rendelkezésére álló források elegendők a campus felépítéséhez, további fejlesztésekhez a magyar kormány hajlandó még néhány tízmillió forintot folyósítani, de európai pályázatokat is igénybe kell venni. Medgyessy Péter közölte: a határon túli magyar püspökökkel magyarországi megbeszélést tervez. Hozzátette: akár négyszemközt is beszélgetne Tőkés László református püspökkel, hiszen a magyar kormány feladata, hogy a különböző gondolkodású emberekkel is megtalálja a párbeszéd lehetőségét. „Nem titok az, hogy a püspök úrhoz képest másként gondolkodom, másként látom a megoldásokat, de az nem jó, ha különböző gondolkodású emberek nem cserélnek véleményt” - mondta a miniszterelnök. Medgyessy Péter szerint fontos, hogy az erdélyi magyarság egységesen szerepeljen az év végi parlamenti választásokon is, és kifejezetten elítéli az erdélyi magyarság megosztására irányuló törekvéseket. Bécs Egy nappal szívműködésének kétszeri és légzésének húszperces leállása után kedden drámaian romlott az osztrák köztársasági elnök állapota. A 72 éves államfőt hétfő óta mesterséges kómában tartják, a mélyaltatás - szerencsés esetben - legalább 14 napig tart. Christoph Zielinski, a bécsi Általános Kórház Kiestilt kezelő orvoscsapatának vezetője azt nyilatkozta, hogy a beteg túlélési esélyei egyre csökkennek. Kedden a fő életfontosságú szervei - szíve, tüdeje, mája és veséje - felmondták a szolgálatot. Az elnök családja - előző felesége, Edith asszony, valamint jelenlegi hitvese, Margót Klestil- Löffler, továbbá fia és két lánya - betegágyánál virraszt. Thomas Klestil hétfő hajnalban, három nappal hivatali ideje előtt magánvillájában lett rosszul. Szívműködése leállt, testőrei elektrosokkal élesztették újjá. Ezt követően mentőhelikopterrel kórházba szállították. Az orvosi jelentés szerint a szívroham újra kiváltotta atípuAz elnök notesza Klestil előjegyzési naptára napokkal előre megtelt. Hétfő délelőtt hivatali idejét elemezte volna újságírók előtt, ezt ebéd követte volna a tartományi főnökökkel. Kedden búcsúlátogatások és egy fogadás szerepelt a programban. Szerdán az apostoli nuncius, Georg Zur kívánt elköszönni tőle, este kezdődtek volna az átadási ünnepségek. Csütörtökre tervezték az új elnök, Heinz Fischer beiktatását (ezt megtartják), majd hivatalos búcsúztatását, amit egyelőre elhalasztottak. Pénteken Klestil együtt kívánt ebédelni még életben lévő elődeivel. sós tüdőgyulladását, vérsavó- szintje pedig ismét megállította a szívét, és húsz percre a lélegzése is leállt. Kiestilt mesterséges kómába helyezték, és mesterségesen lélegeztetik. A politikus egészségi állapotának gyengesége régóta közismert: 1996 őszén súlyos tüdő- gyulladása miatt többheti szünetre kényszerült, tavaly pedig ugyanezen fertőzés miatt újabb kezelés vált szükségessé. EUROPRESS CSÁK ELEMÉR Az igazi sorompó zárva Amíg a magyar újságok többsége vezető helyen foglalkozott a Medgyessy-Nastase találkozóval, a romániai politikai napilapok még hírt sem adtak a két kormányfő megbeszéléséről. Történt-e lényeges változás a magyar-román kapcsolatokban, van-e akár jelképes értéke a létavértesi-székelyhídi határ- átkelőhely megnyitásának? A miniszterelnöki nyilatkozatokat olvasva, a kérdésre a válasz: igen. Medgyessy Péter szerint szimbolikus jelentőségű volt az állomásavatás, mert jelen voltak rajta az európai uniós biztosok. Adrian Nastase azt emelte ki, hogy ez az első olyan határátkelő, amely nem elválaszt, hanem összeköt bennünket Európán belül. Szép szavak. A gond csak az, hogy noha több új határ- átkelőhely létesült az utóbbi években Magyarország és Románia között, az átkelés zavartalan feltételei sehol sincsenek biztosítva. A Krónika című erdélyi lap rámutat a többi között, hogy Nagyszalonta és Sarkad között nem indult meg a teherforgalom, nem hoztak létre egészségügyi határállomást Borsnál, illetőleg Ártándnál. Az sem' elhanyagolható körülmény, hogy a románoknak ötszáz eurót kell felmutatniuk (ez többhavi bérüknek felel meg), ha át akarnak jutni a határ innenső oldalára. Mindeközben a vízumot igénylő erdélyiek hosszú sorban állnak a kolozsvári konzulátus előtt, mert - ahogyan azt Medgyessy Péter is ■elismerte - változatlanul „holtponton van a csíki konzulátus ügye”. Ha az ünnepségekből és a nyilatkozatokból indulunk ki, a két kormány szándéka nem hiányzik a jószomszédi kapcsolatok elmélyítésére. Ha a megvalósulás ütemét nézzük, az messze van az érdemi együttműködéstől, a stratégiai partnerségtől. Hiába nyílnak meg tehát az átkelők, ha az igazi sorompó még le van eresztve, s talán mindaddig így is marad, amíg Románia nem válik az Unió tagjává. Ehhez képest csak bosszantó apróság, hogy a hétfőn felavatott létavértesi határátkelő egyelőre használhatatlan. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 ____________________ÁLLÁSPONT_____________________ BÁLÁI F. ISTVÁN Hibaelhárítás ebáázva Szeretem a következtetéseket a hírek mögöttes tartalmából levonni. Sajnos hozzá is szoktam, hogy nem a szavak első jelentésére kell összpontosítani. Mi most a valódi hír? A paksi atomerőműből érkező információk nyújtanak alkalmat a találgatásra. A legfőbb következtetés, ami most levonható, az, hogy az üzemzavar elhárítása az ígértnél jóval több időt vesz igénybe. Az első hírek néhány hétről szóltak, aztán a miniszteri biztos kimondta: egy-másfél év kell a hiba kijavításához. A súlyos üzemzavarnak áprilisban volt egy éve, s a hírek alapján az én prognózisom most minimum két év, de lehet, hogy annál is több. A cégvezetéstől érkező legfrissebb hír ugyanis arról szól, hogy ha jól mennek a dolgok, augusztusra „minden engedélyezési és műszaki feltétel rendelkezésre áll a Il-es blokk rövid idejű, körülbelül négy és fél hónapos újraindításának üzemviteli próbáihoz”. Ami azt jelenti, hogy a Il-es blokk augusztusban még nem indul el, de a cégvezetés feltett szándéka az ideiglenes újraindítás még az üzemzavar végleges elhárítása előtt. Az atomenergia hivatal és a miniszteri biztos nyilatkozataiból rendszeresen ennek az időpontnak a halogatása olvasható ki, amiből többféle következtetés is levonható. Még az is, hogy nem kell sietni, a végleges hibaelhárításig bőven van idő. Az újraindított Il-es blokkot a tényleges javítási munkák idejére ismét le kell majd állítani, mert - ez többször is elhangzott - a két tevékenység (termelés és javítás) egyszerre nem végezhető. Az érdemi hibaelhárításhoz tehát még nem kezdtek hozzá. Sőt az előkészületek a „rövid idejű újraindítás” végéig tartanak majd, tehát az effektiv munka az év végénél előbb semmiképpen sem kezdődik meg. Aki nem érti, hogy miről van szó, egyben biztos lehet: az áramszámlánk és a hibajavítás díja egyenes arányban nő az idővel. EGYETÉRTEK: 06-90-330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft + áfa/perc + kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. • • Otven óra munka hetente Német szakértők veszélyes gazdasági javaslatai A munkaerőpiac külföldre történő áthelyezésének megakadályozására német szakértők indokoltnak látnák az 50 órás munkahét bevezetését Közben váratlanul javult az országban a munkaerőhelyzet: öt hónap óta először ezerrel - 4,369 millióra, azaz 10,5 százalékra - csökkent az állástalanok száma. Berlin Németország számol. A legolvasottabb német napilap, a Bild szerint az év első öt hónapjában mintegy 30 ezren léptek ki a legnagyobb fémipari szakszervezetből, az IG Metallból, és kevesebb tagja van a szolgáltatások érdek- védelmi szervezetének, a ver.di- nek is; állítólag egyre kevesebben képesek megfizetni a tagdíjat. Érthető hát, hogy a lapok egyfajta szenzációként közölték: változatlanul ez utóbbi soraiban találhatjuk a német kancellárt, Gerhard Schrödert. Klaus Zimmermann, a Német Gazdaságkutató. Intézet (DIW) elnöke azt nyilatkozta a Bildnek, hogy „az álláshelyek biztosítása érdekében hetente 50 órát kellene dolgozni”. Azonos véleményen van Ulrich Ramm, a Commerzbank vezető gazdasági szakembere is. Michael Hüther, a német Gazdasági Intézet (IW) igazgatója mindézt kiegészíti azzal, hogy általánosságban a munkaidő rugalmassá tételére van szükség; a cégek az adott keretek között kapjanak lehetőséget alkalmazottaik többletfoglalkoztatására- természetesen a jövedelem emelése nélkül, ugyanakkor a rendkívül drága túlóradíj megtakarításával. Ezzel együtt a gazdasági élet olyan bölcsei, mint például Peter Bofinger az elképzelések egyéb veszélyeire figyelmeztet. Úgy véli: az ingyen többletmunka hasznos ugyan az egyes cégeknek, ugyanakkor azonban fennáll a veszélye a fizetőképes kereslet visszaesésének. A würz- burgi professzor arra emlékeztet, hogy Japánban a bércsökkentés politikája olyan deflációt váltott ki - azaz a pénz vásárlóerejének megőrzése céljából a pénzmennyiséget csökkentették, amelyből a távol-keleti szigetország a mai napig nem lábalt ki. EUROPRESS Hírek Új főkonzulok Kovács László külügyminiszter személyesen adta át főkonzuli kinevezését Bösenbacher Ferencnek (Los Angeles), Czékmán Imrének (Kassa), Csejtei Istvánnak (Montreal), Hajba Tamásnak (Sanghaj), Nagy Jánosnénak (Stuttgart) és Rátkai Ferencnek (Szentpétervár), europress Duráo Barroso lemondott Jörge Sampaio portugál államfő elfogadta kedden Jósé Manuel Duráo Barroso miniszterelnök lemondását, de a kormány ügyvezetőként továbbra is hivatalban marad. Az Európai Tanács által június 29-én az Európai Bizottság elnökének jelölt Barroso kinevezését július 22-i ülésén még jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek, mti Alelnökjelölt John Edwards dél-carolinai szenátort választotta alel- nökjelöltnek a washingtoni Fehér Ház elhódítására pályázó John Kerry a Demokrata Párt berkeiből kedden kiszivárgott hírek szerint. Az 51 éves, fiatalos, karizmatikus politikus mindenekelőtt az Egyesült Államok déli államaiban hozhat többletszavazatokat az északkeleti parti liberális John Kerrynek. mti Pokolgép robbant Autóban elhelyezett pokolgép robbanása következtében kedden életét vesztette tizenkét- ember a közép-iraki Halisz városában. Az al-Dzsazíra arab műholdas hírtelevízió értesülése szerint a Bagdadtól 70 kilométernyire elterülő településen az autóbomba robbanása megsebesített továbbá 25 személyt, mti Terroristák Izraeli katonák lelőttek kedden két palesztin fegyverest, akik kézifegyverekkel és gránátokkal támadtak meg egy katonai őrhelyet a Gázai övezet déli részén. Az incidens az Izrael és az övezet határán lévő Kiszufim átkelőhely körzetében történt. A hadsereg szóvivője közölte, hogy megtalálták a palesztin terroristák tetemét, rajtuk robbanóanyaggal. MTI Tüntető mongolok Több százan gyűltek össze kedden a mongol központi választási bizottság székhelye előtt, tiltakozva a testület döntése ellen, amely szerint meg kell ismételni a szavazást két választókerületben, ahol független jelöltek győztek a kilenc nappal ezelőtti mongóliai parlamenti választásokon, mti ______________■ * í »