Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)

2004-06-05 / 152. szám

■ ■' HÜ 2004. Június 5., szombat KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL R. Zucco, a halál titkosügynöke Trill Zsolt és Takács Kati a Roberto Zuccóban fotó: tóth l. Igen ellentmondásos színjátékkal, a Roberto Zuccóval indult a színházfeszti­vál versenyprogramja. Egy többszörös gyilkos a mű főszereplője, és többen már a témafelvetéstől is idegenkedtek, ugyanakkor a színészi teljesítményeket és a rendezést mindenki dicsérte. Nem tudom, hogy merre vezet az út a jövő színházába, mindenesetre a Roberto Zucco na­gyon sajátos kísérlet az útkeresésre - vélekedett az egyik férfi néző a IV. Pécsi Országos Szín­házi Ttalálkozó első versenydarabja megtekin­tése után. Olyan rendezői fogásokat, technikai újdonságokat láthattunk, amit eddig csak mű­vészfilmekben.- A hihetetíenül ötíetes rendezés mellé ragyo­gó színészi játék társult több szerepben is, gon­dolok itt Trill Zsoltra, Kovalik Ágira, Takács Ka­tira, vagy Pálfi Katára - veszi át a szót a felesége. Majd a házaspár így összegez: az előadás még­sem állt össze, időnként vontatott volt, és célta­lannak tűnt, mintha mozaikokból raknának ösz- sze egy képet, de csak egy részletéhez vannak meg a darabok. Elmaradt a katarzisélmény, csu­pán egy-két jelenet s néhány ötletes elem maradt meg az emlékezetben. Van tehát egy jó rendezés, hozzá néhány színművész kitűnő játéka, és egy sokak szerint közepes előadás. Hol történt akkor a hiba, és ki az elkövetője?- Ennek a darabnak egy ötszörös gyilkos a főhőse. Lehet-e egy ilyen figurából szeretni való embert, vagy leg­alábbis megérthetőt, az együttérzést elnyerőt csinálni? Vegyesek az ér­zéseim, hogy ez most miként sikerült - je­gyezte meg egy másüt színházrajongó. Tény, hogy az elő­adás után az álmosítóan unalmastól a fantaszti­kus modem vízióig, a forradalmian új mai tra­gédiáig többféle jelzővel ülették a bemutatót. Az üyen vitatott versenyművek elemzésére, az el­lentmondások feloldására találták ki a szakmai beszélgetést, így mi is izgatottan vártuk, miként ítélik meg a bennfentesek a látottakat.- Sokkal jobb volt a pécsi bemutató, mint az eredeti, az Új színházban - így látta a fórumon Sopsits Árpád., az egyik véleményező szakem­ber. Kifejtette, Trill Zsolt szeretni való alak, de önmagáért, és nem a drámai helyzetekben (mert azokat nem bontották ki) nyújtott emberi maga­tartásáért. Az idevágó ideológiai mondandót Dosztojevszkij és Camus sokkal egyértelműb­ben megfogalmazták korábban.- Vidovszky Attila rendező hazánkban ritkán látható bravúrt hajtott végre, görcsmentesen vi­szonyult egy írott anyaghoz - állapította meg a másik felkért „kritikus”, Visky András. Számom­ra a bűnt lebbentette fel ez a darab, hol kitakarta teljes egészében, hol fátylat húzott oda, amit nem szeretnénk látni. Mindezt egy olyan társa­dalmi közegben, ahol morális kérdésekről már nem is igen érdemes beszélni. A gyilkos belső univerzumának parttalanságát, és a körülette élők világának ürességét jelenítette meg a Kortes­mű, abban azonban egységes volt minden hoz­zászólás, hogy a színjáték sokkal jobb volt, mmt a megírt dráma. ________________mészáros b. e. Az üveghegyen is túl Autisták műveiből nyílt kiállítás pénteken Pécsett, a Cafe Dan­te kiállítótermében. Az országos kiállítást az autistákat képvi­selő egyesület dél-magyarországi régiója szervezte. A kiállító 18 év körüli fiatalok értei- Magyarország olyan szervezetei, mi akadályozottsággal élnek, civü otthonai hirdettek ezúttal országos szervezetek gondoskodnak róluk, képzőművészeti pályázatot, ame- Az Élet-Esély Autistákat Segítő lyek a „Kézen fogva” Alapítvány- Egyesület „Fészek” Fogyatékosok hoz tartoznak. Hamvas Éva szer- Otthona kezdeményezésére Dél- vező kérdésünkre elmondta, hogy értelmi képességeik sok minden­ben akadályozzák őket, főleg a kommunikációban, de ezek a gá­tak festés, rajzolás során eltűnnek, és módjuk nyílik az önkifejezésre. A mostani kiállításra 40 festményt és grafikát küldtek be. A kollekciót az dapítvány székházával egy épü­letben működő Cafe Dante kiállító- termében megrendezett kiállításon mutatják be, számítva a POSZT rendezvényei látogatóinak figyel­mére. Korábban a hasonló tárlato­kat a rendezők minden törekvése ellenére is főleg csak szakemberek látogatták, holott a művek esztéti­kailag is értékesek. „Az üveghe­gyen túl” címet az egyik mű alkotó­ja adta a kiállításnak, amely 12-éig tekinthető meg. _ b.k. DIÁKFOTÓSOK BEMUTATÓJA PÉCSETT. A PTE I. számú Gyakorló Iskolájában nagy hagyománya van a gyerekek között a fényképezésnek. Az alkotó diákok most tárlatot is rendeztek az idei tanévben készült képekből, amelyet Hámori Gábor, a Mecseki Fotóklub elnöke, egyben az is- kola szakkörvezető tanára nyitott meg. A kiállítást június közepéig tekinthetik meg az Alkotmány utcai épület előcsarnokában, fotó: laufer László m « Futnak a képek l-vj Trója égése Sajnálattal észlelem, hogy Wolf­gang Petersen súlyos tévedés áldo­zatává vált. Azt gondolta, ha dollár- milliókért felépíttet egy hatalmas díszletet, szerződteti Brad Pitiét, és beöltöztet ötvenezer statisztát ak- háj és trósz harcosoknak, akkor már le is lehet forgatni egy filmet a trójai háborúról. Meg is tette. így készült a Trója (Troy) című szuper- produkció. Célszerű lett volna azonban előzetesen plusz tíz dollá­rért megvásárolni egy olcsó, ám megbízható Homérosz-kiadást, és kicsit bele kellett volna lapozgatni. Meg lehetett volna tudni belőle, hogy egy történet elbeszélése nem feltétlenül azt jelenti, hogy elkezd­jük a legelején, és „na, vegyük csak szépen sorba” módszerrel elara- szolgatunk Trója égéséig. Rá lehe­tett volna jönni alkalmasint még ar­ra is, hogy Agamemnon nem vad­nyugati aranyásó volt, hanem mükénéi király, és Menelaosz sem kansasi rablóvezérként funkcio­nált. Egy kis olvasgatás után talán még azt is fel lehetett volna ismer­ni, hogy Brad Pitt immár al­kalmatlan arra, hogy eljátsz- szon egy mitológiai hőst, azért a Szép Helénáért pedig, akit Diane Kruger alakít, leg­feljebb egy átlagos diszkóve­rekedés tud kitömi, de nem egy tízéves háború. Ezt a harcot nem lehet Ho­mérosz nélkül elmesélni, Schliemann is az Iliász alap­ján ásta ki Tróját a föld alól. A költő viszont hitt az istenek­ben, akik nála részt vettek az események formálásában. A materialista Petersen ezzel a ténnyel sem tud mit kezdem, ezért, ha jól láttam, a halha­tatlanok közül filmjében csu­pán Akhilleusz anyját, a szép és jóságos Thetiszt szerepel­teti, aki nála egyszerű földi öregasszony, jeüem és szerep nélkül. Mivel Thetisz csak egyetlen rövid jelenetben bukkan fel, azt gondolhatná valaki, ez kevés ah­hoz, hogy egy figurát meg lehessen rajzolni. Ez azonban nem így van. Vegyünk egy példát az eposzból: Briszéisz alakját! Homérosz a mű több mint tizenötezer verssorából mindössze harminchatot szentelt neki, mégis él és lélegzik, hús-vér lény, teljesen hihető, hogy az érte folyó küzdelem áll a cselekmény középpontjában. Persze, oktalan­ság lenne Petersent Homéroszhoz mérni, nem is teszem, ám az joggal kifogásolható, hogy a téma szelle­mi hátterének mellőzésével a sze­replők légüres térbe kerülnek. Megjegyzem, Briszéisz alakjá­nak fontosságából a rendező is megsejtett valamit, mert filmjének a legépebb vonulata - a Hektor- Andromakhé szál mellett - éppen a vele kapcsolatos eseménysor, jólle­het Priatiiosz lányaként bukkan fel, ami tévedés (sok közül az egyik), de ez esetben annyi baj legyen, a trójai királynak elég sok gyereke volt, még egy lány igazán nem oszt, nem szoroz. Petersen gárdájából egyetlen színészről mondható el, hogy tud­ja, mit csinál: ez Peter O’Toole, aki a nemes lelkű és igazságos trójai királyt, Priamoszt alakítja. Játéka tragikumot sugároz, fölényes intel­ligenciával néz el a többiek feje fö­lött, és diszkrét tartózkodással nem vesz tudomást arról a ször­nyű keleti bálványról, amit valaki díszlet gyanánt a palotájába helye­zett, teljesen értelmeüenül, mint­hogy a trójaiak ugyanazokban az emberszabású istenekben hittek, mint az ostromlók. Az a jelenet, amikor Priamosz elmegy ellensé­A trójai király, Priamosz szerepében Peter O’Toole géhez, fia gyilkosához, Akhüleusz- hoz, hogy elkérje attól Hektor holt­testét, Peter O’Toole jóvoltából a film egyik szép jelenete, a kevés igaz és hiteles felvétel közül az egyik, jelzi, mit is lehetett volna ki­hozni ebből a témából. Priamosz a közös emberi sorsra hivatkozik, arra, hogy meg kell hal­nunk, s legyünk bár akhájok vagy trószok, a méltó végtisztesség min­denkinek megjár. Ez a jelenet meg­sejtet valamit az eposz levegőjéből. Homérosz műve Hektor temeté­sével zárul. A film nem fejeződik be itt. Következik még Trója égése. Nagy égés. Nagy Imre Egy öregember emlékirataiból Emlékek, gázsik, szemek Pünkösdkor a Sétatéren Öcsi bá­csi bemutatott egy pincérlánynak, aki Bisséről jár be dolgozni. A „vi­lág végén lévő” falujáról beszél­getve elmondta, valakiknek az a buta ötlete támadt, hogy utat ké­ne építeni Bisse és Kistótfalú kö­zött, hogy a település kétfelől is megközelíthető legyen. Ma már mindenki a terv ellen van, hisz az átmenő forgalom több port és zajt hozna, a falu legfőbb vonzereje, a csend, békesség és a jó levegő, ami ma a városban dolgozókat is odaköltözésre készteti, sokat ve­szítene értékéből. Utoljára Bálint Andrással vol­tam Bissén. Új ismerősöm akkor még nem élt, de emlékszik, hogy valamikor volt ott iskola, később klub lett. De lehet, hogy az édes­apjával találkoztunk azon az es­tén. Jó kis hakni volt. Pécsváradon az új művelődési központban volt kolléganőm 40 éve Kozári Ildikó, akit a későbbi sportújságíró, Lázár Lajoska no­vellájában Pitymallik Elvirának nevezett. Rajta ragadt. Ildikó-Elvi­ra néhány év múlva tanítónő lett Bissén, de a népművelői véna haj­totta, s a pici faluban is klubot szervezett a fiataloknak, helység és pénz nélkül, programokat kre­ált. Barátságunkat kihasználva rá­beszélt, vigyem el hozzájuk Bá­lint Andrist, akár csak azért, hogy a gyerekei lássanak egy eleven színészt, hallják beszélni. Akkor még nem volt minden faluban te­levízió. Komoly gázsit ajánlott: kapunk vacsorát, s hozzá bort, ami belénk fér. Az édesapjának híres pincéje volt Máriagyűdön, ezt tudtam, de miután Bálint tör­peautójával utaztunk, a művész­nek csak a paprikás csirke élveze­te jutott. Tíz-egynéhány tizenéves fiatal jött össze. Ildi állította, minden fi­atal itt van, a betegek is. András részletet mondott egyik estjéből, aztán beszélgettem vele, színház­ról, filmezésről. A közönség is kérdezett. Okos dolgokat. Pity­mallik felkészítette őket. Másnap kis lelkiismeret-urdalással a fellé­pésre tereltem a szót. Mégis, saját autó, benzin, fellépés haverság- ból, néhány gyerek előtt. Andris azt kérdezte: Láttad a szemüket? Fantasztikus volt, ahogy néztek, a produkció alatt is, s a beszélgetés alatt is. Pedig talán tizenhárom éves is volt köztük. A személyiség és társadalom viszonya izgatott akkor bennün­ket. Mensáros László XX. század című revelációnak ható estje nyo­mán monodrámaszerű összeállí­tásokat készítettünk, több szerző­től, minden műfajt egybeszer­kesztve, a verstől a naplón át a viccekig, egy életérzés érzékelte­tésére. Andris egyszer a nekem írt szerelmes levél részletét is műso­rába illesztette. Meszesen a József Attila Műve­lődési Házban dolgoztam. Ott volt Bálint két első előadói estjének premierje. S mert országos lett a siker, amikor már Pestre kerülve elkészült harmadik estje, a Ma­gyarország messzire van, baboná­ból azt is Meszesen mutatta be. E döntése is szerencsét hozott. Nem véletlenül lett az Irodalmi Színpad igazgatója. Mégis meg­lep, hogy ez évi pécsi műsorának címe: Arany. Az utat már Márai mutatta. De a klasszikus Arany János, aki kevés szóval a legbo­nyolultabb közlésre is képes? Ma már Ő is elég az önkifejezésére? Hát erre vagyok kíváncsi. Amennyire inspirálta Bálint Andrást Mensáros kitűnő estje, annyira lebénította Kézdy Gyurit. Akkori fiatal színészekkel, képző­művészekkel, zenészekkel több szombat estén át Merni műsorát elemeztük. A Pálos templom tor­nyával szemben laktam. Lengyel vodkát ittunk, Gyuri rágta az ece­tes uborkát, a zsírosdeszka már elfogyott, s azt hajtogatta: „Kész, ezek után nem lehet irodalmi es­tet csinálni. Ilyent nem lehet még egyet, ócskábbat meg minek?” Kicsit dühített is, de tudtam, Gyuri gyakran gondolja, hogy a Micimackóból O a Füles. Neki még egy rendes előadói estet sincs szerencséje összehozni. Né­mi provokáció után kiderült, rég­óta dédelget magában egy Karin­thy-műsort. Nem a hülyéskedős Karithyt, a filozofikust, aki hu­morba ágyazva sorskérdéseket is kikiált. De hát - legyintett minden vallomástöredék végén. Volt egy tőrös botom. Kampós végű sétapálcának tűnt. Ócskás- nál vettem tíz forintért. Az eladó sem tudta, mit rejt. Kézdy irigyel­te. Végső aduként bedobtam: Ha megcsinálod Meszesen a Karin- thy-estedet, én beszélgetek veled, míg összeáll, a próbákon és a pró­bák helyett. A bemutató után pe­dig a damaszkuszi pengét rejtő tőrös botommal lovaggá ütlek, s gázsiként a tiéd a bot!- Ja, ha így lefizetik az embert! A blamázst is vállalni kell. A tőrös botért megegyeztünk. Még nem volt Művészetek Há­za. Meszesre üyen rendezvényre két autóbuszbusznyi vendéget vártunk a belvárosból. Amikor megjött a második busz is, kezd­tünk. De a közönség felét helyben lakók, főként fiatalok adták. Ne­kem az ő véleményük volt a leg­fontosabb. Csordás, mindenki Csori-ja szakmunkás volt. Isten nyugosztalja. Vastag szemüvege ellenére ő szervezte a klub sport- rendezvényeit, kirándulásait. Az érdekelte. A bemutató után egy héttel azt mondta: - Borzong a há­tam, ha rágondolok, ahogy me­reszti a hatalmas szemeit a mű­vész, és azt mondja: „Ki kérde­zett, amikor...” azt hittem, én is bűnös vagyok... Sok mindent nem értettem, de azóta is több­ször eszembe jut, éjjel is... olyan volt, mint egy izgalmas film. Nem tudom, hányszor adta elő barátom Ki kérdezett? c. Karinthy műsorát, de tavaly a Művészetek Házában még szerepelt vele. Az idei POSZT-on változott a cím, de nem a téma. Új műsora: Az én Karinthym. Kíváncsian várom, mit tart fontosnak ma az én Kézdym? Egész évben járok színházba, ha tehetem, ám most rám szakadt a régi mpndás: „színház az egész világ." Úgy vagyok hát, mint a versbéli svéd kisgyerek, aki bélye­get gyűjtött, amíg nem kapott egy zsákkal. Azóta nem gyűjt bélye­get. De biztos, szívesen gondol néha a régiekre. A legfontosabb üzenetet már különben is vettem. Az Albérleti színjátékban Ottlik Ádám zseniálisan játszta a fiata­lok közt tébláboló, szenilis vén­asszonyt. Teljesen magamra is­mertem. Bükkösdi László b * A i ás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents