Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)

2004-06-26 / 173. szám

16. OLDAL POLITIKAI VITAFÓRUM 2004. Június 26., szombat HMM Hittel, bizalommal, őszintén A Kereszténydemokrata Néppárt programja Mindennél fontosabb az ember, fontosabb a tőkénél, a vagyonnál, a hatalomnál, az ál­lamnál, a jogszabályoknál. Ezért nem a tő­ke, hanem a munka a gazdasági rend alap­ja. A magántulajdon jogos, de vannak kor­látái. A közösség joga és kötelessége, hogy megfelelő törvényekkel garantálja, hogy a magántulajdon joga ne váljon mások ki­zsákmányolásává és kirívó társadalmi egyenlőtlensé­gek forrásává. Igazságos­ság nélkül nincs tartós bé­ke és nincs emberhez mél­tó élet. Ami igazságtalan, az nem lehet törvényes. Új közszellemre van szükség, hogy minden szin­ten működőképes demok­ratikus közösségek szüles­senek meg. Ilyen közösségek működése által születhet meg az a társadalom, mely az igaz­ság, az igazságosság, a szabadság és a szere­tet pillérein nyugszik. A múlt évszázadban a magyar társadalom nagyon sok válságot élt át. Ezek a válságok mindegyike hazánkat tragikusan sújtotta. Az első világháborút követő békediktátum, majd a második világháború és az azt követő évti­zedek mind-mind jelentős veszteséget okoz­tak hazánknak és a magyar nemzetnek. A rendszerváltozás időszakát a magyar társada­lom nagy reményekkel várta. E remények nem teljesedtek be. Az elmúlt tizenöt évben feszítő ellent­mondások keletkeztek. Miközben a közös­ség vagyona elolvadt, az adósságállomány nem csökkent. A társadalom egyes rétegei rendkívüli módon meggazdagodtak, míg másoknak ínséges élet jutott. Hazánk súlyos demográfiai krízisen megy át, a megszülete­tett gyermekek száma drámaian csökken, míg a halálozás rendkívül magas. A csökke­nő gyermekáldás a jövőbe vetett hit megrop­panásának bizonyítéka, melyet a családok biztonságának erősítésével sürgősen orvo­solni kell. Az Európai Unióhoz történő csatlakozá­sunk ezeket a problémákat nem fogja megol­dani, sőt, ha nem készülünk fel megfelelő mó­don, és nem folytatunk megfelelő társadalom- politikát, az ellentmondások nem hogy csök­kennének, hanem még növekedni is fognak. A Kereszténydemokrata Néppárt számot vetve az elmúlt másfél évtized tapasztalatai­val is, olyan politikát javasol, amely az egész társadalom felemelkedését szolgálja és enyhí­ti a legkirívóbb ellentmondásokat. Progra­munk az emberiség által felhalmozott értéke­Ennyi! ken, a keresztény egyházak társadalmi tanítá­sán alapul: 1. Az ember közösségi személyiség Az ember közösségi lény, aki a másik em­berrel való kapcsolatában valósítja meg ön­magát, így nem a kollektivizmus vagy indivi­dualizmus egyoldalúságai, hanem a közössé­gi perszonalizmus felel meg természetének. Az ember társadalmi tevékenységének alapja és mércéje a közjó szolgálata. 2. A társadalom alapja a család A család a társadalom mással nem helyet­tesíthető alapja. A családot védenünk és tá­mogatnunk kell minden rendelkezésünkre álló eszközzel. A gyermekek tudatos vállalá­sa értékteremtő hivatás, az államnak és a társadalomnak kötelessége, hogy polgárai részére megteremtse a gyermekvállalás fel­tételeit. 3. Az emberi méltóság feltétlen tisztelete A Kereszténydemokrata Néppárt vallja, hogy minden ember egyszeri és megismétel1 hetetlen szabad szellemi létező, önmagában feltétlen érték, akinek a méltósága sérthetet­len. A KDNP hitet tesz minden emberi élet tisztelete mellett, a fogantatástól a természe­tes halálig. Ursprung János, a KDNP Országos Elnökségének tagja Ennek nem kellett volna megtörténnie! Izgalommal vegyes érdeklődés­sel nézem a TV-ben időnként feltűnő Carla del Ponte hágai fő­ügyésznő arcát, amelyen kérlel­hetetlen szigor ül. Éjt nappallá téve nyomoz, gyűjti az adatokat Szlobodan Milosevics szerb el­nök vádiratához. Nincs, ami visszatartaná, nincs, ami leállí­taná. De meddig? Képzeljük el, hogy valamikor, egy kihallgatás alkalmából Milo­sevics feláll, bátran a kamerák és fényképezőgépek lencséjébe néz és azt monda: Bocsánatot kérek. Ennyi! És akkor nincs mese, nincs kérlelhetetlen szigor, azonnal el kell engedni, sőt talán visszase­gíteni az elnöki székbe. Ha azonban ez mégsem tör­ténne meg, akkor a keményarcú főügyésznőnek legalább meg­hallgatásra be kellene idézni Bush, Cheney, Rumsfeld, Clarke urakat és Rice asszonyt, vala­mint a hűséges Tonyt Nagy-Bri- tanniából. A meghallgatásra való beidé- zés alapja a kissé leporolt nürn­bergi per vádirata lehetne: Hamis adatok alapján szövet­ség létrehozása egy független ENSZ-tagállam megdöntésére. A hamis adatok alapján létreho­zott, tehát bűnös szövetségben hadüzenet nélküli támadás kiter- velése és megindítása a polgári lakosság elleni légibombázások­kal. Foglyul ejtett katonák és pol­gári egyének megalázása és kín­zása, külön kiemelve a bukott el­nök elfogásakor végzett vizsgála­tokról közölt hihetetlenül aljas és megalázó képeket. Saját or­szágaik katonáinak értelmetlen feláldozása a pacifikálás, demok­ratizálás hazug jelszavaival. Kü­lön figyelemmel a „baráti tűz­ben” elesettekre. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát semmibe vették, egyik legjelen­tősebb szervezetét, a Nemzetkö­zi Atomenergia Ügynökséget sú­lyosan megalázták. És közben nem találtak semmit, de semmit, ami indokolta volna a háború megindítását. Jelenleg, félve a fe­lelősség terhétől, már legszíve­sebben ENSZ-zászló alá bújná­nak, vegye már át a „békefenn­tartó” szerepet a világszervezet. De hol van ott béke? Hány spa­nyol, olasz, lengyel, holland, vagy más nemzetiségű katonát áldoznának még fel? És aztán csak azt kell mondani: Bocsána­tot kérünk! Egy bátor, tehetséges* szor­galmas, melegszívű, de sajnos túl idealista nép egyik napról a másikra gettóba kényszerül. A világ legnagyobb, legerősebb és jelenleg egyetlen szuperhatal­mának polgárai már nagyon sok helyre nem mernek elmenni. Követségeik erődökké alakul­nak, utcáik lezárva, érdekeltsé­geik agyonbiztosítva. Zászlóikat szinte mindennap égetik a világ különböző pontjain. A hatalom csúcsa viszont azt mondja: le­gyenek büszkék arra, hogy a vi­lág hány részén harcolnak kato­nák a szabadságért és demokrá­ciáért. Csak legalább egy példát tud­nának mutatni 1945 óta, hogy katonáik léptei és lövései nyo­mán létrejött az elképzelt sza­badság, és demokrácia. Viszont ott van Kína, Korea, Kuba, Viet­nam, Szomália, Koszovó, Afga­nisztán és most Irak. De sebaj! Jelszónak még min­dig elő lehet rángatni a demokrá­ciát, a szabadságot, a népek ön­rendelkezési jogát, aztán ha mégsem jön be a „kiváló stratégi­ai tervezés”, lehet bocsánatot kérni. Nem lenne baj, ha Hágában a főügyésznő szigorúsága egyfor­mán vonatkozna mindenkire! A magyar részvételt már indo­kolták NATO-tagságunkkal, szö­vetségi elkötelezettségünkkel, a demokrácia védelmével, most legújabban a polgárháború meg­akadályozásával. A magam ré­széről csak egy régi mondás jut eszembe: „Kóbor kutyát ragad az fülön, aki mások perpatvarába beleavatkozik!” Érdi K. Gábor 2004. június 17. Magyarország szá­mára felejthetetlen nap lett, felejt­hetetlen, mert megtörtént és jóváte­hetetlenül megtörtént, áldozatul esett, meghalt egy magyar katona Irakban. Gyászol a magyar közvé­lemény, gyászol és reményeim sze­rint gondolkodik! Miért, milyen ér­dekek miatt esett áldozatul egy fia­talember, egy honfitársunk? Úgy érzem, megvan a válasz, a tragédia oka: a magyar politikai elit által szolgai módon kiszolgált idegen ér­dekek, és a globális kapitalizmus gazdasági és politikai érdekeinek a képviselete. Ez a 27 éves fiatalem­ber, aki a fiatalságának is betudha­tó módon, önként vállalta ezt a kül­detést, bizonyára nem gondolt ar­ra, hogy ez a kaland az életébe fog kerülni. Ő nem gondolta, de az őt kiküldő Magyar Parlamentnek, a parlamenti képviselőknek gondol­nia kellett erre az eshetőségre, hi­szen ők tisztában voltak azzal, hogy nem csupán humanitárius se­gítségnyújtásról szól ez a kalandor katonai cselekmény, hanem egy belső ellentmondásokkal terhelt, polgárháborút folytató ország meg­szállásáról. Kérdés az, egy mai egészséges fiatalembert mi moti­válhat arra, hogy végül is elvállaljon egy ilyen „öngyilkos” küldetést: a nagyobb fizetés, a kalandvágy, a ki­ugrási lehetőség, vagy mindhárom egyszerre? Úgy gondolom, ezek a kérdések most már örökre megvá­laszolatlanul maradnak. A vála­szok helyett itt marad a család mélységes fájdalma, a felelősen gondolkodó közvélemény mély megrendülése, a parlamenti pártok és a kormány magyarázkodása. Hogy lehet az, hogy egy háborúba > küldött katona halálát véletlen, előre nem látható eseménynek gondolták? Nem látták, hogy a töb­bi megszálló ország katonái közül is sokan elestek, meghaltak? Ko­molyan gondolták azt, hogy ez a sajnálatos esemény velünk, magya­rokkal nem fordulhat elő? Nagy Ri- chárd szakaszvezető hősi halott, ál­dozat, vagy mindkettő? A „nagypolitika” hősi halottnak nyilvánította, hősi halottnak azért, mert így a legegyszerűbb a saját lel­kiismeretükkel szembenézniük. Az én véleményem: hősi halott, ahogy a balesetben elhunyt bányász vagy építőmunkás is az, mert munkavég­zés közben érte a halálos bal­eset, és áldozat, a parlament és a kormány USA- barát politikájá­nak az áldozata, áldozat, a mai magyar kapita­lizmus áldozata, amely ma Ma­gyarországon ilyen jövőt tud a fia­taljainak biztosítani! Nagy Richárd szakaszvezető a hatalom által su- gallt módon lett saját álmainak, vá­gyainak az áldozata. Javasolnám az Irakban szolgáló katonatársainak, valamennyien, kés­lekedés nélkül jöjjenek haza, ne tör­ténhessen több ilyen tragédia, jöjje­nek haza és próbáljanak itthon bol­dogulni, próbáljanak itthon a haza, a család közelsége által nyújtott bizton­ságban dolgozni, szolgálni! A kor­mány feladata, hogy biztosítsa az or­szág fiataljainak ezeket a feltételeket! Hazajövetelük lenne az igazi bá­tor cselekedet, bátor és igazságos! Mivel nagy valószínűséggel ka­tonáink ezt a javaslatomat nem fog­ják elolvasni, ezért felszólítom, megkérem a parlamenti képviselő­ket, hogy haladéktalanul hívják vissza a magyar katonákat Irakból, mert a további áldozatokat, múlt ahogy ezt az egyet sem tudjuk ne­kik megbocsátani! Végezetül és nem utolsósorban szeretném mélységes együttérzé­semről, együttérzésünkről biztosí­tani valamennyiünk által nagyra becsült, a hatalom által félreveze­tett áldozat családját, legyenek büszkék a fiukra és legyenek na­gyon haragosak az őt ilyen helyzet­be hozó politikusokra! S kérem őket, legyenek az élharcosai annak a közös harcunknak, amelynek az a célja, hogy megakadályozzuk kö­zösen a további magyar áldozato­kat Irakban! Hiszem és vallom, ez jelenthet igazi megnyugvást mind- annyiunknak! Fratanolo János, Munkáspárt, Pécs PÁRTHÍREK DR. HARGuAi JÁNOS országgyűlési képviselő 2004. július 5-én (hétfő) 10 órától fogadóórát tart Mohácson a Képviselői Irodában (Polgármesteri Hivatal, Széchenyi tér 1.), melyre tisztelettel várja a kedves érdeklődőket. ■ Adózás - politika A rendszerváltozás óta napirenden levő adózási reformot - mint az or­szág gazdasági problémái megol­dásának egyik eszközét - a jobbol­dali, a liberális, illetőleg a baloldali elveket vállaló pártok egyaránt a szavazóbázisuk szélesítésére kí­vánják felhasználni. Az adózási rendszer kisebb-nagyobb mérvű változtatására vonatkozó javasla­tukat legtöbbször anélkül teszik közzé, hogy abból nyilvánvalóvá válna: az általuk javasolt változta­tás mely társadalmi réteg javára je­lentene egyértelműen előnyt és mely réteg rovására? Az arányo­sabb közteherviselés megvalósítá­sa érdekében az adózási rendszer alábbiakban összefoglalt módosí­tását tartanám szükségesnek. 1. Az egyéni jövedelemtől füg­gő személyi jövedelemadó (SZJA) helyett családi jövedelemadó be­vezetését, mely szerint az egy háztartásban élő család összes jö­vedelmének egy családtagra jutó - a létminimumot meghaladó - ösz- szege képezné az adó alapját. 2. Az adókulcsok megváltoztatá­sát úgy, hogy a családnak a létmini­mumot meghaladó jövedelméből (családtagonként számítva) az adó mértéke 0,6 millió Ft-ig 10%, fölöt­te 1,2 millió Ft-ig 20%, fölötte 2,4 millió Ft-ig 30%, fölötte 4,8 millió Ft-ig 40%, fölötte 7,2 millió Ft-ig 50%, fölötte 65%. A jövedelmi hatá­rok a létminimum összegével ará­nyosan évenként változhatnak. 3. A fogyasztástól függő általá­nos forgalmi adókulcsok megálla­pításánál (ideértve a jövedéki ter­mékeket is) a termékeket és szol­gáltatásokat - szükségszerűségü­ket figyelembe véve - a jelenlegi­nél több csoportba célszerű be­osztani. Az életben maradáshoz alapvetően szükségesek csoport­jánál (pl. kenyér, tej, liszt stb.) 0%-os, továbbiakban 10, 20, 30 stb. %-os kulcs lehet indokolt, az­zal kiegészítve, hogy az energiá­nál fogyasztási lépcsőnként lenne eltérő a kulcs (ami nem bonyolul­tabb, mint a visszatérítés), az adó­kulcs felső határa pedig a jövedé­ki termékek adóztatásától függne. A fenti javaslat célszerűségét - annak kijelentése mellett, hogy nem én találtam ki, sokan felve­tették már különböző formában - az alábbiakkal tudom igazolni. a) A közös háztartásban élő csa­ládok jövedelme (beleértve eseten­ként a családban élő nyugdíjasok nyugdíját is) képezi az anyagi alap­ját a családok megélhetésének, te­hát a gyermekek felnevelésének, a munkaképtelenek eltartásának is. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, in­dokolatlanul kerül hátrányosabb helyzetbe két azonos jövedelmű ke­reső esetén a nagyobb családú, ho­lott éppen a lakosság csökkenése je­lenleg az egyik aggasztó jelenség. b) A jövedelmek egy részének társadalmi szintű újraelosztása során a családok nagyobbik része azt a pénzt vagy annak egy részét kapja vissza állami támogatás­ként, amit a család kereső tagja SZJA-ként befizetett. Felesleges azért begyűjteni, hogy az egyéb­ként is gyakran változó szabályo­zás mellett visszaadhassák. Ma­radjon ott, ahol képződik. c) Jogrendünk is a családok gazdasági egységét szolgálja ( el­látási kötelezettség), indokolatlan tehát a családokat a keresők-eltar- tottak arányától függő jövedelem­elvonással sújtani. d) Az adókulcsok számának és értékének növelésétől várható, hogy a családok nettó jövedelme jobban kifejezi a megszerzése ér­dekében végzett munka társadal­milag elismert hasznosságát, te­hát csökken a széles körben kifo­gásolt túlzott családi életszínvo­nalbeli különbség. e) A forgalmi adókulcsok szá­mának és a felső értékeknek a nö­velése szintén az életszínvonal­beli különbség csökkenését, tehát a közérzet társadalmi méretű ja­vulását eredményezi. Ezek után az elején felvetett kérdésre adandó válasz (hogy kiknek jelentene előnyt és kiknek a rovására?): a családot nevelő, el­tartottat gondozó munkavállalók­nak és családjuk tagjainak jelen­tene előnyt a kiemelkedő jövedel­mek és profitkivitel mérséklése eredményként. Bojtor József A címet adó fogalom a köszönet­nek és a lekötelezettségnek a jóte­vő iránt kinyilvánított gesztusa, valamint cselekedetbeli viszonos­ságra való készsége. A gyakorlat azt jelzi, hogy az egymás iránti hála jócskán meg­kopott a rendszerváltás megtör­ténte óta. A kiszolgáltatottak és a nyomor bugyraiban sínylődök ré­széről nyilvánul meg még a kari­tatív szervezetek vagy segítőkész személyiségek iránt leginkább, ha támogatást kapnak tőlük. Szeren­csére a szülők iránti gyermeki há­la, valamint a gyógyult betegek sokat firtatott hálája is létezik még. Egyéb területeken - legin­kább a gátlástalan érdekhajhászás következményeként - e viszonyu- lási mód majdhogynem életide­genné vált az emberek számára. A magyar politikai elit hajdani sztárja - aki elsőnek jelentette be a Magyar Rádióban, hogy 1956 népfelkelés volt - fogalmazta meg a sokak által ismételgetett tételt, miszerint „a hála nem politikai kategória”. S valóban nem az, ha­nem az erkölcs terrénumába tar­tozó emberi viszony egy másik emberhez (csoporthoz, szerve­zethez), aki (amely) jót tett vele, javára szolgált. Arra ösztökél, hogy az ilyen tettekért nem illik becsmérléssel, mószerolással fi­zetni. Azt is egyértelműsíti egyút­tal, hogy minden politikusi maga­tartás, törekvés sápataggá silá­A hála nyúl az erkölcsi tartás hosszú táv­ra szóló energiája nélkül. Követ­kezésképp részükről sem képzel­hető el követelményszerű tevé­kenység morális tartás, jelesül az erkölcsi tekintély és kölcsönös bi­zalom, a kritika és önkritika fej­lesztése, az elvhűség, a becsüle­tesség, a szerénység és az általa folytatott politika igazába vetett szilárd meggyőződés nélkül. A rendszerváltás haszonelvű- ség normáit követő forradalmára­it viszont megértem, ha a hála, mint erkölcsi komponens za­varba ejtette őket, s nem tudnak mit kez­deni vele. Ki várhatta volna el tőlük, hogy annak a társa­dalmi rendszer­nek, mely meg­buktatásán oly szorgosan mun­kálkodtak, hálásak legyenek, nem emlékeznek már, hogy vala­mikor fenntartás nélkül lobogtat­ták a vörös zászlókat, gyártották a különféle mozgalmi beszédeket, elérzékenyültek a szovjet him­nusz hallatán. Szemrebbenés nél­kül ellenállókká kozmetikáztat- ták magukat, amint az új politikai széljárás megérintette őket. Mi­végre éreznének hálát, mert in­gyen tanulhattak az „átkosban”, s kiemelkedő egzisztenciát teremt­hettek maguknak? Mintha nem is a korabeli egyetemek, főiskolák padjainak koptatásával szerez­ték, hanem életük embrionális szakaszából hozták volna ma­gukkal a tudást. S mintha a kü­lönféle tisztségekbe sem a szocia­lista állam jóvoltából kerültek volna anno, hanem úgy születtek volna bele. A polgári társadalmi éra összes nacsalnyikja számára saját érde­ke a legfőbb motiváló tényező. Minden törekvésüket, tettüket önös érdekeiknek rendelik alá. Mindnyájan tudják, hogy ebben a gazdasági formációban kizárólag haszon számít az erkölcsösség paraméterének, s a haszonszer­zésre irányuló célok elérése vé­gett bármilyen eszköz igénybevé­tele megengedett. Márpedig ahol a gyengébbek el- taposása, „a kis halak nagyok által történő felfalása” legálisan történ­het, következésképp az ember embernek ordasává válhat, ott ma­gától értetődik, hogy a hála nem il­lik bele az emberi kapcsolatok rendszerébe. 'Ott a hálálkodás, a szívből jövő köszönet többnyire a társadalom peremén vegetálók, a koldusok és a hajléktalanok jel­lemzője márad. Ők ugyanis nem érvényesülni, gazdagodni akar­nak, hanem „csak” élni szeretné­nek. Hálájuk pedig azoké, akik eh­hez a morzsáikkal hozzájárulnak. Dr. Südi Bertalan \i t » i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents