Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)

2004-06-22 / 169. szám

2004. Június 22., kedd RIPÓR T 7. OLDAL KULTÚRA Öt év késésben Pécs kismonográfiája Régóta hiányzó hézagpótló munka Pécs történetének kismonográfiája, amelyet a nagyközönségnek szántak kellően olvasmányos formá­ban. Eredetileg a Millenni­um első évére, 2000-re ter­vezték a megjelentetését, de a többszöri határidő-módosí­tás után a legújabb 2005. szeptember 1. lett. A jeles részeredmények mellett a tíz éve alakult Pécs Története Ala­pítvány céljai közül csak kettő nem valósult még meg: a magas tudományos igényű a több kötetes nagymonográfia és az azt megjele­nésében jóval megelőzőnek szánt kismonográfia. Az alapítvány kuratóriumának a kismonográfia megírására annak idején meghirdetett pályázatára csak egy jelentkező volt: a Bara­nya Megyei Levéltár alkotó közös­sége.- A szegedi egyetem nálunk fel­adatot vállalt, egyébként baranyai kötődési történészei változatlanul nem küldték el a kéziratukat, a többi szerző munkáját pedig visz- szaadtam átdolgozásra, mert le­adásuk, 2000 óta némileg elöre­gedtek a tanulmányok - mondja dr. Odor Imre, a Baranya Megyei Levéltár igazgatója, a kismonográ­fia szerkesztője. - Lehet hibáztat­ni, hogy szerkesztőként erélytelen voltam és hasonlóképpen erélyte­len volt a kuratórium is, de okkal voltunk azok. Gyakorlatilag előz­mény nélküli a feladat: a szépsé­gét és a nehézségét is ez adja. Úti­könyveken kívül jószerivel nincs mihez nyúlni.- Mivel alapkutatások hiányoz­tak Pécs török hódoltsági korsza­kából és méginkább a középkor idejéből, ezek nélkül a kismono­gráfiát nem lehet megcsinálni -folytatja a szerkesztő. - A szegedi történészek, Koszta László és Petrovics István pedig ötszörös ígéret ellenére máig nem végezték el a vállalt munkát. De most statá­rium lesz: 2004. december 31-ig nyomdakész, lektorálásra alkal­mas kéziratot várok minden szer­zőnktől, mert 2005. június 1-jéig nyomdába akarom adni a kézira­tot. Optimista vagyok: a szabad ki­rály városi rang adományozásá­nak 225. évfordulója évében a vá­ros ünnepére - talán legszebb ajándékként - megjelenik a könyv. Ehhez a prognózishoz azon­ban hozzá kell fűzni azt a körül­ményt, hogy nincs eszköz a szer­kesztő és a Pécs Története Alapít­vány kuratóriuma kezében, ami­vel - „Kéziratot vagy lövök” ala­pon - revolverezhetné a késede­lembe esett szerzőket. DUNAI I. Kis szentek és nagy poénok Az Anna Udvarban régen ka­cagtak annyit, mint mostaná­ban A helység kalapácsa elő­adásán. Aki pedig a fájdalom katarzisát keresi, az zarándo­koljon el ugyanitt A szentek kútjához, ma és holnap még megteheti. Újszerű előadást ígért Füsti Mol­nár Éva Petőfi: A helység kalapá­csának színreállításával, és aki megtekinti a komédiát, az nem fog csalatkozni. Az eposzt úgy dramatizálta, hogy feldúsította a művet más Petőfi-versekkel, Rozs Tamás, a zeneszerző pedig magyar népdalokat keresett a költeményekhez. A konfliktusok ily módon felerősödtek, és sok­kal életszerűbbé vált a cselek­mény. A megszemélyesítő jel­zőkkel kifigurázott karakterek kiteljesedtek - közrejátszik az is, hogy a színészek láthatóan jól érzik magukat ebben a csapat­ban, meg az egyes szerepekben -, a darab viszont - előnyére - elvesztette népszínmű jellegét. A mű aktualitására egy, a darabból vett idézettel lehet leginkább rá­mutatni: „két pártra szakadva lett rúgás, harapás”. A helyzet- komikumok, a kikacsintás a kö­zönségre, a szóviccek, az új be­tétek kitérnek olyan finomságok­ra is, mint a túlzott magyarko­dás, a cigánykérdés - különösen Lipics Zsolt van elemében, de a balettosokat, Lovas Pált és Vincze Balázst sem kell félteni. Bárki beleélheti magát a kacagta­tó játékba olyan párhuzam útján is, amint egy szomszédjára, is­merősére indokolatlanul meg­sértődik, majd fokozva az indu­latot bosszúért liheg. Úgy hiszem, a színházfesztivál után ilyen nyári bemutatókra van szükség, mert aki a pécsi színé­szek előadását megtekinti, az egy órán át törölgetheti a könnyeit a nevetéstől. Az est másik felét egy ír egyfel- vonásos tölti ki, J. M. Synge: A szentek kútja műve. Hargitai Iván rendezésében olyan történet elevenedik meg, amely a korábbi POSZT-nyertes A kripli díszleteit, valamint társadalmi hátterét idé­zi, és az okoz groteszk helyzetet, hogy a vágyak és a valóság fura mód találkozik. Egy vak házas­pár visszanyerve látását rádöb­ben arra, hogy amit addig elkép­zelt az életről hazugság, a való­ságban számukra minden csúf és kegyetlen. így inkább visszatér­nek a sötétségbe, ahol tovább ál­modhatják képzelt világukat. Ezt az előadást Unger Pálma és N. Szabó Sándor jutalomjátéka teszi élvezetessé, akik túlzások nélkül alakítják szerepüket, s így válik emberivé a mese. MÉSZÁROS B. E. Bábfesztiváli díjak A Legjobb előadás díjával a fehéroroszországi, Grodnói Re­gionális Bábszínház Macbeth tragédiája című produkcióját ju­talmazta a zsűri. A június 15-én kezdődött és 18-án egy különle­ges, éjféli sétatéri szabadtéri pro­dukcióval véget ért XIII. Pécsi Nemzetközi Felnőtt Bábfesztivál versenyprogram-sorozata há­rom napig zajlott a megyeszék­hely többfrelyszínes rendezvé­nyeként. Mindezt látványos bá­bos, bábművészi kiállítások tet­ték még színesebbé. A díjátadás záróaktusán a nemzetközi báb­szövetség, az UNIMA Nagydip­lomáját a MárkuSzínház vehette át. A Legjobb tervező díjat Matyi Ágota, a pécsi Bóbita Bábszín­ház tervezője kapta. Ő külön ki­állításon is bemutatta eddigi munkái legjavát. A Magyar Báb­művészek Szövetsége díjában Papp Melinda, a debreceni Vojtina Bábszínház művésze ré­szesült. A Legjobb színésznő dí­ját Vajda Zsuzsanna, a pécsi MárkuSzínház, a Legjobb szí­nész díját pedig Szívós Károly, a budapesti Kolibri Bábszínház művésze érdemelte ki. Az UNIMA Kisdiplomáját Lázár At­tila, az egri Harlekin bábszín­ház, Megyeri Béla, a debreceni Vojtina Bábszínház és Larissza Miknlics, a Grodnói Regionális Bábszínház művésze kapta meg. B. K. SZENTENDREI KÉPZŐMŰVÉSZ TARLATA. Aknay János Munkácsy-díjas festőművész kiállítása lát ható a Pécsi Galériában július 11-ig. ______________________________________fotó; tóth l ___________Tv-jegyzet___________ Ti bi bácsi elintézi Kedves Gyerekek! Bizonyára sokan láttátok va­sárnap délután a Tibi bácsi elin­tézi című műsor legutóbbi adását a köztévében, hiszen a gyakori záporok a tévékészülékek elé űz­tek benneteket. Ti még nem tud­hatjátok, mert még kicsik vagy­tok, hogy Tibi bácsi nem a média első bácsija. Az idősebbek még képesek fel­idézni Moha bácsit, a törpét vagy Miska bácsit, aki képzeletünkben leginkább levelesládát formáz. Hiszen Moha bácsi és Miska bá­csi rádiós hősök voltak, így csa­pán a hangjukra, nem pedig a fi­zimiskájukra emlékezünk. Tibi bácsi, aki viszont színesben és két dimenzióban jelenik meg előttünk, mint láthattátok, mos­tanság egy nyugdíjas óriáscsecse­mőt mintáz. Nagy bánatunkra ez nem csupán a külsejében nyilvá­nul meg, ugyanis Tibi bácsi ver­bális kommunikációja a gügyö­gés, feltehetően azért, mert úgy gondolja, hogy a gyerekek csak ezt a nyelvezetet értik. A gyerekek persze, mint láthat­tátok, hallhattátok, képesek ren­desen is beszélni, s mindenféle fura kívánsággal rukkolnak elő: Mikulással találkoznának a nyár derekán, másodosztályú rock­sztárral teniszeznének. Tibi bácsi meg mindent elintéz, mint példá­ul azt, hogy egy ifjú költőtitán Szabó Magda írónővel folytathas­son eszmecserét. Tibi bácsi azon­ban, miután óriáscsecsemő, nem tudhatja, hogy egy író esetében nem csupán a gőgicsélés és a büfizés a fontos, hanem a leírt és a kimondott szó is, ezért nem egy csendes helyre szervezte meg a ta­lálkozót, hanem olyan vendéglátóipari egységbe, ahol az iszonyatos háttérzajt nem lehetett túlkiabálni. Mindezek után nehogy azt higgyétek, hogy Tibi bácsi az egyetlen tévéhős, aki tökéletlen. Ha vasárnap délután megnézté­tek az MTV élő telefonos vetélke­dőjét, a Telitalálatot, akkor emlé­kezhettek a bácsira, aki ötödik­ként jelentkezett arra a kérdésre, hogy vajon mi lehet a címe Szabó István Oscar-dj-jas filmjének. Előt­te négyen nem tudtak rá válaszol­ni, ezért a műsorvezető bácsi az ötödik telefonálónak segítségül elárulta, hogy a filmcím az ördög bácsi egyik elnevezése. A telefo­náló bácsi erre mélyen elgondol­kodott, majd kibökte a választ: Az egri csillagok. Kedves gyerekek, a fentiekből következtethettek arra, hogy nem minden televíziós bácsitól és néni­től lehet okosat, szépet és jót ta­nulni. Ezért nem nagy hiba, ha néha könyvet vesztek a kezetekbe, amiből például megtudhatjátok, hogy Villon nem kizárólag futbaü- játékáról híres. Hogy milyen köny­vet, azt persze még véletlenül se Tibi bácsitól kérdezzétek. CSERI LÁSZLÓ HÉTVÉGE A KÉPERNYŐN K A legnézettebb tíz tévéműsor június 18-án, pénteken 1 RTL Klub Barátok közt (magyar filmsorozat) 1 454 887 2 TV2 Áll az alku (szórakoztató vetélkedő) 1 370 708 3 RTL Klub Tökéletes célpont (am. akciófilm) 1 313 060 4 MTV Telesport 1 146 362 5 RTL Klub Egy rém rendes család (am. filmsor.) 1 024 085 6 MTV Híradó 988 703 7 TV2 Tények 978 475 8 TV2 Aktív (magazin műsor) 946 176 9 TV2 Forro rágógumi (izraeli vígjáték) 884 709 10 TV2 A betolakodó (mexikói filmsor.) 840 610 A legnézettebb tíz tévéműsor június 1Q-én, szombaton 1 MTV Telesport 1 109 481 2 TV2 Anaconda (am. thriller) 1 067 777 3 MTV Hiradó este 1 034 552 4 RTL Klub Maffia! (am. vígjáték) 1 027 162 5 RTL Klub Való világ-kvíz (valóságshow) 987 089 6 TV2 Activity 807 593 7 TV2 A vér szava (am. akciófilm) 784 466 8 RTL Klub Fókusz plusz (magazin) 751 782 9 TV2 • Tények 727 356 10 RTL Klub Hiradó 727 322 A legnézettebb tíz tévéműsor június 20-án, vasárnap 1 RTL Klub Forma-1-közvetítés - amerikai nagydij 1 664 500 2 TV2 Napló (a tv2 heti magazinja) 1 643 016 3 TV2 Tények 1 503 744 4 TV2 Életre-halálra (am. akciófilm) 1 492 629 5 RTL Klub Hiradó 1 360 931 6 TV2 Walker, a texasi kopó (amerikai filmsorozat) 1 306 273 7 MTV Telesport 1 185 781 8 MTV Önök kérték - kívánságműsor 1 141 785 9 RTL Klub Cobra 11 (német akciósor.) 1 065 842 10 TV2 Jag - becsületbeli ügyek (am. filmsor.) 1 061 748 Drogsújtotta pécsi Kertváros Füves cigi, „jég”, mikro-trinyó, heroin, kokain Pécs legsűrűbben lakott része Kert­város, ahol közel 70 ezer ember él. Hatalmas a vonzáskörzete is. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben a drogsújtotta városrész egyre több munkát ad az ottani rendőrőrsnek. Az őrsparancsnokság és a drogam­bulancia szerint a fiatalság csopor­tos „lézengése” szinte kedvez a dro­gok terjedésének. Meghökkent a díler, akinek a kocsiját feltö­rő suttyókat tetten érték a rendőrség embe­rei. A feltörés ugyanis drog miatt történt. Amikor a minap történt eset tettesei a leg­utóbbi „bevásárlásnál” látták, honnan vette elő az illető az „anyagot”, támadt egy ötle­tük. Gondolták, az éj leple alatt lenyúlják az egészet. A kocsiban csak marihuána volt. A tulaj persze nem mondhatta azt, hogy a srá­cok rakták a csomagtartóba, mivel a lakásá­ban további, több mint 100 ecstasy is előke­rült. Mindezt lefoglalták. Kicsivel előbb ugyancsak Kertvárosban 200 ecstasyra tud­ta rátenni a kezét a rendőrség. A sötétben kis izzó pont mozog körbe- körbe, olykor fölvillan, megáll. A parázs fi- úk-lányok kezében izzik fel, ha beleszip­pantanak egy jó nagyot. Menő dolog disz­kózás közben ki-kiugrani a táncból egy fü­ves cigire. Többek zsebében akad ilyen, ho­lott 1500-2000 forintot is elkérnek gramm­jáért. A diszkós drogok favoritja a speed és az ecstasy. Kis érdeklődéssel Kertvárosban könnyű beszerezni ezeket. Azért a lebukás is belekalkulálható a dologba. A rendőrök szinte a földből nőnek ki, ha a dolgok úgy kívánják. Dr. Arató Attila őrnagy, a Pécs-kertvárosi Rendőrőrs parancsnoka és helyettese, Do­bos Anett főhadnagy elmondják, hogy a vá­rosrészben, különösen a Nevelési Központ­ban és környékén, valamint az 508-as szak- középiskola táján nagy a kísértés a drogfer­tőzésre. A keszüi, kökényi, gyódi, pogányi vonzáskörzet is ide tartozik.- Négy éve kezdett fölerősödni a drogo­zás a Kertvárosban - mondja a főhadnagy. - Akkor kerültem ide. Szinte a teljes drogpa­letta jelen van a öreg panelmetropoliszban. Már csak a legcsóróbbak szipuznak. A fü­ves cigi olyan „csínytevés”, mint pár éve az áruházi csokilopás volt. A kis lurkók szemé­ben menő dolog. Kézről kézre adják, töb­ben is szívják, bódultak lesznek tőle, mint­ha ittak volna. A drogosok körében előkelő helyen szerepel a grammonkénti 6-8000 fo­rintos heroin és a 16 000 forintos kokain. Utóbbi már a felső tízezer kedvelt narkója. A különféle drogok iránt a legnagyobb a ke­reslet a 12-től a 30-35 éves korosztályig ter­jedő ifjúsági rétegek körében. A kiskorúakat a szülők rendszerinti távolléte, a már drogot kóstolt barátok rossz hatása viszi a kísértés­be. Az anyagot egymásnak adják. Ha nincs, kérdezgetnek. Nem nagy dolog egy-egy dílert találni. Rendszerint ők maguk is fo­gyasztók, akik az eladás hasznából fedezik saját szükségletüket. A rendőrség a játszótereken, a házak kö­zött, a parkokban hangoskodó, összeverő­dött fiatalok körében olykor meglepően vaskos fogást csinál. Igazoltatáskor, az iga­zolvány után kotorászva is jdpottyanhat va­lami a zsebből. Előállításkor nem ritkán fü­ves cigaretta, pipa, narkós eszközök, mint például a kilukasztott műanyag pillepalack vallanak az illető ellen. A palack kupakjá­nak a helyére alufóliát tesznek, abba kerül a marihuána. A füstöt szívják ki a palackból, hogy elbóduljanak. Ilyenkor a gyerek nem­igen kap dicséretet, hiszen bűncselekmé­nyen kapták. Valójában megalapozottnak látszik az a föltevés, hogy bűncselekményt követett el. Fiatalkorúnál a dolog a szülő és az ügyvéd bevonásával folytatódik. A rend­őrtisztek tapasztalatai szerint a drogos ké­pes más bűncselekményt is elkövetni an­I Feketepiaci drogárak (Ft/gramm) Marihuána 1 500- 2 000 Speed, ecstasy 2 500- 3 000 Heroin 6 000- 8 000 Kokain 15 000-17000 Forrás: Baranya Megyei Rendőr-lőkapitányság k nak érdekében, hogy anyaghoz jusson. Be­törés, besurranás, zseblopás társul olykor a kábítószeres életvitelhez. Másrészt, azért, hogy meglegyen a drogadagja, maga is üzérkedik. A „belövöm magam” afféle nagyfiús ki­szólás lett a diszkók táján. A választék az idők során a por alakú, vízben feloldható „jég”-gel és az apró magokhoz hasonlító mikro trinyóval bővült. Utóbbit egyszerűen bekapják. A drogosok elszaporodása Kert­városban tulajdonképpen állandó éjjel-nap­pali odafigyelést kíván a rendőrség részéről. Dr. Személyhez János, a Baranya Megyei Drogambulancia vezetője, pszichiáter főor­vosa megerősíti a tényt, hogy a lakótelepe­ken, elsődlegesen a Kertvárosban is meg­nőtt a regisztrált esetek száma a hagyomá­nyos településszerkezetű városrészekhez képest. Évi 500 kliensük jelentős része lakó­telepi fiatal. Megjegyzendő, hogy itt is van­nak különbségek. Pécs-Meszesen például a gyengébb anyagi helyzet miatt jóval több a szipus, mint a kemény drogos. A drogfo­gyasztás nemcsak divat, a serdülőkornak egyfajta lázadása is. Kertvárosnak nagy a la­kósűrűsége, sok a hátrányos helyzetű csa­lád, és sok a csapatba verődött, tétlenségre kárhoztatott fiatal. Ugyanakkor a bezárt Balokány, a Dozsó ma már nem nyújt sem­mit ezeknek a fiataloknak, akiknek, akár­csak a felnőtteknek, szórakozási lehetősé­gekre volna szükségük. Pénztelen a Nevelé­si Központ is ahhoz, hogy a gyerektöme­geknek ilyen értelemben igazán tudjon mit nyújtani. A kertvárosi családi kuszaságok, a szabad idő hasznos eltöltésének esélytelen­sége potenciálisan kedvez a drogok terjedé­sének. A pszichiáterrel együtt egy nagy kér­dőjelet látunk a tényekre vetülni. A problé­ma szinte minden részlete kérdőjelekből áll. Nem ártana legalább néhány miértre vá­laszt találni. BEBESSI K. í

Next

/
Thumbnails
Contents