Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)
2004-06-21 / 168. szám
10. OLDAL Szabadfogás ♦ ____________________________________________KRIMI 2004. Június 21., hétfő BBI Bűntett lehet a hulladékégetés Kutyákkal sem találják Pécs Az ember hosszú ideig azt hitte, hogy mindent megtehet a környezettel; az éghajlatváltozásra utaló légköri változások azonban azt bizonyítják, mégsem zsigerelhető ki a végtelenségig a környezet. Magyarországon 1878 óta büntetik a természet károsítását, ám több mint 100 éven keresztül csak a kútmérgezést tiltották. A környezet- és természetkárosítás témakörben Tilki Katalin kriminológus nyilatkozott az Europressnek. Budapest Az utóbbi néhány év kiemelkedően érdekes esete - a környezet- és természetkárosítás bűncselekmény elkövetése területén- 2001-ben történt. A vádlott egy magyar állampolgárságú nő volt, aki afrikai származású férjével együtt kiköltözött Nigériába. Amikor hazajött egy műtét miatt, magánál tartotta elefántcsont ékszereit (két nyakláncot, három pár elefántcsont fülbevalót, és egy elefántcsont kulcstartót), és ajándéknak szánt egy kígyóbőrt a szüleinek. A sziklapiton bőrének felhasználása és az elefántcsont ékszerek viselése Nigériában természetes dolog, Magyar- országra viszont - a Washingtoni Egyezmény értelmében - csak engedéllyel lehet behozni. Eljárás indult a nő ellen. Az egyezmény azonban kivételeket is meghatároz, amely lehetővé tette, hogy felmentsék a nőt, arra hivatkozva, hogy a rendelkezések nem alkalmazhatók azokra a tárgyakra, amelyek személyi, vagy háztartáshoz tartozó ingóságok, ha azokat szokásos lakhelyének országában szerezte be. A környezet- és természetkárosításoknál igen gyakran szüntetik meg a nyomozást, mivel gyakran nem állapítható meg az elkövető kiléte, ületve nem valósul meg bűncselekmény; ezen a területen még nem teljesen kiforrott a joggyakorlat- mondta Tilki Katalin. A kriminológus többek között abban látja a problémát, hogy rendkívül sokrétű, változatos elkövetési magatartásokkal lehet találkozni. Sokszor csak azt sorolják a bűncselekmény kategóriába, ha valaki letép egy fokozottan védett növényt, vagy jogellenesen tart fokozottan védett állatot, jóllehet bűncselekménynek számít az is, ha valaki jogellenesen birtokol fokozottan védett élő szervezet származékát: a közelmúltban például engedély nélkül árult valaki vidrakucsmát. A környezet védelmének eszközei között a büntetőjog csak harmadlagos eszköz, a hangsúly leginkább a megelőzésen van, mivel a természetben okozott károk véges javakat pusztítanak el, visszafordíthatatlan folyamatokat okoznak - ezt egy alkotmánybírósági döntés is megerősíti. A leghatékonyabb megelőző eszköz a tudatos nevelés, el kell fogadtatni az emberekkel azt a szemléletet, hogy amennyiben a természet ellen cselekszenek, bűncselekményt követnek el - mondja a kriminológus, aki szerint ezen a területen nagyon le vagyunk maradva: nincs megfelelő környezettudatos nevelésünk, és nagyon kevesen tudják, hol vannak a fokozottan védett területek, és akkor sem veszik komolyan a figyelmeztetést, ha a táblára kiírják: természetvédelmi övezet. Leginkább a szabálysértéseknél látszik, hogy az emberek mennyire nem mérik fel a probléma jelentőségét. Az autósok rendszeresen parkolnak például fokozottan védett területen. Igaz, Tilki Katalin szerint nem kapunk megfelelő tájékoztatást arról: hogyan kímélhetjük környezetünket; hol veszik vissza például a lejárt gyógyszert, hol veszik át a kimerült akkumulátort; és azt is kevesen tudják, hogy védett területen nem tarthatók rendezvények, csak engedéllyel. Az Országos Kriminológiai Intézet munkatársai a közelmúltban kutatást végeztek: az elmúlt három év 257 esetét vizsgálták. Az egyik legtöbbször megvalósuló környezetvédelmi szabálysértés a papír- és műanyagtartalmú hulladék elégetése, hogy a végén fémet nyerjenek belőle. Ilyenkor szúrós szag, fekete füst keletkezik, az ilyen ügyeket emiatt sikerül felderíteni legtöbbször. Volt olyan eset is, amikor egyszerre hét gépjárműülést égettek el, remélve a fémhulladékot. Az az illető viszont már bűn- cselekményt követett el, aki 5 tonna hulladékot égetett el, s ezáltal jelentős levegőszennyezést okozott. És az is bűncselekmény volt, amikor egy cég telephelyén dezo- doros flakonokat gyújtottak fel, majd a robbanás következtében 200 gumiabroncs lángra kapott. Ilyen szempontból a háztartási hulladék eltüzelése is lehet szabály- sértés, éppen ezért önkormányzati rendeletek szabályozzák: hogyan és milyen időszakban lehet égetni. A környezet szennyezése hozzátartozik a civilizációnkhoz, az ipari létesítmények, a hő- és villamosenergia-termelő iparágak, az acéltermelés, az üveg- és építőanyaggyártás naponta millió tonna szén-dioxi- dot, és egyéb üvegházhatású gázokat zúdítanak a levegőbe. Ehhez képest jelentéktelen ügynek számít felelősségre vonni néhány személyt, aki tiltott területen horgászik, védett madarat tart, esetleg kisebb levegőszennyezést követ el. Kérdés az, hogy lehet-e valóban hatékonyan fellépni a környezet védelme érdekében, amíg az ipari létesítmények naponta szennyezik környezetünket. Tilki Katalin szerint ahhoz, hogy nagyobb horderejű ügyekben változásra kerüljön sor, elsősorban szemléletváltásra van szükség. Úgy gondolja, hogy ezekkel az apró változásokkal kezdődhet el egy kedvező folyamat, amely később megmutatkozhat nagyobb szinten. A statisztikák szerint egyre több környezetvédelmi bűncselekményt követnek el. Az elkövetők túlnyomó többsége férfi, a környezetkárosítások elkövetői általában magyar állampolgárok, a természet- károsítások elkövetőinek egyharmada külföldi. A tipikus büntetés a pénzbüntetés, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására csak igen ritka esetben kerül sor. Az elítéltek az általános bűnelkövetőkhöz képest magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. NAGY VAJDA ZSUZSA Eltűnt egy 74 esztendős pécsi férfi István-akna környékén. A bácsi még pénteken indult gombászni, és a hozzátartozók másnap délután 16 órakor jelezték a rendőröknek, hogy nem tért haza. A rendőrség a határőrök, a polgárőrök és egy kutyás alakulat bevonásával több négyzetkilométernyi területet fésült át hiába Rücker-akna és Árpádtető térségében, mert információk szerint szombat reggel még ezen a részen látták az idős embert. A keresést vasárnap is folytatták, amikor a Pécsi Speciális Mentők is bekapcsolódtak a kutatásba, ám ők sem jártak eredménnyel. A férfi lapzártánkig nem került elő. Drogdílert fogtak Budapest Kábítószerrel való visszaélés miatt indított eljárást a rendőrség egy német és négy magyar állampolgár ellen. A 35 éves dílert őrizetbe vették, a többiek szabadlábon védekeznek. A kihallgatások során a három magyar beismerte, hogy már több esetben vásároltak kábítószert a budapesti dílertől. A 35 éves férfi lakását és autóját átkutatva 19 tasak kábítószergyanús fehér port, 98 darab kábítószergyanús tablettát, továbbá Naposim tablettákat találtak a nyomozók. A négy vevőt a rendőrség folyamatosan fogta el, mindegyikőjüket az adásvétel megtörténte után. A vevők közül az egyik bevallotta, hogy tudott a férfi tevékenységéről, de közölte: abban nem vett részt. EUROPRESS Új készítmény szőlőiül! védelmében Miért ne fizetne 5%-kal kevesebbet? Az Electis 75 WG két hatóanyag kombinációja. Az egyik hatóanyag, a zoxamid, a kijuttatást követően gyorsan bejut a levél és a bogyó viaszrétegébe, majd onnan továbbvándorol a felső levélszövetbe és a bogyó felső szövetébe, ahol raktárát képez. Az Electis-ben megtaláljuk az új hatóanyag mellett a Dithane hatóanyagát is. Kívülről a Dithane hatóanyaga, belülről az új hatóanyag nyújt védelmet a pero- noszpóra és az orbánc ellen szőlőben. Az Electis kiváló esőállósággal (gyorsan lemoshatatlan helyre szívódik fel) és tartamhatással (raktárképzés) rendelkezik. Az Electis szürkepenész elleni mellékhatása szőlőben erőteljes, hatékonyság szempontjából Az Dunántúli Napló HIRDETÉSSZERVEZŐT keres Siklós, Harkány, Villány, Beremend területére. Feladata: ______________________- új piacok megszervezése- üzletkötési stratégiák megvalósítása Az Ideális pályázó:_______________- jó kommunkációs és problémamegoldó készséggel rendelkezik- pozitív gondolkodású, kitartó, ambiciózus egyéniség- vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik -40 év alatti Amit nyúltunk:__________________- multinacionális cég háttere- versenyképes, teljesítménnyel arányos jövedelem Jelentkezni rövid önéletrajzzal „HIRDETÉSSZERVEZŐ“ jeligére a Pécs, Engel J. u. 8. hirdetőbe. 2004. június 30-ig. eléri a gyakran használt folpet hatóanyagú növényvédő szerek (Folpan, Ortho-Phaltan stb.) hatékonyságát. Ez a gyakorlat szempontjából azt jelenti, hogy az Electis-sel történő permetezéskor nem csak a peronoszpó- ra, hanem a szürkepenész ellen is védekezünk. A szőlőben az Electis 75 WG-t 1,5-1,8 kg/ha dózisban, 4-6 leveles kortól alkalmazhatjuk egészen az utolsó permetezésekig. Ha a termelő a virágzás környékén felszívódó hatóanyagú készítményekkel védekezik, az ezeket követő 2-3 Electis-sel történő védekezés megvédi a fürtöt a peronoszpóra mellett a szürkepenész ellen is, így nincs szükség külön a szürkepenész elleni védekezésre a zsendülés és a fürtzáródás időszakában. A KÉZBESÍTŐKET KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ fl TERJESZTÉSÉRE ^' Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére 111 vállalkozói igazolvánnyal rendelkező 11 kézbesítőket keres Mohácson A kézbesítők feladata az Új Dunántúl; Napló előfizetőkhöz, történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet a 06-69/510-081 -es telefonon, vagy személyesen az Új Dunántúli Napló Mohácsi Szerkesztőségén Mohács, Szabadság u. 3-5. sz. A világon mindenhol széles körben elterjedt a hitelkártya, Magyarországon azonban még mindig kevesen használják. Pedig „ezer érv szól mellette”: a hitelkártya nagyon kényelmes, rugalmas fizetőeszköz, csak egyszer kell igényelni, ezt követően mindig rendelkezésre áll, a Citibanknál ráadásul most 5%-ot jóváírunk (viszszatérítünk) minden vásárlás összegéből*. A hitelkártya előnyeiről, az igényléséről és a kártya- használat feltételeiről beszélget- | tünk Földesdi Ritával, a Citibank Rt. pécsi fiókjának vezetőjével. Melyek a hitelkártya előnyei, és mire lehet a kártyát használna Földesdi Rita, fiókvezető: A Citibank Hitelkártya legjelentősebb előnye, hogy bankszámla nyitása és betét elhelyezése nélkül egy hitelkeretet bocsátunk ügyfeleink rendelkezésére, amelyből szabadon költekezhetnek. A hitelkártyát elsősorban mindennapos vásárlásaink gyors és kényelmes lebonyolítására ajánljuk, például a hétvégi nagybevásárláshoz, tankoláshoz a benzinkútnál vagy éppen ruhavásárláshoz kedvenc butikunkban. Mindenkivel előfordulhat, hogy a családi költség- vetésből nem telik minden fontos dologra, ilyenkor rendkívül jól jön a kis plasztiklap, mely elérhetővé teszi mindazt, amire egyébként hónapokig gyűjtögetni kellene, legyen az háztartási gép, lakberendezési tárgy, bútor vagy akár utazás. És miért ne fizetne kevesebbet mindezekért? A Citibank Hitelkártyás vásárlás most 5% kedvezményt jelenthet használóinak. Manapság minden cég arra törekszik, hogy minél többet nyújtson egy termékkel. Kapcsolódnak-e kedvezményes ajánlatok, újdonságok a Citibank hitelkártyához? Földesdi Rita, fiókvezető: Arra törekszünk, hogy ügyfeleinket folyamatosan új szolgáltatásokkal, kedvezményes ajánlatokkal lássuk el. Jelenleg egy kedvezményes ajánlattal és egy újdonsággal is szolgálhatunk! Kedvezményes ajánlatunkban* a hitelkártya használata most 5% kedvezményt jelenthet használóinak, amelyet bárhova „magukkal vihetnek”. Akik augusztus 15-ig újonnan igényelnek hitelkártyát, azok a kártyával történt vásárlásai összegéből 5% jóváírunk minden következő hónap végén. Hitelkártyához kapcsolódó újdonságunk a Részletfizetési Terv**, amely egy igen rugalmas részletfizetési lehetőség. Ügyfeleink 50 000 Ft- ot meghaladó költéseiket a Részletfizetési Terv segítségével számos választható futamidő alatt, előre meghatározott részletekben, kedvezőbb kamatlábbal fizethetik vissza. Előnye a klasszikus áruhitelekkel szemben, hogy a Citibank hitelkártya birtokosok bármilyen vásárlásra felhasználhatják, elkerülhetik a helyben történő, hosszadalmas hitelügyintézést, és a személyes dokumentáció leadását. Termékünk egyedülálló a piacon, hiszen az egyeüen olyan termék amely egyesíti a hitelkártya előnyeit és egyfajta áruhitel-koncepciót, ráadásul mindezt kedvező kamat mellett. Kik igényelhetnek hitelkártyát a Citibanknál, és milyen feltételekkel használható a kártya? Földesdi Rita, fiókvezető: Minden magyar állampolgár, aki rendelkezik havi nettó 60 000 forint igazolt jövedelemmel. A hitelkeret mértéke a jövedelemtől függ, annak akár két- , háromszorosa is lehet. Vásárlás esetén akár 51 napig kamatmentesen használhatja az ügyfél a Citibank pénzét, ha a fizetési határidőre a felhasznált hitelkeret teljes összegét visszafizeti. Ha azonban úgy dönt az ügyfél, hogy készpénzt vesz fel, illetve ha nem fizeti vissza a teljes összeget a számlakivonaton szereplő határidőre, a bank kamatot számít fel. Emellett arra is törekszünk, hogy ügyfeleink számára minél kényelmesebbé és biztonságosabbá tegyük a Citibank hitelkártyák használatát. Ezért hitelfedezeti, valamint egész évben érvényes utazási biztosítást is kínálunk ügyfeleinknek a szerződési feltételek mellett. A tranzakciók nyomon követésében a Citibank Hírnökszolgálat - sms- és e-mail üzenetek - valamint a Citibank Online internetes banki szolgáltatásunk segít. Használata biztonságos, hiszen szerepel rajta a kártyabirtokos gravírozott aláírása, sőt igény esetén a fényképe is. Ha véleüenül ellopják, vagy elvész a kártya, a bejelentést követően a Citibank azonnal ingyen letiltja azt, és térítésmentesen egy újat ad. Összefoglalva azt gondolom, hogy a Citibank hitelkártya a meglévő bankkártyák mellett mindenki számára célszerű és egyszerű fizető- eszköz, melyhez most számos újdonság és kiegészítő szolgáltatás is kapcsolódik, gyorsan, kényelmesen használható, sőt akár 51 napig kamatmentesen vehető igénybe, és most a hitelkártyás vásárlások után 5%-ot jóváírunk a kártyán. Köszönöm a nagyon részletes tájékoztatót, amely feltehetően sokak érdeklődését felkeltette. Mit tegyen az, aki a Citibank hitelkártya vagy a vásárlási kedvezmény iránt érdeklődik? Földesdi Rita, fiókvezető: Minden kedves érdeklődőt várunk fiókunkban (7621 Pécs, Jókai tér 2., tel.: 72-512410) hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között, ahol személyi bankáraink készséggel állnak a rendelkezésükre vagy hívják a Citibank Hitelvonalat (06-40-40-10-40). A? hkoteq Netwofk corporation világszerte az cl sók közé | Európában a legnagyobb elekü oníkai gyét ta* szolgáltatásokat nyújtó <ég, ; CinyßZ'fS Az ricoteq rkósorbf»! telekommunikációval foglalkozó nemzetközi high tech vállalatok számára kínál új termékek tervezésével, bevezetésével illetve j gyártásával kapcsolatos szolgáltatásokat, beszállítási folyamat ; menedzselést, valamint az értékesítést követő ugyléls/olyálati i tevékenységeket. Az FJcotoq 12 országban. 3 kontinensen mökodtk és i leterttegkóze! 12.000 alkalmazottat foglalkoztat. Magyaroszágon 1998 óta | van jel en, jelenleg f óbb mini 3700 a&aíma/ot tál. További ír Az alábbi pozícióba keresünk munkatársakat: Beszerző Feladatok: • anyagok rendelése és a beérkezések ellenőrzése • teljesítési visszajelzések rögzítése az integrált vállalatirányítási rendszerben • szállítmányok nyomonkövetése • raktárkészlet felügyelete a vonatkozó alkatrészekkel kapcsolatban • kiszállítás megszervezése • beszámolási kötelezettség a keresleti lánc és anyaggazdálkodási vezetőnek ' Elvárások: • felsőfokú, lehetőleg közgazdász vagy kereskedelmi végzettség • tárgyalóképes angol-nyelvtudás • számítógép felhasználói ismeretek • kiemelkedő kapcsolatteremtő és kommunikációs készség • rugalmasság • pontosság, precizitás Előny: • hasonló területen szerzett tapasztalat »integrált vállalatirányítási rendszer ismerete • német-, spanyol- vagy francia-nyelvtudás I Amennyiben Sikerült felkeltenünk érdeklődését, kérjük magyar és angol nyelvű pályázatát : legkésőbb 2004 06,30-ig juttassa el alábbi címünkre ' ' ELCOTEQ Magyarország Kft ^W|^-Humán Erőforrás Osztály. gg| - ‘ 7632 Pécs, Szilva g JI-3 György Ágnes . ■felefon. (72) 509-100. Fax (72) 509-700 e-mail: job.pecs@eicoteq.com ▲ * Az akció 2004. május 15-től 2004. augusztus 15-ig tart. A jóváírás az akciós időtartam alatt benyújtott igénylés alapján kibocsátott hitelkártyával, annak érvényesítési időpontja és 2004. december 31. napja közötti időszakban történt vásárlásokra vonatkozik. A jóváírás felső határa az adott hitelkártya éves dija. Részletek a bankfiókokban, értékesítési központokban, a CitiPhone Banking 06-40-CITI24 (06-40/24-84-24) telefonszámán, és a www.citibank.hu internetes címen. ** Részletfizetési Terv THM: 25,80%. Részletek a hitelkártya általános szerződési feltételekben, valamint a Kamat- és Díjfeltételekben. A fenti megjelenés kizárólag a figyelemfelkeltés célját szolgálja, és nem minősül a Citibank Rt. részéről ajánlattételnek vagy nyilvános tájékoztatónak. A Citibank Rt a hitelkártya kibocsátásáról és annak feltételeiről a saját hitelbírálati feltételei alapján dönt. A Citibank Rt. a feltételek egyoldalú megváltoztatásának jogát fenntartja. Hitelkártya normál THM 041,75%.