Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)

2004-06-14 / 161. szám

Kár a benzinért! Az új, hazai gyártású Suzukikhoz július 15-ig 400 liter, több mint 7000 kilométerre elegendő'* üzemanyag- utalványt adunk ajándékba. *1,3 Meríti IGNlS-né! 5.51/100 km fogysfiztó***! 250 R/l benzinárral számolva SUZUKI SZABOLCS Pécs, Komlói út 79. Tctofonl (72) 538-135 suzukl@dravanet.hu • www.suzuklszabolcs.hu Mai számunkból POSZT-on szárnyaló „Siráj” Véget ért a IV. Pécsi Országos Színházi Találkozó, melynek díjkiosztó gálaestjén magasan szárnyalt a Siráj című Csehov- mű a budapesti Krétakör Szín­ház előadásában. Schilling Ár­pád puritán egyszerűségű adap­tációja nem használt szinte semmiféle díszletet és jelmezt, világítást és színpadi trükköket - a válogató szerint olyan sze­gény ez a színház, hogy még az „ly” is luxusnak számítana a cí­mében -, mégis hazavitt öt első helyet a találkozóról, mi több, a közönség és a szakma évek óta először egységes volt, ezt vá­lasztva a legjobb előadásnak. A krétakör egyébként eleve nyerő volt a POSZT-on, a Víg­színház bemutatója, A kauká­zusi krétakör ugyancsak be­gyűjtött három díjat. A pécsiek­nek viszont ezúttal sem termett babér, míg a kaposvári Csiky Gergely Színház ismét szerzett két elismerést. (További részletek a díjkiosztó gáláról a 7. oldalon) Baranyában és Pécsett is a Fidesz nyert Szili Katalin: Le kell vonni a szükséges következtetéseket - Bánki Erik: Visszaszereztük a megyeszékhelyt Baranya megyében ugyanúgy elveszítette a tegnapi választáso­kat a Magyar Szocialista Párt a Fidesszel szemben, mint Pé­csett. Ha a megye városaiban hasonlítjuk össze a két nagy párt eredményét, elsöprő, háromszoros a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség előnye (lásd összeállításunkat az ötödik oldalon). Az országos eredmények alapján a Fidesz 12, az MSZP 9, az SZDSZ 2, míg az MDF 1 képviselőt küldhet az Európai Parla­mentbe. A tegnapi magyarországi európai parlamenti választáson, 38,42 százalékos országos részvételi arány mellett a nem hivatalos végeredmény szerint a Fidesz a szavazatok 47,41, az MSZP 34,31, az SZDSZ 7,72, az MDF 5,33 szá­zalékát szerezte meg. Ezzel eldőlt, hogy a fiatal de­mokraták a hazánkat illető 24 eu­rópai parlamenti helyből 12-t, a szocialisták 9-et, a szabad de­1 mandátumhoz. Baranyában a választásra jogosultak 38,05 szá­zaléka voksolt, a városok közül Harkány gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott: a fürdőváros­ban az első reggeli összesítéstől 19 óráig végig vezették a rang­sort, végül 48,1 százalékos rész­vételi aránnyal zártak. A két legnagyobb pártra le­adott voksok tekintetében gya­korlatilag megfordult a több mint Baranyában 71,82 százalékos részvétel mellett a szocialista párt a szavazatok 46,73, a Fidesz- MDF szövetség 38,59 százalékát kapta. Az MSZP most 37,97, a Fi­desz-Magyar Polgári Szövetség 45,18 százalék­hoz jutott. A politiku­sok közül dr. Szili Katalin, aki délelőtt fér­je társaságában Pécsett adta le szavazatát, új­ságírók előtt azt hangoztat­ta: az eredményekből kiderülhet, mi a választók álláspontja a kor­mányzat tevékenységéről. - Az európai parlamenti választás EU-választások - Baranya megye Forrás: választási iroda Nem hivatalos, előzetes eredmények Szavazásra jogosultak száma 323 082 fő Érvényes szavazatok száma 122 129 Szavazáson részt vettek száma 122 936 lő - 38,05% A pártokra leadott szavazatok aránya és száma 1. Szociáldemokrata Párt 473- 0.39% 2. Magyar Demokrata Fórum 6 729- 5.51% 3. Magyar Nemzeti Szövetség 571 - 0.47% 4. Szabad Demokraták Szövetsége 8 584- 7,03% 5 881 Magyar Szocialista Párt 46 378 - 37,97% 6. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség 55 182 - 45,18% 7....88K. Magyar Igazság és Élet Pártja 1872- 1,53% 8. Munkáspárt 2 340- 1,92% mokraták 2-t tölthetnek be. A többi induló párt közül egyedül a Magyar Demokrata Fórum jutott két év előtti, az országgyűlési képviselő-választások első fordu­lójában tapasztalt helyzet. Akkor egyfajta közvélemény-kutatás­ként is felfogható, eredményei is­meretében pedig minden políti­EU-választások - Magyarország Forrás: választási iroda Nem hivatalos, előzetes eredmények Szavazásra jogosultak száma 8 025 230 fő Érvényes szavazatok száma 3 065 331 Szavazáson részt vettek száma 3 087 286 lő - 38,47% 7. 8 . 1 A pártokra leadott szavazatok aránya és száma 1.8H Szociáldemokrata Párt 12 178- 0,40% 2. Magyar Demokrata Fórum 163 480- 5,33% 3. Magyar Nemzeti Szövetség 20 198 - 0,88% 4. Szabad Demokraták Szövetsége 236 603 - 7,72% 5. H8 Magyar Szocialista Párt 1 051 624 - 34,31% 6. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség 1 453 138 - 47,41% 7, HR Magyar Igazság és Élet Pártja 71 996 - 2,35% 8. Munkáspárt 56 114 - 1,83% kai pártnak le kell vonnia a szükséges követ­keztetéseket mondta az Or­szággyűlés elnö­ke. Az urnazárás után Lendvai Il­dikó, az MSZP parlamenti frak­cióvezetője úgy fogalmazott, hogy a magyaror­szági részvétel megfelelt az eu­rópai átlagnak. Az országban nem volt olyan protesthangulat, ami több válasz­tót vitt volna az urnákhoz, és ez­zel a kormány elégedett, „de nem bánta volna, ha többen mennek el.”- Átütő sikert, óriási győzel­met arattunk - mondta Schmitt Pál, a Fidesz Szabad Európa lis­tájának vezetője. Elmondta, hogy hamarosan kezdeményezi a többi párt listavezetőjével és valamennyi magyar európai par­lamenti képviselővel, hogy álla­podjanak meg az optimális nem­zeti fellépés tekintetében. Horn Gábor, az SZDSZ kam­pányfőnöke szerint a közepes részvételi arány azt mutatta meg, hogy nem volt sikeres a szocialis­ta és a konzervatív részről folyta­tott negatív „hecckampány”, amely hatalmas belpolitikai tétet tulajdonított a választásnak. Az MDF kampányfőnöke, Gé­mest György vasárnap' este úgy nyilatkozott, hogy a tegnapi rész­vételi arány komoly kritika a po­litika számára. Bánki Erik, a Fidesz elnöki ko­ordinátora abbeli örömének adott hangot, Ül visszaszerez­ték Pécset. Dr. Toller László, az MSZP ba­ranyai elnöke szorosabb ered­ményt várt. Ahogy mondta: nincs különösebb vereségérzete, de tanulságok adódnak. Dr. Wekler Ferenc, az SZDSZ megyei elnöke kifejezetten elége­dett, hiszen két éve pártja még 5 százalék alatt volt Baranyában, most viszont 7 százalék fölé ke­rült, tehát itt is érvényesült meg­ítélésük országos javulása. A Magyar Demokrata Fórum megyei elnöke, dr. Habjánecz Ti­bor úgy látja, hogy Baranyában is kamatozott az MDF és kisgazda összefogás, és jól vélték, hogy a józan, megfontolt hangra fogéko­nyabbak az emberek. A magyarországi első európai parlamenti választás nyugodt, békés légkörben folyt le az Or­szágos Választási Bizottság be­számolója szerint. A szervezet­hez mindössze húsz beadvány érkezett a nap folyamán. (Az Európai Unió többi országá­ban lezajlott választásokról, valamint a további országos és megyei részletekről a 2., 3. és 5. oldalon olvashatnak.) BALOGH ZOLTÁN KOMMENTÁRJA Néma járvány és tátogó férfiak Európa otthon maradt IDŐJÁRÁS Naposra fordul az Idő 13,24 °C Kedd Szerda Csütörtök 13,24 °C 13,26 °C 12,23 °C‘ Ismét melegszik, fokozatosan naposra fordul az idő, az ég kide­rül. Orvosmeteorológia: meleg­fronti hatás várható. További folyamatos, helyfüggő információk a T-Mobile WAP-portálján, a t-zoneson 9 7 7 0 8 65 91 3 0 12 0 4 1 6 1 Mikor és hogyan kapta a Magyar- országon már-már népbetegség­ként kezelt csontritkulás a néma járvány eposzi jelzőt, nem tudom, és nem is értem. Ellentmondani látszik a józan észnek, hiszen ha valakinek egy apró sasszé vagy egy könnyed esés után ripsz és ropsz eltörik a medencecsontja, vagy egy-egy pohár víz felemelésekor mindig rövidebb lesz kicsit a keze - az ordítani szokott. Jobb esetben a legközelebbi kórházig szólóan jajgatni. Ez a „néma” üvöltés, úgy tűnik, legfeljebb tényleg csak a legköze­lebbi orvosig-kórházig jut el. Ugyan sejtettem, hogy a csontrit­kulás nemcsak a nőket fenyegethe­ti, jóllehet csak őket vonták be ed­dig mindenféle felmérésbe, vizsgá­latba - no és csak nekik találtak ki gyógyszert. Azért mégis megdöb­bentő, ha azt mondja az arcomba egy orvos, hogy bizony, mi, férfiak is ki vagyunk téve a betegségnek, mi több: csak Baranyában már ez­res nagyságrendben számolják az üyen férfibetegeket. Ami még megdöbbentőbb: azt is az arcomba mondják, hogy ha ritkul a férficsontom, azzal hatvá­nyozott mértékben fogynak a fo­rintjaim. Mert a Mindenható OEP (MO) nem támogatja a férfiaknak is jó gyógyszereket, lévén, hogy azokat nőiekként törzskönyvezték. Kristálytiszta logika. Állítólag Nyugaton - szorri, nem oda tartozunk legalább május else­jétől? - már létezik hatásos férfi­gyógyszer is. Csak egyelőre annyi­ba kerülne itthon, hogy a kúrára rámehet egy kisebb ház ára. Természetesen nyugtatgat­nak: tárgyalnak, bizony, és lehet, a MO hajlik is arra, hogy fölvegye a szert a tá­mogatottak listájára. Addig nem javasolhatok mást, mint tűrjünk (nem visszaköszön a „tűrt” és a „támogatott”?), hiszen a nyakam - pardon: a medencém - teszem rá, hogy erre nem mostanában kerül sor. Hiszen van fontosabb is a világ ezen részén, mint az ember. Terjed... £n4. oldal Európai Unió Ha az előzetes becslések helyt­állónak bizonyulnak, az Euró­pai Parlamenti (EP) választások története során a mostani vokso­láson volt a legalacsonyabb a szavazók részvétele. A Gallup közvélemény-kutató va­sárnap esti becslése szerint átlago­san a választópolgárok 44,6 száza­léka vett részt vasárnap az európai uniós tagországokban rendezett EP-választásokon, s ha ez az arány nem változik, akkor ez lesz a leg­alacsonyabb részvétel az EP- választások történetében. A Gallup számításai szerint a 15 régi európai uniós tagországban átla­gosan 47,7 százalékos, a májusban csatlakozott tíz új tagállamban pedig 28,7 százalékos volt a részvétel. A voksolást e tekintetben Málta „nyerte meg”: 82 százalékos volt a részvételi arány, amellyel a sziget- ország a vasárnap este nyolc óráig ismertté vált adatok szerint minden más uniós tagállamot maga mögé utasított. Franciaországban viszont az ur­nazárást egy órával megelőző idő­pontig a választópolgároknak mindössze a 33,4 százaléka szava­zott, ami rekordszintű távolmara­dást jelent. Olaszországban dél­után öt óráig a választók 58,9 szá­zaléka élt szavazati jogával. Lengyelországban 15,4 százalé­kos, Spanyolországban 34,18 száza­lékos, Dániában 33,6 százalékos részvételi arányt mutattak a vasár­nap estig közölt adatok. Észtország­ból 26,7 százalékos részvételi arányt jelentettek, Litvániában pedig az ur­nazárást egy órával megelőző idő­pontig a választópolgárok 39,11 szá­zaléka élt szavazati jogával. (További részletek a 2. oldalon) Egy kultúrát az minősít igazán, hogy mennyire törődik a benne élő emberrel 4 ► i

Next

/
Thumbnails
Contents