Új Dunántúli Napló, 2004. június (15. évfolyam, 148-177. szám)

2004-06-09 / 156. szám

2004. Június 9., szerda SPORT 23. OLDAL SlBAI A VILÁG SPORTJA CLUSTERS operáció előtt. Csuklóműtétje miatt legalább három hónapos kényszerpihenő vár Kim Clijstersre, a belgák vi­lágklasszis teniszezőjére. A vi­lágranglista második helyezettje, aki éppen 21. születésnapját ün­nepli, március óta nem verseny­zett, így nem indult a vasárnap zárult Roland Garroson sem.- El kell távolítani egy másfél centis cisztát a bal csuklómból, így valószínűleg nemcsak Wimbledont, hanem a US Opent is kihagyom - közölte Clijsters, aki ebben az idényben két tor­nát nyert, de kikapott az auszt­rál nyílt bajnokság döntőjében. MEGÉRI NYERNI. Százezer dollárt (20,4 millió forint) kap az a kazah sportoló, aki aranyérmes lesz az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpián - döntött az or­szág kormánya. A második hely ennek az összegnek a felét éri, míg a bronzérem 30 ezer dollárt hoz a versenyzőnek. A kazahok elsősorban ökölvívásban, birkó­zásban és kerékpárban számít­hatnak kiváló eredményekre. MEGSZÍVLELENDŐ. A labda rúgó-szurkolókat fenyegető hangszálkárosodásra hívta fel a figyelmet a brit Királyi Beszéd- és Nyelvi Terápiaközpont. Az egyik javaslat szerint örömkifeje­zésre sokkal jobb mosolyogni, mint kiabálni, míg bosszankodás esetén inkább az erős szájössze- zárást ajánlják. Fontos, hogy a drukkerek hangszálaikat ne hagyják kiszáradni, és ezért al­kohol- és koffeinmentes italt használjanak. Jayne Comins hangszakértő figyelmeztette a fi­atalokat: a 2002-es labdarúgó-vb után rengetegen betegedtek meg, és kényszerültek hosszabb-rövi- debb pihenőre. Válságülés a hollandoknál Válságülést tart Dick Advocaat, a holland lab­darúgó-válogatott szövetségi kapitánya a szombaton kezdődő Európa-bajnokságra ké­szülő csapat szállásán. Albufeira A szakember állítólag zárt ajtók mögött beszélget el a kulcsjátékosokkal az utolsó két felkészülési mérkőzé­sen - 0-1 mind Belgium, mind Írország ellen - elszen­vedett vereségről, valamint a németek elleni Eb-talál- kozó taktikájáról. A megbeszélésről hiányzik majd két sztár, a sérült Clarence Seedorf, aki izomhúzódása mi­att legfeljebb a csehek és a lettek ellen lesz bevethető, valamint Roy Makaay. A Bayern München csatárát, aki a Bundesligában 23 gólt szerzett, a holland sajtó ugyan a kezdőcsapatba követeli, de továbbra is kegyvesztett Advocaatnál.- Van Nistelrooy és Makaay nem jól egészítik ki egy­mást - jelentette ki a tréner, aki a támadósorban főleg a Manchester United csatárára számít. Szakértők szerint hagyományosan az Eb egyik esé­lyese a rendkívül erős kerettel rendelkező Hollandia, a válogatottat azonban ezúttal is - akárcsak a múltban több alkalommal - a széthúzás jellemzi. Talán ezért is jegyezte meg Ruud van Nistelroy, hogy ők magukat nem tartják sztárcsapatnak:- Ez az együttes nem tartozik az Eb meghatározó gárdái közé, ezt szívünk mélyén el kell ismernünk. A szombaton kezdődő portugáliai labdarúgó Euró- pa-bajnokságon 16 csapat száll harcba az Henri Delau- nay-kupáért, amelyet eddig nyolc szövetség vehetett át megőrzésre. Az ötvenes években az európai szövetség (UEFA) első főtitkára, a francia Henri Delaunay javasolta a Nemzetek Európa-kupájának létrehozását, hogy ezzel egyesítsék a különböző regionális bajnokságokat (Brit Bajnokság, Északi Kupa, Közép-európai Bajnokság). A kontinenstoma 1968-tól lett NEK-ből hivatalosan Eb. Az Anhui Bertrand által ezüstötvözetből készített vándorserleg 42,5 cm magas és tíz kilót nyom. A pon­tos mása annak az országnak jut majd végérvényesen, amely vagy összesen öt vagy sorozatban három Eb-n diadalmaskodik. Erre eddig egyetlen nemzet sem volt képes, a legjobban a németek állnak három elsőségük­kel (1972,1980,1996). Utoljára az AS Monaco jelenlegi edzője, Didier De- schamps emelhette a magasba a trófeát, miután Fran­ciaország 2000-ben megnyerte a belga-holland rende­zésű kontinensviadalt. ■ Felmentették Pintér Attilát Balogh edzősködik Budapest A Magyar Labdarúgó Liga fe­gyelmi bizottsága felmentette Pintér Attilát, a Ferencváros vezetőedzőjét. A bajnok és ku­pagyőztes együttes trénerét Kassai Viktor játékvezető a má­jus 19-i, Balaton FC elleni mér­kőzésen küldte el a kispadról. A testület keddi ülésén bizonyíté­kok hiányában nem büntette meg a trénert. Tököti Attila esetében nem született határozat, mivel a ferenc­városi csatár betegsége miatt nem tudott megjelenni a liga székházá­ban. A játékost szintén Siófokon a lefújás után kiállítottnak nyilvání­totta Kassai Viktor játékvezető, mi­vel Tököli állítólag megsértette őt. A fegyelmi bizottság először három mérkőzésre eltiltotta a futballistát, a fővárosi klub azonban a játékos meghallgatását kérte az fb-től. Ez megtörtént az utolsó bajnoki fordu­ló előtt, s az MLL bizottsága ezután úgy döntött: új eljárást rendel el, s június 8-án hozza meg határozatát, egyben visszaadta a támadó játék­jogát. Tököli ezek után pályára lé­pett, s gólt is szerzett a debreceniek elleni 3-1-es győzelemmel zárult meccsen, s ezzel a IX. kerületi gár­da lett a bajnok. A debreceniek sze­rint az Újpest FC ellen a kiállítás mi­att mulasztott a futballista, így az aranycsatában a Siófokon begyűj­tött harmadik sárga lapja miatt nem játszhatott volna, ezért óvást nyúj­tott be. Budapest Az egykori klasszis játékos, Ba­logh Judit lett a női kosárlabda NB I-b_en idén 10. helyen záró BEAC-Újbuda csapatának veze­tőedzője. Megbízatása egy idényre szól. Elődje, Sterbenz Ta­más doktori tanulmányai miatt jelezte a klubvezetésnek, hogy nem kíván maradni. Szabari Já­nos ügyvezető elnök az MTI-nek elmondta: Sterbenz személyé­ben egy nagyszerű szakember tá­vozik tőlük, majd hozzátette:- Balogh Juditot nem volt ne­héz meggyőzni, hogy vegye át a csapatot, hiszen a BEAC-ban kezdte el a kosárlabdázást - je­gyezte meg Szabari. A 36 éves Balogh 223-szor sze- repelt a magyar válogatottban. ■ Partnertalálkozó a HVB Banknál Az aktuális befektetési lehetőségek­ről tájékoztatta partnereit tegnap a bank vezető munkatársai. A találko­zón adták át a május elején elindí­tott tőkegarantáló alapra országo­san befizetők közül kisorsolt pécsi dr. Dinnyés Istvánnak a világkörüli útra szóló nyereményt. A HVB bankcsoport nem csak a pénzintézetek által szokásos bankbetéteket, hiteleket és egyéb lakossági termékeket értékesít az ügyfeleinek, hanem olyan befek­tetési termékeket is, amelyek a fentieknél jóval összetettebb for- májúak, de hosszabb távon ma­gyűjtött pénzt, a befektetési je­gyek ellenértékét, az alapkezelő értékpapírokba fekteti, a befekte­tőnek a hozamot a papírok érték- növekedése biztosítja. A befekte­tési jegyek bármikor viszszavált- hatók és az addig megtermelt ho­zamot az ügyfél teljes egészében megkapja. Bankunk sokfajta lehe­tőséget kínál - kockázattól füg­gően - az ilyen fajta „pénzfialta­tásra”. Az idén május elején új, tőkegarantáló alapot indítottunk, amelynek szerencsés jutalma- zottja a pécsi nyertes. Ennek lé­nyege, hogy a hároméves futam­idő végén a tőke visszafizetését a Dl, Dinnyési István (balról) veszi át nyereményét Vízkeleti Sándor vezérigazgatótól és Füge István régióvezetőtói gasabb hozamot biztosítnak, s amelyeket összefoglaló névvel befektetési alapoknak hívunk - mondja Vízkeleti Sándor, a CA IB Értékpapír Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatója. - Ezek kol­lektív megtakarítási formák, az ügyfél számláján befektetési je­gyeket írunk jóvá. Az így össze­bank minden körülmények között garantálja, a hozamot pedig a tőzsdék teljesítménye adja. A be­fektetések iránt érdeklődő régi és új ügyfeleinket továbbra is várjuk a két pécsi, a Mária utcai és az Árkád bevásárlóközpontban lévő fiókunkban. _________________________ Ak ciós bútorvásár Pécs, Lauber Dezső sportcsarnokban június 12-13-án 9-től 18-ig! sum- ^ LÁNYCSÓK______________________1992-2004 S *Jíuk, JÚ NIUSBAN KETTŐS KEDVEZMÉNY KÉT VÁLTOZATBAN: 1. válogatás nélkül 300 000 Ft-ért beszámítjuk bármilyen típusú régi autóját +60000 Ft értékű benzinutalványt is adunk ajándékba! /csak a készleten lévő Wagon R+ és Ignis típusok részletvásárlása esetén/ vagy pedig: 2. THM = 2,004 %!* +120 000 Ft értékű benzinutalványt is adunk ajándékba! *CHF alapú kölcsön /csak Wagon R+1.3 GIX és Ignis 1.3 GLX/AC típusok/ Ignis 1.3 4WD - Jimny Cabrio 1.3 4WD raktárkészletről most különleges kedvezményekkel! : 111111 Átlagfogyasztás 1/100 leni 4,9 7.4 Fajlagos C02 kibocsátás: 133-174 g/km Cím: 7759 Lánycsók, az 57. sz. út mellett. www.suzukivarga.hu e-mail: suzuki-varga@axeiero.hu H-P 8.00 - 17.00, Szó.: 8.00 - 14.00, Vas.: ZÁRVA Tel.: 69/364-723; 364-494 Fax: 69/364-291 Lánycsóknál balra - cserélheti jobbra! Ballack: Barcelona Spanyol sajtóértesülés szerint Michael Ballack szóban megegyezett az FC Barcelona labdarúgócsapatával. „Ballack igent mondott a Bar- cának” - adta hírül az El Mundo Deportivo, amely úgy tudja, Sandro Rosell, a katalán klub alelnöke hétfőn Münchenben tárgyalt a játé­kossal és a Bayern vezetésével. A lap szerint a 27 éves, világbajnoki ezüstérmes középpályás spanyolországi szerződése most már csak a Bayern Münchentől függ. A Barcelona június elején 10 millió eurót kínált az irányítóért. ___________________ fotó, epa Tö bben távoznak az MTK-ból ____________Budapest____________ A k orábban bejelentett edző­csere mellett a játékoskeret is alaposan átalakul az MTK Budapestnél, fél tucat ismert labdarúgó biztosan távozik az NB I. idei 6. helyezettjétől. A válogatott védő, Komlósi Ádám szerződése lejárt, s hat év után elhagyja a kék-fehéreket. Rajta kívül Rósa Henrik, Pisont István, Welten Silva, Szabó Ottó és Len­gyel Roland kerül új klubhoz. Az mtkhungaria.hu szerint kérdéses a „kaiserslauterni hős”, a néme­tek elleni barátságos találkozón két gólt szerző Torghelle Sándor sorsa is. A tartalékkapus Kovács Zoltánt Bodajkra adja kölcsön az MTK, míg onnan többen érkez­nek a Hidegkúti Nándor-stadion- ba. A hálóőr helyét a Tatabányá­ról visszatérő Szántai Levente foglalja el. Egervári Sándor vezetőedzőt a múlt héten Garami József váltot­ta, noha korábban még arról volt szó, hogy a legutóbbi szezonban Bodajkon tevékenykedő Lőrincz Emil lesz az utód. Ő Pölöskei Gá­borral segíti a szakmai igazgatói posztját is megőrző, 64 éves tré­ner munkáját. E o q ‘5 fs A Sanmina-SCI Enclosure Systems Hungary Kft. felvételt hirdet az alábbi munakörökre: SANMINA-SCI Cnc gépkezelő________________ Feladatok: • CNC vezérlés, programozás, • AMADA lemezmegmunkáló gépek kezelése, • CNC vezérlésű hajlítógépek kezelése, • Présgépkezelés. Elvárások: • szakirányú középfokú végzettség, • CNC gépek vezérlésében szerzett 3 éves tapasztalat, • több műszakos munkarend vállalása, • minimum 18 éves életkor, • büntetlen előélet. Javító operátor______________ • szakmunkás végzettség, • fémmegmunkálás és lakatos szakterület alapos gyakorlati ismerete, • fényezés, fémfestés területén szerzett tapasztalat, • több műszakos munkarend vállalása, • minimum 18 éves életkor, • büntetlen előélet. Minőségbiztosítási ellenőr • minőségbiztosítás területén szerzett tapasztalat, • középfokú végzettség, • több műszakos munkarend vállalása, • minimum 18 éves életkor, • büntetlen előélet. Termelési csoportvezető • gyártó cégnél, emberek irányításában szerzett tapasztalat, • legalább középfokú végzettség, • több műszakos munkarend vállalása. Cégünk versenyképes jövedelmet, étkezési hozzájárulást, munkaruhát és továbblépési lehetőséget biztosít. A jelentkezését kérjük küldje szakmai önéletrajzzal a következő elérhetőségek valamelyikére, a megpályázott pozíció megjelölésével: Sanmina-SCI Enclosure Systems Kft. 7673 Pécs-Cserkút, Batvölgyi út 3. e-mail: hr.pecs@sanmina-sci.com Érdeklődni lehet: 06-72-513-555/70-es melléken

Next

/
Thumbnails
Contents