Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)
2004-05-28 / 145. szám
12. OLDAL GAZDASÁGI TŰKOR 2004. Május 28., péntek Árverseny a bérautópiacon Budapest A magyar autókölcsönző piac A piaci átlagtarifánál lényegesen olcsóbban kínálja bérautóit a PennyCar program keretében az EUrent Kft A szolgáltatást elsősorban kis- és középvállalkozásoknak szánják, de nagyvállalati ügyfelekre is számítanak. Két hete kezdte meg működését a piaci átlagtarifánál jóval alacsonyabb díjszabással dolgozó PennyCar, a Porsche Bank tulajdonában lévő piacvezető autókölcsönző, az EUrent új szolgáltatása - jelentette be Haraszti Géza, az EUrent Kft. ügyvezető igazgatója, hozzáfűzve: annak ellenére, hogy nemrég indult a levédett nevű üzletág, a bérautók napi kihasználtsága 70-90 százalékos. A PennyCar-kocsik nettó bérleti díja naponta 3500 forint, s ezért további díj nélkül 150 kilométert lehet megtenni. E fölött kilométerenként 21 forint a használati díj, de a piaci átlagtarifát jelentő 7 ezer forint plusz áfánál semmiképpen sem számláznak többet. A magyar piacon általános 100300 ezer forintos letéti díjjal szemben már 50 ezer forinttal is „Vágja zsebre híreit!” Budapest Vágja zsebre a híreket szlogennel, a Pannon GSM segítségével május végétől interaktív tele- rádiós szolgáltatást indít az InfoRádió. A 06-20/INFO-958 (06-20/4636-958) telefonszám tárcsázásával Magyarország vagy a világ bármely pontjáról egy normál hívás díjáért élőben hallgatható magyar piac egyetlen 24 órás hírrádiója. Az online hallgatás mellett a hívó egy menürendszerben kiválaszthatja és meghallgathatja a hírrádió műsorából csak az őt érdekő hírvágy információs blokkot is. Külön lehívhatja a legfrissebb híreket, a legfrissebb gazdasági információkat, a sporthíreket, vagy - mielőtt belevetné magát a csúcsforgalomba - meghallgathatja a legfrissebb közlekedési híreket. Reggel, öltözködés közben pedig segítséget nyújthat a megfelelő ruházat kiválasztásában a legfrissebb időjárás-jelentés, a nap megtervezéséhez hasznos információkkal szolgálhat az orvosmeteorológiai előrejelzés meghallgatása. Mindezek mellett az érdeklődők bárhol, bármikor lehívhatják az InfoRá- dió egyórás Aréna című műsorának teljes előző napi adását is. Az InfoRádió, amely már két éve a BBC stratégiai partnere, új szolgáltatását elsősorban azon rendszeres hallgatóinak kínálja, akik munkájuk során éppen a hírrádió vételkörzetén kívül tartózkodnak, illetve azoknak, akik bárhol, bármikor várakozás nélkül azonnal friss híreket vagy egyéb információkat akarnak hallgatni. A nyár folyamán a szolgáltatás a legfontosabb események híreivel bővül, így például külön menüpontban lehívhatók lesznek majd a foci Eb legfrissebb hírei, vagy augusztusban az athéni olimpiával kapcsolatos legfrissebb információk is. ■ elvihetők a PennyCar-autók. Hasonlóan alacsony tarifával ugyan lehet autót bérelni jelenleg is Magyarországon, ám azok nem új, hanem általában 6-7 éves modellek. Ebben az esetben a meghibásodás költsége a bérbeadót terheli, viszont a bérlő arra az időre is fizeti a díjat, amíg mozgásképtelen az autó. Haraszti Géza kiemelte, hogy a gyár segítségével sikerült olcsóvá tenni a szolgáltatást, például meghibásodás esetén a gyári assistant szolgáltatást vehetik igénybe, amivel automatikusan cserekocsi is jár. Egyéb módon is csökkentették az üzletág működési költségeit, például külön ügyintéző nélkül, az interneten intézhetők a foglalások. Az 1200 köbcentis Skoda Fabiákból álló tíztagú indulóflotta napokon belül öttel bővül, s a későbbiekben 50 jármű beállítása a cél. Annak ellenére, hogy a levédett PennyCar szolgáltatási csomag franchise-átvételére már van jelentkező, a cégvezető nem tartja elképzelhetőnek, hogy hazánkban 200-nál több PennyCar fusson, mert a költségeket csak háttértámogatással lehet alacsonyan tartani. Ebben az esetben a Porsche Hungária árrés nélkül adja át az autókat, továbbá marketingtámogatást is nyújt az EUrentnek. Az EUrent Kft. ugyanolyan magánszemélyeket, illetve kis- és középvállalkozásokat céloz meg új szolgáltatásával, amelyek eddig nem voltak az autókölcsönzők ügyfelei, de érdekes lehet, vajon megzavarhatja-e azon taxivállalatok üzletét, amelyek különböző vállalatokkal hosszú távú szerződéseket kötöttek. A Főtaxi forgalmi igazgatója, Veszlényi Gábor nem hiszi, hogy gondot okozna a PennyCar a taxisoknak a fővárosban, hiszen azok mehetnek a buszsávban is, a kuncsaftnak nem kell vezetéssel, parkolással foglalkozni. Ám szerinte a távolsági közlekedésben biztos, hogy teret fog hódítani. Hasonlóan vélekedett a Tele5 és a Budataxit működtető Buda Kft. általános ügyvezető igazgatója, Dudás Zoltán is, aki ugyanakkor hozzátette: 8 órára 100 kilométeres futáshatárig óránként 3500 forintért állnak a kocsik sofőrrel együtt a céges bérlők rendelkezésére. A sofőrök csomagokat, küldeményeket is továbbíthatnak, amíg az üzletember tárgyal. DEMETER KÁLMÁN ■■■ Modern köztársaságot építünk GYEREKNAP 2004. MINDEN GYERMEK SZÁMÍT! A kormány kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre, hiszen ők jelentik Magyarország jövőjét, Ezért támogatja az önkormányzatok és a civil szervezetek által rendezett gyermeknapi programokat. 2004. május 30-án, az első uniós gyermeknap alkalmából országszerte műsorok, vetélkedők, színes programok várják a kicsiket és szüleiket. A rendezvények megközelítése május 30-án a gyermekek, a tanulók és az őket kísérő felnőttek számára a MÁV és a Volán járatain ingyenes. További információ: www.magyarorszag.hu TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/Doltár * * f 11136,79 249,0378 251,30 204,70 1,227 0.34% 0.3139 pont 0,17 Ft-2.05 Ft 1.70 ont FTSE-100 (London) 4454,00 pont (0,35%) Xetra DAX (Frankfurt) 3913,33 pont (1,18% CAC-40 (Párizs) 3679,37 pont (0,53%) Arany (1 uncia) 394,60 USD (1,62%) Brent (1 hordó) 36,61 USD (-1,31%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. július 34100 45 500 37 010 37 250 2004. november 27 500 32 020 27400 27600 2004. december 27 700 32 OOO 27450 27700 2005. március 29 500 32 930 28 550 29 300 2005. május 30 850 43000 30400 30400 TAKARMANYBUZA 2004. augusztus 24 000 32 200 24 000 24 000 2004. szeptember 24 500 32430 24 400 24 500 2004. december 26 300 30 OOO 26100 26 200 TAKARMANYARPA 2004. augusztus 23 000 29 600 23 200 23 200 OLAJNAPRAFORGO 2004. október 48 000 62 800 57400 58200 Forrás: Budapesti Árutőzsde A PSZAF FŐIGAZGATÓJA Marsi Erika, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének most kinevezett főigazgatója szerint a felügyeletnek kiemelten kell koncentrálnia a pénzügyi szektorban jelentkező kockázatokra, akár a kisbefektetők, akár a betétesek vagy a pénztártagok érdekeinek védelméről van szó. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a Bázel II követelményrendszer komoly kihívások elé állítja a pénzügyi szektort. Gazdaság és társadalom VÁLLALATOK ÉS PIACOK ÁLLANDÓSULT MUNKAPIACI VISZONYOK A február-áprilisi időszakban átlagosan 6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyar- országon, 0,1 százalékponttal kevesebb, mint az év első három hónapjában. Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 0,2 százalékponttal kisebb a ráta, a foglalkoztatottak 8 ezerrel vannak többen, ám mindkét esetben mintavételi hibahatáron belüli az elmozdulás. ÚJ AGRÁRSTRATÉGIA A mezőgazdasági GDP bővülése a következő tíz évben megközelítheti a nemzetgazdaság összes GDP-növekedését, így az agrá- rium részaránya nem csökken tovább - áll a nemzeti agrárke- rekasztal résztvevői által tegnap jóváhagyott új agrár- és vidékfejlesztési stratégiában. A fórum ülésén a Fidesz és az MDF, illetve az ellenzékhez közel álló gazdaköri szervezet képviselője nem vett részt. Az MDF szerint a kormány választási kampányelemmé züllesztette az egyeztetéseket, Németh Imre miniszter viszont a tegnapi tájékoztatón cáfolta ezt. A 300 szakember munkáján alapuló kerékasztal- tárgyalások nyomán 24 pontos intézkedéscsomag kerül a kormány elé. HULLADÉKBÓL SIKERSZTORI Know-how-átadás, termékexport, technológiafejlesztés és működőtőke-befektetés - ez a kiindulópontja egy magyar építőipari szabadalomnak, amely az észak- és dél-amerikai, továbbá az európai piacot kívánja meghódítani. Az USA-ban és Magyarországon már bejegyezték az erre épülő cégeket (Apex USA, illetve Apex Europe néven), s Portlandban már az év végén meg is kezdődik a Duratherm építési rendszer elemeinek gyártása. MÉRSÉKLŐDTEK A LAKOSSÁGI KAMATOK Nem számottevő mértékben bár, de mérséklődtek áprilisban a háztartásoknak nyújtott hitelek átlagkamatlábai: a tendencia alól egyedül a fogyasztási kölcsönök jelentenek kivételt, amelyeknél nincs értékelhető elmozdulás. A betéti oldalon továbbfolytatódik a kínált kamatok mérséklődése. MÓL: NEM GOND A VÁLTOZATÚN GÁZÁR Nem okoz gondot a Mól számára, ha nem emelik meg júliustól a gáz árát. A cég ugyanis az első negyedévben annyi extra profitot ért el ezen az üzletágon, ami elegendő tartalékot ad az év hátralévő részére - vélik az elemzők. Növekedés nyáron is! MKB I. Kötvény 11,550/0kamat Érvényes 2004. augusztus 6-ig mKb MKB fiók: Pécs, Király, u. 47. Tel.: (72) 522 240