Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)

2004-05-22 / 139. szám

I 2004. Május 22., szombat KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL Konferencia Batthyányról A Baranya Megyei Önkormány­zat, a Baranya Megyei Levéltár, Siklós Önkormányzata, a Vár- és Múzeumbaráti Kör, valamint a Várszínház Kht. országos konfe­renciát rendezett tegnap „Gróf Bat­thyány Kázmér emlékezete” cím­mel a reformkor és 1848-49 ki­emelkedő politikusa halálának 150. évfordulója alkalmából. Az előadások bemutatták Batthyány Kázmér szerepét az országgyűlés főrendi tábláján, tevékenységét a magyar áruk támogatására létre­hozott Országos Védegylet elnö­keként, a baranyai reformellenzék vezéreként, a jobbágyaival örök- váltság-szerződést kötött földesúr­ként. Követték pályáját, hogy az 1848-as népképviseleti választá­son elért sikere után miként mun­kálkodott Baranya főispánja és kormánybiztosaként, a Délvidék és az eszéki vár kormánybiztosa­ként, az 1849-es Szemere-kor- mány külügyminisztereként, vé­gül az emigráció politikai akciói­ban. Délután a siklósi vár kápolná­jában megkoszorúzták Batthyány Kázmér sírját. _____________do. FE STMÉNYEK A SZÜLŐFÖLDRŐL. A Mohácson élő és dolgozó Kedves István festőművész alkotásai július-8-ig láthatók a pécsi Gyöngyszem Galériában.____________________________ fotó< löffler péter Me cénásokra várnak a diákok Dalos ajkú anarchisták A pécsi középiskolások talán még a hagyományokat is felül­múlva szerepeltek az idei keszt­helyi Helikonon. A diák művé­szeti csoportok elismerése most újra felmenő ágra került Háromórás gálaműsort adtak hét­fő este a Pécsi Nemzeti Színház­ban a helikoni fődíjasok és az aranyérmesek.- Óriási eredmény, hogy az idei négyezer helikoni (iák közel egy­negyede Pécsről érkezett, és a díja­kat is legalább ilyen arányban érde­melték ki - emeli ki dr. Szabó Sza­bolcs karnagy, középiskolai tanár, aki a gálán a Közművelődési Köz- alapítvány kuratóriumi elnökeként köszöntötte a helikoni sikerek ré­szeseit. - Boldogsággal tölt el, hogy a pécsi iskolák diákja - például a legjobban szereplő nagy lajosisták és leőweysták - örülni tudtak egy­más sikereinek. S volt minek örül­ni: Pécs hazahozott hét fődíjat, és e két legsikeresebb gimnázium ösz- szesen 18 arany, öt ezüst és öt bronz fokozatot, de a többiek is szépen szerepeltek.- Az alapítvány mivel tudja segí­teni a diákok művészeti tevékenysé­gét?- Kétéves elnöki ténykedésem alatt szembesülnöm kellett azzal, hogy igazából eszmeileg tudunk tenni a diákok helikoni sikereinek megbecsüléséért. Alapítványunk­nak hat évvel ezelőtt a jelenhez ké­pest még elég sok pénze volt. Nem­csak a színházat tudtuk kibérelni a gálára, hanem ajándéktárgyakra is jutott. Négy éve ajándékokra már nem futotta, két évvel ezelőtt pedig elmaradt a helikoni gála is. Amikor idén kora tavasszal megkerestem a város tisztségviselőit, ennek lehető­séget kértem. Örülök, hogy a szín­házban ismét volt gálaműsor, és azon ígéret hangzott el: ezentúl minden Helikon után lesz.- Anyagiakban hogyan jelentke­zik a segítség 1- A közalapítvány nehéz anyagi helyzetben van, amióta az iparűzé­si adó egy részének a beáramlása megszűnt. Már jövőre elkezdjük a támogatásszerzési akciót a 2006-os helikoni gálára. De nagy segítség lenne például az is, ha a diákok uta­zási költségéhez hozzájárulnának a gazdasági szférából.- Milyen esélyt lát mecénások je­lentkezésére?- Úgy érzem, annak az ideje még nem jött el, hogy cégek, vállalkozók igazán számottevően támogatnák az iskolai művészeti csoportokat. Persze a kultúra megszállott mun­kásai akkor is tevékenykednének, ha soha nem kapnának semennyi pénzt és semmiféle elismerést, és a gyerekek, akiket mozgósítani tud­nak, szintén ilyenek. Félő azonban, hogy egy idő után a jelenlegi lelke­sedés elkopik majd a sok küszkö­désben. A gála ebben az összefüg­gésben azért azt jelzi, hogy az ön- kormányzatnak fontos, milyen eredményre jutnak a pécsi diákok és a felkészítő tanárok a művészeti tevékenységben.______ dunai i. „M indenhol vannak emberek, akiknek elegük van az uralkodó értékekből, akik szeretnék meg­változtatni az életüket, akik új te­rületeket akarnak megnyitni, és egy méltóságteljesebb jelenben szeretnének élni.” Ez a mottója az angol Chumbawamba együt­tesnek, melynek a stílusa legin­kább poszt púnknak vagy anar- cho popnak nevezhető. A ma­gyar közönség jól ismeri a nyolc­fős társaságot, mert a Szigeten évről évre ez a csapat az egyik sztárvendég. Nem csoda, hiszen debütáló dalukkal, a Tumb- thumperrel egy csapásra meghó­dították Európát, és azóta több nagylemezzel is bizonyították, hogy nem lehet őket beskatu­lyázni, hiszen egyedül a forradal­mi szellemiség az, ami állandó az életükben. A vokállal és fúvósok­kai előadott nóták pedig mindig hoznak valami újat, most például az Un című albumot (bizonyos, hogy nem fogjuk Un-ni). A le­mezt Latin-Amerikában rögzítet­ték, és az anyag azt a hangzást adja vissza, amelyet a Chumba­wamba érzékel, miközben a vüá- got hallgatja az udvarról beszűrő­dő zajokon keresztül. Az ered­mény egy meghökkentő, érzel­mes effektusokkal szabdalt dal­lamvilág, mely széles földrajzi és érzelmi skálán mozog. A Chumbawamba az Un szá­mainak egy akusztikus verzióját állítja színpadra a tavaszi európai turnéja során, és ennek a hatal­mas globalizációval szembeni fellépéssorozatnak az egyik állo­mása a vasárnap esti pécsi kon­cert az Ifjúsági Házban. MÉSZÁROS B. ENDRE eMeRTon-díjban részesült. Orosz Zoltán zenészként egyre kapó- sabb, Zorán és Presser Gábor is sokat lép fel együtt a „billentyűs­sel”. A Pódium Duó 13 éve alakult, s négy-öt esztendőnként eljutnak Pécsre is. Ennek lehetünk vasár­nap fültanúi a Művészetek Házá­ban, ahol 19 órától egy klasszi­kus-könnyed, sanzonos, folkos egyveleget nyújt át a közönség- nek a páros._______ m. b. e. I, é- I V <- ■ f|| S rní Futnak a képek Idő és emlékezés Raoul Ruiz úgyszólván reménytelen feladatra vállalkozott, amikor elhatá­rozta, hogy mozivászonra viszi Marcel Proust Az eltűnt idő nyomá­ban című művét. Ezzel ő maga is tisztában volt, bizonyára ezért dön­tött úgy, hogy visszafelé haladva szerkeszti meg a történetet. A re­gényciklus befejező kötetét vette ala­pul, s ennek anyagába építette bele, emlékképszerűen, a korábbi esemé­nyeket. Ez a megoldás azért helye­selhető, mert leszűkítette az ábrázo­lás horizontját, a kamera számára kezelhetőbbé tette a különben na­gyon is szerteágazó témát, s egyéb­ként is, az alapul vett szöveget nem lineáris, hanem strukturális logika tartja páratlan egységben, amit jelez, hogy a szerző az első kötet nyitójele­netét és a hetedik kötet zárósza­kaszát egy időben írta. A film központi motívuma Odette de Crécy alakja, aki az egyik emlékképen mint rózsaszín selyem­ruhás hölgy jelenik meg, akivel az elbeszélő nagybátyja lakásán talál­kozik. És felbukkan a filmbeli cse­lekmény centrális eseményét képe­ző jelenetsorban, Guermantes-ék estélyén, ahol a szereplők, már a vi­lágháború után, kicsit önmaguk ár­nyékaként - ugyanakkor legendává is válva - jelennek meg, s ahol az el­beszélő, mint Gyergyai Albert írta, rádöbben az emlékezés varázsának nagy titkára. Odette-et Catherine Deneuve játssza, s ez a szereposztás telitalálat, mert ők valóban hasonlí­tanak: romolhatatlannak tűnő szép­ségükön alig fog az idő, ám a már­ványszobrok hűvös deleje lengi kö­rül őket. Odette ismétlődő megjele­nését harmonikusan egészíti ki Gilberte fellépése, aki Swann lánya, és Albertine, a „fogoly nő” alakjának felidézése. Persze, előnyben vannak azok, akik olvasták a művet. És ők bizonyára egyetértenek ve­lem abban, hogy írótoll és a kamera között ebben az esetben nagy a kü­lönbség, ami a valóság eltérő értel­mezéséből származik. Ortegának igaza van, amikor azt írja, hogy Proustnak csupán oly módon van szüksége a tárgyi világra, mint a pú­posnak a vaskos szótárra: ráállt, hogy elérjen valami számára kívána­tosat. Az író szerint ugyanis az úgy­nevezett realitás megismerhetetlen, az én pedig egyáltalán nem valami mozdíthatatlan adottság. Őt az ér­dekli, miként helyezkedik el a világ az elbeszélő tudatában, és a külső folyamatok helyett a lélek benső tör­ténéseire irányítja figyelmét, az idő élménye foglalkoztatja, amely rom­bol, és az emlékezeté, ami megőriz. Raoul Ruiz kamerája azonban, természetéből adódóan, valóságo­san létező tárgyakat és személyeket mutat, vagyis alapvetően más lét­módba helyezi a dolgokat, mint Proust. A megtalált idő (Le temps retmuvé) című film ezért kudarc, szükségképpen bekövetkezett vere­ség, ami úgy értendő, hogy a könyv­höz képest az, de mint mozgókép, ha önmagában vesszük, gondosan, szépen kivitelezett munka. Csak ép­pen az élesvágások, az áttűnések és a vüágítás tónusának változásai olyan képi manipulációk, amelyek nem adják, nem adhatják vissza Proust körmondatainak, szövegfü­zéreinek szecessziós hangulatát. Eb­ből a szempontból hitelesebbnek tű­nik a felvevőgép és a fényképezett tárgyak, szereplők párhuzamos mozgatása, valamint a belső mon­tázzsal, vágás nélkül történő tágas, levegős komponálás. Néha az az ér­zésem támadt, hogy az egész filmet szubjektív, a főszereplő-elbeszélő szemével láttató kamerával kellett volna megoldani, jóllehet a maga nemében az is istenkísértés lett vol­na. Ám ebben az esetben talán meg­sejthettünk volna valamit nézőként is a narrátor prousti lebegtetésének sugallatából. A nagy estélyjelenet koreográfiá­ja egyébként kitűnő, a megszólaló zenével együtt valóban áthatja, ahogy talán Anatole France írta, a le­nyugvó nap szomorúsága, és az öröm, amelyet a megőrzött emlékek sugároznak: egy galagonyabokor képe, Combray tornya, a teába már­tott madeleine íze, s a papír látvá­nya, amelyre betűket ró egy kéz. Nagylnwe Arc az idő rácsozatában (az író szerepében Marcello Mazzarella) Egy öregember emlékirataiból Betűzök A minap meghívtak Nekeresdre. Zaklatott középiskolás éveimből oda is jutott néhány volt osztálytárs. Ők írtak, hogy savanyú lettem, mint a lopott birskörte az első lorettói litá­niák idején. Meg olyan kemény is. Ha nem felejtettem el még ultizni, s főként, ha emlékszem, hogy a túli is bemondható, menjek a leggazda­gabb nyögdíjasok kártyaklubjába. Visszaadják a régi humoromat, s az életkedvemet. Ha megígérem, hogy nem csábítom el a gyönyörű Rená­tát, Kálmán unokáját, aki vállalná a fuvarozásomat, kocsit is küldenek értem. Az utolsó feltétel nehezemre esett. Ha jól emlékszem, Reni nagyanyjával egy régi október birs­illatú estjein sokat csókolóztam. De most férfiasán hallgattam a tör­ténelemről. Csak lopva néztem né­ha a kislányra: nem, az orra nem teljesen olyan... Ám a túli elismer­tetése szent dolog volt. Mi, Sásdról jött diákok sokat harcoltunk, ami­kor a többiek azt kiabálták: ilyen szabály nincs! Mondtuk, hogy van, s tuli-ultit mondtunk és szá­moltunk. De legjobban ez a „leggazda­gabb” birizgálta a fantáziámat.- Fogadjunk, nem tudod, ki va­gyok?-Nyertél! Van, akit harminc éve láttam, van, akit akkor sem. Valójában két embert tudok azonosítani, de nem mutatom. Ők tudják, ha régtől is­mernek, minek vitatkozzam? A presszó sarkában két asztalnál négyen-négyen játszunk. Irigyelt pozíció a Szellemé. Ő kever, oszt és kopog. Bár nem nyer mindig, de so­sem veszíthet. S egy kör erejéig ráér beszélni:- Rablót játszunk, mert modem emberek vagyunk. Forintos alapon, piros dupla, ha lenne a kártyában vörös, az háromszoros pénzt érne. Negyvenszáz, húszszáz, túli négy forint, ha csendes kettő. Ulti öt, bet- li, durikmars tíz stb. Kontra, rekont- ra, szubkontra, mórkontra után még be lehet mondani a Fedák Sári micsodáját, de azt még nem tudta kifizetni senki.- Pedig azt írtátok, ti vagytok a leggazdagabb kártyaklub.- így is van. Mert nem herdáljuk el a régi értékeket - mondja Sanyi, és a szék mellől félliteres üveget emel föl. Aranyló, szalmasárga bort tölt a poharakba.- Hallottuk, nagy borszakértő let­tél. Ha fölismered, kapsz más hun- garikumot is! Már az átható, jellegzetesen direkttermő illat árulkodott: noha. Noha a keresztrejtvényekben „noa”-nak íratják, de úgy nincs ér­telme. Jólkezelt, tiszta, tetején fény­lő szalaggal díszelgő, noha bor.- ívűkor ittál ilyent utoljára? Bizony nem tudtam megmonda­ni. Kóstoltunk még Otellót, sőt Sza­gos Izabellát is. Közben zsíros­deszkát ettünk lila hagymával. A ma már tiltott borokból négy-ötlitemyi terem évente. A fügefák között és a gazos lugasban talált barátom né­hány agg, termő tőkét. Elpepecsel velük. S a sokra tartott vendéget megkínálja. Mindnek van íze-bűze- nyelete, a zamatának emléke a ga­ratban s a szájpadláson. Illenek a vöröshagymához. Nem tablettás bor.- Valóban gazdagok vagytok - mondom, mert érzem, hogy a ke­nyéren a zsír mangalicából szár­mazik.- Nem tudod a titkunkat! De be­avatunk, ha tudsz titkot tartani.- Azért vagyok itt.- Heten voltunk kártyások, mint a gonoszok. Ezért is gúnyoltak ben­nünket, s mert szóda mellett kár­tyáztunk. De kitaláltuk, hogy a klubba beveszünk tiszteletbeli tag­nak egy nyolcadik személyt. Válasz­tásunk a Gyessy Péterre esett. Csu­pa jót ígért, gondoltuk, megérdemli. Bevettük. Es láss csudát, ahogy most összeszámoljuk a nyolcunk havi jövedelmét, s elosztjuk nyolc­cal, becsületesen, hogy ugye, átlag- keresetet kapjunk, hát kérlek szé­pen, félmillió körül van az átlagjöve­delmünk. Gondoltad volna? És mi ezt kizárólag a Péternek köszönhet­jük.- És ő tudja már, hogy tiszteletbe­li tag lett nálatok?- Nem hiszem. Még nem tudtuk megmondani neki. De előbb-utóbb erre jár, most mindenfelé megy. Ak­kor'föltétlen megköszönjük. Sőt új pénzszerzési tervünk van. Tutti si­ker. Most majd dől a lé! Alapítunk egy választási tanácsadó káéftét. A pultos már írja az alapszabályt. Egy melót akarunk csak megkapni. Több milliót spórolunk az ország­nak, s elég, ha csak a felét nekünk adják.- Milyen tanácsot akartok adni?- Titok. Mindenesetre tudjuk, hogyan lehet olcsón megoldani a külföldön lévők szavazását. A vüág sem röhög rajtunk, az ország is jól jár vele, a Péter meg csak szól az El­virának, hogy megkapjuk a bulit, ha már mi bevettük a kártyaklubba. Ez a korszerű, tudod, ésszel kell pénzt keresni, nem melóval.- Agyrém. Mégis milyen tanácsot akartok adni, hogy valaki Kubában olcsóbban szavazzon?- Ha csak annyit mondok, hogy egy szavazót hazautaztatni ol­csóbb, mint négy szavazatszedőt kiugrasztani és vissza? Már három költségét, tiszteletdíját megspórol­tuk! De pszt! Még ennél olcsóbb megoldás is van. Csak még titok.- Megvan a piros rebetlim.- Ez az ötödik betűd volt ma! Tönkretetted a negyvenszáz ulti­mat.- Ja! Manapság ez a nyerő. Ha nem tudnak alulmúlni, mindenki megsütheti az aduját, meg az ásza­it.- Na, fejezzük be, itt a zsugád - mondja Gábor, és a maga előtti pénzt áttolja Sanyi elé. Látják, hogy nem értem.- Cipőt vett. Nem maradt fillér­kéje. En adtam neki ötven aprót, sír-nevet alapon.-?- Ha nyer vele, az is az enyém, ha veszít, az is. Játszani kell, hogy gazdagok maradjunk. Számolom a pénzem. Ötvenhat forintot vesztettem. De mennyit okosodtam? Bükkösdi László Hogy fér meg egymással Brahms V. Magyar tánca, a Monti csár­dás, Dinicu Pacsirtája, a francia sanzon, vagy a Tico-Tico? Hát még, ha délszláv kólóval, orosz cigánydallal is kiegészül a lista! Ezt a repertoárt egy harmonika­gitár páros, a Pódium Duó játsz- sza, méghozzá nem is akárho­gyan, az Orosz Zoltán harmoni- kás és Ursu Gábor gitáros kettős nyert már Párizsban nemzetközi sanzonversenyt, itthon pedig Harmonikás harmóniák

Next

/
Thumbnails
Contents