Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)
2004-05-21 / 138. szám
2004. Május 21., péntek RIPORT 7. OLDAL KULTÚRARiportunk nyomán Több olvasónk és a cikkben érintettek közül is néhányan levelet írtak szerkesztőségünknek a 2004. május 6-án Bakonyai balsors: akit régen tép címmel megjelent riportunkra. Az alábbiakban a leírt vélemények szerkesztett változatát közüljük. A pénz nem eltűnt, ellopták SZOBORKOSZORÚZÁS PÉCSETT. Az MTA Társadalomföldrajzi Tudományos Bizottsága tegnap a Pécsi Tudományegyetem TTK Földrajzi Intézetében egész napos ülést tartott. A hazai társadalomföldrajzot irányító testület áttekintette a szakterület aktuális kérdéseit, meghallgatták dr. Tóth József intézeti igazgató tájékoztatóját a pécsi földrajzi műhelyről, a program részeként a bizottság nevében megkoszorúzzák Prinz Gyula szobrát, aki az egyetem első földrajzprofesszora volt. Felvételünkön Marosi Sándor akadémikus helyezi el az emlékezés virágát. fotó, löffler p. Egy tiszta politikus Konferencia Batthyány Kázmér emlékezetére A DEMOKRÁCIA SZÓTÁRA Szabad egyetemek Bakonya Község Képviselő-testüle- te nevében tiltakozom a Dunántúli Napló 2004. május 6-án megjelent „Bakonyai balsors: akit régen tép” című cikk ellen. A főzőversenyt a Bakonyai Sportkör hirdette, az önkormányzat a szervezésben nem vett részt, és pénzbeni támogatást sem ígért. A Bakonya Kővágótöttős közti út nyomvonalának kijelölése kapcsán a természetvédelmi hatóság tett észrevételt, mivel védett állatok (tegzesek, kérészek, félkérészek) és nem teknősök találhatók (mint ahogy az újságban megjelent) a tervezett nyomvonal egy részén ezért egyelőre egyeztetés folyik a nyomvonal kijelölésében. Abban a kérdésben pedig senki nem nyilatkozott az önkormányzattól, hogy az út átadása a határbeli pécsi telektulajdonosok ellenállása miatt késne. Bakonyán nincs óvoda, iskola komplexum, csak iskola és óvoda van 7 illetve 11 gyerekkel, ellentétben az újságban szereplő 14 gyerekkel. Az óvoda élelmezésvezetője a cikkben említett tej saját fogyasztású, saját költségű megvásárlása felöl érdeklődött a boltban. Sajnos az óvoda, iskola fenntartása minden kis községnek komoly nehézségeket okoz, a normatívából a kisközségek nem jönnek ki. A Dunántúli Napló 2004. május 6- ai számában megjelent Balogh Zol- tán-cikkhez szeretném kifejezni elismerésemet Önöknek. Bakoityai balsors: akit jégen tép... Végre valaki rászánta az időt és vette a bátorságot, hogy foglalkozzon azokkal is, akik eldugott falvak „kiskirályaiként” egyeduralkodói jogokat gyakorolnak. Ezekben a falvakban az idős emberek vannak túlnyomó többségben. A régi rendszer félelmei, amin felnőttek és amiben sokáig éltek, a mai napig emlékezetükbe vésett mély nyomokat hagytak bennük. Nehéz felejteni és úrrá lenni ezeken, talán ők már sohasem fognak. Mondják: „jobb nem belekeveredni...” vagy „ne foglalkozz vele, mert bajod lesz belőle...” Esetleg: „hát ő a Polgármester, mit tehetnénk...” Az önkormányzat irodai dolgozója férjének a cikk állításával szemben semmiféle nyugdíja nincsen. A munkaügyi központon keresztül közhasznú munkásként 70%-os támogatással került foglalkoztatásra. , A polgármester javadalmazása jelenleg hatszorosa (és nem tízszerese) az 1998-ban elköszönő polgármesteréhez képest, aki akkor társadalmi megbízatású volt, a jelenlegi pedig főállásban tölti be ezt a tisztséget. A képviselők igazolt költségtérítésben részesülnek a törvény rendelkezéseinek megfelelően, egyéb juttatást nem kapnak. A volt tűzoltó szertár felújítása pályázat segítségével történt az összberuházás költsége önkormányzatra eső része 2 997 000 Ft. Az épület kettő darab ajtajára és három darab ablakára felszerelt vasrács költsége 130 000 Ft volt, szemben a cikkben szereplő egy ajtóval és 180 000 Ft-tal. A Plébánia Hivatal külső felújítása 902 000 Ft-ba került a cikkben leírt 3 millió helyett és nem vendéglátó egység lesz belőle, hanem a tervek szerint turista szálláshely. A kasszából 2003 február hónapban 300 000 Ft-ot loptak el, és nem eltűnt, az önkormányzat is- mereüen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen. Varga István, polgármester Sokan hallgatnak, elfordítják a fejüket vagy egyszerűen nem is látják. A Ids falvakban nagyon kevés a fiatal, aktív, ambiciózus, nyílt és megkockáztatom, bátor ember, aki még képes ellenállni és felvenni a kesztyűt. Örömmel töltötte el a lelkem, hogy van még remény a rendre és az igazságra. Tudom, hogy a „jó oldalon” a legnehezebb állni, hisz örök harcot jelent, de higgyék el, sokan örülnek ennek és némán, ha csak lélekben is, de Önök és az igazság mellett állnak. Bízom benne, hogy kiderülhet az igazság és mindig lesznek olyanok, akik rávüágítanak a lényegre és lelepleznek, felszínre hozzák az igazságtalanságokat. Sz.O. kővágószőlősi telektulajdonos, a Debreceni Balett igazgatója Franciaországi emigrációjában 150 éve hunyt el a reformkor és az 1848-/49-es időszak legnagyobb baranyai alakja, a szabadságharc kormányának külügyminisztere. Gróf Batthyány Kázmér a reform- nemzedék egyik legmarkánsabb alakja. Egész életpályájából olyan tiszta ember képe rajzolódik ki, amely egészen ritkaság a közéletben. Minden történeti forrás arról szól, hogy lenyűgözően felkészült, kiváló képességű, és egyben szerény volt. Vezetésre termettségét bizonyítja, hogy az addig széthúzó és esélytelen baranyai liberális reformellenzéket szinte egy csapásra komoly politikai tényezővé szervezte.- Habitusára és egyben országos tekintélyére jellemző eset, hogy szerelemből házasodott, és akkoriban igencsak szokatlanul katolikusként elvált asszonyt vett feleségül. Amikor pedig emiatt a helytartó István főherceg 1847-ben nem hívta meg a házaspárt egy nagyszabású fogadásra, rokonszenvből ez egész ellenzék bojkottálta azt - fűzi a közéleti szerep értékeléshez dr. Odor Imre, a Baranya Megyei Levéltár igazgatója, a gróf Batthyány Kázmér emlékezetére rendezendő konferencia főszervezője. Az egynapos tudományos tanácskozást a siklósi vár konferenciatermében rendezi kegyeletből május 21-én kora délelőttől a levéltár mellett Baranya Megye és Siklós Város Önkormányzata, a Siklósi Várszínház Kht., valamint a Siklósi Vár- és Múzeumbaráti Kör gróf Batthyány Kázmér halálának 150. évfordulóján.- Arra törekedtünk, hogy Batthyány Kázmér közéleti tevékenységét a kezdetektől, az alig ismert politikai pályakezdésétől kövessük végig - mondja a levéltár igazgatója. - Ez lesz az egyik újdonság konferencián, a másik a külügyminiszteri tevékenysége. Ennek bemutatására sikerült megnyerni Erdősy Gábort, aki Magyarország vatikáni nagykövete. A harmadik majdnem fehér folt, témaként az emigrációban töltött utolsó évek időszakáról is keveset tud még a történész szakma. A konferenciát Ormos Mária akadémikus, az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának elnöke nyitja majd meg. Az előadók a reformkor és 1848/1849 jeles szakértői: dr Fónagy Zoltán (Collegium Hungari- cum, Bécs), dr. Völgyesi Orsolya (MTA Irodalomtudományi Intézet), dr. Veliky János (Debreceni Tudományegyetem), dr. Odor Imre, dr Füzes Miklós, Rozs András (Baranya Megyei Levéltár), dr Pálmány Béla (Magyar Országgyűlés Archívuma), Rabár Ferenc (Apor Vilmos Katolikus Főiskola), dr Stjepan Srsan (Eszéki Levéltár), dr Hermann Róbert (Hadtörténelmi Levéltár, Bécsi Levéltári Kirendeltség), dr Erdődy Gábor (ELTE), dr Csorba László (Római Magyar Akadémia, Róma). DUNAI I. Cromwell idejében csak azok kaptak választójogot, akik saját vagyonnal rendelkeztek. A fizetésből élők el voltak tiltva a szavazástól, mivel vélemény-alkotásukban ki voltak szolgáltatva kenyéradóiknak. Egy gazdag nyugat-európai üzletasszony azt szokta kérdezni, ha egy személyt bemutatnak neki a társaságban: „Ön valaki, vagy pedig bérből él?” Ha demokrataként ma már minden ízünkkel tiltakozunk is az ilyen szemlélet ellen, és hangsúlyozzuk, hogy a demokráciának minden egyes emberre ki kell terjednie, valamit mégis tanulhatunk belőle. Nevezetesen azt, hogy biztosítani kell a bérből élők politikai szabadságát, vagyis morális és véleményalkotó önállóságát. Ennek egyik feltétele a titkos választójog, másik pedig a sajtó és az egyetemek szabadságának teljes és feltétel nélküli biztosítása. A véleményalkotás szabadságának megőrzéséhez a függeüen és magánkézben lévő sajtó és egyetemek döntő mértékben járulhatnának hozzá. Az állami egyetemek vezetői és tanárai túlságosan ki vannak szolgáltatva a mindenkori politikai végrehajtó hatalomnak, és folyamatos lavírozásra kényszerülnek a különböző politikai erők között. Ez méltaüan beállítódás a tudománnyal és a demokráciával, az igazsággal és az igazságossággal szemben. A magánegyetemek ezzel szemben a kutatás, a felfedezés és a szervezeti felépítés teljes szabadságát élvezhetik, ami jót tesz a tudománynak, és jót tesz a demokráciának. Egy, a politikai pénzforrásnak nem kiszolgáltatott egyetem, a demokrácia - mint az emberek és az emberiség egyetemes javát szolgáló, mindenki egyenlő lehetőségét biztosító, elvileg igazságos társadalom - legjobb „perspektivikus” lelkiismerete lehet. Míg a sajtó a napi és rövid távú, összefüggések föltárója és közvetítője, az egyetemek, mint a tudományos igazság és igazságosság kutatói, elmélyülten képesek megfogalmazni azt, hogy hosz- szabb távon mire van, és mire nincs szüksége egy demokratikus társadalomnak. Annak támogatására, hogy a demokrácia tényleg a lehető legjobban szolgálja az egyes embert, valamint hogy a demokrácia tényleg az egyes ember felől kapjon értelmezést, nem találtak még ki jobb közeget és magasabb minőségét, mint a szabad, magánkézben lévő sajtót és egyetemet. A demokrácia elve szerint minden ember szabad politikai értelemben és. önmaga (magán) kezében van - csak ezen elvek szerint szerveződő sajtó és egyetem képes megvédeni és képviselni az egyes embert és a demokráciát, a politikai hatalmat éppen birtoklók szinte törvényszerűen bekövetkező túlkapásaival szemben. ' Boros János Kővágótöttős támogatja Nem Töttös, hanem Kővágótöttős nyai összekötő út problémájának polgármestere, aki nem elhatárolja megoldását. Lévai Sándor magát, hanem támogatja a bakó- Kővágótöttős polgármestere Sokan hallgatnak Először nem akartam hinni Ágnesnek, amikor azt mondta a telefonba, hogy egy tyúkólban laknak a csecsemővel. A viszonylag jómódból származó falusi eszemnek is sok volt ez, hiszen még nálunk is bebú- jós volt a baromfiszállás, és bent alig lehetett felegyenesedni. A tojás ösz- szeszedésénél több időt - már ha itt kerestük, és nem a fáskamrában - nem igazán töltött senki a családból a téglaoldalú, rácsos ajtajú ketrecben, legfeljebb, ha ganézni kellett. Még hogy tyúkólban élni... Lehet abban is. Igaz, hogy ez a csamótai tyúkól kisebb házméretű, de ennek az a magyarázata, hogy egyik harmadát valamikor füstölőnek használták. A közfal azóta eltűnt, most egyetlen helyiség az egész - szobának azért nem nevezném, bár ez a funkciója. Egymás után ötször kellett kimeszelni, amikor ideköltöztek. Van előtere is, aminek a tetejét már Ágnes párja, Csaba csinálta meg úgy, hogy ne ázzon, aki ebben a keskeny csőben odakucorodik enni az asztalhoz, Árnyékok a vagy hozzá akar férni az ajándékba kapott régi mosógéphez. Tisztaság van mindenütt a tyúkólban, nem is ordít így annyira a szegénység. Egy idő után veszem csak észre, hogy Ágnes lerúgta a cipőjét, zokniban tápod a kövön. A majdnem négy hónapos Krisztián elégedetten szuszog az ódon franciaágyon. Két kicsiny asztalnak, egy szekrénynek, egy gyerekágynak és egy tűzhelynek van még szorosan hely. A tyúkól tulajdonképpen albérlet. Havi üzenkétezret kér érte a főbérlő, egy idős asszony. Plusz az érdekes összetételű rezsit kell fizetni: kétezer a villany, három-négyszáz a víz - az udvari csapról veszik -, ötszáz a havi házadó és ezer forint a kéménydíj. Utóbbira azért is fölkapom a fejem, mert nincs kémény; a főbérlő unokája segített annak idején lyukat vágni a tyúkól falába, ahol kivezethették a szabadba a kályhacsövet. Ágnesék ezt is lenyelték, a kiszolgáltatottság nagy úr. Itt legalább lehet fűteni, amit mindenképpen kell a kicsi miatt, nem úgy, mint az előző albérletükben, Garé- ban. Ott ugyanis, amikor begyújtottak, tüzet fogott egy kéménybe lógó gerenda, a tűzoltók oltottak, a főbérlő pedig hatvanötezret követelt, károkozás címén. Ötvenötöt eddig kinyögtek valahogy, a maradék tízezerrel sem lenne gond, ha Ágnes elfogadja a Csamótán őt meglátogató férfi ajánlatát, hogy „ledolgozhatja” a tartozást. A huszonnyolc éves fiatalasszony rövid úton kirúgta a volt főbérlőt. Pedig a garéi két szoba-konyha, fürdőszoba eredetüeg nem lett volna rossz. Csakhogy, mint említettük, nem lehetett fűteni, a szobák beáztak - mindez havi hu- •szonötezer plusz rezsiért. Végül az tette be a kaput, meséli Ágnes, hogy a tulajdonos, aki szívességi használóként jelentette be őket, bontani kezdte a födémet, és csak hullott, hullott a gyerekágyra a tégla, a vakolat. Itt, Csamótán pedig egyáltalán nincsenek bejelentve, ami már nem tyúkól falán jelent semmit. Legkésőbb június elsején ugyanis menniük kefi, közölte a főbérlő. Valószínűleg akkor folytatják a nagy, lakatlan ház tatarozását, talán elviszik az udvarból a törmelékhalmokat, és lekaszálják a néhol méteres gazt is. Ágnesék csak útban lennének. Úgy néz ki, mondja a csöndesen mosolygós, bogárszemű asszony, hogy találnak egy megfelelő albérletet Siklóson, ott is annyit kell majd fizetni, mint annak idején Garéban. Csak az a gond egyelőre, hogy le kell tenni három havi kauciót. Honnan szedik össze, még nem tudja, ha minden kötél szakad, Csaba főnökéhez fordulnak, aki eddig is segítette őket, s majd megadják részletekben az adósságot. Soha nem kuncsorogtak, nem könyörögtek senkinek. Illetve, egyszer igen, pironkodik Ágnes. Amikor segélyt kértek a túronyi önkormányzattól, amit azzal utasítottak el, hogy látták Ágnest a buszon egy csomag márkás, eldobható pelenkával. Ha erre futja, akkor minek a segély?! Ha a gyerek után pénzt kapok, akkor nem az a természetes, hogy rá költőm? - teszi föl csak úgy magának a kérdést. Pedig jól jött volna akár ötezer forint is. Hiszen Ágnes pénze a gyessel, családi pótlékkal, nevelési segéllyel együtt alig harmincezer forint. Csaba napi két és fél-háromezret kap - zsebbe, mert bár asztalos a szakmája, de alkalmi munkákból kell élnie. Mert ahhoz, hogy állandó munkahelyet találjon, legalább egy hónapig kellene talpalnia, addig pedig elesnek a napi bevételtől. Az ör-* dög nem tudna üyen kört kitalálni. Van még valami. Illetve: vannak még valakik. Három gyerek, Ágnes máig felbontatlan első házasságából, a négy éve húzódó válóper - ha minden igaz - utolsó tárgyalása júniusban lesz. Egy tízéves fiú, egy hét- és egy ötéves, születési rendellenességgel született kislány. Utóbbi nevelőszülőknél, a nagyobbakat az apai nagyanyánál helyezte el a gyámhatóság. A védőnő tanácsára nem mindegy, hová mennek, nehogy a csecsemőt is elvegyék tőlük. Ágnes és Csaba szülőháza nem jöhet szóba, alkoholizmus, egyéb rendezeüen állapotok miatt. Agnes, aki most csak kéthetente nézheti meg őket, szeremé valamennyi gyerekét állandóan maga körül látni. Ennek viszont a hatóság szerint állítólag az lenne a feltétele, hogy tegyenek be legalább húszezer forintot a takarékba, és legyen fürdőszobájuk. Ügye, el fogom egyszer ezt érni? - kérdezi csendesen. El, mondom. Megnézem még az összecsomagolt, tiszta, de kinőtt csecsemőruhákat. Ágnes viszi majd Pécsre, a gyerekkórházba, mert bőven vannak ott rászorulók, segíteni pedig muszáj. A főbérlő tegnap kikapcsolta a villanyt. Minek is erre a kis időre ? BALOGH ZOLTÁN
