Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)
2004-05-14 / 131. szám
I 2004. Május 14., péntek ELET & STÍLUS 11. OLDAL FELKINI. Leáldozott a bikininek, de ezzel a monokini mégsem nyert nagyobb teret. Megjelent viszont a demikini, ami alul fürdó'bugyit, s keblekre ragasztott felsőt jelent. Az újdonságot két modell mutatja be London központjában, ahol máris férfiak százai rohamozták meg a hölgyeket, hogy fényképeket készítsenek róluk a mobiltelefonjukon. Nincs hír arról, hogy a hátat szabadon hagyó* pántok nélküli cicifix a ten- geri élőlények örömére lemállik-e a vízben.____________ fotó: epa Vizsgázóknak lazítás Aki vizsgára készül, jobb, ha az utolsó időszakban felhagy a magolással, s inkább kiszellőzteti az agyát. Ezt állapította meg Kevin Warwick brit professzor kétszáz 18-19 éves hallgató vizsgálata alapján. Warwick szerint azok, akik a vizsga pillanatáig sem hagynak fel a biflázással, rosszabbul teljesítenek. Akik azonban képesek előzetesen kikapcsolódni, idejüket akár egy könnyed tévéműsorra szánni, adott esetben 7 százalékkal növelhetik szellemi teljesítményüket. Azok a diákok, akik vizsga előtt meditálnak, vagy nagyobb levezető sétát tesznek, két ponttal növelhetik intelligenciahányadosukat. A lényeg, hogy nem szabad az agyat túlterhelni. A professzor vizsgálta az étel-ital fogyasztás kihatásait is a vizsgák kimenetelére. Megállapította, hogy nem hasznos a nagy mennyiségű narancsital fogyasztása, a sósmogyoró ropogtatásával azonban növelhető a szellemi kapacitás. A sör érdekes szerepet játszhat: „csodát” művelhet pozitív, ám sajnos nega- tív értelemben is egyaránt. ■ Bosszúból zajlemez Nagy sikert aratott az a CD-le- mez, amelyet egy új-zélandi férfi készített. A lemezen egyetlen instrumentum, egy fűnyíró hangja hallható - több mint egy órán keresztül. Geoff Marsland, wellingtoni ká- véház-tulajdonos, lármás szomszédok elleni csodafegyverként ajánlja a felvételt. „Ha például a szomszéd hajnalig tartó bulit rendez, és csak akkor szédül be az ágyba, reggel hétkor bekapcsolod a lemezjátszót, felbőg a motor, te pedig kényelmesen elsétálsz a legközelebbi presszóba” - javasolja. A városban garantáltan hatásos az eredeü vidéki zaj, amit olyan jellegzetes zörejek fűszereznek, mint a fűgyűjtő ürítése, és a forgó késnek ütődő kő idegborzoló hangja. A „zajlemez” 5000 példányban jelent meg. Marslandnak egyébként ez a második kiadványa. Az első egy kislemez volt, hárompercnyi gyereksírással. Óriási sláger lett. ■ Az ivászat oka: a Hold Finom falatok vándorúton Vannak olyan élelmiszerek, amelyek más ennivalóknál jobban építik, táplálják a szervezetet. Ha viszont valaki az egészséges falatok helyett a kedvenceiből válogat, jól teszi, ha azt is tudja, a finomság mennyire fekszi meg majd a gyomrát. A gyümölcsök általában jók a szervezetnek, de közülük is ajánlott a dinnye, amely kutatások szerint segíti az úgynevezett testazonos enzimek kialakulását. A körte is hasznos, nagyon sok gyümölcssav van benne, de még ennél is több kálium. Csúcskaja: hús, banán, zöldbab •f Egy amerikai tanulmány közölte az egészséges élelmiszerek toplistáját. Első a kutatók szerint a sovány marhahús, amely fehérjedús táplálék. i A banán a második helyen szerepel, A-, E-, B 1, B 2, C-vita- minokban és ásványi anyagokban, ballasztanyagokban gazdag. A zöldbab lett még dobogós, mivel különlegesen gazdag fehérjékben. Létfontosságú foszfor, kalcium, vas és lecitin is van benne. m A negyedik helyen szereplő kukorica sok gyümölcscukrot, szénhidrátot tartalmaz, a sorban az ötödik brokkoli pedig megakadályozhatja a rákos folyamat kialakulását. Ez a benne található glukorafaninnak köszönhető. A sajtok közül legjobb a kecskesajt, ebben van ugyanis a legtöbb linolsav, ami a zsírt izommá alakítja. A sárgarépa A-vitamin tartalma használ a szemünknek, sejtvédő béta-karotinja révén pedig olívaolaj kerül a szervezetünkbe. A spenót csökkenti a koleszterinszintet és gazdag C-vita- minban, míg a paradicsom nagy mennyiségben tartalmaz licopint, amely rákcsökkentő hatású. A teljes kiőrlésű kenyér ballasztanyagai révén az emésztést is megkönnyíti. Aki szereti, egyen gra- pefruitot, amelynek C- és A-vitamin tartalma, enzimaktiváló hatása közismert. Serkenti a vas beépülését is. A joghurtokból a legjobbak az élőflórások. Ezek jutnak be legmélyebbre a bélrendszerbe, ahol meggátolják a kóros folyamatokat elindulását. A paprikáról is egyre inkább kiderül, hogy szülte csodaszer: leginkább a püos paprika gazdag béta-karotinban, B- és E- vitaminban. A hal keveset szerepel a magyar asztalokon, pedig könnyen emészthető fehérjét valamint ásványi anyagokat tartalmaz. Krumpliból viszont van bőven, ez jó, hiszen kevés zsírt tartalmaz, helyette fehérje, kálium, C-vitamin van benne. A megunhatatlan alma tele van A-, C-, E-vitaminnal, vassal, gyümölcscukorral, ballasztanyagokkal, de még jobb a narancs, amelyben 14 vitamin és 13-féle ásványi anyag található. Persze bármit összeenni még egészséges alapanyagokból sem helyes. Az ételek alaposan megfeküdhetik gyomrunkat. Van, amivel gyomomedve- ink 20 perc leforgása alatt elboldogulnak, de sokan olyan ételeket is előszeretettel fogyasztanak, amelyek alaposan igénybe veszik az emésztőrendszert. A hal könnyű étel. Ha nem zsíros heringet eszünk vagy még ennél is zsírosabb olajos szardíniát, a főleg fehérjetartalmú pikkelyeseket 1-2 óra alatt megemészti a gyomor. A zsírszegény sajtos szendvics is könnyen, 2-4 óra alatt általában továbbhalad. A gyümölcsök 3-4 óra alatt épülnek be a szervezetünkbe. Az ananász könnyebben emészthető, mint az alma. Az érett banán kevésbé teszi próbára a gyomornedveket. A szalonnás tojás finom étel, de ne fogyasszuk túl sűrűn. A sok tojás megemeli koleszterinszintünket, míg a szalonna zsírrétegünket növeli. 3-5 óra alatt bomlik le szervezetünkben. A gyorsétkezdék egyik legismertebb kínálata, a hamburger kemény feladat a gyomor számára, mivel gyakran túl zsíros és a fehérjék nehezen emészthetők. 70 százalékuk a vékonybélben bomlik le, a maradékkal az emésztőbaktériumok a vastagbélben vívják meg csatájukat. Mindez legalább 5 órába telik. A tortákat és a tejszínes finomságokat fokozatosan emésztjük meg. A legkésőbbi falatokkal még 6 óra múlva is dolgozik a szervezet. A zöldborsó a legteljesebb szénhidrátok közé tartozik, ám lebontása hosszadalmas, s akár 8 órát is igénybe vesz. ■ A porcelánszimat kifejlesztése A márkás porcelánt szakavatott kezek akár napokig is festik, mert csak így kaphat finom, kidolgozott mintát. A tökéletes anyag és a munka miatt ezek a tárgyak igen drágák, néha pedig silány terméket is megpróbálnak nagy pénzért a vevőre sózni. Miről ismerjük fel a jó minőséget? Az eredeti porcelán mintáit festés után ráégetik az anyagra. Ha elmosódik vagy nagyon kitüremkedik a síkból, valószínűleg nem minőségi munkát tartunk a kezünkben. Az ilyen porcelánról óvatos mosogatás közben valószínűleg lekopik a mintának legalább egy része. Tartsuk a porcelánt a fény felé. Műiéi finomabb kezek munkája, annál áttetszőbb. A majolika vastagabb anyagszerkezetű és látszólag durvább, nehezebb. Mindig ellenőrizzük az emblémán, hol készült a csésze. A megnevezésnek tisztán olvashatónak kell lennie. Óvatosan kocogtassuk meg a csészét. Az egyenletesen kiégetett portéka egyenletesen cseng, amelyik nem ilyen, talán máris repedt. Az alakot ábrázoló porcelánokon valahol található egy aprócska lyuk. Ez gyártástechnikai okokból van, mert különben az égetésnél az anyag szétrobbanna. A legdrágább és egyúttal legnemesebb porcelán a kínai úgynevezett csontporcelán. Ennek a készítésénél marhacsont hamut használnak fel, amely különleges fehér színt, csillogást és áttetszőséget ad. A hagyományos porcelánhoz gyakran hasonlóak különböző háztartási kerámiák, amelyek azonban nem áttetszőek, igaz, hogy többnyire a porcelánnál jobban bírják a gépi mosogatást. A porcelán és az agyag bírja a mikrohullámú sütőt. Ennek ellenére a porcelánt ne tegyük be, noha csak az aranyszélű- ek robbanhatnak szét. Sztárpletyka CARREY, A TÚLÉLŐ. Jim Carrey egy interjúban kifejtette: legjobban az olvasás és imádkozás pihenteti. Nem kábítószerezik, nem dohányzik, még búzakenyeret és tejtermékeket sem fogyaszt. Egészsége a hobbija és 120 évet akar megérni. 50 holdciklus alatt vett 16 495 vér- alkohol-minta elemzésével német kutatók bebizonyították, hogy közvetlenül teli- és újhold előtt különösen sok alkoholt fogyaszt a lakosság. Tanulmányukból kiderül, hogy két nappal a telihold, illetve az újhold előtt 175 teljesen részeg vezeOldalszerkesztő: tő akadt fönn a rendőrök hálójában. Három nappal az újhold és hat nappal a holdtölte után titokzatos módon 120-ra csökkent a súlyosan ittas állapotban vezetők száma. A nem betegesen nagyivók, hanem csak alkalmilag a pohár fenekére nézők is újhold előtt éreznek késztetést iddogálásra. ■ ik Ildikó Gy. Nem mind Arany, ami fénylik Aranyászok bukkantak fel a Me- csekalján, teljes fegyverzetben. Pénzt és energiát nem kímélve kerítenek körül olyan területet, melyeket mások már kiaknáztak, hogy aztán idegen toliakkal ékeskedve, óriásplakátokon és a buszok oldalán hirdessék öles betűkkel: övék a Mecsek Aranya. Jöttük nem volt váratlan. Tavaly már értesülhettünk a jóvoltukból, hogy „ország kincse, aranya: legszebb megye Baranya” (persze országos kampányról volt szó, vagyis szerintük mindegyik megye a legszebb), és már ekkor gyanút kellett volna fognunk. Az aranyászoknak megfájdult a foguk a „legszebb megyére”, és egy nem éppen korrekt akcióval megpróbálták elfoglalni az idegen területet. Csakhogy a területek önkényes kisajátítása az aranyláz korával együtt leáldozott. A Mecsek aranya kizárólag a Mecsek mélyéről hozható fel - a hegység gyomrában található „aranykészlet”, a kitűnő mecseki karsztvíz pedig kizárólag a Pécsi Sörfőzde termékeiben található meg, ettől olyan különlegesek a Pécsett gyártott sörök. Lehet, hogy a legújabb Arany Ászok-kampány kiötlői a Kőbányai Sörgyár dél-afrikai tulajdonosainak fejével próbáltak gondolkodni - akiknek hazájában a gyémánt- és aranybányák kincsei jelentik a legfőbb bevételi forrást de ezt a gyémántot illett volna még egy kicsit csiszolni. Az Arany Ászok jelen van ugyan a Mecsekalján, de a „Mecsek Aranya” elnevezés megtévesztő és félrevezető - hacsak nem emelkedik Kőbánya mellett is egy Mecsek nevű hegység. Ha így van, természetesen elnézést kérünk. A jelenség azért is pikáns, mert az Arany Ászoknak mint a hazai első osztályú futball főszponzorának illene tudnia, mi a különbség aközött, ha valaki hazai pályán játszik, illetve ha idegenben vitézkedik - és talán a Fair Play kifejezés sem cseng idegenül a fülüknek. Az is lehet azonban, hogy a kőbányaiak jótékony akciót hirdettek, és úgy döntöttek, megsegítik a konkurenciát, mi pedig méltatlanul mártjuk epébe a pennát. Akárhonnan is nézzük ugyanis, a Mecsek aranya névvel egyértelműen a pécsi sör illethető. Ebben az esetben köszönettel tartozunk a Kőbányai Sörgyár marketingeseinek, és ezúton hívjuk fel szíves figyelmüket egy apró hibára: a Szalon Sör címkéje helyett valami szerencsétlen véletlen folytán az Arany Aszok képe került a hirdetésekre. Kéretik a hibát mielőbb kijavítani. De akár így, akár úgy - a jelenség tömören, egy szóban összefoglalható: aranyos. i í a