Új Dunántúli Napló, 2004. május (15. évfolyam, 119-147. szám)

2004-05-10 / 127. szám

2004. Május 10., hétfő BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Délen keményebb az adó Kurtaxa-ellenőrök a Balaton-parton Az alig két és fél hónapos szezon idejére hasz­nálatos nyaralók után évi 70-100 ezer forint építményadót is ki kell fizetnie a tulajdono­soknak a Balaton déli parti településeinek többségén. A baranyaiak „lakta” Berénytől Fonyódik terjedő szakasz a legdrágább a helyi önkormányzatok adóügyisei szerint. Fonyód-Balatonberény Az utóbbi években meglehetősen megdrágult a nyár azok számára, akik nyaralóval rendelkeznek a Bala­ton-parton. Különösen a pécsiek-baranyaiak „lakta” településeken lett húzós a nyár, s az önkormányza­tok ezeket az adókat az időközben megcsappant tu­rizmus és üdülőkedv hatására sem óhajtják módosí­tani. Sőt újabb áremelések várhatók. Gazda János, Balatonboglár polgármestere elis- tot elnyelő parkolóórák éhségéről nem is beszélve, meri, hogy egyre több az eladó építmény, a külföldi- Hasonlóan magas adók sújtják a nyaralóépületek tu- ek is árulják villáikat. A tó vízszintjének megcsappa- lajdonosait, még szerencse, hogy a települések több- nása látványosan megrondította a tópartot, ám a tu- ségén a szemétszállítás ingyenes, vagy ahogy egy ristát az árak is taszítják. Talán most mintha az eső- helybeli adótisztviselő említette, beépítették e díja- zések javítottak volna valamit a helyzeten. Ám ha kát az építményadókba. Az építményadók számya- néhány további ána rátekintünk, elgondolkoztató . lását hozta az elmúlt négy-öt év, a négyzetméteren- következtetések vonhatók le. Berényben például a ként fizetendő korábbi 100-150 forintról a duplájára- felnőttek strandbelépője 300 forint, a gyerekeké 150 triplájára, sőt négyszeresére emelkedtek. Az álta- - a naturista strandon 400 és 300 forint -, az idegen- lünk vizsgált települések közül Berényben a legala- forgalmi helyi adó (kurtaxa) pedig 300. Hasonló a csonyabb (320 forint/négyzetméter) és Balaton- helyzet a többi településen is. Tehát még semmit bogláron a part menti övezetben (800 forint/négy- sem csinált, evett, ivott, nem fizette ki a szállást, zetméter] a legmagasabb. Ekként egy 100 négyzet- máris fejenként 600 forint körüli a nyaralás minden méter hasznos alapterületű nyaraló évi adója nyolc­napja, a sokfelé fölszerelt és óránként 210-300 forin- vanezer forint, s e nyaralót legfeljebb két és fél hóna­pon át lehet kihasználni. így aztán nem csoda, hogy magánházaknál napi 10 000-20 000 forint egy lak­rész, ahol 24 ember kaphat ágyat és fedelet a feje fö­lé. Dr. Nyéki Péter fonyódi jegyző a helyi idegenfor­galmi adó (kurtaxa) fizetés kötelméről elmondta, hogy ez az egyik legérdekesebb adónem, hiszen minden bevételt hozó forintjához az állam kettőt ad. így nem mindegy, hogy az adott településen követ­kezetesek-e a behajtásban, avagy sem. A szakember úgy véli, hogy egyre több, igazolvánnyal ellátott kur- taxa-ellenőr fog bekopogni a magánüdülőkbe, kérve a vendégkönyvet és a kurtaxa-befizetés igazolását. Ugyanis nem a vendég kötelessége a kurtaxáról tud­ni, hanem azé, aki kiadja a szobát. KOZMA FERENC Ki után kell fizetni? A kurtaxa fizetési kötelezettség alóli mentességet törvény írja elő. A kiskorú után nem kell fizetni, és azok után sem, akik a üdülőkörzeti településen tanulnak vagy dolgoznak (nyári munkában pincérkednek). Ugyancsak nem kell fizetnie az üdülőtulajdonosnak és közvetlen hozzátartozói­nak. Ebben a Ptk. szabályozása az irányadó, mi szerint ezek a szülők, nagyszülők, gyerekek, unokák és a testvér. A kurtaxa fizetés adó, érte­lemszerűen adócsalást követ el az, aki megfeled­kezik róla. A következmények tehát hasonlóak, bírság és kamattal emelt fizetési kötelem. | Hol, mennyi? Építményadó (négyzetméter/év) kurtaxa (fő/nap) Balatonberény 320 Ft 200 Ft Balatonboglár 600-800 Ft 150-300 Ft Balatonfenyves 460-600 Ft 160-200 Ft Balatonlelle 402-462 Ft 140-300 Ft Balatonfenyves 500 Ft 200 Ft Balatonmária 600 Ft 180-240 Ft Balatonkeresztúr 260 Ft 160-200 Ft Fonyód 480-600 Ft 160-200 Ft Megjegyzés: ahol több ár szerepel, ott több övezet van, Balatorvparti, távolabbi, ezért több vagy kevesebb a fizetendő adó. Forrás: önkormányzatok K Inog a kórház támfala PÉCS Az elmúlt hetek hatalmas esőzései súlyos károkat okoztak a 400 ágyas Klinika Ifjúság úü kerítése mentén. A Honvéd utcai mentőbejárattól északra eső 100 méteres támfalsza­kasz kihajlott, és emiatt a környé­kén veszélyessé vált a közlekedés - tudtuk meg Ferenczi Józseftől, a PTE Orvostudományi és Egészség- tudományi Centrumának megbí­zott gazdasági főigazgatójától. Ez a több helyen öt méternél magasabb támfal húsz évvel ez­előtt lett felújítva, és csak a továb­bi vizsgálatok döntik el, hogy a vízelvezető rendszer, valamint a vasbetonalapzat is károsodott, vagy csupán a terméskő burkola­tot kell kicserélni. A statikus szak­emberek szerint az utóbbi eset a valószínű, de az 500 négyzetmé­ternyi támfalrész lebontása, átépí­tése így is 10 mülió forintos nagy­ságrendű feladat, és legalább két hónapot vesz igénybe. Az Ifjúság úton a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. bevonásával egy veszélyesen az út felé hajló vil­lanyoszlopot már kidöntöttek, és megkezdődött a belső támfalsza­kasz felállványozása. A szakembe­rek elmondták, nem kizárt, hogy átmeneti időre az érintett 100 mé­teres Ifjúság úti szakaszon a kór­ház felőli járdarészt is lezárják a gyalogosforgalom elől. ______ M. B. E. Jz Lz*. MADARIJESZTOK ORFUN. Látványos kiállítás nyílt Orfűn a Kemencés udvarban, ahol iskolák és ma­gánszemélyek által készített különböző fajtájú madárijesztők láthatók. A gyűjtemény szeptember köze­FOTÓ: LÖFFLER PÉTER péig tekinthető meg. Tartoznak az alvállalkozóknak Hofmeister úr naponta ellenőrzött, de a munka elkészülte után nem fizetett Az elmúlt hetekben több olyan baranyai cég jelentkezett la­punknál, amelyek részt vettek a pécsi Árkád Üzletház építésén, ám a mai napig nem fizették ki őket. A tartozást leginkább a ki­sebb cégek érzik meg. Ha kell, felszámolást fognak kezdemé­nyezni az egyik alvállalkozó, egy német megbízó ellen. Egészségügy» ügyeletek Körzeti orvosi Gyermekeknek a Gyer­mekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig (72/535-974). Pécs és a városkörnyék fel­nőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézet­ben 19.00-től reggel 7-ig (72/214347). Kórházi Gyermekbelgyógyászat pécsi­eknek Gyermekklinika, Pécs környéki­eknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkórház. Égések: Gyermekklini­ka Pécsi felnőtteknek belgyógyászat 1L sz Belgyógyászati Klinika, sebészet L sz. Sebészeti Klinika, baleseti sebészet Bal­eseti és Kézsebészeti Klinika (volt Hon­védkórház) . Gyógyszertárak Pécs: Pan­non Gyógyszertár (Ifjúság útja 2.), Bóly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: -Szenthá­romság, Sásd: Szent György, Vajszlá Or­mánság, Harkány: Thermál, Szentlő- rinc Fehér Kereszt Szigetvár Szigeti. SÓS-ELET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 0580-503390es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig Állatkór­házi ügyelet Mohács, Szent István u 35., 69/311-068,06-30-9027-729. Lottónyeremények 19. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 2,18, 32, 55, 59 Joker: 670664 Ötös nem volt Négyes 1 494 730 Ft Hármas 13 248 Ft Kettes 861 Ft Joker: 49 755 498 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 4, 6 16, 22, 24, 38 Pótszám: 36 Hatos nem volt 5+1 11 200 685 Ft Ötös 207 420 Ft Négyes 3 872 Ft Hármas 827 Ft Pécs A mai napig több, az Árkád Üzlet­ház kivitelezésében részt vállaló - több helyi - cég nem kapta meg pénzét. Á ki nem fizetett összeg nagysága több tízmillió forintra te­hető. Mint azt Damczi Ferenc projekt­vezető lapunknak elmondta, a kivi­telező Strabag Rt. megállapodás szerint megkapta a pénzét. így az Árkád teljesítette efféle kötelezettsé­gét. A Strabag képviselője lapunknak úgy nyüatkozott, hogy hallottak a problémáról. A nekik járó összeget valóban megkapták, ám ők azt an­nak rendje és módja szerint tovább is utalták az alvállalkozó cégeknek. Az, hogy ezen társaságok nem fizet­ték ki a megbízásukból dolgozókat, már nem a Strabag felelőssége. Az egyik károsult pécsi cég eddig 3,7 millió forintot kapott munkájá­ért. Ám további 10,8 millió forint hi­ányt könyvelhetnek el, miután megbízójuknak a megbízója nem egyenlítette a számlát. - Tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Ám nekünk ez a 10 millió forint is sokat számít - mondja a cég vezetője. A mindenki által csak Hof­meister úrként emlegetett német üzletember a beruházás során nap mint nap ellenőrizte a betonozást, zsaluzást.- Ennek ellenére a munkálatok befejeztével minőségi kifogásokat kezdett el keresni, s erre hivatkozva a mai napig nem fizetett ki többe­ket, holott a megállapodás szerint az utalásnak tavaly meg kellett vol­na történnie - folytatja a vállalkozó. A károsult pécsi cég egy másik (budapesti) társasággal karöltve a napokban felszólító levelet küldött a vállalkozónak, hogy záros határ­időn belül fizesse ki tartozását. Ha ennek sem lesz eredménye, Hofmeister úr vállalata ellen felszá­molást fognak kezdeményezni. Lapunk talált olyan pécsi céget is, amelynek „csak” egymillió fo­rinttal tartoznak. Ám ők - mint mondják - örülnek, hogy ennyivel megúszták. S beérik ennyivel. Az általuk benyújtott részszámlákat egyébként 20-25 nap alatt kellett volna kiegyenlíteni a megbízónak, ám ez rendszeresen csúszott. Az Árkád építése alatt a több mint száz alvállalkozó mintegy ezer embert foglalkoztatott. Azt csak ta­lálgatni lehet, hogy hányán futnak a mai napig a pénzük után. S emiatt hány kisebb cégnek vannak nehéz­ségei. A német üzletember viszont az Árkád elkészülte után már nem­igen látogat Pécsre. A pénzükért áhítozó cégek képviselői között pe­dig az a hír járja, hogy ha valaki Ma­gyarországon szeretné elérni Herr Hofmeistert, akkor a Hűtőn Hotel­ben keresse. SOMLAI ADRIENN Magyarbóly önkormányzata a napokban megrendelte a közvilá­gítás bővítéséhez szükséges alkal­matosságokat. Ennek köszönhe­tően várhatóan szeptember végé­re, mintegy 560 ezer forint érték­ben, új lámpákat és oszlopokat helyeznek ki a Dózsa és az Ady Endre utcákban. (ck) A magyarteleki kastély új tu: lajdonosa a létesítményhez tarto­zó védett arborétumkertet kapu­val látta el. A sarjadékokat és a bozótost kivágták, így most jól látszanak az egzotikus növé­nyek, köztük az erdei luc, ezüstfenyő és platán. A területet drótkerítéssel is óvják majd. A község várhatóan a kertben szer­vezheti továbbra is a hagyomá­nyos falunapot. (cs) A mágocsi általános iskolában a napokban európai uniós vetél­kedőt szerveztek a diákoknak, ahol minden csapat egy-egy uniós országot képviselt. A vetélkedőt a Németországot jelképező csoport nyerte. A csapatok oklevélben és pénzdíjazásban részesültek, ame­lyet a négy fenntartó önkormány­zat, Mágocs, Alsómocsolád, Me- kényes és Nagyhajmás adott ösz- sze. A zsűriben a települések pol­gármesterei is részt vettek, (ck) Márok faluvezetősége szeret­né, ha minél előbb megszűnne a helység zsákfalu jellege. Ezért Lippó önkormányzatát igyek­szik megnyerni annak, hogy a két település közt együtt létesít­senek egy 3,3 kilométeres össze­kötő utat. (cs) Nagyharsányban elkezdődött a gyermekjátszótér építése, ahol egyebek között csúszdák, homo­kozók, illetve mini kerékpárút is létesül számtalan más játék társa­ságában. Balassa Gyula polgár- mester tájékoztatása szerint a hó­nap végén, gyermeknap alkalmá­ból kívánják felavatni. (kj) Pettenden Bognár József az egyetlen gazda, aki tehéntartással foglalkozik. Állományában 10 ál­lat található. Az őstermelő sikeré­nek egyik titka, hogy az európai elvárásoknak megfelelő fejőbe­rendezést szerelt fel. A faluban fél évtizede 6 portán még 20 szar­vas jószágot neveltek. (cs) Pécsett a kis- és középvállalko­zói szektor kiemelt részvétele mellett mutatta be az EU-integrá- ciót segítő kamarai szolgáltatáso­kat a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az EU Információs Központtal közösen. A legna­gyobb érdeklődés az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos pá­lyázati és tanulási lehetőségek is­mertetését övezte. (k) Sellye térségében egyszerre mu­tatkozott csökkenés, illetve növe­kedés az elmúlt hónapban a mun­kanélküliek, illetőleg a bejelentett állások számában. A legnagyobb munkanélküliséggel küzdő bara­nyai körzetben a tavalyi 2077-tel szemben március végén 2052 volt az állástalanok száma, ugyanak­kor a bejelentett betöltendő mun­kahelyek száma 124-ről 135-re emelkedett. (k) SZClIÖ önkormányzata 5,3, Er- dősmecske pedig 2 millió forintos támogatást nyert el a Baranya Me­gyei Területfejlesztési Tanács vis maior keretéből a települések víz­elvezető rendszerének javítására, az árkok tisztítására. A támogatás elnyerésével induló kommunális munkálatok időszakos foglalkoz­tatási lehetőségeket is biztosíta­nak a falvakban. (k) SásdOII megkezdődtek annak a vízhálózati körvezetéknek a föld­munkálatai, melynek segítségével a lakosság vízellátása garantáltan biztosítható problémás idősza­kokban is. A biztonsági rendszer kiépítését a Pécsi Vízmű Rt. szak­emberei végzik. (c) Sámodon, a volt tejcsarnokban kisüzemet szeretne kialakítani a helyi önkormányzat például Kis- szentmárton és Baranyahídvég községvezetőségével együttmű­ködve. A majdani ipari létesít­ményben 10-15 állástalan ember­nek biztosítanak munkalehetősé­get. (cs) A Siklós-Túrony-Drávamente több mint száz kilométeres lovas­túra útvonalát összekapcsolják hamarosan az Egerágot Kánnal összekötő mintegy húsz kilomé­teres szakasszal. Ily módon a Me­cseken át elérhetővé válnak az or- fűi erdei lovaglóutak is, azaz többnapos kirándulásokat szer­vezhetnek a térségben a lovaglás szerelmesei. (c) Siklóson hétfőn délután látják vendégül azt az Egyesült Király­ságból érkező delegációt, amely a Miniszterelnöki Hivatal és a Dél-dunántúli Regionális Fejlesz­tési Ügynökség meghívására ér­kezik a térségbe. A várost a kö­zelmúltban elnyert uniós pályá­zat - integrált helyi fejlesztések ösztönzése, mediterrán déli kapu - miatt keresik fel, ahol a helyi vár megtekintését követően bor­kóstolón is részt vesznek a kül­döttség tagjai. (kj) A szárászi telekuckó három számítógépe internetlehetőséggel működik. Az érdeklődő 10 sze­mélyt - többségük gyerek - Nyisz- tor Krisztina főiskolai hallgató ta­nítja a kezelésre, a csetelés és frimélezés szabályaira. A látoga­tók nyelvtanulási és álláskereső programokkal is ismerkednek. A használat kedvezményes. (cs) Vajszlón erőltetett ütemben fo­lyik a közterületeken és a temető­ben a fűnyírás, illetve a kaszálás. A munkálatokat ugyanis eddig a folytonos esőzések miatt nem tudták elvégezni a közhasznú és közcélú munkások. (ck)

Next

/
Thumbnails
Contents