Új Dunántúli Napló, 2004. április (15. évfolyam, 90-118. szám)
2004-04-29 / 117. szám
Szabadfogás Dunántúli Napló Krími Halálra marcangolt egy kutya egy harmincéves nőt Budapesten. 10. oldal Elet & Stílus Minden főnöknek megvan a maga kezelési utasítása. Sport 11. oldal A héten a 3. fordulóval folytatódott a Dunántúli Napló-kupa 16. oldal DIGITÁLIS VILÁG Előzött a Sony Ericsson A mobilpiac idei meglepetésszereplője várhatóan a Sony Ericsson lesz: az első negyedéves gyorsjelentés szerint a cég profitja idén elérheti a 36,7 millió eurót, az elemzők előzetes várakozásainak mintegy kétszeresét. Mindez annak fényében különös jelentőségű, hogy a Nokia értékesítési adatai 15 százalékos visszaesést mutatnak. Az eredmény: a korábban piacvezető finn vállalat immár ötödik a Samsung, a Motorola, a Siemens és a Sony Ericsson után. Az eladási adatok szerint a Sony Ericsson elsősorban az alacsony és közepes minőségű kamerákkal ellátott készülékeknek köszönheti szárnyalását. A cég világszerte 8,8 millió készüléket dobott piacra, mintegy 63 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A finn és a svéd-japán vállalat jövőt illető tervei fenti eredményeikhez hasonlóan szöges ellentétben állnak egymással. Míg a gyengélkedő Nokia éppen az olcsóbb üzleti telefonok terén kíván belehúzni (például a 6610-es árát felező 6610i-vel), addig a Sony Ericsson éppen a magasabb árkategóriában kíván tovább hódítani. ■ Mégis a méret a lényeg Mini PC-k a népszerűség határán Kapcsolódjon rá a digitális világra a Matáv Nyílt Internet segítségével! ■ Hírek A rejtélyes barebone név mögött rejlő apró kiépítésű PC-k első nekifutásra talán zsákutcának tűnnek: egyrészt kevésbé hordozhatóak mint a notebookok, másrészt drágábbak és korlátozottabban bővíthetők nagyméretű társaiknál. Ha azonban kiderül, hogy a polcon lévő doboz nem mini-hifi, hanem valódi számítógép, ami esetleg még illatos is, máris kidobható a zsákutca-teória. Mi tagadás, a barebone-vonalon kiemelt fontossága van a külsőségnek: a legtöbb doboz formatervezett, elsősorban minimalista szemléletben. Vannak ugyan a hagyományos házakat utánzó apróságok (ASUS Terminator vagy a DTK Hermes-e), de vitathatatlanul az első ránézésre megkapó konstrukcióké a főszerep. Az Abit DigiDice mintha egy inox mikrohullámú sütő lenne (illóolaj-párologtatóval kiegészítve), az MSI-sorozat legtöbb tagja inkább hasonlít mini-hifire, mint számítógépre, az AOpen XCube pedig egy krómvázba burkolt gyönyörű feketeség. Több mini PC-nek saját LCD-kijelzője van, amin a processzor hőmérsékletétől az aktuális kihasználtságon át a pontos időig számos hasznosság jelenik meg. Szabad a csere Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy nem fair a mini PC-ket a notebookokkal ha- sonlítgatni. Utóbbiak ugyanis nem kompatibilisek az asztali számítógépek szabványával, vagyis a noteszgép-alkatrészek nem passzolnak a hagyományos PC-be. A bare- bone-masinák alaplapjai ugyan hasonlóképpen speciális szerkezetek, de a hozzájuk kapcsolódó főbb alkatrészek - processzorok, memóriák, merevlemezek, CD/DVD-meghajtók - ugyanazok, mint a nagy testvér házában található társaik. A barebone („csupasz csont”) elnevezés egyébként éppen arra Ih. utal, hogy ezeket : a mini PC-ket ál- S tálában üresen, szabadon bővít- J hető-konfigurál- 1 ható állapotban árulják. A külső és az alaplap azonos •- a feltétet ki-ki maga válogatja. Lehet persze teljes felszereltségű mini \ PC-ket is kapni, tér- mészetesen a csupasz \ verziót jócskán meghala- \ ‘ b’.;-!;! dó áron. Médiacenter helyett Ami a bevezetőben említett funkció-dilemmát illeti, a mini PC-k két színtéren vannak otthon igazán. Esztétikai igényességük - és gazdaságosnak nem mondható árképzésük - révén kiváló státus- szimbólumok. Egy cipősdoboznyi krómcsoda - még ha az irodai alkalmazásoknál komolyabb szoftverekhez nincs is elég kapacitása - mindenképpen jó pont a betoppanó ügyfél szemében. Nagyobb távlatok rejlenek azonban a bare- bone-ok médiacenter-vonásaiban. Számos apró gép ugyanis külön lejátszó- és hangerőgombokkal rendelkezik, LCD-kijelzőjükkel a dalcímek és track- számok erejéig helyettesítik a monitort, és elvárható kellékük a kényelemfokozó távirányító is. Mi több: több mini PC-n el sem kell indítani az operációs rendszert ahhoz, hogy lejátszóként használjuk őket. Igaz ugyan, hogy vannak olyan modellek (az Insight Solutions gyártotta MediaBox például), melyek multimédiában jeleskedő gyenge számítógépek, a többség egyáltalán nem panaszkodhat kapacitását illetően. Az is igaz persze, hogy a csúcsra járatott, Athlon 64-es procesz- szorral szerelt Shuttle SN85G4 árából két hasonló erejű nagytestvérre futná. NÉHÁNY BAREBONE-PC JELLEMZŐJE Típus Csupasz ár (Ft) Konfigurációár (Ft) MSI Mega.651 (kép) 89 200 126 300 AOpen XCube 78 100 178 650 Abit DigiDice 80 000Insight Solutions Media Box 187 490 280 000 Shuttle SN85G4 204 400 411 800 Merevlemezmaximum Az amerikai Stanford Egyetem kutatói részecskegyorsítóban végzett kísérletük során lemérték, müyen maximális sebességgel lehet adatot rögzíteni a számítógépekben jelenleg használt merevlemezeken. A 2,3 billiomod másodperces határ azt jelenti, hogy a fizikailag elérhető adatrögzítési sebesség 435.000.000.000 bit/s, azaz kb. ezerszer nagyobb napjaink csúcsteljesítményénél. Sebességrekord az interneten Egy éve még másodpercenként alig 1 gigabit volt a világháló maximális sebessége, őszre ez 5,5 Gb/s-re emelkedett, a napokban pedig az In- ternet2 fejlesztői bejelentették: 6,25 gigabitnél járnak. Ez a sebesség a jelenleg használt átlagos otthoni szélessávú hozzáférésnél mintegy tízezerszer gyorsabb - egy DVD-nyi anyagot pár másodperc alatt röpít világszerte. Szuperkészülék a Nokiától Billentyűzet nélküli, pálcával kezelhető óriásképernyős szuperkészüléket hoz forgalomba az év első felében a Nokia. A finn cég 7700-as modellje telefon, kommunikátor, rádió, fényképezőgép és médialejátszó egyben, internetezésre az Operát használja, és ráadásul kompatibilis a világháló új, IPv6-os szabványával is. ■ Távmérés digitálisan A digitális fényképezőgépek piaca mind az amatőr, mind a professzionális szférában olyannyira telítetté vált az utóbbi években, hogy a gyártók nagyot azzal dobhatnak, ha lényegében új konstrukciókkal állnak elő. Az Epson minden tekintetben ezt tette, mikor bemutatta a világ első távmérős digitális fényképező j ét. A 6,1 megapixeles R-Dl első és legfontosabb különlegessége, hogy a hagyományos távmérős fényképezőgépekben alkalmazott M- és L-bajonet- tes objektíveknek gyakorlatilag teljes körével kompatibilis. Vagyis: a leghátsó polcra tett Leicát elő lehet kapni, a csúcsminőségű lencséket le lehet porolni, és be lehet vetni őket a digitális fényképezés terén. __ A távmérős fényképezés során a fotós a gép keresőjében két, eltérő szögből érkező képet egymásra igazítva állítja be a fókuszt - természetesen manuálisan. A megoldás egyik nagy előnye, hogy rossz fényviszonyok között is megbízható eredményt ad, és bármilyen lencsével alkalmazható. A tükörreflexes gépekkel ellentétben ráadásul a zár kioldása közben is látható marad a kép, nincs tehát zavaró elsötétülés. A hagyományos csúcsminőség az R-D 1-ben komoly digitális hátteret kap. A 6,1 megapixeles, azaz 3008 x 2000 képpont méretű fotók alkotására képes CCD magáért beszél, az újratölthető lítiumos akku 500 ilyen felvételt bír ki. Természetesen nem maradhat ki a digitális pályán kötelező LCD- kijelző, és a fehéregyensúly- szabályozás sem. Az Epson nyárra tervezi az R-Dl piacra dobását - 3000 eu- rós kiskereskedelmi áron. Az iPod maga halad A digitális zenelejátszók és on-line zeneboltok piacán piacvezető Apple nem kíván együttműködni más, hasonló szolgáltatást nyújtó cégekkel, még egy esetleges Microsoft elleni szövetség keretében sem - derült ki a vállalat részvényeseinek éves találkozóján. Steve Jobs, az Apple Computer elnök-vezérigazgatója ugyanis határozottan elutasította a Real- Networks-főnök Rob Glaser javaslatát, miszerint mindkét fél számára előnyös lenne, ha az Apple kompatibilissé tenné iPod névre hallgató zenelejátszóját a RealNetworks audiofájljaival. Az iPod ugyanis jelenleg az mp3 mellett csak saját AAC-formátu- mát kezeli, vagyis csak az iTunes online zeneáruháztól vett számokat játssza le. Steve Jobs negatív válaszával közvetve kihívta a szoftveróriás Microsoftot is. Glaser ugyanis az Apple-vezérhez intézett levelében felvetette: a szövetség meghiNielsen Soundscan tavaly őszi felmérése szerint - az Apple kezében van az internetes zenepiac 80 százaléka. A tavaly ősszel piacra dobott windowsos kliensprogrammal ráadásul újabb lehetőségek nyíltak meg az előtte csak Macin- tosh-gépekről használható online zenebolt és a praktikus Apple- szerkezet előtt. Feltehetően ennek is köszönhető, hogy a március 31- én véget ért negyedévben az Apple rekordszámú, 807 ezer iPod-lejátszót értékesített. úsulása esetén a RealNetwork könnyen arra kényszerülhet, hogy a Bill Gates cégével lépjen partneri kapcsolatba. Jobs a részvényeseknek mondott beszédében arra hivatkozott, hogy az iPod átalakítása üzletileg nem éri meg. Tehette mindezt annak fényében, hogy - legalábbis a Támadás keletről Az online zenebolt nyitását pedzegető Microsofton túl egy másik komoly riválissal kell számolnia az Apple-nek: a világ egyik vezető lemezkiadóját is jegyző Sony hasonló tervekkel rendelkezik az idei évre. Ráadásul a távol-keleti óriás igen komoly tapasztalattal rendelkezik a szórakoztatóelektronikai eszközök terén, így nem csak az iTunes zeneáruház, hanem maga az iPod is komoly kihívóra találhat. Az FBI a BME-kollégiumban Április 21-én a BME Kármán Tódor kollégiumában este hatkor magyar rendőrök és egy FBI-ügy- nök jelent meg, és a számítógép- terembe jutva több gépet lefoglaltak, majd több embert kihallgattak. A filmbe illő esemény annak a Fastlink névre keresztelt nemzetközi akciónak volt a része, melynek keretében az USA 27 államában, valamit tíz más országban - Magyarország mellet Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Izraelben, Hollandiában, Szingapúrban, Svédországban, Nagy-Bri- tanniában - csaptak le a bűnüldöző szervek a világméretű hacker- csoportok - a Fairlight, a Kalisto, az Echelon, a Class és a Project X - nyomai után kutatva. Ezek a szervezetek ugyanis az internetes kalózkodás, a filmek, zenék és programok illegális terjesztésének gócpontjai, szervereikről órák alatt terjednek el a világhálón a szerzői jogvédelem alatt álló tartalmak. A szakértők szerint e hierarchikusan tagolt társaságok célja nem anyagi jellegű. A kiterjedt akció során mintegy 120 házkutatást tartottak, száznál is több gyanúsítottat kerítve rendőrkézre. A több mint 200 lefoglalt számítógép közül harmincról tételezhető fel, hogy korábban tároló-, ill. elosztószerverként funkcionáltak. Az amerikai igazságügy-minisztérium becslése szerint a lefoglalt anyag értéke ötvenmillió dollár, a kalózmásolatok miatt keletkezett kár azonban a szakemberek szerint ennek többszöröse, több száz millió dollár. Játékos kasztkavalkád A lótuszülés és a szári után immár számítógépes játékokkal is hangsúlyozhatja szimpátiáját az India-barát nyugati polgár: a közeljövőben Vaishva- nara néven piacra kerülő szerepjáték akár játékos kultúr- missziónak is tekinthető. Lehet persze, hogy csak az alapos piackutatás eredményeként esett a Menőn Interactive választása a hindu hitvilágra - a fantasy- túltengésben szenvedő szerepjá- ték-szcénára mindenesetre ráfér egy alapos fejmosás. Úgy tűnik, a Vaishvanara erre képes is lesz, hiszen logikusan és alaposan használja ki a keleti kultúrában rejlő lehetőségeket. A játékos karakterei három kasztból kerülhetnek ki: a Brahmana-típus elsősorban szellemi hatalommal élnek, a Khsatryiák mondjuk az izomemberek, a Vaishya képviselői pedig leginkább a bizniszben vannak otthon. A szokásos karaktertulajdonságokat (erő, ügyesség, tűrőképesség, intelligencia) a kultúrspecifikus karma egészíti ki, ami eredetijéhez híven a játékos beállítottságának megfelelően változik: gonosz játékosnak gonosz környezet, jótékonynak jótékony dukál. A kidolgozott, ütős grafika persze szépségnek és szörnyetegnek egyaránt kijár. t 4 4